Kis János: Az MSZP egyik legsúlyosabb gyengéje, hogy nincs eszmei arculata, nincs víziója a jövő Magyarországáról Fotó: Somorjai L.
– Nem tartja veszélyesnek, hogy iskolázott fiatalok vezérükként rajongják Orbánt?
– Rendes körülmények között, amikor a kormányzó párt elveszti a választásokat, első embere miniszterelnökből az ellenzéki frakció vezetője lesz. A választásokat nyert ellenzéki vezető pedig átveszi a kormányrudat. Ebben a körforgásban minden résztvevő egyenlő, mindenki csak egy az egymást váltogató politikai vezetők között. Senki sem a nemzet vezére, senki nem áll fölötte a többi politikai szereplőnek. Ebből az intézményes körforgásból akar most Orbán Viktor kilépni. Ha már nem miniszterelnök, akkor az egész demokratikus politika fölé kíván emelkedni. Ez az ambíció nem egyeztethető össze a demokratikus politika lényegével.
– Minek köszönheti a Fidesz ezt a sikert, ezt az eksztázist bizonyos fiatalok körében?
– A Fidesz-kormány hihetetlen karrierlehetőségeket nyitott meg nagyon fiatal emberek előtt, ezért e generáció számára a fölemelkedés, a siker, a gyors meggazdagodás ígéretét testesíti meg. Azonkívül egy életérzést is kínál nekik, az erős, dinamikus, sikeres Magyarországhoz tartozás büszke érzését. Szinte semmiben nem értek egyet azzal, amit Orbán Viktor a választási kampányban mondott, de abban igen, hogy amiért élni érdemes, az a megélhetésen túl kezdődik. Kétségtelen, az ő pártja azt az öntudatot kínálja a híveinek, hogy tudják, miért érdemes élni. Az MSZP egyik legsúlyosabb gyengéje, hogy nincs eszmei arculata, nincs víziója a jövő Magyarországáról.
– És az SZDSZ-nek van?
– Az SZDSZ-nek volt, de a kilencvenes évek közepe táján egyre inkább úrrá lett rajta az a tévhiedelem, hogy a politikában az eszmék nem számítanak, a siker kulcsa az, hogy anyagi előnyöket ígérünk a középen lévő szavazóknak. Itt az utolsó pillanat, hogy ebben korrigálja magát. Még megkapaszkodhat a parlamenti pártok között, de az ehhez szükséges támogatást a ciklus első felében nyújtott politikájával kell megszereznie. A kampányhajrában már késő lesz.
– Mi lenne a leghelyesebb értelmezése annak a felhatalmazásnak, amit az MSZP-SZDSZ kapott a választóktól a kormányzásra? Azaz, hogyan kellene ezt megvalósítani?
– Akik a kormányváltásra szavaztak, arra szavaztak, hogy legyen vége a politikai hadiállapotnak. Megnyugvást, megbékélést szeretnének. Ez világos. De arról a választók nem nyilatkoztak, hogy a társadalmi békét hogyan kell helyreállítani.
A kormány dolga, hogy erre programot adjon, és a kormány többféle programmal is próbálkozhat. A legegyszer?bb, amit tehet, az, hogy nem vállal konfliktusokat a távozó koalícióval, lehetőleg mindent úgy hagy, ahogy van. Békén hagyja a Fidesz klienseit, ha törvényesen jutottak a vagyonukhoz, ha törvénytelenül. Nem nyúl az állam és egyházak összefonódásához, nem szakít a szentistvános-szentkoronás állami jelképvilággal, és folytathatnám tovább. Eleget tesz az előző kormány által vállalt összes kötelezettségnek, és ezenfelül még a saját érdekcsoportjainak is osztogat. Ez óvatos emberek számára csábító megoldásnak tűnik, a kormánynak azonban a halálát jelentené.
– Miért?
– Először is azért, mert ezen a módon a Fideszt nem lehet lecsillapítani. A Fidesz ragaszkodni fog hozzá, hogy a választásokat tulajdonképpen megnyerte, és a kormány legitimitása kétes. És nem fog közreműködni az árkok betemetésében.
Ő ásta ki, és továbbra is ásni fogja az árkokat. Ragaszkodni fog hozzá, hogy ő a nemzet, a másik oldal pedig idegen hódító, mint a tatárok meg a törökök, akik ideig-óráig uralmuk alatt tartották az országot. A konfliktusok elől való kitéréssel a kormány csak gyengeséget mutatna, nyugalmat nem teremtene. Másodszor azért lenne végzetes ez a stratégia, mert csak addig működik, amíg a kormánynak van miből osztogatnia. Márpedig nem lesz. A magyar gazdaság növekedése lassulóban van. Az állam költekezési lehetőségei korlátozottak. Végül a konfliktusok előli örökös menekülés azt jelentené, hogy a baloldal teljesen átengedi a kezdeményezést a jobboldalnak – éppen akkor, amikor kormányon van. Ez megerősítené a társadalomban azt az érzetet, hogy a baloldalnak nincs önálló arculata, a politikai ügyeket a jobboldal határozza meg. Ez 2006-ban súlyos választási vereséget hozhat: az SZDSZ kieshet a parlamentből, az MSZP pedig végképp egy elöregedő szavazóréteg pártjává válhat, elvesztheti az esélyt, hogy valaha is újra kormányra kerüljön.
– De mit tehetne akkor a kormány?
– Helyre kell állítani az alkotmányos intézményeket, a törvények uralmát, és mindenek előtt a parlamentarizmust. Ez macerás megoldás, mert például ha visszatérnek a hetenkénti ülésezéshez, ha az ellenzék minden héten azonnali kérdéseket intézhet a miniszterelnökhöz, ha felállnak az általa kezdeményezett vizsgálóbizottságok, akkor a kormány gyakran kerülhet kényelmetlen helyzetbe. Ha azonban van ereje e konfliktusokat vállalni, akkor lassan mégis megnyugszanak a kedélyek, bármit csináljon a Fidesz. Egyszerűen azért, mert helyreáll az intézmények működésébe vetett bizalom, és a választók megértik, hogy nem a mindent vagy semmit között választanak: a vesztes nem örökre veszít, és ellenzékben sem marad eszközök nélkül. Mondok egy példát. Itt volt az ominózus beadvány az OVB-hez, mely a visszalépett képviselők utáni töredékszavazatok megsemmisítését kérte. Ez abszurd ötlet volt, a magam részéről biztos voltam benne, hogy az OVB nem fog helyt adni neki. Ha pár hónappal előbb a parlament a korábbi szokásokhoz híven választott volna tagokat az OVB-be, ez az ügy nem okozott volna idegességet. Még akkor sem, ha a testület – ahelyett, hogy mint tárgyalásra alkalmatlant, azonnal elvetette volna az indítványt – öt napot ad magának a vita előkészítésére. A feszültség oka az volt, hogy amikor a parlament a bizottság választott tagjairól szavazott, a belügyminiszter, felrúgva a szokásokat, kizárólag a jobboldalhoz közel álló jogászokat terjesztett elő, az ellenzék javaslatait figyelmen kívül hagyta. Ez már akkor gyanút ébresztett, és a gyanú most, lám igazolódni látszott. Ha az új kormánytöbbség visszatér a parlamentáris szokásokhoz, és szigorúan betartja azokat, az efféle gyanúknak nem lesz alapja. Akkor sem, ha közben éles politikai harcok lesznek. Úgyhogy a társadalom lassan lecsillapszik.
– Feltéve, hogy a Fidesz jóhiszeműen játszik. De a Fidesz maga kelti a bizonytalanságot, például azzal, hogy nem ismeri el egyértelműen a választási eredményeket. Akkor pedig hogyan lesz megnyugvás? Mitől szilárdulnak meg az intézmények?
– Attól, hogy a választók többségét nem lehet rosszhiszem? játékokba belerángatni. Ha a többség kínos pontossággal tartja magát az írott és íratlan szabályokhoz, akkor nem fogják elhinni, hogy ok van a félelemre. A hisztériakeltés visszaszáll azokra, akik művelik.
– Miért nem tudja a mai napig tudomásul venni a Fidesz és a Fidesz-tábor, hogy ők vesztettek? Miért viselkednek győztesként ma is?
– Ehhez bizonyos mértékig hozzájárul a második fordulóban elért sikerük. 1990 óta most először történt meg Magyarországon, hogy a második fordulóban változtatni tudtak az első forduló alapján előre látható eredményen. Majdnem győztek. Ez szerepet játszhat abban, hogy a fideszes vezetők maguk is nehezen hiszik el, hogy vesztettek. De véleményem szerint fontosabb ennél, hogy a Fidesznek a két forduló között sikerült mozgósítania egy számottevő embertömeget, akiket most – legalább az önkormányzati választásokig – mozgásban is kell tartani. Bármit gondoljanak magukban Orbánék, a híveiket csak akkor tudják az utcára vinni, ha elhitetik velük, hogy a haza, a család meg a jövő forog veszélyben.
– Orbán új szerepkörében nem lehet még veszélyesebb, mint az elmúlt négy évben?
– Az, hogy Orbán menynyire veszélyes, mindenek előtt azon múlik, hogy a másik oldal mire képes. Ha a kormány képes lesz a demokratikus intézmények megszilárdítására, akkor a veszély korlátozott marad. Amellett az a politizálás, melybe a két forduló közti kampány a Fideszt belesodorta, nemcsak az országra veszélyes, hanem magára a Fideszre is. A választások azt mutatták, hogy ezen a módon jelentős sikert lehet elérni a kisvárosi-falusi környezetben, de nem biztos, hogy a nagyvárosokat is meg lehet hódítani. A Fidesznek azzal a veszéllyel kell szembenéznie, hogy elidegeníti a nagyvárosi szavazók stabil többségét, és a vidék pártjává lesz. Akkor pedig nem biztos, hogy vissza tudja szerezni a kormányhatalmat 2006-ban vagy 2010-ben.
– Hogyan jellemezné az MSZP mai identitását?
– Kívülről nézve nem látni, hogy ez miben áll. Nem mondanám, hogy az MSZP-ben semmi sem változik. Az utolsó négy évben felgyorsult a nemzedékváltás. A felfelé törekvő szocialista politikusok többsége a nyolcvanas évek második felében kezdte pályafutását, akkor, amikor már javában zajlott a pártállam válsága. Ezeknek az embereknek sem a kommunista ideológiához, sem a kommunista párt sötét napjaihoz – akár a sztálinista terrorhoz, akár a kádárista restaurációhoz – nincs érzelmi közük. A baj az, hogy közben az sem derül ki, hogy ha a kommunizmust nem képviselik, akkor mit képviselnek. S ezért hiába fiatalabbak ma az MSZP politikusai, a fiatal választókat alig tudják megszólítani. Miközben a káderek fiatalodnak, a párt választóközönsége vészesen öregszik.
– Minden emberben legbelül él egy vágy, hogy a jó nyerje el méltó jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Nem gondolja-e, hogyha a mostani kormánykoalíció szőnyeg alá söpri a Fidesz kirívó lopásait, bűncselekményeit, akkor az emberekben elmarad a katarzis, s így öszszeomlik a jövőbe vetett hitük és bizalmuk?
– 1990 óta minden választás kormányváltást hozott. De a kormányváltás sem 1994-ben, sem 1998-ban nem járt együtt az előző kurzus során elkövetett disznóságok feltárásával. Valamiféle hallgatólagos alku működött a felek között: én nem bántalak téged, amikor kormányon vagyok, te se bánts engem, ha majd te kerülsz kormányra. Ez a pártoknak előnyös lehet, de az országnak hátrányos. Az országnak az a jó, ha a kormányra kerülők kérlelhetetlenül kivizsgálják az elődök gyanús ügyleteit. Csak így szakadhat meg a lenyúlások, a bulik, a haveroknak átjátszott közpénzek láncolata. Úgyhogy egyetértek: nagyon fontos, hogy a Happy End, az Ezüsthajó, a Vegyépszer, Kaya Ibrahim meg a többi híres ügy át legyen világítva, és jöjjön el a felelősségre vonás. De ez csak akkor ér valamit, ha a kormány nem politikai bosszúhadjáratba kezd, hanem olyan független vizsgáló szervet hoz létre, amely bármilyen korrupciógyanús ügyet kivizsgál – azokat is, melyek a most kormányra kerülő oldalhoz köthetők. A koalíció próbája az lesz, hogy fel mer-e állítani egy ilyen vizsgáló szervet.
– Mi volna a biztos jele annak, hogy a Fidesz mégis hajlandó parlamentáris keretek között, konstruktív ellenzékként működni?
– Amikor majd Orbán Viktor nem azt mondja, hogy ők nincsenek ellenzékben, mert a haza soha nem lehet ellenzékben, hanem azt mondja, hogy ők ugyan ellenzékben vannak, de a haza nincs ellenzékben, mert a haza a két oldal együtt, akkor bekövetkezett a fordulat. Egyelőre azonban úgy beszél, mintha a választók szűk többsége idegen hódító volna ebben az országban, akik elorozták a hatalmat a magyar polgároktól.
– Lát esélyt a fordulatra?
– Jelenleg nem. A Fidesz kényszerpályán mozog, nem lesz könny? irányt változtatnia. Viszont ha nem változtat, nagy bajt hozhat magára. Érdekes idők elébe nézünk.
2002. 05. 10. (VI/19)
