Kereső toggle

Túlteljesítő magyarok

Beszélgetés Krausz Tamás történésszel a magyar–szovjet kapcsolatokról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Szovjetunió belső és külső okok miatt omlott össze, ezért a kelet-európai rendszerváltások főszereplőinek heroizálása leányregényekbe illő túlzás. A kádárista elit például Moszkva bátorítására vezényelte le az átalakulást, így a bürokrácia egy része átmenthette privilégiumait – állítja Krausz Tamás, aki könyvet írt a Szovjetunióval kapcsolatos vitás kérdésekről.

Könyve Sztálin és Hitler összehasonlításával kezdődik. Miért lényeges a személyiségük összevetése ahhoz, hogy megértsük Kelet-Európa 20. századi történelmében a Szovjetunióval kapcsolatos vitás kérdéseket?

- A rendszerváltással került előtérbe az a megközelítés, miszerint a fasizmus és a kommunizmus problémája azonos jellegű, nincs különbség a két rendszer között. Ha az eltérésekről van szó, akkor elkerülhetetlen, hogy a két vezér figuráját össze ne hasonlítsuk. A sztálini terrort nem kívánom a hitleri bűnök alapján kisebbíteni, de míg az államszocializmusban a „nagy terror" idején ártatlan, politikai okokból megölt több százezer ember legyilkolása (1936-1939) papíron alkotmányellenes volt, addig a nácizmusban a faji alapú, hatmillió ember likvidálása a rendszer alapjából fakadt, nem szólva a második világháború több mint 50 millió halottjáról. Másrészt a Gulag nem emberek szisztematikus meggyilkolására jött létre, még ha nagyon sokan életüket is vesztették a kényszermunka-táborokban, ahová a foglyok körülbelül egyharmada politikai vádak alapján került. Ezzel szemben a németek gépesítették az emberölést a lágerekben, a létesítményeken belül gyilkoló üzemrészeket hoztak létre. Hitler célja a kommunisták, az „alacsonyabb rendű fajok", mindenekelőtt a zsidóság teljes megsemmisítése volt.

Sztálin szűkebb pátriájában hagyomány volt a vérbosszú. A Szovjetunió vezetőjeként a környezetében csak hozzá hű emberek lehettek jelen. Itt nem ismert tréfát, a személyét érintő „hűtlenséget", amelyet azonosított a rendszer iránti hűtlenséggel, kíméletlenül megbosszulta. Hitler az első világháborúban tapasztalt német-osztrák üzemszerű gyilkolást „fejlesztette" tovább az antikommunista és antiszemita, szovjetellenes politikai és ideológiai alapokon a német „élettér" kiszélesítése érdekében egy újabb, totális rablóháború útján.

Személyiségük is különbözött. Hitler kiváló szónok volt, míg Sztálin nem, ő csak zárt térben volt hatásos szónok. Az előbbi mindig egyes szám első személyben, a német árja faj nevében beszélt, az utóbbi a Szovjetunió népei, a „világproletariátus" nevében. Egyébként sokszor saját magáról is egyes szám harmadik személyben szólt. A személyükben és az általuk létrehozott rendszerekben is igen sok különbség volt.

Ha Németország nem támadja meg a Szovjetuniót, Kelet-Európa megúszta volna, hogy a Vörös Hadsereg leigázza? Sztálin akart terjeszkedni Kelet-Európa felé?

- Az tény, hogy a Szovjetunió a harmincas évekre már feladta a világforradalmi koncepcióját. Mindazon terjeszkedés, ami 1939-ben megtörtént a német-szovjet megnemtámadási egyezmény után, csak az ország közvetlen határainak megerősítését szolgálta. Ezek a területek hagyományosan is az orosz politika célpontjai voltak már a cári időben is, de egész Kelet-Európa meghódítása nem volt eredeti szándéka Moszkvának.

Magyarországnak mégis miért kellett megtámadnia a Szovjetuniót? Mit kerestünk a Don-kanyarnál?

- 1941. július 27-én német kérés nélkül támadta meg Magyarország a Szovjetuniót azzal a céllal, hogy stabilizálja a területi revízió időszakában megszerzett pozícióit a térségben. A horthysta elit félt ugyanis attól, hogy ha a románok hamarabb lépnek be a háborúba a németekkel a szovjetek ellen, akkor később a náci Németország majd a románokat preferálja.

Molotov pedig felajánlotta, hogy ha Magyarország nem támadja meg a Szovjetuniót, akkor a háború után kedvező elbírálásban részesít bizonyos magyar területi követeléseket. Sajnos betegesen egydimenziós, irracionális felfogás uralta a magyar hatalmi elit döntő frakcióit, ami lehetetlenné tette, hogy a háború után, 1945-ben Magyarország kedvező elbírálásban részesüljön. Ennél nagyobb baj, illetve ezzel összefüggő katasztrófa, hogy Magyarország második világháborús szerepvállalása egymillió magyar ember halálához vezetett.

Azzal is őszintén szembe kell nézni, hogy a nemrég kutathatóvá tett orosz dokumentumok szerint sajnálatos módon a magyar katonák bizonyos csoportjai szörnyű vérengzéseket követtek el a békés lakosság, nők és gyerekek ellen a Szovjetunió területén.

Hitelesek ezek a dokumentumok? Nem arról van szó, hogy szüksége lehetett Moszkvának ilyen irományokra ideológiai munícióként Kelet-Európa szovjetizálásához?

- Nem, dehogy. Ezek olyan nagyszámú dokumentumok, beszámolók, vallomások az orosz, német, zsidó és más nemzetiségű túlélőktől, amelyek ellentmondanak ennek a feltevésnek. Másrészt Goebbels is azt írta naplójában, hogy a magyarok túlteljesítenek minden partizánvadászatot, olyan mértékben pusztítják a belorusz és ukrán falvakat, hogy nincs, aki elvégezze a mezőgazdasági munkát - természetesen a náci Németország javára. Sajnos, az újonnan kutatható anyagokból kiderül, hogy orosz területeken még a holokausztban is részt vettek magyar egységek.

Tehát mindezt 1942-43-ban született, létező és meghamisítatlan dokumentumok igazolják. Olyan iratok, amelyek a frontvonal nyomában járó rendkívüli állami bizottság által feltárt tényeket tartalmaznak. 19 millió szovjet civil állampolgár halt meg a nagy honvédő háborúban és 8 millió katona. Miből tevődik ki 19 millió civil halála, ha nem azoknak a hadseregeknek a pusztításából, akik megtámadták a Szovjetuniót. Sajnos, köztük volt a magyar hadsereg is.

A háborút elvesztette Magyarország, a keleti front átgázolt rajtunk. Miért maradtak itt a vöröskatonák?

- Az az elem, hogy Magyarország a szovjet blokk tagja legyen véglegesen, 1947 nyara után került napirendre. A Moszkvában fellelhető eredeti dokumentumok 1943 és 1946 között arra utalnak, hogy a szovjetizálás lehetősége és szükségessége szovjet oldalról eddig az időpontig nem merült fel komolyan. A Mar-shall-segély hozta a fordulatot. Sztálin arra számított ugyanis, hogy a háború utáni orosz helyreállításban a nyugati tőke komoly szerepet játszik majd, amire egyébként 1943-1946 között számos ígéretet is kapott. Mikor ez nem történt meg, Sztálin megkezdte a belső izolálódást, aminek része lett a kelet-európai országok szovjetizálása. Ebben a döntésben semmilyen szerepe nem volt a magyarkérdésnek. Ez a Nyugatnak szólt.

Miért mostanában tette kutathatóvá Moszkva a második világháborús iratokat?

- A második világháború után nem kívánták a kérdést bolygatni, mivel a szovjet katonák is követtek el háborús bűncselekményeket civilek ellen. 1956 után pedig Kádár Jánosnak nem akartak nehézséget okozni azzal, hogy megterheljék a magyar-szovjet kapcsolatot azokkal a bűncselekményekkel, amiket magyar katonák követtek el a második világháború alatt. Egyértelmű: '56 mellett ez is a nemzetet megosztó vita lett volna. Valamiért az oroszok tartottak ennek a konfliktusnak a kiteregetésétől. Békét akartak a KGST-ben és a Varsói Szerződésben.

A rendszerváltás után is zárva maradtak a moszkvai levéltárak.

- Ekkor pedig új alapokon akarták a kelet-európai országokkal rendezni a viszonyukat, így megint nem állt érdekükben, hogy ezekkel a dokumentumokkal elmérgesítsék a kapcsolatukat. Talán az hozott fordulatot, hogy az elmúlt időszakban oroszellenes politikai akciók zajlottak szerte Kelet-Európában, Magyarországon is. Nálunk az orosz tőkét kiszorították, megbélyegezték, az orosz emlékműveket „piszkálják", a felszabadítás tényét tagadják, heroizálják a horthysta hadsereget, feltűntek azok a narratívák, miszerint a magyar hadsereg hősies tettet hajtott végre a Donnál, a Moszkva teret átnevezték stb. Nehéz lehet ezt orosz szemmel akceptálni, persze, hogy előjönnek a dokumentumok.

Mi történt valójában 1956-ban?

- Moszkvában 1956-tal kapcsolatban két szempont viaskodott. Eredetileg nem akartak beavatkozni, mert tisztában voltak azzal, hogy egy katonai beavatkozás mindig nehézségekkel jár, a helyi lakossággal való szembenálláshoz vezet. Több magyarázat is lehetséges arra, hogy mégis miért döntöttek a beavatkozás mellett. Nekem úgy tűnik, a szovjetek nem hitték, hogy a magyar kommunisták és a magyar baloldal képes lesz a kialakult folyamatokat önerőből rendezni, hogy felül tudna kerekedni ezeken a konfliktusokon, ami a Sztálin-Rákosi-féle berendezkedés átalakításával együtt jár. Andropov követ az október 30-ai, Köztársaság téri eseményeket Moszkvába már úgy tolmácsolta, hogy itt már jelen vannak a fasiszták. Az orosz történészek között az a főáramú elképzelés, hogy a szovjet katonai beavatkozással lényegében a polgárháborút akarták megelőzni.

Kádárnak közvetlenül a szovjet beavatkozásban van szerepe? Miért ment Moszkvába?

- Kádárra szükségük volt a szovjet vezetőknek, mert benne látták azt a megmentőt, aki a Rákosi-korszakban börtönben volt, és aki képes lehet az új szituációban pacifikálni Magyarországot. A SZKP XX. kongresszusa reformjainak megfelelően pedig úgy átalakítani a magyar rendszert, hogy az ország „nemzeti hitelessége" megerősödjön a lakosság szemében is.

Ki kérte, hogy Nagy Imrét és társait meggyilkolják?

- Nem láttam olyan dokumentumot, hogy a szovjetek ezt kérték vagy követelték volna.

Magyarország a legvidámabb barakk státuszt kapta a KGST-ben. Mi voltunk a reformerek, vagy ezt Moszkvában találták ki, netán Kádár János trükkje volt?

- Mindkét feltételezésben van valami, de volt is alapjuk. A szovjetek mintha egyfajta kísérleti laborként tekintettek volna az országra, már ami a piaci reformokat illeti. Lehet-e a gazdasági szisztémát úgy megreformálni, hogy a politikai rendszeren nem változtatunk? Ehhez Kádár politikája is kellett, többek között az is, hogy az 1968-as csehszlovák kísérletekkel szemben másik utat lássanak a magyar reformokban.

A rendszerváltáskor Moszkvában miért engedtek a magyaroknak?

- Először is 1989 őszéig Magyarországon én soha nem láttam olyan tömegmozgalmat, mely arra utalna, hogy a magyar politikai ellenzék történelmi teljesítménye lenne a rendszerváltás. A szovjet rendszer alapjában belső okok miatt összeomlott, és mivel a Kádár-rendszernek is a Szovjetunió jelentette a stabilitást, ezért Magyarországon változások történhettek. Egész egyszerűen Gorbacsovnak az amerikai és a nyugat-európai vezetőkkel való egyezkedése határozta meg, mi fog Kelet-Európában történni. Gorbacsov magyarországi látogatásakor, illetve a magyar vezetők szovjetunióbeli látogatásakor mindig hangoztatta, hogy az MSZMP vezetésének kell eldöntenie, hogy mit akarnak Magyarországon. Gorbacsov reformjaival a Szovjetuniót akarta megmenteni, ezért akarta a más országokban állomásozó katonákat visszahívni, mert már nem volt pénze a szovjet hadsereg változatlan fenntartására sem. A KGST működésképtelenné vált, éppen akkoriban erőteljesen csökkent az olaj ára, tehát anyagilag beleroppant a Szovjetunió a Nyugattal való katonai versengésbe.

1988 májusában, az MSZMP Központi Bizottságának ülésén a magyar vezető réteg megértette, hogy a szovjetek nélkül Magyarországon napirendre kerül a polgári demokrácia és a kapitalizmus importja. Moszkvából arra kaptak engedélyt, sőt impulzust, hogy levezényeljék az átalakulást, amely a bürokrácia egy részének lehetővé tette, hogy privilégiumait valamiképpen átmentse.

A könyvében ír arról, hogy a kelet-európai országok szinte mindegyikében megjelent az etnonacionalizmus, illetve az úgynevezett „nagy rendszerváltók", akiknek szerepét rendre heroizálják a híveik. Van annak realitása, hogy ezen országok a „hőseik" segítségével saját erőből vívták ki a szabadságukat?

- Gorbacsov tanácsadói 1988-ban azt mondták neki, mikor Németországból hazaért egy tárgyalásáról, hogy ebből baj lesz, elveszítik Kelet-Németországot is, a Nyugat pedig nem fogja tartani a szavát, hogy nem bővítik kelet felé a NATO-t. Gorbacsov csak annyit válaszolt: „Elvtársak, ne dramatizálják a helyzetet!" Mikor egy politikus ilyen kevés érvvel rendelkezik, hogy meggyőzze kollégáit, akkor ő már nem áll nyerésre. Gorbacsov célja a Szovjetunió megőrzése volt, de a jelzett okokból Moszkva is csak engedni tudott az úgynevezett realitásoknak: a Nyugat gazdasági területen legyőzte a Szovjetuniót, amelynek döntő hatalmi csoportosulásai a privatizáció útján kívánták státuszukat megőrizni, konvertálni, aminek a következményei lettek a kelet-európai országokban lezajló rendszerváltások. Minden más egy teadélután leányregényes ábrándja.

 

Olvasson tovább: