Kereső toggle

A történelem naptára

A zsidó ünnepek és az elengedés évének jelentősége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Hét éve nem látott tőzsdei vérengzés Európában”, „Megismétlődik a hét évvel ezelőtti szeptemberi összeomlás?” – számos ilyen címet lehetett olvasni augusztus végén a hírportálokon. Az aggasztó gazdasági hírek kapcsán sokan felfigyeltek arra, hogy az idei válság épp hét évvel a 2008. szeptemberi pénzügyi krach után jelentkezik, amelyet szintén hét évvel előzött meg a nyugati világot átrendező 2001. szeptemberi terrortámadás. A baljóslatú várakozásokból az interneten persze gyorsan világvége-elméletek születnek, amelyeknek nagyjából annyi közük van a valósághoz, mint a 2012-es maja apokalipszisnek (a NASA is fontosnak tartotta közleményben tisztázni, hogy „nem várható pusztító aszteroida-becsapódás” szeptemberben). De vajon lehet-e alapjuk azoknak a közgazdászok, sőt teológusok által vallott elméleteknek, amelyek a történelemben és gazdaságban vélnek ciklusokat kimutatni? Összegyűjtöttük a tényeket – a következtetéseket olvasóinkra hagyjuk.

A céziumatomnak megközelítőleg 794 billiószor kell rezegnie ahhoz, hogy elteljen egy nap a Földön. Ebből pedig 365-nek, hogy elteljen egy év. Ez az a két szám, amelyeken keresztül korunk az eseményeknek azt a sorozatát követi, amelyet világtörténelemnek hívunk. Azonban, ha kinyitjuk a Biblia első oldalát, a 14. versben az alábbiakat olvashatjuk: „S monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.” A Teremtő tehát a céziumatom helyett a Föld forgása és Nap körüli keringése, illetve a Hold keringésének ciklusain keresztül értelmezi az időt, amelyet ünnepekre, napokra és esztendőkre oszt föl.

Ha egymás mellé tesszük a két rendszert, látjuk, hogy a hatezer év során az emberi időfelfogás gyorsan elhagyta azt, amit a Biblia „ünnepeknek” nevez, ezenkívül pedig a klasszikus 354 napos holdévet 365 napos napévre nyújtotta, és fordulópontját szeptember–októberről december–januárra tolta át. A három viszonyítási pont közül mára egyedül a „nap” fogalma maradt meg eredeti tartalmával, amely négy másodperc eltéréssel továbbra is megegyezik a bibliai egységgel.

A hétköznapi élet szempontjából ez a diszharmónia kényelmesen elviselhető, sőt kifejezetten praktikus, hogy nem hat különböző évhossz kering a naptárban a napév–holdév konfliktus enyhítésére. Mégis, egyre többen foglalkoznak azzal, hogy az „ünnepek” és az „évek” hiánya a modern történelemfelfogásban olyan extra dimenziót rejtett el előlünk, amit újra fel kell fedeznünk ahhoz, hogy jobban megértsük az egyes korszakokat és az azok közötti összefüggéseket.

Az érdeklődést az is mutatja, hogy az Amazon és a New York Times toplistájára az elmúlt másfél évben több olyan könyv is felkerült, amelyek két, korábban nem sok figyelmet kapott elmélettel foglalkoznak. Az érdeklődés nem véletlen: az úgynevezett vérholdak (tetrádok) utolsó előfordulásának és az elengedés évének fordulópontja 2015 őszén egybeesik, ami különösen a három nagy őszi ünnep, a bibliai újév, a rós hasana, a kürtzengés napja (szeptember 14–15.), a bűnbánat és engesztelés napja, a jóm kippúr (szeptember 23.) és szukkót, azaz a sátorok ünnepe (szeptember 28–29.) lezárásaként érdekes.

Ünnepi tetrádok, nagy fordulatok

De mit is takarnak, és miért olyan fontosak az olyan misztikus kifejezések, mint a vérhold, a tetrád vagy a semita év, amelyekről valószínűleg többen hallottak, mint ahányan ismernék pontos tartalmukat. Szerencsére a téma korántsem olyan bonyolult vagy titokzatos, mint amilyennek elsőre gondolnánk.

Kezdjük mindjárt az első elmélettel, a vérhold-teóriával, amit Mark Biltz zsidókeresztény lelkész dobott be a köztudatba 2014-es könyvében. Biltz a Jóel könyve 2:31-ben található igére alapozva átvizsgálta a NASA adatbázisát a hold- és napfogyatkozások időpontjáról.

A kérdéses ige így szól: „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.” A „vérré vált hold” leírása Biltz szerint feltűnően hasonlít a teljes holdfogyatkozás ókori nevére: a vérholdra.

Ekkor ugyanis az egyetlen fényforrás, amely a bolygónk árnyékába tévedt Holdat megvilágítja, az a halvány szórt fény, mely a Föld atmoszférájából érkezik, ahol az alacsony szögben érkező napsugarak a Hold felszíne felé térülnek el. Ez egyébként ugyanaz a jelenség, amely a naplemente vöröses színét is adja.

Miután „vérhold” évente kétszer is előfordul (bár nem mindegyik teljes, meglehetősen szabálytalan időközönként változik a három típusa: a penumbrális, a részleges és a teljes), ezért ez a jelenség önmagában kevés támpontot adott Biltz számára a továbblépéshez. Az adattárban kutatva figyelt fel a „tetrád” (négyszeres) ciklusokra, amelyek során négy teljes holdfogyatkozás követi egymást, megszakítás nélkül.

A csillagászok körében korábban is ismert jelenség másfél évig tart, és a vérholdakat szabályos hathónapos időtávok választják el egymástól. A holdfogyatkozás ciklusaihoz hasonlóan ez sem mutat semmiféle szabályosságot. (Matematikai példával élve olyan, mint a pi szám tizedesjegyei. Kiszámítható, de nincs benne semmi rendszer vagy ismétlődés.) Lehet, hogy egy évszázadban több is előfordul, de van, amikor egyáltalán nincs ilyen. 1600 és 1900 között például egy sem volt, a 21. században viszont kilenc is várható, ami évezredes rekordnak számít majd. A 2014–15-ös tetrád időszámításunk (Kr. u. 1.) kezdete óta egyébként az 55. ilyen ciklus.

Ez azonban még így is „túl sok”, ezért Biltz az adatokat tovább elemezve az 55 tetrád közül felfedezett kilencet, amelyeknél mind a négy dátum a Tórában említett valamelyik nagy ünnepre esik. (A meglepően magas, 16 százalékos találati arány egyébként a holdciklus alapú zsidó naptárból ered.) Ezeket elnevezte „ünnepi tetrádoknak”, és azt is megállapította, hogy a legutóbbi négy ünnepi tetrád különlegessége, miszerint két olyan évszázadban (a 15. és a 20. század) következtek be, amelyek a nyugati történelemben korszakváltást hoztak. Ezen belül pedig mind a négy ünnepi tetrád érintett egy-egy fontos történelmi eseményt is. Sorrendben: 1428–1429 – fordulópont a százéves háborúban, Franciaország felemelkedésének kezdete; 1493–1494 – Amerika felfedezése, a zsidók kiűzetése Spanyolországból; 1949–1950 – az izraeli függetlenségi háború vége és a Holt-tengeri tekercsek megtalálása; 1967–1968 – a hatnapos háború, Jeruzsálem egyesítése.

A történelmi visszatekintésen túl Biltz könyvének „slusszpoénja” az volt, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy a 21. század első ünnepi tetrádja éppen most zajlik (2014–15), és 2015. szeptember 28-án, a Szukkót ünnepén zárul le. Ez az ünnepi tetrád attól egyedi, hogy magába foglalt egy teljes napfogyatkozást is 2015. március 20-án Írország fölött, és egyben a zsidó hagyomány szerinti 825. évhét.

Az elengedés titka

Hogy mindez miért izgalmas? Erre már Jonathan Cahn rabbi elmélete próbál választ adni, amit A Semita rejtélye című könyvében fogalmazott meg. Ennek középpontjában a szombatév vagy más néven az elengedés éve (semita) áll. A Léviták könyve 25. fejezetében szerepelő törvény minden hetedik évet rendkívüli jelentőséggel ruházott fel. Ennek a hétéves ciklusnak központi rendező elvvé kellett volna válnia a zsidó társadalom gazdasági életében.

Ekkor ugyanis a zsidók számára tilos volt bevetni a földet (azaz egy évig lényegében nem is dolgoztak), az adósrabszolgákat felszabadították, az adósságokat pedig elengedték. Durván leegyszerűsítve: olyan lehetett volna a zsidó gazdaság, mint egy Monopoly-játék, amelyet hét körönként újrakezdenek, így akadályozva meg, hogy az állás túlságosan „rögzüljön”. Ez, valamint az a törvény, hogy az atyai örökséget nem lehetett eladni (lásd Nábót történetét a Bibliában, aki erre hivatkozva nem akarta eladni szőlőjét Akháb királynak), olyan határokat szabhatott volna a természetes kapitalizmusnak, ami védelmet nyújtott volna a társadalom számára a ma ismert pénzügyi szakadéktól és a nincstelenségtől.

Hogy miért írunk erről feltételes módban? Mert az elengedés elvét a Biblia szerint az izraeli királyság korszakában nem alkalmazták a gyakorlatban, még az ókori Izrael csúcspontját jelentő időszakban, Dávid és Salamon korában sem. (Arról megoszlanak a vélemények, hogy a királyság előtti időszakban, a bírák korában megvalósult-e ez az elv.) Ahhoz ugyanis, hogy az egész társadalom egy évig kollektív pihenőévet vegyen ki, hinni kellett abban, hogy a hatodik évben kétszeres mennyiséget terem a föld, így biztosítva a megélhetést az éves szabadság ideje alatt is. Ennek az engedetlenségnek azonban ára volt: a babiloni fogság 70 évig tartott, hogy a föld „kipihenje” a szombatjait – ennyi szombatévet hagytak el ugyanis a királyság kezdetétől a fogságra vitel idejéig.

Ebből is következik – Cahn szerint –, hogy Isten ezt az évet magának „tartja fenn”. Mint írja, ilyenkor Isten fordulatokat hoz a történelemben, új korszakokat nyit vagy zár le, különösen a gazdasági életre vonatkozóan. A zsidó hagyomány szerint ebben az időszakban Isten számadást tart a nemzetek fölött, és ebben az elengedés elvének kiemelt szerepe van. Egy aktuális példával élve: 2015 első fele a görög adósság elengedéséről, enyhítéséről szólt, ám az EU végül ettől durván elzárkózott, és az utolsó centig ragaszkodott az adósság megfizetéséhez – súlyosan „megsértve” ezzel az elengedés elvét. Augusztus közepén Angela Merkel elismerte, hogy a menekültkérdés nagyobb kihívás lesz az EU számára, mint a görög válság volt. Felmerül a kérdés: lehet, hogy jobban jártak volna, ha könyörületesebbek a tárgyalások során?

Cahn külön kiemeli a szombatévek során az őszi ünnepek jelentőségét. A rós hasana a bűnbánat és megtérés ideje volt a zsidók számára. Az újévtől jóm kippúrig tartó tíz nap pedig a hagyomány szerint az isteni ítélet ideje, amikor eldől, hogy egy személy tovább él-e a következő évben vagy meghal. Cahn szerint ez az elv nemzeti szinten is működik, a szombatévek során pedig az engesztelés elvével kiegészülve még nagyobb súlyt kap a történelemben. Ezt nevezi a rabbi a semita év titkának.

A szombatév történelmi súlyára a legtöbb érvet Dániel könyvében találunk, aki híres messiási próféciáját évhetekben adja meg, ezen kívül a Jelenések könyvével párhuzamban a korszak végét is egy hét évet lezáró szombatévre teszi, amikor Jóel prófétára visszautalva „a Hold vérré válik és a Nap elsötétül”.

Ez persze nem 2015 lesz, és a kapcsolódó bibliai leírások alapján a korszakot lezáró események biztosan sokkal drámaibbak lesznek, mint egy egyszerű hold- vagy napfogyatkozás. De, ha másért nem is, az apokaliptikus hangulatért érdemes lehet szeptember 28-án hajnali egy órakor kimenni a budai hegyekbe, és a vörösbe forduló Holdat nézve elgondolkodni egy kicsit az Úr nagy és rettenetes napjáról.

Olvasson tovább: