Kereső toggle

Vita az áldozatok számáról

Hányan halhattak meg Csernobil miatt?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Négyezertől egymillióig terjednek az áldozatok számára vonatkozó becslések, vagyis a mai napig nem tudni, hogy mennyien haltak, illetve halnak meg a csernobili atomkatasztrófa következtében az egykori Szovjetunió területén és Európában.

A Szatmáry Zoltán és Aszódi Attila által jegyzett Csernobil – Tények, okok, hiedelmek címmel 2005-ben megjelent kötet szerint a robbanás közvetlen következtében legfeljebb ötvenen vesztették életüket (ezzel számos más forrás is egybecseng). A csaknem 800 ezer likvidátor (vagyis az elhárításban közvetlenül részt vevő személyek) közül a sugárterhelés alapján végzett becslés szerint várhatóan összesen 2200 személy hal meg daganatos megbetegedés következtében. Ugyanez a szám a kitelepített területek 116 ezer lakosa között mindössze 100, az egykori Szovjetunió teljes lakossága tekintetében pedig 1800.

Az a statisztikából nem derül ki, hogy a prognosztizált áldozatok közül mennyien haltak már meg, mint ahogy az sem, hogy ezek a becslések mennyire bizonyulnak megalapozottnak. Ennek oka alapvetően az, hogy a sugárterhelés által okozott esetek „belesimulnak” a statisztikába, és a legtöbb esetben lehetetlen megmondani, hogy az egyes megbetegedések a csernobili katasztrófának tudhatók-e be, vagy egyéb környezeti, életmódbeli körülményeknek.

A szerzők szerint a statisztikai kimutathatóság még a leginkább érintettek körében sem egyértelmű. A likvidátorok között például a leukémiás megbetegedések száma 1992 és 1995 között ugyan az orosz átlag duplájára emelkedett, ez azonban „mindössze” néhány tucat esetet jelent. Érdekes az is, hogy az egyik legszennyezettebb régióban, a Brjanszki területen végzett felmérések szerint a leukémiás megbetegedések száma a teljes lakosság körében csak 1994-ben haladta meg jelentősen az orosz átlagot (ami 1,6-szor több esetet jelentett). Ugyanakkor a gyerekeknél diagnosztizált pajzsmirigydaganatok száma jelentősen megugrott: Fehérországban például csaknem a húszszorosára. Az összesen 4000-re becsült esetszám kapcsán azonban a szakemberek megjegyzik: mivel ez a betegség jó eséllyel gyógyítható, a halálesetek száma csekély.

Visszatérve a likvidátorokra: a katasztrófa után köreikben bekövetkezett tömeges halálozás – egyes források szerint 4 éven belül 13 ezren haltak meg a jellemzően 40–50 éves férfiak körében – nem csak a rákos betegségeknek tudható be. Gyakoriak voltak közöttük az idegrendszeri, vérkeringési és mentális zavarok – ezek miatt egyharmadukat (!) rokkanttá nyilvánították, és sokan követtek el öngyilkosságot. Hogy ez mennyiben volt Csernobil hatása, és mennyiben tudható be a szovjet rendszer összeomlása után bekövetkező társadalmi válságnak, az aligha szétszálazható (a középkorú férfiak között például a teljes lakosság körében 70 százalékkal nőtt a halálozás a ’90-es évek elején).

A Csernobil okozta halálesetek összlétszámát 4000-re tevő szerzőpáros becslésénél számos kutatás súlyosabb eredményekre jutott. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Egészségügyi Világszervezet 2006-os jelentése például a közvetlenül a sugárzás miatti halálozások számát 9000-re teszi. A Greenpeace akkori összesítése szerint viszont 1990 és 2004 között 200 ezer halálos megbetegedés történt Csernobil következtében – bár a zöldszervezet a daganatos megbetegedések 1986 utáni növekedését teljes egészében az atomkatasztrófa számlájára írta. Ennél is tovább ment az a három orosz szakember, akik 2007-ben írt elemzésükben azt állították, hogy 2004-ig összesen 985 ezren hunytak el Csernobil miatt. Ez a munka azonban a megjelenése előtt nem esett át a tudományos világban elengedhetetlen lektoráláson.

Ami Európát illeti, a legjelentősebb sugárszennyezés Skandináviát, Lengyelországot, Németországot, Olaszországot, Romániát és Görögországot érte. Magyarország minden szomszédos országnál kisebb dózisú sugárzást kapott, a leginkább érintett országrészek Budapest, a Dunántúl és Észak-Magyarország voltak, a szennyezés maximuma pedig május 1-jén volt a mérések szerint. Ugyanakkor a katasztrófa utáni évben a teljes sugárterhelés a természetes háttérsugárzás mindössze 20 százaléka volt, a 70 évre előrevetített teljes terhelés pedig mindössze az egy százaléka – írja Szatmáry Zoltán és Aszódi Attila a már idézett könyvben. Hozzáteszik:  a becslések szerint ez kevesebb, mint 10 rákos megbetegedést eredményez évente, ami gyakorlatilag nem jeleníthető meg a daganatos halálesetek hazai statisztikájában.

Olvasson tovább: