hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki mehet a végén?
Utolsó roham a brüsszeli székekért

2004. 06. 06.
"Állítom, hogy megnyerjük az emberek többségének bizalmát" – fogalmazott a június 13-ai európai parlamenti választással kapcsolatban a Heteknek adott interjúban Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal szorong, mert a választók most számon kérik az elmúlt két esztendő hibáit és bűneit. "Ha mi nyerünk, nyugalom lesz az országban, ha a Fidesz szerepel jobban, egyfajta szellemi polgárháborúra számíthatunk, annyira erős bennük a hatalomvágy" – mondta az eredmény lehetséges következményeiről lapunknak Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke. Kovács szerint pártja a kézfogás politikáját képviseli, míg fő ellenfelét az ökölbe szorított kéz, a konfrontáció, a partnerek kioktatása, nyomás alá helyezése vagy fenyegetése jellemzi. 

Schmitt Pál döbbenetesnek nevezte, hogy a Fideszen kívül egyik párt sem készített Európa-programot, a kormányoldal kampányát pedig "ellenszenves voksvásárló megoldások" sorozatának tartja, amellyel lenézik, lekezelik az embereket. 

Egy kérdésben mindkét listavezető egyetért, nevezetesen abban, hogy az eredménynek nincs legitimációs vonatkozása a kormányra nézve. 

A Medián két héttel a választások előtt készített felméréséből úgy tűnik, a kormányoldal és az ellenzék egyaránt 12-12 mandátum megszerzésére képes. 

Interjú Kovács Lászlóval, és
Schmitt Pállal

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!