Kereső toggle

Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? (3. rész)

A munka becsülete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Rotterdam belvárosa. A jólét forrása a szorgalmas munka volt, amit a Biblia kedveltetett meg a protestánsokkal.

Két hete kezdtük el Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak az emberi civilizációra. Most a könyv soron következő fejezeteit foglaljuk össze.

A görögökhöz hasonlóan a rómaiak sem becsülték sokra a kétkezi, fizikai munkát. Alantas tevékenységnek látták, amely a társadalmi ranglétrán alul állóknak volt fenntartva. Az első századi híres politikus-ügyvéd, Cicero egyenesen úgy vélte, hogy a betevőért végzett munka nem méltó egy szabadon született úriemberhez. A Római Birodalomban ugyanis a fizikai munka a rabszolgák feladata volt, akiknek amúgy is az volt a dolguk, hogy uraik élvezetének eszközei legyenek. Elődeiknél, a görögöknél gyakori életképnek számított, hogy a férfiak sétálva, netán ücsörögve az állammal kapcsolatos témákról csevegtek, és nem tették kezüket az eke szarvára. Ebbe, a fizikai munka iránt lenéző, ellenséges környezetbe robbant be a kereszténység, amely radikálisan újat hozott ezen a területen is.

Aki nem dolgozik…

A Mester maga is ácsként dolgozott földi szolgálata megkezdéséig, az első tanítványok között kérges tenyerű halászokat találunk, és az új hit terjesztésének legfontosabb munkatársa, az Újszövetség nagy részének szerzője, a sátorcsináláshoz értő Pál apostol is fizikai munkát végzett. A How Christianity Changed the World megjegyzi, hogy a rómaiak – más egyéb mellett – a munkához való hozzáállásuk miatt is sokszor undorral reagáltak az első keresztények viselkedésére. A negyedik században keletkezett Apostoli Alkotmányok című irat Pál apostol thesszalonikabeliekhez írt levelére hivatkozva ítéli el a restséget, a hatodik századi bencés szerzetesek pedig a mindennapi munkavégzést spirituális fejlődésük fontos elemének tartották. Nem véletlen, hogy a restség bekerült a középkori egyház által számon tartott hét fő bűn közé.

A reformáció még ennél is továbbment. Nemcsak hogy Istennek tetszőnek látta a munkát, hanem Isten szolgálatának. Ez a könyv szerint azzal a forradalmi gondolattal járult, hogy a munkák között nem tettek különbséget, hiszen azt Isten dicsőségére és az embertársaik javára fordították. Úgy vélték, hogy a munka keresztény kötelesség.

Ahogy olvashattuk, a rabszolgamunkával élő antik világban szóba sem jöhetett, hogy rendesen megfizessék a munkásokat. Az első keresztények viszont zsidó háttérből jöttek, és ismerték a mózesi törvény szavát: „Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat!” Ehhez jöttek Jézus szavai arról, hogy „méltó a munkás a maga jutalmára”, vagyis a dolgozó embernek bért kell fizetni. Ez egy olyan erős elv, hogy a keresztény civilizációban óhatatlanul elvezetett a szakszervezetek létrejöttéhez, hiszen azok nem mást csinálnak, mint a méltányos bért próbálják kialkudni a munkáltatónál. Schmidt feltételezi, hogy ha a Názáreti mondása, üzenete nem épült volna be annyira mélyen a társadalomba, szakszervezetek sem léteznének.

Még egy fontos hatása volt a keresztények munkáról vallott felfogásának: az elit, valamint a kenyéren és vízen élő réteg között megjelent a középosztály, amely nélkül nincs erős és stabil társadalom. Ez az a réteg, amely közelről láthatja a szegényebbek szenvedését, és segíteni tud rajtuk, illetve a középosztály feltörekvő tagjaitól érkezik sokszor az az impulzus, ami egy-egy nagyobb, pozitívabb társadalmi, technikai vagy tudományos áttöréshez szükséges. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a munkára tömegesen máshogy tekintenek, mint az antik világ gazdag polgárai.

Max Weber, német szociológus fogalmazta meg a protestáns etika alapelveit.
1905-ben a német szociológus, Max Weber figyelte meg, hogy a tőkések, a képzettebb munkások és a kereskedelmileg, technikailag jobban képzett vállalkozások vezetői túlnyomórészt protestánsok. Nagy hatású írása, A protestáns etika azt állítja, hogy Luther és Kálvin munka iránti pozitív hozzáállása erősen rajta hagyta a névjegyét a munkaetikán. Weber megállapítja, hogy Kálvin véleménye, miszerint a hitelből származó kamatbevétel nem bűn, tovább erősítette a munka renoméját. Kálvin követői, akik közt sok puritánt találunk, társadalmon belüli aszkéták voltak, akik takarékosan élve, keményen dolgozva lemondtak a gyorsan megszerezhető vagyonról és az azonnali élvezetekről a jövőbeli prosperitás érdekében. Amikor kamatot szedtek, a jövőre gondoltak, és anyagi áldásukat az Istentől való áldottságuk jelének vették. Weber szerint ez a protestáns etika vezetett a kapitalizmus, az eddigi legsikeresebb földi rendszer kialakulásához. Ironikus módon Schmidt könyve megjegyzi, hogy azok a modern üzletemberek, akik sokáig dolgoznak, hazaviszik a munkát, vagy azok a kétkezi munkások, akik másodállást vállalnak, és megtagadják maguktól a pihenés és szórakozás lehetőségét – nos, azok ezt a szellemiséget teszik magukévá. Igaz, ma már nem Isten dicsőségére dolgoznak az emberek, teszi hozzá.

Tulajdon és vállalkozás

A kereszténység elterjedésének további pozitív hozadéka a magántulajdon szentségének elve. Ne lopj! – szól az intelem a Tízparancsolatból, sőt, még más tulajdonának a kívánása is főbenjáró bűn. A keresztény alapokon álló törvényhozók úgy látták, hogy a magántulajdon védelme elválaszthatatlan a szabadságjogoktól, ahogy az Egyesült Államok alapító atyái is megfogalmazták. A Biblia sehol sem a birtoklást mutatta be károsnak, hiszen például Jézus egy példabeszédében szőlőbirtokosként feddi meg a hallgatóságát. A keresztények jogosan szűrték le azt a következtetést, hogy a magántulajdon jó és Istentől védett.

Az Újszövetségben önkéntes alapon előfordult, hogy a vagyonukat a hívek beadták a közösbe, de ez nem volt kötelező. Jézusnak a tálentumokról szóló példázatából kiderül, hogy mindenki szabadon rendelkezhet a pénzével, maga dönti el, hogy elássa vagy befekteti – de a példabeszéd végének ismeretében ez utóbbi tűnik pozitívabb magatartásnak. A könyv szerzője úgy véli, hogy a kapitalizmus, a vállalkozás szabadsága a keresztény szabadságeszmének a gazdaságra alkalmazott változata. Fel is teszi a kérdést: „vajon véletlen-e, hogy a gazdasági és emberjogi szabadság pont azokban az országokban a legnagyobb, amelyekben a kereszténységnek meghatározó jelenléte és befolyása van?”

Talán elsőre meglepő, de a kereszténység időről vallott felfogása is a hatékony munkavégzést segítette. Ahogy egy korábbi cikkben már olvashattuk (A rendelt idő. Hetek, 2017. február 10.), a ciklikus időszemlélettel szemben a kereszténység saját zsidó gyökereihez nyúlt vissza. A Biblia szerint az idő az egyik pontból tart a másik, végső soron pedig az idők vége felé. Az időt pedig, ahogy a középkori ember az őt körülvevő világgal tette, meg kell mérni. A pontatlan és időjárásfüggő órák helyett az első mechanikus órákat valószínűleg Angliában alkották a 13. században. Ennek is köze van a kereszténységhez: a kolostorokban élő szerzeteseknek tudniuk kellett, hogy mikor jön a kötelező imaidő. A munka világára nagy hatással lett az európai invenció, hiszen az óra mindenki számára közös viszonyítási pontot jelentett, és az órabér fogalma megjelenhetett.

„A bölcsesség kezdete…”

Berni óratorony. Az időt is jobban becsülték a keresztények.
Egy korábbi cikkben már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a sötétnek tartott középkor igazából a modern tudományok bölcsője volt (A sötét középkor mítosza. Hetek, 2016. augusztus 12.). Alvin J. Schmidt maga is egy fejezetet szentel a tudomány keresztény gyökereinek.

A tudomány nagyon sokat köszönhet a kereszténységnek. Először is, mivel egy kiszámítható Istenben hisz, ebből következik, hogy az általa alkotott Univerzum sem misztikus, hanem racionálisan vizsgálható. Arab-iszlám tudósok már előtte is javasolták a kísérletezést, mint a tudományos megismerés eszközét, de mai formájához legközelebb a 12-13. században élt angol püspök, az Oxfordi Egyetem kancellárja, Robert Grosseteste és a 13. századi ferencesrendi szerzetes, Roger Bacon jutott. Ez élesen különbözött az arisztotelészi elvektől, vagyis hogy a megismerés csak gondolkodás útján lehetséges. A görög filozófusok számára a kísérletezés, mivel fizikai munkával járt, tabunak számított.

A keresztény természetfilozófusok másik nagy tette az volt, hogy elválasztották Istent a természettől, vagyis azt állították, hogy a természetet lehetséges önmagában, csupán a megfigyelhető tényekre támaszkodva megvizsgálni és ebből következtetéseket levonni. Az arisztotelészi kozmológia panteisztikus jellegű volt, például a bolygó mozgásának oka egyfajta belső lélek (animus) hajtóereje volt. Másrészt a keresztények rögtön a Szentírás elején azt olvasták, hogy „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”, amiből logikusan következtették – ellentétben a nagy görög filozófussal – hogy van Teremtő, és a világnak van kezdete. Az Univerzumot a racionális Isten keze munkájának látták, amelyet szabad manipulálni (a panteisztikus világnézetből ennek tilalma jött), és az embernek kötelessége, hogy uralkodjon a teremtett világon. A keresztény természetfilozófusok szerint tehát kötelességünk minél több tudásra szert tenni, és jobb körülményeket teremteni magunk számára.

A How Christianity Changed the World megállapítja, hogy a 13. századtól a 18. századig szinte az összes jelentős tudós keresztény volt, akit hitéből származó lelkesedése hajtott a felfedezései felé. Néhány példát érdemes kiragadni az ezután következő felsorolásából: Andreas Vesalius a 16. századi flamand anatómus ment neki a tekintélyként tisztelt ókori görög orvos, Galenusz eredményeinek. Fő műve, a De humani corpis fabrica olyan felfedezéseket tett az emberi testről, amelyet előtte még senki. Érdekesség, de még ebben is felfedezhető keresztény alap: a rómaiaknál és görögöknél például a holttest tisztátalannak számított, ezért nem lehetett emberi testet boncolni. Galenusz tehát kénytelen volt állatok testét tanulmányozni, és innen levonni az emberre vonatkozó – sok esetben téves – állításokat. A középkori egyetemek némelyikében viszont már a 14. században az oktatás része volt a boncolás.

Nicolaus Kopernikusz forradalmi jelentőségű írását, amely a heliosztatikus teóriát, tehát a napközpontúságot bizonyítja, egy lutheránus herceg támogatta, lutheránus teológus készítette elő nyomtatásra, és lutheránus matematikus ellenőrizte – mindezt úgy, hogy maga Kopernikusz katolikus volt! Tehát nem igaz, hogy az egyház foggal-körömmel ragaszkodott volna a földközpontúsághoz.

Gottfried Leibniz 18. századi német matematikus. Nem látott konfliktust a hit és a racionalitás között.
Gottfried Leibniz a 17-18. század nagy matematikusa volt, akinek a differenciálegyenleteket köszönhetjük (enélkül nincs magasabb rendű matematika, tehát fizika sem). Ez az evangélikus német tudós a Bibliát Isten beszédének tartotta, és semmi konfliktust nem látott az igaz hit és racionalitás között.

A tudománytörténet másik híres orvosa, a 15. századi Paracelsus, aki egymaga lerombolta a galénuszi tradícióba merevedett dogmák némelyikét, katolikus létére szerette Luther teológusi írásait tanulmányozni. Abban hitt, hogy Isten akarata az, hogy az emberek hosszú életet éljenek, és az orvosoknak ezért kell dolgozniuk.

Schmidt természetesen nem hallgatja el az akkori egyházi szervek némely tudomány- és tudósellenes rendelkezéseit, de az összkép mégis pozitív. A fejezet lezárásaként összeveti a többi nagy civilizációval, és megállapítja, hogy a világnézete akadályozta meg a többieket abban, hogy megmérjék, megvizsgálják az objektívan megfigyelhető valóságot. A keresztény alapokon álló pretudósok csak engedelmeskedtek az isteni hívásnak, és mindent megtettek, hogy felfedezéseikkel, találmányaikkal, teóriáikkal uralmuk alá vegyék a világot, és élhetőbb hellyé tegyék. Úgy tekintettek a teremtésre, ahogy a zsoltáros írta: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” Innen indultak és mindenkinél messzebb jutottak. (folytatjuk)

Olvasson tovább: