Kereső toggle

Az én népszerűségem a politikai elit bűne

Interjú Ambrus Attilával, az egykori viszkis rablóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szikár, bajuszos férfi áll a kerámiák mögött a pultnál egy kecskeméti plázában. Ambrus Attila, a viszkis rabló. 13 évet ült bankrablásért, most saját vázáit árusítja. Néhány éve megházasodott, a napokban jelent meg Haramia című könyve. Ennek kapcsán adott interjút a Heteknek.

Kezdjük egy kis kvízzel: emlékszik rá, melyik rablásból származott a legnagyobb zsákmánya?

– Az Üllői úti balhé volt. Onnan közel 50 milliót hoztam el, a gond az volt, hogy menekülés közben elvesztettem néhány millió forintot. És pár milliót lehúztam a WC-n, ugyanis a régi ötezreseket akkor vonták ki a forgalomból, ezért azokat szépen összetéptem, mert nem akartam bíbelődni, hogy beváltom a bankban.

Pontos válasz. A dátumra is emlékszik?

– 1999. október 6. körül.

Az év és a hónap stimmel, de később volt, október 18-án. A következő kérdés: melyik volt a legkisebb zsákmánya? Azt az akciót ne számítsuk, amelyik nem sikerült.

– Ha jól emlékszem, az óbudai Takarék, olyan négyszázezer forinttal. Nem, bocsánat, a IX. kerületi OTP, ott volt valami kétszázhuszonvalahány ezer.

Nem egészen: az Újhegyi úti OTP volt.

– Az volt, igaza van. 

De az Kőbányán van, a X. kerületben. Egyébként onnan 297 ezer forintot vitt el, ez volt a legkisebb kárérték. A következő kérdés egy kicsit filozofikusabb: ön most negyvennyolc éves, gondolt arra, hogy valószínűleg túl van pályája csúcsán, abban az értelemben, hogy Ambrus Attiláról mindig az a bizonyos hat év és a közel 30 kirabolt bank fog az emberek eszébe jutni? Eladóként viszont feltehetően senkit nem érdekel.

– Nem vagyok eladó, illetve nagyon rossz eladó vagyok. Kereskedő sem vagyok. A fazekasműhelyemben tudom kiélni magam.

Jó, de az élete nagy dobásán túl van, még ha ez egy negatív szakasz volt is. Nem zavarja?

– Zavarni nem zavar, mert azt gondolom, hogy nem az a norma, nem az a követendő, amit csináltam. Abban az időben kétségkívül a csúcson voltam, de mindig azt szoktam mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni.

Nem egészen pontos, hogy abbahagyta: inkább abbahagyatták önnel a hatóságok.

– Hogy abbahagyatták, vagy én hagytam abba, ez filozofikus kérdés: ha rajtam múlt volna, akkor még mindig privatizálnék. Az eddigi életemnek tényleg az volt a csúcsa, de lehet, hogy jön egy újabb korszak, amikor családapa leszek, és azt hiszem, ez sokkal fontosabb lesz számomra, mint a bankrablás.

Meg tudja határozni, kicsoda valójában? Egy bankrabló, aki leülte a büntetését, mert lebukott, egy erdélyi srác, aki szebb életet akart, karriert és nőket?

– Inkább az utóbbi. A semmiből jöttem, és nem mondom, hogy a semmibe tartok, de rengeteg katarzison vagyok túl ahhoz, hogy saját magamat definiáljam. Ez nagyon nehéz. A leghitelesebben a környezetem válaszolhat arra, hogy ki vagyok. Voltak időszakok, amikor tisztességes voltam, volt, amikor kicsit elgurult a gyógyszer, most pedig megpróbálok a lehető legtisztességesebben élni. Eléggé összetett a személyiségem, maradjunk ennyiben.

A barátai új barátok?

– Szerencsés vagyok. Egyet-kettőt leszámítva megmaradt a régi társaságom, ami nagyon fontos. Hiszem, hogy a barátság az óvodában kezdődik. Negyven év fölött nagyon ritkán van haverfelvétel.

Gondolom, ezek a barátok akkoriban nem nagyon tudták, mivel foglalkozik.

– Hát nem. Utólag meg néztek, mint Rozi a moziban.

Hősként tekintettek önre?

– Volt egy része, aki elgondolkodott, hogy kivel is tartotta a kapcsolatot, a másik része meg úgy volt, hogy ahhoz képest, hogy az országból percenként milliárdokat talicskáznak ki, én egy senki vagyok. Gondolom ezért állt ki mellettem a barátaim túlnyomó része akkor is, amikor elég mélyen voltam.

1993-tól az első három évben többnyire takarékszövetkezeteket rabolt ki, 1996-tól viszont 90 százalékban az OTP volt a kárvallott.

– Igen. Ennek egyik oka, hogy az egyik bűntársam, Orbán Gábor egy kicsit szociopata, illetve inkább infantilis volt. Gyerekesen állt a dolgokhoz: én mindig aggódtam, Gabi viszont soha nem félt. Nem is fogta fel az egész ügy súlyát.

Mire gondol?

– Ha bemegy az ember egy bankba, nagyon sok mindennel kell számolnia. Nem azért mentünk, hogy bárkit lelőjünk, de sajnos benne van a pakliban, hogy például figyelmeztetésként belelövök a plafonba, a golyó gellert kap, és eltalál valakit. Piszok szerencsénk volt nem egyszer, nem kétszer. De Gabinak más hullámhosszon működnek az agytekervényei, nem volt benne félelemérzet. Tehát annak oka, hogy ’96-tól az OTP-t választottam, leginkább a biztonság, illetve annak hiánya volt. Azzal eléggé hadilábon álltak akkoriban.

Az ön múltjával lehetne akár egy pénzintézet reklámarca is, mondjuk azzal a szöveggel, hogy „Én már 1996-ban is ezt a bankot választottam.” A szabadulása óta nem keresték meg?

– Nem. Tavaly viszont majdnem kitettek innen: ott az a bankfiók, a standomtól 5-6 méterre. Felvettem egy parókát, és csináltam néhány képet a kirakat előtt, aztán posztoltam a Facebookon. Az egyik alkalmazott meglátta, és szólt a pláza biztonsági főnökének, hogy tiltsanak ki. Nem volt humorérzéke. A bank viszont jelezte, hogy ez nem a cég hivatalos álláspontja.

A rablások során összesen 195 millió forintot zsákmányolt. Mennyit tudott megtéríteni?

– Az utolsó balhémnál lefoglaltak közel 40 millió forintot, aztán a könyvem teljes bevétele szintén oda ment bűnügyi költség címén. Az első elfogásomnál 18 milliót megtaláltak, tehát durván 60 millió forint térült meg.

Gondolom, a fennmaradó 135 millió miatt polgári pereket indítottak Ön ellen. Ezekkel mi a helyzet?

– Néha felszólításokat küldenek. Úgy hallottam – nem tudom, mennyire hiteles az információ, de tartok tőle, hogy igen –, hogy az egyik pénzintézet készített egy elemzést, fölmérték, hogy nem sok pénzt látnak vissza, ezért az összeget átadták egy végrehajtónak, tehát tulajdonképpen neki tartozom. Ezt konkrétan tudom, de hogy ezen kívül mi zajlik? Néha megkeresnek, néha kapok egy-egy levelet.

Nincs miből törleszteni?

– Minimálbéren élek. Nem azt mondom, hogy nincs miből, de nincs szándékomban. Leültem a büntetésemet, 13 évet, nem hinném, hogy etikus lenne még ezt a részét is bolygatni.

Amit leült, az a büntetés volt. A kártérítés egy másik történet.

– Innentől viszont kettős mércéről beszélünk, mert tőlem ezt is behajtanák, miközben országos méretű a korrupció, napi szinten tolnak ki milliárdokat, cirkuszok vannak a közbeszerzési pályázatok körül. Érdekes módon ezeket soha senki nem kéri számon. Mindegy, melyik oldal van hatalmon, ez megy 25 éve. Az, hogy én népszerű vagyok, a politikai elit bűne, ugyanis olyan morális szintre süllyesztették az országot, ahol egy bankrabló is szimpatikussá válik – hozzájuk képest.

Az volt a terv, hogy az életéről készült könyvből, a Viszkis rabló balladájából filmet forgatnak, amiben Johnny Depp alakítja önt. Ebből lett valami?

– Tartok tőle, hogy ezt jegelték. Viszont nagy valószínűséggel lesz egy magyar film Antal Nimród rendezésében, ha minden jól megy, jövő ilyenkorra elkészül. A könyv szerzőjéről annyit azért elmondanék, hogy miközben ő nagyon szépen keresett a történetemmel, én cserébe konkrétan egy pár tornacipőt kaptam, és ezzel ki is lettem fizetve.

Előzetesen nem szerződtek?

– Ő írta eddig a legjobb könyvet a munkásságomról – igaz, három éven keresztül dolgozott rajta –, emberileg azonban egy nulla a számomra. Nem szerződtünk, volt egy szóbeli megállapodás, történt egy kézfogás, és én azt gondoltam, ez mindenkire vonatkozik. Úgy látszik, Amerikában, bizonyos körökben ez nem működik.

Ha a mérleg egyik serpenyőjébe tesszük azt a bizonyos 6 évet, amikor nagyon aktív életet élt, a másikba a 13 év börtönt, ma is belevágna a rablásokba?

– Az a helyzet, hogy megint ott a „ha” és megint filozófiáról beszélünk.

De már ismeri mind a két életformát.

– Ismerem, igen, mert megéltem. Mégis csak akkor tudok erre a kérdésre hiteles választ adni, ha tíz év múlva egy hatalmas kerámiagyár igazgatója leszek. Akkor azt mondom, hogy megérte.

Nyilván arra utal, hogy a múltja fellendítheti a kerámiakészítő karrierjét is, hiszen a Viszkis egy jól csengő brand. De ez még a jövő. Most mit gondol?

– Most úgy gondolom, a mérleg egyensúlyba került. A 13 évet nem tudják semmivel pótolni, azt elvették az életemből, illetve én rontottam el. De összességében nincs bennem hiányérzet. Megfizettem azokért a tettekért, amiket elkövettem, és amikor szabadultam, nem arra gondoltam, hogy megint bankot raboljak. Úgy gondolom, a börtön ebből a szempontból megmentett.

A statisztikákból az látszik, hogy 2-3 év után elkezdett nőni a rablásaiból szerzett pénz nagysága. Mohó lett, egyre több pénz kellett, vagy véletlenül alakult így?

– Belekerültem egy spirálba: nagylábon éltem, folyamatosan utazgattam, de közben eléggé pénz szűkében voltam: nem köztudott, de beteg ember voltam, ugyanis játékfüggővé váltam. És ez a függőség olyan szintre ért, hogy a ’90-es évek elejétől már a számítógéppel vezérelt játékautomatákat is le akartam győzni. Képtelen voltam belátni, hogy a játékszenvedély egy nagyon komoly emberi gyarlóság. Jobb helyeken ezt kezelik, mert hasonló függőség, mint az alkoholizmus. Iszonyatosan sok pénzt szórtam el kaszinókban. Olyan szintre süllyedtem, hogy már annak is örültem volna, ha csak a felét visszanyerem annak, amit előtte elbuktam. Ebből a mókuskerékből nincs kiszállás: megtörtént, hogy a kaszinóban kellett hagynom a kocsimat, az órámat, ékszereket, az irataimat. Sokszor volt úgy, hogy éjszaka játszottam, reggel meg bankot kellet rabolnom, mert kenyérre sem volt pénzem.

Hogy szabadult meg a játékfüggőségből?

– Nagyon egyszerűen: lesitteltek, és bent rájöttem, hogy ha ugyanezt az életvitelt folytatom, nincs értelme szabadulnom. Megfogadtam magamnak, hogy mindkét kezemet levágom, ha még egyszer bemegyek egy játékterembe. 

Egy tudatos döntéssel képes volt kigyógyulni?

– Tizenhárom éven keresztül megpróbáltam józan életet élni, fölmértem azokat a faktorokat, amiken elcsúsztam. Hozzáteszem, jó néhány katarzison át kellett menni, hogy ez a személyiségváltozás bekövetkezzen.

Milyen katarzisokra gondol?

– Például nagyon sokat olvastam, sokféle vallási és filozófiai irányzatot megismertem. Emellett rengeteg szakirodalmat áttanulmányoztam, amiből rájöttem, hogy a szenvedélybetegek nehezen tudnak szembenézni önmagukkal. Az ember hajlamos arra – főleg, ha mint esetemben, példát statuálnak vele –, hogy az egész világot hibáztassa, másokra ruházza a felelősséget, mert ez a legkönnyebb. Hosszú évek munkájába telt, amíg rájöttem, hogy én barmoltam el az életemet. Ezután következett az elemzés: hol hibáztam, és mi az, amin változtatnom kell.

Amikor először elfogták, fél évet volt börtönben, azután megszökött, és fél évig szabad volt…

– Félig voltam szabad: ez a 180 nap egy saját magam választotta fogság volt, hiszen csak éjszaka mehettem ki az utcára. Nappal csak akkor, amikor felkerestem egy-két pénzintézetet.

A szökéshez kellett belső segítség?

– Erről nem szívesen beszélek.

Jól látom, a tenyerén még látszanak az égési sebek?

– Igen, ez egy örök jel: ahogy csúsztam le a kábelen a Fő utcában, beleizzott a kezembe. Ha ránézek, egyből eszembe jut, milyen érdekes helyeken jártam.

A neves tévériporter, Egri János még a rablási időszaka előtt segített önnek lakást, munkát találni Budapesten. Tartják a kapcsolatot?

– Nem, de nemrég találkoztam vele. Nagyon sokat köszönhetek neki, mindig segített. Más kérdés, hogy kellemetlenül jött ki a történet, mert annak idején megpattintottam egy festményt a padlásukról, de a lánya észrevette. Égett az arcom.

Úgy tudom, a börtönben újságírást tanult. Megpróbálkozik a szakmával? 

– Többek között újságírást is tanultam, de ilyen múlttal nem lenne szerencsés újságíróként dolgoznom.

Írt viszont egy könyvet. Elégedett vele?

– Ez egy próbálkozás volt, kétségkívül nincs írói vénám. Abban volt szerencsém, hogy rengeteg élményanyaggal rendelkezem. Ezt kellett összefésülni a fiktív részekkel.

A könyvből nem származhat bevétele, mert részben valós bűncselekményekről szól, és a törvény ezt nem engedi pénzzé tenni. Minimálbérből él, tízmilliós adóssága van: nem érez néha kísértést, amikor elsétál egy pénzintézet előtt?

– Nem, mert egyrészt öreg vagyok, sántikálok, a csípőm gallyra ment, másrészt szeretnénk gyereket, és nem szerencsés a börtönből nevelni. Úgyhogy többféle visszatartó erő is működik, nem beszélve arról, hogy mostanra legalább azt elértem, hogy nyugodtan alszom.

Olvasson tovább: