Kereső toggle

Legnehezebb a sikerből tanulni

– mondja Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Állítólag volt Önben egy kis drukk a hétfő délelőtti edzés előtt. Három olimpiai győzelem után miért?

–ŰÚjabb négyéves ciklust kezdtünk el. Ha ennek tisztességes és eredményes elvégzése előtt az emberben nincs meg az a feszültség, ami élete legelső edzése előtt megvolt, akkor az eredmény sem lesz jó. És ez így helyes. Aztán az edzés közben rájöttem, hogy nem nekem kell drukkolnom, inkább oldanom kell a fiatal és a válogatott edzésén először részt vevő játékosok drukkját.

Miért van szükség arra, hogy még az úszás részidejét is személyesen mérje a stopperral? Miért nem adja ki az ilyen feladatokat a segédedzőnek?

–ŰVoltak feladatok, melyeket átadtam, de voltak olyan részek, melyeket én végeztem el: egyrészt kíváncsiságból, másrészt a hatékonyság miatt, ugyanis a játékos is jól tudja, hogy sok döntés esetében a szövetségi kapitány szava a legfontosabb, ennélfogva nagyon lényeges, hogy én tevékenyen részt vegyek az edzésen. Ez persze nem mindenütt szokás, vannak kollégák, akik csak a taktikai megbeszéléseken vannak jelen. Én korábban a tornatermi edzéseket is személyesen tartottam meg. Ez számomra is hasznos, mert így aktívabb vagyok, és a játékosoknak is fontos a személyes kontaktus.

Mi motiválta, hogy három, zsinórban megnyert olimpia után elvállalja újabb négy évre a kapitányságot? Hiszen túlszárnyalni az olimpiai aranyat nem nagyon lehet, vagyis legjobb esetben is „csak” beállítani tudja a korábbi eredményt. Ugyanakkor – mondjuk – egy bronzérem már kudarcnak tűnhet. Miért kockáztat?

–ŰAzt a három aranyat, amit megnyert a csapat, és az ehhez vezető edzői munka minősítését nem veszi el tőlem senki. Vagyis a múltat abszolút nem teszem kockára. Ami motivált, az a játékosok és edző kollégák bizalma: úgy éreztem, azt szeretnék, hogy folytassam, mert velem látnak esélyt a jó szereplésre.

Ez a közérdek. De mi motiválta személyesen?

–ŰAz, hogy meg szeretnék felelni ennek az elvárásnak. Úgy gondoltam, csalódnának bennem, hogy miután „hazalapátoltam” ezt a három olimpiai aranyat, elmegyek külföldre pénzt keresni.

Ha már szóba került a pénz. Decemberben pénzhiány miatt lemondták a Világliga-szereplést. Mit kellene Önöknek még ahhoz teljesíteni, hogy legyen elég pénz?

–ŰA decemberi döntés egy hibás számítás alapján történt: akkor olyan hírek jöttek, hogy az állami támogatásunk a harmadára csökken a 2008-as évhez képest, és egy százmilliós lyuk tátongott a költségvetésben. A Világliga akkor is nagyon drága versenysorozat, ha nem százmilliós mínusszal kezd el egy évet a szövetség, úgyhogy mire kiderült, hogy mégsincs hiány, addigra mi már lemondtuk a szereplést.

Olvastam egy nyilatkozatát Pekingre vonatkozóan: arról beszélt, hogy közel három éven keresztül nem volt meg az a harmónia a csapatban, ami szükséges a győzelemhez, de az olimpia előtt kialakult. Hogyan sikerült megteremteni?

–ŰIgazából nem az összhang hiányzott leginkább. Az volt a probléma, hogy néhány játékos napi elfoglaltságában fontosabb szerepet kaptak a nem vízilabdával összefüggő, ezáltal teljesítménycsökkentő, figyelmet elvonó tényezők. De a kellő pillanatban minderről lemondtak a póló javára. Ami természetesen nemcsak az én érdekem volt, hanem a sajátjuk is. Ezek a fiúk okos gyerekek, érezték, hogy ami miatt én pattogok, annak van alapja, ezért megváltoztatták a hozzáállásukat. Az olimpián pedig tényleg minden korábbinál jobb barátokká váltak.

Ön vállalatvezetőknek is szokott tréningeket tartani, persze nem úszást vagy pólót oktat, hanem cégvezetési tanácsokat ad. Mit várnak Öntől a vállalatvezetők?

–ŰOlyan kérdésekkel foglalkoznak, amilyenekkel most Ön is, és úgy gondolják, ha megosztom velük a saját tapasztalataimat – akár példákkal illusztrálva –, abból a saját szakmájukban tudnak profitálni. Én persze nem értek olyan szinten egy adott cég tevékenységéhez, mint a vezető, ezért nem is adok konkrét cégvezetési tanácsokat. Ezeknek a beszámolóknak az a legfőbb értéke, hogy saját csapatépítési tapasztalataimat olimpiai bajnokságok hitelesítik.

Melyek a közös pontok egy vállalat és egy vízilabda-válogatott vezetésében?

–ŰMondok néhány példát: Korábbi győztes pozícióból visszaesve hogyan lehet újra fölkecmeregni az első helyre? Hogyan lehet eredményes sportolókat újabb munkára motiválni? Hogyan motiválhatjuk azokat a fiatalokat a csapatba való bekerüléshez szükséges rengeteg munkára, akik elmozdíthatatlan világsztárokat látnak maguk előtt? Hogy lehet a győzelemből tanulni; mert a vereségből könnyű, hiszen az ember analizálja a hibáit, és levonja a következtetést. Amikor 1999-ben, majd 2003-ban világelsőként készültünk az olimpiákra, Sidneyre és Athénra, az volt a leglényegesebb, hogy ne ugyanolyan jó csapatként érkezzünk az olimpiára, mint az előző évben, amikor Eb-t vagy vb-t nyertünk, hanem már eleve jobb csapatként.

A magyar labdarúgó-válogatottból is tudna jó csapatot faragni? Hiszen a gyakorlatokat talán egy edzői kézikönyvből is el lehet sajátítani, ugyanakkor az a plusz, ami egy vízilabda-olimpia megnyeréséhez kell, nyilván jól jöhet a fociban is. Vagy ez buta kérdés?

–ŰEgyáltalán nem buta kérdés. Ám ilyen feladatot nem vállalnék, mert úgy gondolom, a labdarúgásban dolgozó szakemberek az általános megítéléshez képest sokkal jobban értik a munkájukat. Helytelennek tartanám azt sugallni, hogy képes lennék nekik osztani az észt. Nyilván van hasonlóság a két sportág között, és elképzelhető, hogy egy úszóedző egy fociedzőtől is tanulhat, és fordítva.
Egyébként tavaly februárban lehetőségem volt megnézni a Manchester United egyik edzését: beszélhettem az orvossal, a menedzserrel, és leginkább sir Alexszel. Sok minden szóba került, sok tapasztalatot gyűjtöttem. De megmondom őszintén, ők nem kérdezték az én véleményemet a focit illetően.

A magyar vízilabdában mindig is jellemző volt, hogy a játékosok a sport mellett egyetemre járnak: Faragó Tamásék óta emlékszem a válogatottjainkra, és úgy rémlik, szinte mindig volt egy-két doktorral kezdődő név a csapatban. Az, hogy intelligens, tanult emberek alkotják a csapatot, hozzátesz valamit a sikerhez?

–ŰAmikor érettségi után bekerültem a felnőtt csapatba, körülnéztem az öltözőben, és mindenki diplomás volt, vagy egyetemre járt. Eszembe se jutott, hogy én ne ugyanezt tegyem: az állatorvosi egyetemre jelentkeztem. Az uszodában száz éve ilyen a kultúra, a légkör, és ennek csak örülni lehet. Nyilván a szülői házból is fakadnak ezek a motívumok, mert az a házaspár, aki a kisgyerekét uszodába viszi, nem ugyanaz, mint amelyik egy másik sportágban szeretné sikerre vinni a gyerekét. Úgy gondolom, a pólósoknál a szülők is nagyobb részt diplomás emberek, és ezt látja a játékos.
Ami azt illeti, hogy van-e mindennek szerepe az eredményekben? Szerintem nincs. Ugyanis ez nem csak Magyarországra jellemző, az ellenfelek is ilyenek. Nincs pontos adatom, de becslésem szerint a világ vízilabda-válogatottjainak 80 százaléka diplomás, vagy egyetemre jár, úgyhogy ez nem jelent előnyt a medencében. Ugyanolyan nehéz egy egységes csapatot létrehozni diplomás emberekből, mint kevésbé tanult sportolókból. Talán annyi a különbség, hogy előbbi esetben – hogy is mondjam – a motivációs eszközök is elegánsak.

 

Mérleg

• olimpiai bajnok
(2000, 2004, 2008)
• világbajnok (2003)
• világbajnoki 2. helyezett
(1998, 2005, 2007)
• világbajnoki 5. helyezett (2001)
• Európa-bajnok (1997, 1999)
• Európa-bajnoki 2. helyezett
(2006)
• Európa-bajnoki 3. helyezett
(2001, 2003, 2008)
• Világkupa-győztes (1999)
• Világkupa 2. helyezett
(2002, 2006)
• Világkupa 3. helyezett (1997)
• Világliga-győztes (2003, 2004)
• Világliga 2. helyezett
(2005, 2007)
• Világliga 3. helyezett (2002)

Névjegy

1972-től a  Budapesti Spartacus, 1980-tól a Tatabányai Bányász, 1984-től az FTC (Ferencvárosi Torna Club), majd 1987-től az olaszországi Como vízilabdázója volt.  1973-ban Duisburgban tagja volt az ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert magyar csapatnak. 1974-től 1986-ig összesen tizenhét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban. Az 1977. évi  szófiai Universiadén a magyar csapattal ezüstérmet nyert.
1978-ban Budapesten állatorvosi-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabda-edzői, 1998-ban vízilabda-mesteredzői oklevelet szerzett. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-től a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Azóta a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották. 2000-ben, a Sydney-i olimpiát követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben, az athéni olimpia után a vízilabda-válogatott címvédéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést kapta. 2006. december 9-én, a Demján Sándor által alapított Prima Primissima Díjban részesült. 2008. augusztus 29-én, a pekingi olimpiát követően az immáron háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Parlament kupolatermében dr. Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és dr. Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008 novembere óta Budapest díszpolgára. (Wikipédia)

Olvasson tovább: