Kereső toggle

„Isten úgy felrúgott, hogy azóta le se estem"

Makula Zsolt útja a maffiától Jézusig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kecskeméti maffiaperben elŐkerült egy halállista, amely a likvidálandó alvilági konkurensek neveit tartalmazta. A listán hatodikként szerepelt Makula „Papa” Zsolt, aki két évtizeden keresztül volt megkerülhetetlen a budapesti és a balatoni éjszakai életben. Védelmi pénzeket szedtek, drogdílereket menedzseltek, prostituáltakat futtattak – egy ízben még a XV. kerületi rendőrkapitányságot is betámadták. Aztán április 9-én, délután fél 4-kor minden megváltozott.

– Hol kezdődik egy olyan bűnözői életpálya, mint amilyen a tiéd volt?

– Egy 600 fős kis faluban születtem, ahol sok család elképesztő szegénységben élt. Már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy én nem ilyen jövőt akarok magamnak. Pedig mi nem éltünk rosszul, zsidó származású édesapám és roma édesanyám dolgos emberek voltak, ruhakereskedelemmel foglalkoztak. Tizennégy évesen én is elkezdtem dolgozni Budapesten, egy szövőgyárban, tizennyolc évesen pedig családot alapítottam. Hamar rájöttem azonban, hogy vannak könnyebb pénzkereseti lehetőségek is. Húszévesen valutázással már napi 25-30 ezret kerestem. Akkoriban 3 ezer forint volt egy havi fizetés.

– Hányban járunk?

– 1989 környékén. Huszonegy évesen egy ezerötös Ladában feszítettem – persze jogsi nélkül. Megízleltem a könnyű és nagy pénz ízét, és egyre mélyebben mentem bele az éjszakába. Az volt a célom, hogy minél nagyobb nevet szerezzek magamnak, mert tudtam, hogy ez hatalmat és pénzt jelent. Sok pénzt.

– Gondolom, ez már nem pusztán valutázást jelentett…

– Védelmi pénzeket szedtünk. Szórakozóhelyeket, cégeket, vállalkozókat védtünk, illetve drogterjesztőket. Odaadtam a dílereknek a névjegyemet, és ha azt bárhol felmutatták, engedték őket dolgozni. Nem a rendőröktől féltek, mert azok mind zsebben voltak, hanem a rivális csapatoktól. Ha a Papa védelme alatt álltak – ez volt a becenevem –, akkor senki sem mert hozzájuk nyúlni.

– Hogyan működött a vállalkozók vagy a szórakozóhelyek védelme?

– Bementem egy céghez – legikább az építőiparban –, és azt mondtam nekik, ha megegyezünk, akkor garantálom, hogy biztonságban lesznek. Aki elküldött, annak otthagytam a névjegyemet, majd megtámadtattam őket – úgyhogy muszáj volt felhívnia. Ugyanígy működött egy éjszakai klub, egy szolárium vagy akár egy sarki közért esetében is.

– Mennyit kellett fizetniük?

– Ez változó volt. Ha egy szolárium mondjuk termelt havi 2 milliót, akkor 500 ezret elkértünk, egy havonta 4-5 milliós hasznot hozó diszkó esetében már egymillió volt a tarifa. Ez főleg Budapesten működött, meg a Balatonnál, de máshol is megjelentünk az országban. Általában 50-100 emberem volt, őket többnyire betettem azokra a szórakozóhelyekre, amelyeket átvettem, így volt fix fizetésük, de ha kellett, akkor mozdulni is tudtak, és a plusz munkákért természetesen jutalékot kaptak. Az embereim meg is voltak mindennel elégedve, soha nem mentek át máshoz.

– Két évtizeden keresztül voltál meghatározó alakja az éjszakai életnek. Mitől működött a rendszer, mi volt a legfontosabb tényező?

– Az irányítás és a kommunikáció. Sok kisportolt, ütős fiatal srác gyűlt körém, de a legerősebb falka is szétesik, ha nincs vezére. Úgy éreztem, képes vagyok erre, hallgattak rám. Eközben megvolt az az előnyöm is, hogy mindig nagyon udvarias és diszkrét voltam.

– Először kérdeztél, és csak azután ütöttél?

– Komolyan mondom, udvariasan igyekeztem rendezni a dolgaimat. Amikor bementem egy vállalkozóhoz tárgyalni, jött velem a társam, aki 205 centi magas volt, a bicepsze meg 56-os, és egy másik, szintén két méter magas, kigyúrt srác. Ők ültek mellettem, én meg beszéltem. Szelíd voltam, de a szituáció erős volt.

Egy alkalommal betámadtuk a XV. kerületi rendőrkapitányságot is. Ott volt ugyanis egy nagy értékű, 15-20 milliós autó, amit elvettek a tulajdonosától, hogy másvalakinek átjátsszák. Odamentünk éjjel kettőkor, ott voltak az érintett rendőrök is, akiknek mondtam, hogy ezt az autót most elviszem. Először nem hittek nekem, de aztán jött a tréler, és elvontattuk. Fel sem merült, hogy erősítést hívjanak, hiszen ők is sárosak voltak. Egyórás melóval kerestünk három milliót.

Egy másik alkalommal Gyulán egy vámossal volt összetűzésem, ott egy kamion cigiről volt szó. A megbízóim előre odaadtak 40 ezer márkát – akkor még nem volt euró –, mondván, hogy ha sikerrel járok, akkor kapok további 60 ezret. Sikerrel jártam, megkaptam.

– Hol álltál az alvilági hierarchiában?

– A kecskeméti maffiaper során előkerült egy tízes halállista: azoknak a neveit tartalmazta, akiket ki kell iktatni az éjszakából. Én a hatodik voltam a sorban.

– Te folyamodtál valaha hasonló eszközhöz?

– Voltak fegyvereink, de nagyon hálás vagyok Istennek, hogy nem tapad vér a kezemhez. Akadtak összetűzéseink, de hosszú évekig egy pofont sem kellett kiosztanunk, ha gondunk akadt, elegendő volt csak telefonálnom egyet-kettőt. 

– Az összetűzés mit jelentett?

– Egyszer a kijevi maffiavezető átküldött Budapestre öt mercédesznyi katonát gépfegyverekkel, mert komoly milliói tűntek el. Beszorítottak minket a Westendbe, alig tudtunk elmenekülni. De nemcsak rám utaztak, hanem kamerára vették a családomat is, hogy mit csinál a feleségem, hogyan mennek iskolába meg óvodába a gyerekeim. Ez a felvétel eljutott hozzám, mire száz fiúval elmentünk az itteni főnökük házához, és a szájába tettem a fegyvert a nyolcéves lánya szemei előtt. Éreznie kellett, hogy én is vagyok olyan erőben, mint ő. Mondtam neki, hogy én sem jöttem rá a családodra, ha valami problémád van, szemtől szembe gyere, vagy különben itt, a lányod előtt szájba lőlek.

– Hajlott a megegyezésre?

– Hajlott.

– Ilyenkor nem fordult meg a fejedben, hogy ez az egész nem ér annyit, hogy rámenjen nemcsak a te életed, hanem a családodé is?

– Akkor ez már nem érdekelt, mert a drog bedarált. Két éven keresztül komoly kokainfüggő voltam. Sokat jártam szórakozni, volt, hogy elindultam pénteken, és vasárnap fejeztem be. Ebbe buktam aztán bele: amíg józan voltam, mindenre oda tudtam figyelni, de a drog miatt minden kicsúszott a kezemből. Elmentünk egy behajtásra a társammal. 20 milliót kellett volna elhoznunk, de ránk törtek a kommandósok. Még a Zsaru Magazin címlapjára is felkerültünk azzal a főcímmel, hogy a nehézfiúk magukra zárták az autót. Ez ugyan nem volt igaz, mert kiszállni sem volt időnk, ránk törték az ajtót. Tizenkilenc hónapot ültem.

– Ez az egy ügy volt a rovásodon?

– Volt több is. Például 300 milliót elhoztunk egy zálogházból.

– A börtön megtört?

– Ez még nem. Az első négy órát egy egyszer egyméteres lyukban töltöttem, nagyon hideg volt: akkor éreztem, hogy most nagyon egyedül vagyok, de amikor lejárt a büntetés, mindössze két hónapig tudtam rendes férj maradni, utána minden folytatódott. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mennyire rossz úton vagyok, teljesen elvakított a hatalom meg a pénz. Volt három családi házam, két panellakásom, 4,5 kiló családi ékszerünk, autóink. Jól éltünk, de közben Budapestet vagy a Balatont nappal nem is ismertem, csak éjjel. Állandóan körbevettek a haverok, szórakoztunk, drogoztunk – de az egész egy álarc volt csupán, amit viszont én sem vettem észre. 

Amikor legközelebb előzetesbe kerültem, már tíz év börtön volt a tét – na, ez kijózanított. Kiküldtem a fiúkat a zárkából, és felkiáltottam Istenhez. Megígérem neki, hogy nem leszek többé bűnöző, nem veszem el senki pénzét, csak engedjen ki a börtönből, hadd menjek Spanyolországba, ahogy korábban már terveztem.

– Ennek mekkora volt az esélye?

– Gyakorlatilag nulla. Első fokon kaptam hat év hat hónapot, és mivel visszaeső voltam, az előzetesben kellett megvárnom a jogerős ítéletet. Szerdán kiáltottam Istenhez, csütörtökön pedig jött a hír, hogy hosszabbítottak három hónapra. Felhívtam a feleségemet, mondtam neki, hogy tíz évig nem fogok hazamenni. Aztán pénteken délután kettőkor beszóltak a zárkába, hogy pakoljak, mert szabadulok. Alig hittem a fülemnek. Igazából a mai napig nem tudom, mi történt. Mindesetre 2005. július 25-én Spanyolországba távoztam.

– Sikerült megtartani az ígéretet?

– Nem igazán. Itthon volt három irodám, amelyek prostituáltakat közvetítettek. Az egyik kishölgy szerelmes volt belém, eljött velem – napi ezer eurót hozott haza. Én közben gyakorlatilag nyaraltam, napi kétszer edzettem, és rászoktam a hasisra. Egy igazoltatás során kiderült, hogy a hamis névre szóló útlevelem „eredeti”, hiszen nem akadtam fenn – pedig nemzetközi elfogatóparancs volt ellenem, a harmadik legkeresettebb személy voltam Magyarországon. Ez a teher is lement rólam.

– A feleséged mindezt hogyan viselte?

– Nehezen, de megedződött. Rengeteget sírt és imádkozott értem már akkor is, amikor otthon voltam. 2009 elején aztán egyszer azzal hívott fel, hogy álmában megjelent neki Jézus, és mondta neki, hogy térjen meg. Erre azt feleltem, hogy hagyjál már a hülyeségeddel, ha megteszed, akkor vége a házasságunknak. Ennek ellenére elment a Hit Gyülekezetébe, és megtért – attól kezdve még intenzívebben könyörgött értem.

Közben az imák valahogy elkezdtek hatni rám. Elküldtem magamtól azt a lányt, aki kijött velem, és igyekeztem jó útra térni. Márciusban kijött hozzám a család, a feleségem hozott egy Bibliát meg egy könyvet, ami arról szólt, hogy hogyan lehet megszabadulni a démonoktól. Még akkor is azt mondtam neki, hogy ugye nem gondolja, hogy az életemet elszürkítem egy bibliaolvasó asszonnyal, de mégis rávett, hogy legalább a könyvet olvassam el.

Aztán április 9-én, délután fél négykor minden megváltozott. Jézus bejött a lakásunkba: olyan erő szakadt ránk, hogy én berepültem a vécébe, elkezdtem hányni, és olyan fájdalmaim voltak, mint még soha. Kiabáltam Istennek, hogy segítsen, mert meghalok, mire egy hangot hallottam: hányd ki a múltadat. Nemcsak én hánytam, hanem a feleségem, a fiam és a lányom is. Aztán hirtelen elkezdtünk valami furcsa nyelven beszélni, akkor még nem tudtam, hogy ez a Szent Szellemmel való betöltekezés jele. Eközben éreztük, hogy a gonosz szellemek is harcolnak értünk – éjjelente ezek jelenlétét tapasztaltuk, nappal Jézusét. Ez hét napon keresztül zajlott. Azt szoktam mondani, Isten úgy felrúgott, hogy azóta le se estem. 

– Eközben viszont még mindig köröztek…

– A családom hazajött, én meg kint maradtam. Beépültem egy Szent Szellemmel betöltött baptista gyülekezetbe, ahol megkeresztelkedtem. Fél éven át szinte nem csináltam mást, csak a Bibliát olvastam napi 15 órában. Kint volt 40-50 fok, mindenki a tőlünk száz méterre lévő tengerparton feküdt, én meg ültem a szobámban, olvastam az evangéliumokat – és sírtam. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, annyira megérintett Isten szeretete. A hasisról, a cigiről, sőt még a kávéról is leszoktam egyetlen pillanat alatt – 8 éve csak mentes vizet iszom. Ekkoriban egy ideig még együtt éltem egy nővel, el akartam venni feleségül, de Isten türelmes volt, és lassan megértettem, hogy nem ő az igazi, hanem a feleségem.  

– Miből éltél?

– Semmiből. Már három hónapja nem volt kifizetve a lakásom. Olyan szinten leszegényedtem, hogy a gyülekezet adott ételt – de nagyon hálás voltam, hogy végre nem bűnözésből van meg a kenyerem. A telefonomon volt öt euró, zsebemben egyetlen cent sem. Ekkor felhívott az a hölgy, akivel annak idején kimentem Spanyolországba. Azt mondta, most küldök kétezer eurót, csak vegyél vissza magadhoz. Azt válaszoltam, hogy nem akarok veled többé találkozni, majd kinyomtam a telefont, és a számát is töröltem. Teljesen összetörtem. Felkiáltottam Istenhez, hogy most már senkim sincs, csak ő, ha meg kell halnom, akkor érte halok meg, de ha élek, akkor érte fogok élni.

– Hogy kerültél végül haza?

– A feleségem kapott egy autót egy barátomtól, azt eladták, így lett pénzem buszjegyre. 2010-ben jöttem haza. Egerbe költöztünk, ahol megismertem Nagy József lelkészt, akinek mindent elmeséltem. Azt tanácsolta, hogy vonuljak be a börtönbe.

– Nem erre számítottál?

– Igazából a szívem már el volt készítve erre. Felköltöztünk Pestre, elrendeztem a családomat, és bevonultam. Először Tökölön raboskodtam, de onnan három hét múlva továbbküldtek, mert a fél börtönt az Úr elé vezettem – a parancsnok attól tartott, hogy börtönlázadást szítok. Baracskára kerültem, ahol megengedték, hogy istentiszteleteket szervezzek. Volt, amikor száz-ötvenen gyűltek össze, tanítottam őket az Igére, és a székesfehérvári gyülekezetből is besegítettek. 

Úgy fél év elteltével megkérdeztem, hogy meg tudják-e mondani, mikor szabadulok. Az volt a válasz, hogy a jó magaviseletemre való tekintettel december 16-án. Alig hittem el: egy évet ültem le a tízéves büntetésből.

– Korábban szinte kizárólag bűnözésből éltél. Hogyan tudtál újra egzisztenciát teremteni?

– Miután szabadultam, az első hónapokban nagyon durva szegénységben éltünk. Úgy jártunk a Hit Parkba istentiszteletre, hogy csak odafelé volt metrójegyünk, vissza már nem. De nem tudtam elfogadni ezt az állapotot, nagyon megragadott az, amit Pál apostol mond, hogy Jézus Krisztus szegénnyé lett értünk, hogy mi meggazdagodjunk. Ennek megfelelően gondolkodtunk és viselkedtünk: a tojásrántottáért is úgy adtam hálát, mintha valami fenséges étel lenne. Közben pedig rengeteget imádkoztunk és böjtöltünk. Hamarosan vállalkozásba fogtam, lett egy húsfeldolgozó üzemünk. Hála Istennek elmondhatom, hogy ma már missziókat, gyülekezeteket elég komoly szinten tudok támogatni.

– Nem kísértett meg a múlt?

– Először sok régi ismerőssel találkoztam, úgy gondoltam, hogy őket is az Úr elé kell vezetnem. Aztán egyre inkább azt éreztem, hogy Isten azt akarja, radikálisan bontsam le a régi életem felé vezető hidat – ez lesz a záloga annak, hogy tiszta maradok. Így is tettem: a telefonomban ma már egyetlen régi barátom száma sincs meg. Istennek élek meg a családomnak.

Olvasson tovább: