Kereső toggle

Globális újrakezdés

Beszélgetés Hack Mártával és Ruff Tiborral: Visszatérnek a bibliai őszi ünnepek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az őszi bibliai ünnepek – az évkezdetet jelentő kürtzengés ünnepe, a bűnbánati engesztelés napja, és az örömteli sátrak ünnepe – jeles napok, nem csak a zsidóság, hanem a kereszténység számára. Hogy miért, arról a téma két jeles tudósát, Dr. Hack Márta hebraistát és Dr. Ruff Tibor filozófus-teológust kérdeztük.

 

Mindketten több inspiratív cikket írtatok már a bibliai ünnepekről a Hetekbe, és régóta figyelemmel kíséritek azt is, hogyan hatnak ezek a kiemelt napok a keresztény világban is. Hogy látjátok, növekszik az érdeklődés a zsidó világon kívül is például az őszi ünnepek iránt?

- Hack Márta: Egyértelműen növekszik az érdeklődés. Évszázadokon át teljesen elhomályosult a zsidó naptár és a zsidó ünnepek jelentősége a keresztény egyházban. Legfeljebb a nyugati hagyományban, a mise liturgiájában maradt fenn némi nyoma ennek, amelyben a Dies Irae (A harag napja) kezdetű rész utal az eljövendő ítéletre, amiben a Rós Hasana, az év kezdetét jelző emlékeztető kürtzengés emlékképe jelenik meg. Ezt azonban már régóta univerzálisan, az emberiség örök ítéletére értelmezték, nem mint valamilyen konkrét helyen, a nemzetek között lezajló ítéletként. Ez a változás egy folyamat volt, nem egyszerre zajlott le, így például a niceai zsinatig még sok helyen a húsvétot a zsidó pászka ünnephez igazították, de miután szétvált a keresztény naptár és a zsidó időszámítás a liturgiában, az utóbbi jelentősége szinte teljesen feledésbe merült. Napjainkban azonban az evangéliumi kereszténység kezdi újra felfedezni a jelentőségét annak, hogy a zsidóság kezd visszatérni a történelem színpadára, és ezáltal a zsidó ünnepek spirituális jelentősége is újra megelevenedik a hívő keresztények számára. A kereszténység az utóbbi bő száz évben újra felismerte, hogy Izrael naptára valójában prófétai naptár, és ez a tény kezd tömegmértekben ismertté válni. Ez a felismerés a keresztény teológiát is megújította, hiszen egyértelmű referenciává vált a jövőre vonatkozó próféciák értelmezésében.

 

Volt valamilyen konkrét oka annak, hogy a hagyományos keresztény irányzatok elszakadtak a zsidó ünnepektől?

 

-Ruff Tibor: Feltétlenül, és nem is egy oka volt. A történelmi kereszténység több, egymást megtámogató teológiai elméletből álló rendszert hozott létre, pont az említett niceai zsinat után. Az egyik állításuk az volt, hogy a messiási birodalom az egyházon keresztül valósult meg, és ez már el is kezdődött. Izrael ebbe nem fért bele. Ezt a posztmillenizmust és a helyettesítési teológiát csak úgy lehetett alátámasztani, hogy az összes Izraelre vonatkozó próféciát allegorikusan átértelmezték az egyházra. Mindez ideológiai alapjául szolgált az állam és az egyház összekapcsolásához, mondván, ha a messiási birodalom már elkezdődött, akkor ebben az egyháznak jogában áll az államhatalmat használni a hit terjesztése érdekében is. Ez tehát egy sok teológiai elemből álló konstrukció, amely mátrixban egyik pillér sem áll meg a másik nélkül. Együtt viszont egy olyan új bibliaértelmezés hoztak létre, ami a Biblia eredeti szövegétől valójában idegen. Ez Izrael üdvtörténeti funkcióját gyakorlatilag teljesen befejezettnek nyilvánította, és kizárta Izraelt a további üdvtörténetből. A zsidó ünnepek háttérbe szorultak, sőt az ókeresztény korból már ismerünk olyan iratokat, amelyekben a keresztények egyenesen varázslásnak minősítik a zsidó ünnepek megtartását. De még az enyhébb, későbbi álláspont is úgy szól, hogy ezekre nincs szükség már, illetve, aki keresztényként ezeknek az ünnepeknek bármi jelentőséget tulajdonít, az eretnekséget követ el. Ez a teológiai konstrukció 1000 éven át töretlenül fennállt, de utána is a klasszikus protestantizmus mindkét – evangélikus és református – ága egyaránt átvette ezt. Ezért a történelmi kereszténységnek mind a mai napig ez a hivatalos álláspontja, bár a protestáns egyházakban erős „fellazulást” lehet érzékelni.

 

Ez a „fellazulás” vagy visszatérési vágy mennyiben köszönhető a karizmatikus kereszténységnek?

 

-Ruff Tibor: Feltétlenül van összefüggés, hiszen a kálvinizmus és arra épülő újprotestáns irányzatok sem zárt rendszerek. Azt vallják, hogy ha a jövőben bármilyen új igazságot felismernek és arról meggyőződnek, azt követni is fogják. Ez ad egy ajtót a teológia revideálásához. Valamilyen szinten ez a katolikus egyházban is megkezdődött, még ha ez egy későn érkezett felülvizsgálata is a korábbi tanításoknak. Náluk viszont az a probléma, hogy amennyiben feladják az erre vonatkozó egész rendszert, akkor szinte az egész katolikus doktrínát mindenestől fel kell adni. Ez azt jelentené, hogy visszamenőleg számos pápa mégis tévedhetőnek minősülne, csakúgy mint sok katolikus zsinati határozat. Kérdés, hogy ezt megengedheti-e magának a katolikus egyház?

Pál apostol ugyanakkor az újszövetségben még a zsidó keresztények számára is opcionálissá tette az ünnepek követését, amikor azt írta, hogy „aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel”. Ez azt jelenti, hogy már nem hordoznak olyan fontos üzenetet ezek a napok, mint korábban?

 

-Hack Márta: A szó szerinti bibliaértelmezéshez való visszatérés már a reformáció korától megindult, de ezen a téren keresztény cionista mozgalmak voltak azok, akik újra felfedezték, hogy Izraelnek vissza kell térnie az őseik földjére, mert ez feltétele az ígéretek beteljesedésének. A korai kereszténység egyértelműen millenarista volt, hittek Isten országa földi, látható eljövetelében, ami globálisan megvalósul majd a messisás-király vezetése alatt, aki Jézus Krisztus. Ezt a tipologikus törvényértelmezést tükrözi Pál apostol kijelentése is, miszerint az a tény, hogy ünnepek Krisztusra előremutató árnyékképek, nem teszik semmivé ezek fontosságát. A Kolossé levélben arról beszél, hogy a Mózes törvényében olvasható ünnepek így előremutatnak az eljövendő valóságra, a történelemben majd később valósággá váló dolgokra. Amikor egy árnyék megjelenik az ajtóban, akkor okkal feltételezzük, hogy megérkezik a személy is, aki az árnyékot veti. Ugyanígy kell értelmezni az ünnepeket is, hogy a Messiás árnyékképei a törvényben lefektetett prófétai naptár ünnepei, a páskától egészen a sátorok ünnepéig. Az egész ciklus, mind a hét, Bibliában rendelt ünnep – sőt az ezekhez csatlakozó, későbbi történelmi ünnepek is – ezek is valamiképpen hordozzák a jövőnek az ígéretét. A törvény és a kegyelem merev szembeállítása vezetett ahhoz, hogy teljesen negligálják mindazt, ami az ószövetséghez köthető. Tudjuk, hogy a zsidó levélben azt írja a szerző, miszerint ami ó, az „közel van az elmúláshoz”. Ugyanakkor maga az újszövetség sem új, abban az értelemben, hogy az ószövetség lefektette, miszerint következik egy új korszak Izrael számára. Emiatt Izrael jövőbeli szerepét nem lehet figyelmen kívül hagyni, sem pedig az ünnepek jelentőségét. Ahogy az árnyék és a személy egymáshoz kapcsolódik, ugyanúgy az ünnepek végső értelme is a jövőben fog megjelenni.

 

-Ruff Tibor: A törvény és a kegyelem viszonyáról szóló félreértések is az elmúlt 1500 éves teológiai kibicsaklás eredményei. Jézus is mondja, hogy a Törvényből egy betű és egy írásjel sem válik érvénytelenné, amíg az ég és a föld fennáll. Mivel látjuk, hogy ezek továbbra is léteznek, ezért semmi nem vált érvénytelenné az írásból. A mózesi törvény rituális, szimbolikus parancsolatai – ilyenek az ünnepek is - nem közvetlenül erkölcsi parancsolatok, mint például a Ne lopj vagy a Ne kövess el házasságtörést. Ezek, ahogy Márta is mondta, jelképek, amelyek megtartása azonban Izrael számára kötelező, mert Izrael bibliai értelemben papi nép. Ez azt jelenti, hogy egyfajta szimbolikus kommunikációt folytat Istennel és az emberiséggel, képekkel tanít, mint papi nemzet. Ez a kötelezettsége nem szűnt meg az újszövetség megkezdődésével sem. Nem-zsidó népekre ugyanakkor az ünnepekre vonatkozó rendtartások soha nem voltak kötelezőek, sőt még a messiási korban sem lesznek azok. Bár egyes prófétai részekből tudjuk, hogy a sátrak ünnepében részt fognak venni a nemzetek, mégis ezek az ünnepek minden elemükben soha voltak és nem is lesznek kötelezőek a nem zsidó származású emberek számára, függetlenül attól, hogy keresztények-e vagy nem keresztények.

Fontos azt is látni, hogy a szellem nyelve nem a fogalmi, racionális alapú kommunikáció, a definíciók és a logikus következtetések nyelve, hanem a képes beszéd. Nem véletlen, hogy a Biblia álmokban, látomásokban, prófétai, szimbolikus cselekményekben, hasonlatokban, példázatokban tanít. Szinte csak Pál apostolnál kerül némiképp előtérbe a formai, racionális, logikus érveléstechnika, hiszen ő a pogányok apostola, és alapvetően görög közegben szolgált, így az ő nyelvükön szólalt meg. Az egyház elpogányosodásának éppen az egyik eleme volt, hogy átállt teljesen erre a racionalista nyelvre. Ezt aztán a modern kultúra és a felvilágosodás is átvette, sőt a protestantizmusban is megjelent, hiszen a kálvinizmus például még az úrvacsorát is puszta képnek nyilvánította, Lutherrel szemben, aki elismerte, hogy van spirituális jelentősége a jelképnek, túl a fogalmi lefordíthatóságán. Emiatt az elidegenedés miatt a nyugati kultúra sem érti, hogy a szimbólumoknak van szellemi jelentőségük. A kettőt nem szabad szembeállítani egymással, hanem, amint hallottuk, ha az árnyékot meglátjuk, tudhatjuk, hogy áll mögötte valaki. Egy másik példával: a jegygyűrű a házassági hűség szimbóluma, de mégsem jut eszébe senkinek az, hogy azt mondja, mivel én hűséges vagyok a házasságban, ezért eldobhatom a jegygyűrűt, mert arra már nincs szükség, hiszen én a cselekedeteimmel megvalósítom a valóságot. A szimbólum szembefordítása a valósággal tehát még a hétköznapi életben is ellentmondás.

 

De azt is sokszor hallhatjuk, hogy az ünnepek már Krisztusban beteljesedtek, ezért elveszítették ezt a kommunikációs jelentőségüket.

 

-Ruff Tibor: Ez tévedés, hiszen egyrészt csak a tavaszi ünnepek teljesedtek be. A nem zsidó emberek számára ez a fajta kommunikáció, mint mondtuk, nem feladatuk. Izraellel kapcsolatban viszont nem állíthatjuk, hogy felesleges, sőt eretnekség lenne az ünnepek megtartása. Ez hasonló logika lenne, mintha valaki azt mondaná, hogy aki jó házasságban él, annak tilos jegygyűrűt viselnie. A Biblia világosan beszél arról, hogy még a messiási királyságban is, amikor minden beteljesedik és Jézus is itt lesz a földön, Izrael hiánytalanul megtartja majd az egész Tórát, annak minden szimbolikus rendelkezésével együtt. Felépül a Templom, újraindulnak az áldozatok és megtartják az ünnepeket is. Ebből az látszik, hogy a Messiás ezeket a szimbólumokat helyre akarja állítani, nem pedig megsemmisíteni. Sőt a menny és a föld egybe kapcsolásában is kulcsszerepe lesz Izrael papi közvetítésének. A Biblia alapján ezzel még az antikrisztus is tisztában lesz, ezért szünteti meg a mindennapi templomi áldozatokat – a menny és a föld közötti szimbolikus kommunikációt -, hogy ne legyen semmi akadály a világuralomra jutásában.

 

-Hack Márta: Az ünnepeknek nem csak a vertikális, hanem a horizontális szinten is óriási jelentőségük van, hiszen kifejezik a nép egységét is. Ez még a diaszpórára is igaz, hiszen a próféciák között olvassuk, hogy a zsidóság szétszórattatásának egyik célja volt, hogy Isten nevét hirdessék a nemzetek között. Így a világon mindenütt élnek zsidó emberek, akik többek között az ünnepek megtartásával kifejezik egyrészt a népükhöz való tartozást, és megjelenítik, hogy Isten számára elkülönített néphez tartoznak, ugyanakkor képviselik és közvetítik is az emberiség számára Isten üzenetét. A jel elmélet terminusaival ezt a prófétai küldetést az ünnepek segítségével Izrael úgy tölti be, hogy a feladó Isten, a címzett pedig az emberiség – amibe természetesen Izrael és az egyház is beletartozik -, a kódja pedig az ünnep, amelynek a nyelvén szól isten az emberekhez. Az ünnepek jelrendszerének – az imáknak, rítusoknak, hagyományoknak - van pedagógia funkciója is, például, hogy családról-családra, a mikroközösségtől kifelé egészen a makroközösségig átjárja az egész népet az egység és az összetartozás tudata és szelleme. Egy izraeli szerző ezt úgy fogalmazta meg, hogy az ünnep kiszakít a hétköznapokból, hiszen a hétköznapokban az emberek általában azzal vannak elfoglalva, hogy „mennyit és hogyan”, hiszen a család és a hivatás napi feladatai ezt kívánják, az ünnep azonban egy magába fordulási időszak – különösen a Jóm Kippúr előtti napok, de már az újév előtti egy hónap is -, ami felkészülésre, lelkiismeret vizsgálatra hívja fel az embereket. Ez pedig a „mennyit és hogyan” kérdése helyett a „miért vagyok és hova tartok?” kérdésére ösztönöz.  Az ünnep mindenkor megnyitja a zsidó létnek ezt a mélységét, ezért az egyfajta időkapu is, ami bepillantást enged az örökkévalóságba, valamint a zsidó sors és küldetés időfeletti perspektívájába.

 

-Ruff Tibor: Még azt fűzném hozzá, hogy a modern, racionalista ember nem érti ezt, és ebben a történelmi kereszténységnek legalább akkora felelőssége van, mint a felvilágosodásnak. Még ha el is fogadja azt, hogy a szimbolikus jel jelent valamit, ami lefordítható, dekódolható, mindig arra törekszik, hogy fogalmi nyelvre ültesse át azt, amit a szimbólum közöl. Ebben azonban pont itt van egy hiányosság is, ugyanis az eredeti szimbolikus kommunikáció nem egyszerűen ismeretet közölt, amit aztán fogalmi nyelvre fordítva megmagyarázunk, hanem az egyben hatást is tesz az emberre. Egészen más az, ha valaki azt mondja a feleségének, hogy szereti, illetve, ha ehhez a közléshez társít egy ajándékot, például virágot. Ez a képes nyelv horizontálisan is működik, hiszen az egyik ember a szellemével a másik ember szelleméhez is közvetlenebbül tud szólni a szimbólumok nyelvén, mint ha fogalmi nyelvre fordítja azt le. Az említett példában a fogalmi sík az egyszerű közlés – „szeretlek” -, míg a képes beszéd az ajándék. Mindnyájan tudjuk, hogy ez utóbbi azért többet jelent. A szimbólumok nyelve ugyanakkor nem csak tanít a szellemi valóságról, hanem mozgósítja is azt, amint azt a vízkeresztség vagy az úrvacsora példáján látjuk.

(A beszélgetés második részét jövő heti számunkban olvashatják, amelyben többek között a bibliai ünnepek időnként kísérő apokaliptikus várakozások értelmezéséről valamint Izrael és az egyház üdvtörténeti szerepéről is kérdeztük Hack Mártát és Ruff Tibort)

 

Olvasson tovább: