Kereső toggle

Meglássa apám, híres leszek

Interjú Ambrus Károllyal, a Viszkis édesapjával. Csíkszereda, 2000. augusztus.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Látjuk reggel a tévébe, hogy a határnál a kommandósok valakit éppen
belevernek a betonba. A következő pillanatban a feleségem azt kiáltja nekem: »Te, az
az Attila!« Ahogy ott a földön verték bilincsbe, a kamera közelbe hozta az arcát, ő
volt… a fiam. »Mi történt, kisfiam… no erre jutottál«… csak… néztem, ahogy
megkötözték, elszállították. Egy óráig nem jött ki hang a torkomon, a műsor már
rég lement, de még mozdulatlanul néztem a képernyőt."



"Szerettem őt, a gyermekem volt"    Fotó: Somorjai

– Hogyan élt a fia kisgyerekként?

– Huszonnyolc éves voltam, amikor Attila meggyütt e világba, több nem is jött
aztán. A feleségem, mikor Attila másfél éves volt, otthagyott minket, már a negyedik
férjével élt együtt, mikor bekerült a jehovistákhoz, évek óta nem hallottam róla
semmit. Lehet, már földet is húztak rá. Mikor Attila tizennégy éves volt, meg akarta
ismerni, aki szülte és otthagyta őt. Tudtam, hol lakik akkor az anyja, odaküldtem a
gyereket. Becsöngetett hozzá, de nem nyitott ajtót. Aztán látta, hogy az ablakba a függöny
mögül nézi az anyja őt egy férfivel, akin nem volt ruha. A gyerek kisírt szemmel jött
haza, de azt mondta, ő nem sírt.

– Mi történt, miután az asszony otthagyta magukat?

– Kivittem a gyereket az édesanyámhoz, ő egy Csíkszeredához közeli
faluban, Somlyóhegyen lakott, de 1977-ben ő is a másvilágra ment. Utána a húgomat,
Szabó Margitot – Ambrus Margit a lánykori neve – megkértem, hogy rendezze tovább a
gyereket. Mikor megállapodtunk, 800 lejt kért, aztán havonta 400-at. Nekem a fizetésem
1250 lej volt akkor, de a ruházatot is meg mindent én fizettem. A húgom férje egyszer
szólt nekem, hogy a lakásból kezdenek tárgyak eltűnni, úgyhogy vigyem el tőlük a
gyereket.

– Mondja, szerette úgy a fiát, ahogy egy apa szereti a gyerekét?

– Miért kérdezi ezt tőlem, szerkesztő úr? Szerettem, hát igen,
szerettem. Mondjuk, soha nem tegezett engem, hanem magázott. Ezen a vidéken így szokják.

– Mint gyerek az édesapját, és viszont, meg szokták egymást ölelni?

– Hát… néha igen.

– A maga feleségét hogyan szólította Attila?

– Ildikó néninek.

– Úgy tudom, Attila már gyerekként Romániában is többször volt börtönben,
intézetben.

– Tizenöt éves múlt, a tizedik osztályt végezte volna a Márton Áron
Katolikus Főgimnáziumban, de az osztálytársaival betörtek a kötöttárugyárba, és
a gyár zenekarának a hangszereit ellopták és eladták. Olyan elvtársak gyerekeivel
csinálta, akiket a rendőrségnek ki kellett mosni, Attila meg szerette a barátait, és
nem vallott rájuk, így egyedül ő került a bíróság eleibe. Én mint apa elmentem a
héttagú zenekarhoz, és fillérre kifizettem az összes kárt a saját pénzembül; ráment
két autó ára. A zenekar nyilatkozott a bíróságon, hogy semmi követelésük nincsen,
de hiába, csak letartóztatták. Három hónapot volt előzetesben itt Csíkszeredán,
aztán elvitték két évre egy távoli fegyencintézetbe. Mikor érte mentem, végigsírtam
az utat. Akkor ő már nagyfiú volt. 1988-ban szerelt le a katonaságtól, végre
elkezdett dolgozni, de három hónapra rá egyszer csak eltűnt, még a forradalom előtt.
Engem meg hívogattak a rendőrségre, hogy hol van, hol van a gyerek, mondom nekik, nem
tudom. Tényleg nem tudtam, de azt sejtettem, hogy megint csinált valamit, esetleg arra
is gondoltam, Magyarországra szökött. Negyed év múlva küldött egy képeslapot:
"Édesapám, Budapesten vagyok, megérkeztem, jól érezem magam. Fia: Attila."

– Milyen tulajdonságai voltak a fiának?

– Okos volt, mindent nagyon hamar megtanult, az iskolában nagyon meg voltak
elégedve vele. Makacs, önfej? és bátor volt gyereknek is, mindig bizonyítani akart a
barátai előtt. A maga módján becsületes volt. Egy fiatalemberre egy bankrablást rá
akartak verni, amit pedig a fiam csinált. Már hét hónapja előzetesben volt, mikor
Attila ezt megtudta, bevallotta, hogy azt a rablást is ő csinálta, és nem az a fiú,
úgyhogy ne szenvedtessék tovább előzetesben. Ki is engedték.

– Nem érzi hibásnak magát abban, hogy így alakult a fia élete?

– Sokat nyeltem és fizettem a gyerek dolgaiért, nem csak a hangszerek árát,
de szerettem őt, a gyermekem volt, benne bíztam; a sors így hozta. Mindketten székelyek
vagyunk, büszkék… mit mondjak…

– Milyen körülmények között tudta meg, hogy a fia a Viszkis rabló?

– Itt feküdtem ezen a kanapén, ahol ülünk, oszt csak úgy unalomból néztük
a tévét. Látjuk, hogy a határnál a kommandósok valakit éppen belevernek a betonba.
A következő pillanatban a feleségem azt kiáltja nekem: "Te, az az Attila!" Ahogy
ott a földön verték bilincsbe, a kamera közelbe hozta az arcát, ő volt… a fiam.
"Mi történt, kisfiam… no erre jutottál"… csak… néztem, ahogy megkötözték,
elszállították. Egy óráig nem jött ki hang a torkomon, a műsor már rég lement, de
még mozdulatlanul néztem a képernyőt. A feleségem megijedt, hogy agyvérzést kaptam,
de nem.

– A rendőrök mikortól kezdték magát követni, lehallgatni, figyelni?

– Mikor a Gyorskocsi utcából megszökött, másnap az itteni rendőrök úgy
rajtam voltak, hogy életemben soha olyan biztonságban nem voltam, a telefon meg
kattogott, mint a vonat. Itt Csíkban az álruhás szekurik is meg mindenki más is kérdezték
tőlem: ha hozzám jönne, bújtatnám-e, vagy feladnám a rendőrségen? Mondtam: okos
gyerek ez, nem fog idejönni, ő is tudja, úgy figyelik a lakásomat, mint a Parlamentet.
A másik: hogy gondolják, hogy a saját fiamat föladom ötmillió forintért. Nekem még
külön rá is dupláztak, de 500 millióért sem.



Attila kisfiúként     Családi fotó

– A városban közlekedve miket mondtak magának a fiával kapcsolatban?

– Két téma volt. Az egyik: ügyes fiad van, Karcsi, jól leiskolázta ezeket
a maffiózó rendőröket, le a kalappal előtte. A másik: milyen fatytyú kölyköt csináltál,
ennyire futotta belőled? Szégyellheted magad. Aztán a kettőből most nem tudok választani,
csak nyelek, én sem tudom ma már, hogy mi van.

– Van olyan dolog, amit a rendőrség se itt, se ott nem tud, Ön viszont igen?

– Ami ott történt, arról én keveset tudok, ami meg itt, arról a rendőrség
tud keveset, én meg sokat. Tudtam, hogy a hokicsapatból Antall Károly haverját is
belevitte a bűnözésbe; ezt a románok nem tudták még, a magyarok már igen. Összeállították
az utazók névsorát, és ott láttam a Karcsi nevét is. Karcsi édesapját látom a zöldségpiacon,
oda akartam menni szólni neki, el ne engedje a gyereket, mert baj lesz, bajba fog kerülni,
meg miegymás, de az utolsó pillanatban odalépett hozzá egy szekus, és elkezdett beszélgetni
vele. Másnap egyfolytában hívtam telefonon, de foglalt volt végig, meg kattogott. Nem
tudtam szólni, feltették a buszra a Karcsi gyereket, oszt a határon meg le is kapcsolták.


– Maga most 64 éves, mit gondol, fog még találkozni szabad emberként a fiával
ebben az életben?

– A jó Isten segélje meg őtet, úgy ítéljék el, hogy ne fogják rá azt,
amit nem követett el, amiket még rá akartak fogni, a rablásokon kívül.



"Börtönben fogsz elrohadni, meglássad…"    Fotó: Somorjai

– A gyilkossági kísérletre vagy kísérletekre gondol?

– Arra. Meg fogja kapni úgyis, ami kijár neki. Adja Isten, hogy a börtönben
ne boruljon meg az agya, a teste se, hogy kibírja egészségben. Ő még abban a korban
van, hogy ha letölt 8-10 évet, és kiszabadul, tudna még egy új életet is kezdeni,
egy megváltozott életet, családot alapítani, ha akarna. Ha akarná, meg tudná tenni.
És ne várja, hogy rám vessék a földet, mert azt soha nem lehet tudni, kire fognak először
földet vetni. Nem sokat várok már az élettől, de az jó lenne, ha még megérném a
szabadulása napjait, hogy még egyszer szabadnak láthassam a fiam… az jó lenne.

– A feleségével beszélnek róla gyakorta, vagy kerülik a témát?

– Nincsen olyan nap, hogy ne beszélnénk róla.

– Mire gondolt, mikor az imént azt mondta: Attila azt várja, hogy magára minél
előbb földet vessenek? Rossz viszonyban vannak egymással, vagy lelkiismeret-furdalás
gyötri?

– Nahát… ha már ilyen messzire eljött hozzám… Attila már évek óta
gyűlöl engemet, azt mondja, olyan voltam vele, mint a pokróc. Ez nem igaz… de én négy
év tengerészszolgálatot csináltam végig egy 104 méteres romboló hadihajón. Ez volt
a legkegyetlenebb hajó az egész Fekete-tengeren, a legkeményebb legénységgel. 1958. március
8-án szereltem le, hát… megkeményedtem, ez igaz. Egy dolgot bánok, sokszor csúnyán,
káromkodva beszéltem vele, meg mindig aztat mondtam neki: semmire sem fogod vinni az életben,
semmire, börtönben fogsz elrohadni, meglássad. Ő meg azt mondta: Meglássa apám,
egyszer híres leszek, sokra fogom vinni, lesz még maga büszke is rám. Szerkesztő úr,
higgye el, én nem ezt akartam, nem így gondoltam én ezt, nem így… higgye el…

Olvasson tovább: