Kereső toggle

A világ alapanyaga

Ruff Tibor a gravitációs hullámok észlelésének filozófiai és teológiai vonatkozásairól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ma még beláthatatlanul nagyok a távlatai és a jelentősége filozófiai és teológiai szempontból egyaránt a múlt hét csütörtökön bejelentett korszakalkotó tudományos felfedezésnek: a gravitációs hullámoknak – azaz maga a téridő nyúlásának-összehúzódásának – Einstein óta sejtett létezésére találtak közvetlen bizonyítékot. Mindeddig ugyanis a tudomány nem tudhatta biztosan az Univerzum egyik legalapvetőbb, átfogó erejéről, a tömegvonzásról, hogy voltaképpen micsoda. Ez pedig tovább vezet annak a kérdésnek a megválaszolása felé: mi a világ alapanyaga, miből van a világegyetem?

De kezdjük kicsit korábbról. A nyugati filozófia és természettudomány története azzal kezdődött az időszámításunk előtti 6. században, hogy görög filozófusok megfigyelték: a különböző minőségű anyagok valamennyien átalakíthatók egymásba, vagyis a létezés egységes, és egysége mögött egyetlen „alapanyagnak” kell állnia, az arkhénak (görögül kezdet, alap). Akkoriban senki sem tudott még atomokról, molekulákról, protonokról, elektronokról, fotonokról, kvarkokról és Higgs-bozonokról, az ember egyszerűen gyermeki nyitottsággal használta öt érzékszervét, és rákérdezett arra, amit látott, hallott, tapintott, szagolt és ízlelt: a fát meggyújtjuk, lánggá és füstté változik, a láng és füst levegővé, a hamu földdé; a vízben lévő petéből ebihal, majd béka lesz, a víz elpárolog, és levegő lesz belőle, a béka pedig a szárazon meghal, megszárad és elporlik, földdé lesz; majd a levegőből víz esik, s ha nagyon hideg van, a víz megkövül… – és így tovább. Minden mindenné alakulhat, tehát minden jelenség mögött egyazon alapanyag áll – de mi ez az őselem maga, amely így változtatja minőségeit, önmaga azonban ugyanaz marad, és a létezés egységét biztosítja? És hogyan képes a tulajdonságait ilyen változékonyan alakítani?

Thalész a vizet, Anaximenész a levegőt, Anaximandrosz a határtalant (vagy meghatározatlant) tartotta az arkhénak, amelyből minden kialakul; Parmenidész szerint pedig egyetlen, örök, mozdulatlan, egységes, oszthatatlan létező van csak, amelyen minden változás „csak a csillámló szín cserélődése…” Ők valamennyien folytonos alapanyagban gondolkoztak, mígnem fellépett Démokritosz, és egy merőben új koncepcióval állt elő: láthatatlanul apró, oszthatatlan (atomosz) létezők sokasága mozog az üres térben, és ezek összecsomósodásai okozzák a különböző minőségeket, tulajdonságokat. Az atomelmélet atyja nem folytonos (indiszkrét, megszakítatlan), hanem „darabos” (diszkrét, megszakított) alapanyagot képzelt el. Azóta is e két alapvető felfogás különbsége az arkhé kutatóinak leggyökeresebb kérdése: részecskékből áll-e a világ szubsztanciája vagy valami folytonos „anyagból”?

Az elmúlt kétezer-hatszáz évben hol ez, hol amaz a felfogás került előtérbe, mígnem a 20. században a kvantumfizika rá nem csodálkozott, hogy az addig részecskének gondolt elektron egyszerre két résen képes egymaga áthatolni, majd a túloldalon önmagával újraegyesülve interferenciaképet hoz létre, hasonlóan viselkedve, mint a fény, amely elsősorban hullám, de Einstein bizonyította be azt is, hogy egyben részecske. Az anyag tehát bizonyos helyzetekben hullámként viselkedik, azaz mintha egy folytonos közeg hullámzása lenne, és nem „darabos” létező. Nem sokkal később kiderült, hogy az anyag bizony képes energiává átalakulni, és viszont, s ilyenkor részecskék hullámmá alakulnak, és viszont. De micsoda az, miféle közeg, ami hullámzik ilyenkor? Ha az, amit anyagnak nevezünk (valami kiterjedéssel és tömeggel bíró létező), energiahullámmá alakulhat, akkor az anyag és az energia sem a végső létezők, hanem kettejük „mögött” egy újabb, harmadik valamit, egy még mélyebben fekvő szubsztanciát kell keresnünk, amely hol részecskékbe tömörülve, hol egy folytonos közeg hullámzásaként viselkedik. De ez, ami nem anyag és nem energia, hanem mindkettő csak az ő megnyilvánulása, ő maga micsoda? És ő maga folytonos vagy „darabos”?

A 20. század másik nagy természettudományos világnézeti megrendülését Einstein relativitáselmélete okozta, amely bebizonyította, hogy a tér és az idő egyetlen összefüggő közeget képez: mintegy az idő múlása hat a tér „nyúlására”, és a tér „nyúlása” az idő múlására. Aki gyorsabban halad, annak ideje lassabban múlik, olyannyira, hogy ha valakit fénysebességhez közeli gyorsasággal utaztatnánk néhány hónapig, ténylegesen évtizedekkel fiatalabban térne vissza ikertestvérénél, aki csak autóval közlekedett.

Mindezeken túlmenően Einstein úgy sejtette, hogy a teljesen megmagyarázhatatlan gravitáció (tömegvonzás), melynek mibenlétéről a múlt hétig semmi biztosat nem tudhattunk, nem más, mint magának a tér­időnek a megnyúlása vagy meggörbülése. De micsoda és miből van ez a téridő, hogy így megnyújtja az, aminek tömege van? Ez lenne akkor az arkhé?

Az átlagos halandó számára ma már aligha követhető, hol is tartanak a fizikusok, amikor nemrégiben Nobel-díjat kapott a Higgs-bozon felfedezője, amelyet azért neveznek „isteni részecskének”, mert ő biztosítja az összes többi részecske számára, hogy azoknak tömegük lehessen; amikor sok tudós szerint a létezés legeslegalapjaiban csak elképzelhetetlenül kicsiny húrok rezegnek (de minek a húrjai? és miből vannak?); amikor a fekete lyukak belsejében az idő visszafelé telik; vagy amikor halljuk, hogy valószínűleg maga az idő és a tér is részecskékből áll, és nem végtelenül osztható (nem folytonos).

A teológusok arra számítanak, hogy az anyag alapjainak kutatásakor végül eljutunk ahhoz a ponthoz, ahol a Teremtő Isten Szava, a Logosz mint szellemi természetű – vagyis tértől, időtől független, nem kiterjedt és tömeggel sem bíró – isteni információ létrehozta a tér és időbeli kiterjedéssel, valamint tömeggel rendelkező anyagi világmindenséget.

Az emberiség nagyon szeretné megérteni, Isten miként „szólítja elő a nemlétezőket létezőkként”, hogyan lehetséges, hogy Ő „szólt és meglett, parancsolt és előállt”.

Az – állítólag csipogó hangokat adó – gravitációs hullámok létezésének közvetlen bizonyítéka most már igazolja, hogy a gravitáció valóban a téridő görbülése. Ma még be sem látható, hogy az arkhé kutatásában ez milyen óriási perspektívákat nyit a jövőben. Hiszen Thalész óta két és fél ezer év telt el, de hogy mi az arkhé, az alapanyag, még mindig nem tudjuk. Mindenesetre János evangéliumának kezdő sora, amely szerint „kezdetben volt az Ige”, görögül így hangzik: „En arkhé én ho Logosz…”; vagyis egészen pontosan: az arkhéban volt az Értelem/Szó/Bölcsesség…

Olvasson tovább:

  • A keresztes háborúkról másként

    Miért indították el a keresztes háborúkat? Igaz-e, hogy a keresztes uralom véresebb volt, mint az iszlám dzsihádok? Az Európából induló hadjáratok valóban a modernkori gyarmatosítás és a rabló imperializmus előfutárai voltak?
  • Nácik és az Európai Egység

    Nagy vihart kavart Boris Johnson konzervatív brit politikusnak a The Sunday Telegraphban megjelent interjúja, amelyben az európai egységgondolat előfutárai között említette Adolf Hitlert.
  • Gospel, Biblia és talk-show

    Sorozatunk második részében a napjainkban működő legnagyobb keresztény rádiós szolgálatokkal foglalkozunk. Milyen modellek alapján működnek ezek a rádióadók? Milyen alapelvek és missziós célkitűzések mentén szerveződnek?