Kereső toggle

Betánia és Jeruzsálem: két feltámadás

Első rész: Mi történik egy négynapos holttesttel?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Lázár, jöjj ki!”: a híres felszólítás 1985 éve, egy apró júdeai faluban hangzott el. Jézus közvetlenül a számára drámai fordulatokat hozó pészah (húsvét) ünnepe előtt kiáltott be egy tömény bűzt árasztó sziklasírba. Az ezt követő rendkívüli jelenet olyan sokkot váltott ki a korabeli zsidó közvéleményben és politikai elitben, hogy a Nagy Szanhedrin elrendelte mind a híres, hírhedt galileai férfi, mind pedig a csoda két lábon járó bizonyítékának, Lázárnak az eltüntetését. Mo Costandi neurobiológus, a The Guardian brit napilap számára részletesen leírta az emberi test lebomlásának pontos folyamatát, amiből következtetni lehet arra, miként is nézett ki a hőségben négy napja rohadó emberi test, amikor találkozott Jézus csodatevő hangjával.

Az evangéliumok két, korábban történt föltámadást is feljegyeztek, egyet körülbelül két évvel korábban Nain városában, ahol egy tinédzsert szállító halottas menet futott bele Jézusba, aki nem sokkal később pedig Kafernaum város tekintélyes zsinagógafőjének, Jairusnak a tizenkét éves lányát hozta vissza az életbe. De nemcsak az evangéliumok, hanem az Ószövetség is beszámol arról a Királyok könyvében, hogyan elevenedett meg egy néhány órás hulla, miután az ellenség váratlan támadása megzavart egy temetkezést, és a gyászolók menekülés közben a néhány órás, friss tetemet bedobták Elizeus próféta sírboltjába. (Közel-keleti szokás szerint a halottakat 12–24 órán belül eltemetik.)

E rendkívüli előzmények ellenére, amikor Lázár egy gyors lefolyású betegség következtében váratlanul meghalt, és már negyedik napja volt a kriptában, a János evangélium 11. fejezetében közölt részletes beszámolók alapján senkinek sem jutott eszébe, hogy Jézusnak bármiféle hatalma lenne ezen a helyzeten változtatni. Hanem a – mint kiderült, tudatos – késlekedése miatt inkább szemrehányóan fogadták a Jeruzsálemtől alig három kilométerre található Bethániában.

A szkepticizmus legnyilvánvalóbb oka az volt, hogy míg a fenti csodák a halál beállta után legfeljebb néhány órával történhettek, addig Lázár már négy teljes napja feküdt a sírban. Ez idő alatt maradandó és visszafordíthatatlan biológiai folyamatok játszódtak le a testében. Ezért is akadtak ki azon, amikor Jézus kérte, hogy a sírt eltorlaszoló követ mozdítsák el, hiszen köztudott volt, hogy az erjedő, bomló test ekkorra már milyen intenzív szagot bocsát ki magából. Éppen ezért éppúgy szükségszerű volt a test helyreállítása, mint az, hogy az életfunkciók újra működésbe lépjenek. Mo Costandi neurobiológus tanulmánya alapján cikkünkben megpróbáljuk nyomon követni, milyen állapotban is volt Lázár teste, amikor Jézus kiáltása átszűrődött a sírbolt falán.

Drámai folyamatok a halál után

János leírása szerint Lázár halála pészah (húsvét) előtt tíz nappal következett be, egy vélhetően gyors lefolyású fertőzés hatására. A kor világnézete az ilyen hirtelen elhalálozást rendszerint egy eltitkolt bűn miatti isteni ítéletnek tekintette, ami a család számára – akik Jézus közeli barátai és követői voltak – a fájdalmas veszteségen túl még mentális terhet is jelentett. Ezt erősíthette az a tény is, hogy a csodatevő rabbi nem reagált elsőre, amikor a betegség hírét meghallotta, és látszólag csak a temetésre érkezett. Ezért kérdezték meg Lázár rokonai tőle kétszer is, hogy miért nem jött vagy miért nem szólt korábban, hiszen arra már többször is volt példa, hogy Jézus valakit a fizikai távolság ellenére is, pusztán a kimondott szavai által meggyógyított.

Nem véletlenül beszéltek össze érkezésekor a tömegben, hogy vajon „nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?” Az értetlenségnek és hitetlenségnek az is oka volt, hogy a tradíció szerint a harmadik nap után az elhunyt lelke a seolba, a zsidó hit szerinti túlvilágba kerül, ahol a porrá váló testétől külön várja az utolsó napot, a feltámadás pillanatát.

A mai napig a hagyományos zsidó temetkezésnek lehetőleg még aznap, de legkésőbb három napon belül meg kell történnie. Lázár testvére, Mária ezért is értette félre Jézus szavait, amikor Ő közölte vele, hogy „feltámad a te testvéred”.

A hagyományon túl azonban a legnyilvánvalóbb, empirikus akadálya a csodának a négynapos hulla borzalmas állapota volt. Mo Costandi szerint ugyanis az emberi test drámai gyorsasággal bomlik alkotóelemeire, aminek első jelei már közvetlenül a halál után öt-tíz perccel megmutatkoznak. Miután Lázár szíve és lélegzése bethániai otthonában leállt, és rokonai halottnak nyilvánították, az idegsejtjei oxigén hiányában rögtön elhaltak, agya pedig bomlásnak indult. A szén-dioxid fölhalmozódása alig egy órán belül még a test legellenállóbb sejtjeivel is végez, amelyek membránja fölszakad. A sejtek emiatt elkezdenek darabokra esni, tápanyagot jelentve az immunrendszer hiányában azonnal szaporodni kezdő baktériumoknak. A sejthalált az izmok is követik, amelyekből kiválik a kalcium, és emiatt befeszülnek, ezt a folyamatot nevezik hullamerevségnek. Párhuzamosan Lázár testének hőmérséklete óránként két fokot esik, amíg végül teljesen kihűl. Vére sárgásra színeződik a roncsolódott sejtektől, és a merevség miatt elpattanó érfalakból kiszivárog, sötét foltokat létrehozva az élet hiányában elszürkülő bőrfelületen.

Mivel Lázár – Jézushoz hasonlóan – sziklasírba került, ezért feltételezhetően jómódú volt, hiszen az átlagember csupán egy földbe ásott sekély mélyedésben, egy kőlappal letakarva került eltemetésre a falvak határán fekvő köztemetőkben. Az illatszerek egy ideig képesek ellensúlyozni a testből egyre nagyobb mértékben párolgó halotti bűzt, de amikor a halál után másnapra a nagyobb szervek elkezdik saját magukat felemészteni, az enzimek és baktériumok hatására egyre több gáz, metán, hidrogénszulfid, ammónia halmozódik föl a testben, emiatt az felpuffad, és a bőr megreped. Jézus érkezése előtt egy nappal Lázár összes szerve már szétesett, egy baktériumoktól hemzsegő szerves masszává alakítva a belső részeit. A hőségben megkezdődik a test kiszáradása, a víz elpárolog drámaian lecsökkentve a test súlyát, ezzel megkezdődik a porladás. A sírhely kővel történő gondos lezárására is azért volt szükség, hogy a legyeket távol tartsák, mivel a férgek és a pondrók akár a testtömeg ötödét is képesek fölfalni egyetlen nap alatt.

A szó, ami legyőzi a rothadást

Negyedik napra a szűk sírbolt megtelik a putreszcin és kadeverin vegyületek tömény bűzével, amit valahol a vizelet és a romlott hús közötti orrfacsaró szaggal lehetne visszaadni. Ez a rettenetes bűz árasztja el az összegyűlt tömeget, amikor Jézus határozott utasítására a zárókövet elmozdítják. Belül ekkor már egy olyan ember feküdt, akinek az összes szerve lebomlott, a testfolyadéka elpárolgott, a vére pedig megalvadt és ragacsossá vált. Testének egyetlenegy pontja sem volt, ami ne szenvedett volna visszafordíthatatlan károsodást a négy nap alatt, sőt testtömegének jelentős része már el is tűnt ekkorra. Lázár már csak egy rothadó szervesanyag-halom volt, a zsidó hit szerint addigra, a negyedik napra már visszatért a földbe, „amiből vétetett”. „Mert por vagy te és ismét porrá leszel” (1Mózes 3:19).

Mivel Lázár erre az időre már nem test, hanem „por” volt, Jézus imája nyilvánvalóvá tette, hogy az alig több mint két év alatt az egész társadalmat és közgondolkodást fölforgató galileai ács már nem csupán egy csodarabbi, hanem maga az életadó és föltámasztó Messiás: „Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá, fennszóval kiálta: LÁZÁR, JÖJJ KI!” (János 11:41–43).

Amikor a szorosan lepedőkbe burkolt Lázár saját lábán járva megjelent a sírbolt bejáratában, a halotti bűzt még az orrukban érző tömeg döbbenten hallgatott. Jézusnak külön kellett szólni, hogy oldozzák és szabadítsák fel a minden részében újjá teremtett Lázárt, mert a zsidó világkép számára annyira felfoghatatlan volt, ami a szemük előtt történt. Egy hús-vér ember szava ugyanis többet tett, mint „pusztán” gyógyított, megismételte a Teremtés hatodik napját, a föld porából életet teremtett. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez a szó – héberül dábár – ugyanazt az isteni erőt hordozta, ami az első embert, Ádámot formálta és adta belé az élet leheletét. A fölocsúdást követő eksztázis leírhatatlan volt, és aki csak látta Lázárt, a négynapos hullát, mind elhitte, hogy a Názáreti Jézus Isten fia, az előre megígért Messiás. Nem véletlen, hogy a húsvétig tartó eseménysorozat ezen a ponton drámaian felgyorsult, hiszen mind a fővárosból, mind pedig Júdeából tömegével jöttek Bethániába.

A hatalmát féltő vallási elit pontosan tudta, mit jelent számukra Jézus addigi legnagyobb, messiási mivoltát egyértelműen demonstráló teremtő csodája: „Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak, és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.” Ekkor mondta ki a főpap Jézus halálos ítéletének próféciáját, ami bár nem várt módon, de tíz nap múlva pészah ünnepén be is teljesedett: „jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen (…) És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.” Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásával azonban az ítélet végrehajtása reménytelennek látszott, mivel a pálmafaágakkal királyi tiszteletet adó tömegben ott voltak azok, akik „vele voltak, amikor kihívta Lázárt a koporsóból, és feltámasztotta őt a halálból”. János apostol még külön ki is emeli, hogy a nép összesereglésének a fő oka az volt, hogy halották a messiási csoda hírét. A bukás előszelét érző farizeusok pedig látva az eksztázist, föl is kiáltottak, hogy „Ímé, mind e világ ő utána megy!”

Bár az események napokon belül nem várt fordulatot vettek, a zsidó nép szíve azóta sem volt annyira közel Jézushoz, mint abban a pillanatban, amikor Lázár életre kelt. A csoda ugyanis előre jelezte a föltámadás erejét, és bizonyította az ószövetségi próféták hitét, hogy a Mindenható minden emberi test porát újra helyre fogja állítani, majd visszaadja annak eredeti életét. (Folytatjuk.)

Olvasson tovább: