Kereső toggle

Saul fiai: az Oscar-díjas magyar film gyerekszereplői

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Farkas Balázs és Farkas Gergő egy kedves, tizenöt éves tiszafüredi ikerpár. Ma már százezrek láthatták őket a mozikban. Ők játszották ugyanis felváltva Saul fiát a világhírűvé vált Oscar-díjas magyar filmben.

Farkas Balázs: – Úgy kerültünk a filmbe, hogy részt vettünk egy castingon Szász János filmjéhez, A nagy füzethez, ahova kifejezetten ikerpárokat kerestek. Elmentünk a castingra, és majdnem bekerültünk a filmbe. A másodikok lettünk, a Gyémánt-ikreket választották be a filmbe, és mi csak akkor szerepeltünk volna, ha nekik nem ment volna a forgatás. Ők egy évvel idősebbek voltak, mint mi, jobban bírták a forgatást. Egy-két évre rá felhívtak, hogy a Saul fiához keresnének gyerekszereplőt, nincs-e kedvünk elmenni castingra. Kétszer-háromszor voltunk Pesten, beszélgettünk a rendezővel és az operatőrrel. Aztán felhívták az anyukánkat, hogy el kéne dönteni, melyik srác legyen a filmben. Ő annyit mondott, hogy ezt nem tudják így eldönteni, ez egy nagyon nagy lehetőség mindkettőnek, akkor már legyenek benne mind a ketten. És akkor így lett az, hogy ketten, ikrekként kaptunk meg egy szerepet.

Milyen volt a forgatás?

F. B.: – Szállodában laktunk, körülbelül tíz napot voltunk emiatt Budapesten. De ezek az alkalmak elszórva voltak, nem egy tömbben. Volt, hogy egy napot, volt, hogy kettőt forgattunk, volt, hogy kérték, hogy maradjunk még egy napot, és akkor utána hazavittek Tiszafüredre. Kora reggel mindkettőnket kisminkeltek ugyanolyanra. Aztán megbeszéltük, ki szeretne kezdeni aznap, vagy veszekedtünk egy kicsit, hogy ki fejezte be az előző nap. Olykor a jól bevált kő-papír-olló módszerrel döntöttünk. Amíg az egyik forgatott, a másik pihent, nézelődött, körbejárt vagy figyelte, hogy a másik mit alakít. 

Tudtátok, mennyire hátborzongató lesz a téma?

F. B.: – Nem köntörfalaztak, tudtuk előre, mi lesz benne. Volt pár forgatási nap, ami tényleg nagyon durva volt, és megviselt. Ezek a gázkamrában lévő jelenetek, amivel kezdődik a film, hogy leterelik őket oda, és utána ott vannak a halottak. Az nehéz volt, mert abban a jelenetben tényleg emberek vannak ott a háttérben, nem bábuk. Igazából nincsenek is bábus jelenetek, akiket úgy látsz homályosan a háttérben, mintha meztelen emberek lennének, azok ott is voltak. Minket Gerivel bekísérgettek, hogy ne lássunk nagyon semmit, vigyáztak azért ránk. Felfogtuk, hogy ez egy jó ügy is egyben, amiről érdemes filmet csinálni.

Nektek nem volt kényelmetlen ott lenni meztelenül egész nap?

F. B.: – Nekünk nem kellett meztelennek lennünk, volt bőrszínű nadrágunk, és megoldották a kamerások. De azért az a jelenet, az megviselő volt. Ez még a filmnek nagyon az elején volt, és el is gondolkodtunk, hogy legyenek-e további napok… De aztán az elkövetkezendő napok jobban mentek, és így visszagondolva, teljesen megérte.

Farkas Gergő: – Nehéz volt elvonatkoztatni a környezettől, hogy ez egy gázkamra, és embereket ölnek itt meg. De tudtuk, hogy ezt miért csináljuk, mi lesz ennek a végeredménye, és mit akar kifejezni a film.

F. B.: – Rajtunk kívül volt egy harmadik Saul fia is, „ő” egy bábu volt. Például, amikor a gyerek be van csomagolva, és a folyón átúszik vele Saul. Azt lehetetlen volt, hogy velünk vegyék fel. De volt olyan, amikor a zsákban is minket cipeltek. Szóval az, amikor izzadtság van a főszereplő Röhrig Géza arcán, az tényleg azért van, mert minket cipelt. Egy házköltöztető övet kellett a hátára erősíteni, hogy ne legyen abból sérülése, hogy minket cipel. 

Nektek a film kedvéért le kellett fogynotok, hogy nagyon soványak legyetek?

F. B.: – Nem. Azt mondták, megfelelünk a szerepnek. A film bemutatója a forgatás után egy évvel volt, és akkor azt mondták, hogy már túl nagyok lettünk volna. Azaz szerintem a magasság számított igazán, és mi annak megfeleltünk. Az egyetlen az volt, hogy a hajunkat mindig formára vágták. (Közben anyukájuk hozzáteszi, hogy annak idején a casting director azt mondta neki, hogy a fiai tekintete az, ami miatt mellettük döntött. Annak ellenére, hogy több jelenetben egy élettelen testet kellett játszaniuk, a film készítőinek fontos volt, hogy a szereplő képviseljen egy belső tartalmat is.)

Gergő, te játszottál abban a jelenetben, amikor megfojtják a gyereket. Erről milyen emlékeid vannak?

F. G.: – Az elején nagyon meg voltam illetődve, mert egy valóban nem mindennapi környezetben egy nem mindennapi jelenet volt. De aki az SS-törzsőrmestert játszotta, egy nagyon kedves ember volt, barátkoztam is vele. Ő mondta, hogy ne ijedjek meg, ez csak játék. A stáb átsegített az egészen.

A forgatás során inkább a filmkészítésnek a vagánysága vagy a történet horrorisztikussága hatott rátok? Fiatalként változott a hozzáállásotok ehhez a témához?

F. B.: – Maga a filmforgatás nagyon tetszett, az, hogy láttam mennyit kell rajta dolgozni, és hogy mindenkinek megvan a saját munkája. Nagyon odafigyelt mindenki a részletekre, és próbálta a saját feladatát minél jobban teljesíteni. Másrészről azonban megfogott a története. Sokkal tájékozottabbak lettünk ebben a témában. Azóta többet is foglalkozok ezzel a témával. Például most nemrég voltam egy képzésen, hogy önkéntesként az Élet Menete vagonkiállításán segíthessek. A film nélkül lehet, hogy erre például nem mentem volna el, és azt mondanám, hogy ez engem nem érdekel. Azóta többet is beszélek a 92 éves dédnagymamámmal. Ő nem zsidó, de elmondhatatlanul büszke azért, hogy előrébb viszem ezt az ügyet, és valamivel hozzájárulok, hogy megérthessék ezt az emberek.

Gondoltátok volna, hogy ez a film idáig jut?

F. B.: – Nem gondoltam volna. Bár már az elején azt mondtam, hogy ez egy jó film lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Azt hittem, olyan lesz, mint más filmek, eljut valameddig, elnyer majd pár magyar díjat, aztán majd Magyarországon megnézik tízezren.

A forgatás során hallottátok, hogy valaki arról beszélt, hogy ez a film nagyon sikeres lesz?

F. B.: – Nem… egy napnál tovább senki sem gondolkodott. Hogy mi lesz holnap, arról beszélt mindenki, de hogy mi lesz holnapután, arról senki. A rendező is csak azon gondolkodott, hogy mit fogunk csinálni a következő jelenetben. Mindenkinek azon járt az agya, hogy minél jobb filmet hozzanak össze. Szerintem nem gondolkoztak azon, hogy ez a film meddig fog jutni.

Mit tudtok mondani a rendezőről, Nemes Jeles Lászlóról és a főszereplő Röhrig Gézáról?

F. B.: – A rendező egy iszonyatosan kedves ember, nagyon közvetlen és megértő volt mindenkivel. Nagyon elhívatott. Például volt, amikor már mindenki túlórázott, csak azért mert neki az egyik jelenet még nem tetszett, és tudta, hogy tudunk ennél jobbat, és menni fog. Ezért felvettük még tizennyolcadjára is, mert az a jelenet nagyon kellett. Próbált mindent minél jobban, minél szebben, minél profibban megcsinálni. Iszonyú sokat dolgozott azon, hogy ez a film így nézzen ki, és megérte.

F. G.: – Röhrig Gézával pedig baráti kapcsolat alakult ki, de a munkaviszony is nagyon produktív volt közben.

F. B.: – Ő nagyon kedves volt. A forgatás alatt mondta el nekünk, hogy a felesége ikreket vár Amerikában, ezért a filmbemutatón már úgy gondolt ránk, mint a saját fiaira. Végig a forgatás alatt egy nagyon szerethető és kedves ember volt. Néha valóban úgy éreztük, mintha az apánk lenne, és valóban mi lennénk Saul fiai. A saját ikrei miatt nagyon át tudta érezni a helyzetünket, és ápolgatott, pátyolgatott, amikor kellett.

F. G.: – Nagyon fiatal volt a stáb, és elképesztően kedvesek voltak velünk. Pedig hát nem olyan nagy szerep azért egy mozdulatlan gyereket eljátszani. És nem is olyan sok ideig vagyunk benne a filmben. Mégis úgy kezeltek minket, mintha mi lettünk volna a főszereplő, és úgy, mint felnőtteket. Valamint nem is úgy, mint egy munkatársat, hanem mint barátot. Ez azért jólesett és nagyon sokat jelentett nekünk.

Milyenek voltak a reakciók a városotokban, Tiszafüreden vagy a környezetekben?

F. B.: – A város nagyon örült neki, hogy szerepeltünk egy filmben, és az híres lett. Még a környező településekről is érkeztek gratulációk hozzánk. De volt olyan is, aki odajött: „Figyeljél már, ne hangoskodjál, és ne feszüljön a melled, hogy te egy ilyen zsidós filmben szerepeltél. Inkább maradjál csöndben, mert ez minket nem nagyon érdekel.” Ők ezt cikinek tartották. Tizenöt évesen is már sokakban kezd kialakulni az irányultság, és hát vannak, akik a szélsőjobboldal felé tartanak. Tehát volt olyan társaság, ahol tudtam, hogy vannak olyanok, akik nem örülnek ennek a filmnek és bárminek, ami a holokauszttal foglalkozik. De ez a kisebbik része volt az embereknek.

F. G.: – Amikor még ismerkedtem az új emberekkel az új iskolámban, akkor nem nagyon akartam elmondani ezt. Nem akartam, hogy emiatt barátkozzanak vagy ne barátkozzanak velem, vagy beskatulyázzanak. De ahogy közeledett az Oscar, egyre több embernek kezdett feltűnni, hogy én szerepelek a filmben. Nagyon sokan gratuláltak és büszkék rám, de látom, hogy pár ember azért ferde szemmel néz.

Mire fogjátok felhasználni szereplésetek tapasztalatait?

F. B.: – Minél több embernek akarom elmondani azt, amit ennek a filmnek kapcsán tanultam és alapjában véve a tudásomat erről a korszakról, hogy minél többen megismerjék a felszín alatti dolgokat is. Hogy hogyan zajlott a zsidók kitelepítése, hogyan szállították őket, mit éltek át. Milyen volt egyes emberek sorsa, min mentek keresztül, hogy túléljék.

F. G.: – Próbáljuk a környezetünket jobb irányba változtatni, illetve ezt a tudást és élményeket továbbadni majd a gyerekeinknek is vagy bármilyen embernek, aki közel kerül hozzánk.

Olvasson tovább: