Vihar mutatja meg a jó hajóst

Dr. Béres József: "Egy halálos beteg nem törődik a hivatalos véleménnyel, az élni
akar, meg akar gyógyulni" Fotó: Somorjai

– Ön a hatvanas években a talaj, a növények, egész konkrétan a
burgonyafajták vizsgálatával, elemzésével kezdte kutatói pályáját, és végül
eljutott egy olyan termék feltalálásáig, kifejlesztéséig, mely terméket a sok
helyen a világon elismerik, keresik. Hogyan jutott el a krumplitól a Béres Cseppig.

– Már fiatal emberként is a talajt tartottam az élőlények, köztük az
emberiség élelmiszertárházának. Abból indultam ki, hogy ezek a csodálatos növények
a talajon, a talajból élnek. Az onnan felszedett anyagok segítségével tudják megkötni
a napfény energiáját, aztán szénhidrátok, fehérjék tudnak felépülni, amik
tulajdonképpen az állatvilágnak és az embernek is fő tápelemei. Hiszen a hús miből
épül fel? Az állatok tápláléka nem növényi eredet??

Mikor jártam a gazdaságokat, a településeket, mindig azon gondolkodtam, mitől lehet
az, hogy ugyanabból a magból az egyik helyen gyönyör? a növény, a másik helyen
csenevész és sorvadt. Vagy az egyik embernek a búzája holdanként hét mázsát
hozott, egy másik embernek egy másik területen ugyanabból a magból tizenhét mázsát.
A kutatóintézetben, ahol dolgoztam, egyszer egy lombikkal a kezemben véletlenül
megbotlottam, és a tartalma egy borsótábla végére ömlött. Mikor kikelt a borsó, jönnek
hozzám technikusaim, és mondják: "Tetszett már látni azt a borsóágyat, ahova az a
folyadék ömlött?" Még nem láttam, de ezután megnéztem. Azon a bizonyos területen
szép, egészséges, óriási borsóhüvelyek nőttek. A tábla többi része alig hozott
valami termést.

"Aki egy cső kukorica, egy szál f? helyett kettőt tud termeszteni, több elismerést
érdemel az emberiségtől, és nagyobb szolgálatot tesz hazájának, mint az összes
politikus együttvéve."

(Jonathan Swift)

Én tudtam mi volt a lombikban. Egyre inkább igazolódni látszott az a szemléletem,
hogy nem a túlzott műtrágyázással, növényvédő szerekkel kell segíteni, javítani
az "életet", hanem az eredeti környezet, a talaj Istentől való életerejét kell
természetes úton valahogy visszaállítani. A háború után a földek állati trágyázása
abbamaradt, pedig ezzel valóban kiegyensúlyozott, harmonikus módon tudták növelni a
talaj értékét. Tudniillik így a trágya a földbe természetes úton viszszavitte az
élet legfontosabb makro- és mikro alkotóelemeit. Ha például sok káliumot adnak a
talajba, akkor a növények gyökérszőrein – ahol a táplálékfelvétel történik
– túlsúlyba kerül a kálium, és nem férnek oda azok az elemek, amik pedig létfontosságúak
a növekedéshez, a betegégek elleni védekezés kialakításához.

Egy egyszer? példával úgy tudnám ezt megmagyarázni, ha egy kalapba teszek tíz szem
mogyorót, és két kiló kukoricát, és ha nekem egy markolással sok mogyorót kéne
kiszednem a kalapból, nem sikerülne, mert a sok kukoricától nem férne a kezemhez a pár
szem mogyoró. Úgy gondolkoztam, hogy a kórokozóknak tünetmentesen az egészséges növényben
is jelen kell lenniük, de a kóros tünetek csak akkor alakulnak ki, ha a növények
ellenállóképessége – az életfontosságú nyomelemek hiánya miatt – legyengül.

Ezeket a megfigyeléseimet, kísérleteimet átvittem az állatokra, majd később az
emberekre is. Az orvostudomány és a víruselmélet akkori állása szerint ez eretnekségnek
számított. Több évtizedes meghurcoltatásom, elhallgatásom ezekben az években kezdődött.
Eredményeimet legfeljebb megtűrték, de el nem fogadták. Hivatalos kutatási eredményeimben
nem engedték, hogy erről beszámoljak. Egy ember volt abban az időben, aki bízott
bennem, aki mellém állt, aki biztatott, Teichmann Vilmos professzor, ő volt az osztályvezetőm
az intézetben.