Kereső toggle

Egy népszerű ünnep újjászületése: a szombatév

Parlagon hagyni jó!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Tóra-hű zsidóság online hangja, a Matzav.com videóján látható, hogy Rabbi David Lau főrabbi a legfelső rabbinikus bíróság jelenlétében szimbolikusan eladja Izrael földjét egy nem zsidó fiatalembernek. Megoldódott az arab-izraeli területvita? Nem, csak beköszöntött a szombatév, amikor nem lehet szántani-vetni, se eladni a föld termését Izrael földjén; kivéve, ha a föld nem zsidó tulajdonában van.

Ez év szeptember 24-én, a zsidó naptár szerinti újévkor elkezdődött a teremtéstől számított 5775. év, egyben a 466. szombatév a földosztástól, amikor a földnek pihennie kellene. Nem mindenki lelkesedik azért, hogy a Tóra parancsát hagyományosan egy jogi kiskapu segítségével megkerülik, hogy a mezőgazdasági munkát ebben az esztendőben is folytatni lehessen. Érdekes módon nemcsak vallási körökből jelentkezik igény a szombatév helyreállítására, hanem olyanok részéről is, akik a társadalmi esélyegyenlőséget és az egészségesebb környezetet tűzték zászlajukra.

A zsidó kalendárium az időt hetes egységekre osztja, és közismert, hogy szombat nélkül nincs zsidó élet. Kevésbé ismert, hogy a földnek is van pihenőideje – ami minden hetedik évben egy évig tart –, amikor parlagon kell, hogy heverjen a föld. Ahogyan a zsidó közösségekben a szombat különleges nap, a hetedik évet is kezdik a naptárban úgy feltüntetni Izraelben és a diaszpórában egyaránt mint figyelemre méltó időszakot. Régebben csak ortodox és ultraortodox körökben keltett érdeklődést, mára azonban a fenntartható fejlődés, az élhetőbb és egészségesebb környezet iránt elkötelezett szekuláris zsidóság is felfigyelt rá, számos gazdálkodással és ökológiával foglalkozó szervezettel együtt. Akik szerint a szombatév aktuális válaszokat ad a ma kihívásaira, hangsúlyozzák, hogy mindenki a föld terméséből él, még ha maga nem is gazdálkodó. Az egészséges élelmiszertermelés alapja mindig is a termőföld volt és az marad – ezért a gazdálkodás ősi zsidó elveit a földet védő intézménynek tartják, ami a környezetet kíméli, a megújulását biztosítja.

Adósmentés hétévente

A hetedik évet Mózes törvénye egyrészt a föld szombatjának nevezi, másrészt elengedés évének, aminek a végén el kell engedni az adósságokat. A parlagon hagyott földön össze lehet gyűjteni mindazt, amit magától terem a föld, azonban hozzáférést kell biztosítani mindenkinek a szűkebb és tágabb környezetben, a földet művelő szolgáknak éppúgy, mint a földdel nem rendelkező szegényeknek, hogy elvigyék és elfogyasszák a termést. A parancsolatból következik, hogy azt kisajátítani, felhalmozni nem lehet, ami a magántulajdont, sőt a pénzt is erősen viszonylagossá teszi, összevetve az élelmiszer értékével. „Hat esztendeig vesd be a te földedet és takard be annak termését. A hetedikben pedig pihentesd azt, és hagyd úgy, hogy egyék meg a te néped szegényei; ami pedig ezektől megmarad, egye meg a mezei vad. Ekképpen cselekedjél szőlőddel és olajfáddal is.” (2 Mózes 23:10–11)

A szombatév másik intézményét elengedésnek (héberül smitának) nevezi a Tóra. A hetedik év legvégén az adósságokat sem követelhették vissza a hitelezők. Ezzel a rendelkezéssel az egyén felszabadult a teher alól, és nem temette egész életére maga alá a tartozás, ami miatt a személyi szabadságát elveszítette volna. „A hetedik esztendő végén elengedést művelj. Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, amit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért. Az idegenen hajtsd be; de amid a te atyádfiánál lesz, engedje el néki a te kezed.” (5 Mózes 15:1–3)

Újra felfedezett hagyomány

A Tórában olvasható parancs megtartása esetén bőségre számíthatott a szövetség népe, de az áldás ígérete nem volt feltétel nélküli. Ellenkező esetben a föld elvesztése fenyegetett, ami a babilóni fogsággal be is következett. A Krónikák könyve feljegyzi Jeremiás próféta előrejelzésének megfelelően, hogy a száműzetés hetven éve alatt örült a föld, hogy letöltheti a szombatjait (2 Krónika 31:21). Eszerint a megelőző 490 év alatt elmaradt a föld megpihentetése. A kis számban hazatérő zsidóság első rendelkezései között volt, hogy helyreállítják a szombatév intézményét, és elengednek minden adósságot (Nehémiás 10:29–32).

A Második Templom idejétől fogva a hagyomány a szombatévvel kapcsolatban hol idillikus emlékeket őriz, amikor olyan bőség volt, hogy a gazda miután a maga és családja szükségét betöltötte, azt keresi, hogy szomszédai és ismerősei között hogyan oszthatná szét fölösleges termését, hol pedig mint az ínség idejéről emlékezik meg. A Makkabeus-háborúk idején komoly nehézséget jelentett, hogy a szombatév miatt nagy szűkében voltak az élelemnek. (Josephus Flavius: A zsidók története, XII. 9.5.) A szentjánoskenyérfa termése ilyen időkben megszokott emberi táplálék volt, pedig ez rendesen állati takarmány.

A római korban Julius Caesar rendelete alapján Júdea lakói adómentességet élveztek  a szombatévben, és csak a rákövetkező második évtől szedték be azt. A tragikus kimenetelű zsidó háború után az adószedők megszaporodtak, és a babilóni Talmud szerint Rav Jannáj ettől fogva megengedte a szombatévi földművelést a súlyos adók miatt. (Szanhedrin traktátus 26a) A Bar Kochba-felkelés után a zsidók többségét elűzték a földjéről, és mivel a diaszpórában nem volt kötelező megtartani a föld szombatját, ezért sokáig nem merült fel a kérdés a gyakorlatban. A középkori írásmagyarázók és kommentátorok ennek ellenére lelkesen írtak annak magasztos voltáról, mint ami olyan, mintha visszamennénk az Édenbe; a messiási kor előhírnöke, amikor a farkas és a bárány együtt legelnek, előképe az eljövendő igazságos világnak, ahol a gazdag nem nyomja el a szegényt.

Gyakorlati kérdésként az első nagyobb alijázási hullám idején merült fel az 1880-as években. Izrael első askenázi főrabbija, Ábrahám Izsák Kuk az 1920-as években engedélyezte a föld névleges eladását, nehogy az új mezőgazdasági telepek tönkremenjenek, és éhínség törjön ki. Rav Kuk volt az, aki egy költői, szinte misztikus tanulmányt szentelt az elengedés kérdésének, ami a maga korában nem hatott olyan erővel, mint napjainkban, amikor környezettudatos civil mozgalmak újra felfedezték mint a zsidó ismeretek egy forrását, amiből inspirációt meríthetnek.

Elengedni és élni hagyni

Az izraeli mezőgazdaság rohamos fejlődése mellett sokáig vitatott volt, hogy érdemes-e komoly társadalmi és gazdasági feszültségeket generálni a parancsolat radikális életbe léptetésével. A heter mechira, az eladási engedély intézményével a föld tovább művelhető a papíron nem zsidó tulajdonos közreműködésével, aki megveszi a területet, az év végén pedig széttépik a szerződést. Ez a módszer maradt a kompromisszumos megoldás arra, hogy a föld ne maradjon parlagon egy évig.

Ismert gyakorlat – angolul elterjedt nevén – a „sabbatical”, amikor az egyetemi oktatók csak kutatnak, könyvet írnak. Daniel Taub, jelenleg Nagy-Britanniába akkreditált izraeli nagykövet egy rövid esszében leírta az ezredfordulón – saját szombatévét töltve –, ha belegondolunk, mit jelentene a rohanó élettempó miatt kifáradt embereknek, ha nemcsak az egyetemi életben létezne a pihenőév, hanem minden foglalkozási ágban, akkor el tudjuk képzelni, a felszabadult időben mennyi új dolgot lenne képes egy kreatív ember kitalálni. Mennyi hasznosat és jót tehetne a családjáért és a környezetében levőkért. Szinte egy új társadalmi rend képe bontakozik ki a képzeletünkben. A szombatévben az emberek nem karácsonytól karácsonyig robotolnának, hanem lenne idejük megvalósítani a régi terveiket. Lehet, hogy az aktív munkaerő hetedéről való lemondás meredek ötletnek tűnik, mégis megtérülne: a munkahelyeknek azért, mert a megújult alkalmazottak a tudásukat, tapasztalatukat beforgatják a munkájukba, a családoknak azért, mert a családtagok közötti kapcsolat megújul, a társadalomnak azért, mert az aktív emberek nem csak a maradék idejüket tudják a kevésbé szerencsésebb embertársaik megsegítésére fordítani.

Az elv népszerűsítését Einat Kramer a Times of Israel internetes hírportál 2014. február 25-ei számában úgy foglalja össze, hogy a tórai parancs ugyan egy mezőgazdaságon alapuló társadalomra vonatkozik, modern megközelítésben mégis az oktatás, a gazdaság és a társadalmi egyenlőség ügyeit is érinti. Mint írja, egyértelmű, hogy az ideált a modern Izrael nem érte el. A legtöbb izraelinek a kérdés a konyhára redukálódott (egy sor étkezési törvény betartására) vagy a kertjére („Hol nyírhatom le a füvet?”).

A heves viták a társadalom vallásos és világi szegmense közötti szakadékot mélyítették, ami pont eltávolít az elengedés évének lényegétől. Holott megvan a lehetőség, hogy újra a zsidó élet része legyen és ezzel hétévente a társadalom minden szektora megújuljon. Kramer, aki a Teva Ivri („A természet héberül”) környezetvédő szervezet vezetője Rabbi Michael Melchior kneszet-képviselővel együtt egy videóüzenetet is készített a nagyközönség felrázására, ami egy fiatal átlagpolgár hétköznapi rohanását mutatja be az otthon, az óvoda, a munkahely között, a bank és a tartalékosoknak kötelező katonai gyakorlat érintésével. Másnap minden kezdődik elölről. Amikor összeesik, meglát egy célszalagot, ami újra reménységet ad neki, hogy a futóverseny egyszer véget ér. A célban a szombatév felirat és boldog családja várja, sok mosolygó szomszéd társaságában.

A kiskapuk itt nem segítenek

Az izraelieknek az elengedés szóra van még egy kifejezésük, a mistamét, amit arra mondanak, ha valaki a katonai szolgálat alól ellóg, finoman szólva felmentést kap. Úgy tűnik, sokan látják értelmét, hogy vissza kéne térni mind az ember, mind a föld pihentetéséhez.

Izraelben eddig olyan meddő viták akadályozták ennek  az egyszerű elvnek a gyakorlatba ültetését, mint annak eldöntése, mi kóserebb: külföldről behozni élelmiszert, amin van kósersági pecsét, és azt enni, vagy a hazai terméket, zsidó termelőtől – igaz, szombatévben termesztette és vagy van rajta pecsét (ha kérvényezte a rabbinátustól) vagy nincs.

A zsidó termelők lázadoznak, hogy hiába szerzik be a rabbinátus igazolását, a szombatévben versenyhátrányba kerülnek a nyugati parti arab termelőkkel szemben, sőt a legutóbb (2007-ben) még a gázai zöldségtermesztőkkel is versenyben voltak, akik az EU-ba exportálhattak izraeli kikötő érintésével, így hallgatólagosan az izraeli piacra is szállíthattak. Paradox módon az ultraortodox közönség bojkottja szembemegy a zsidó termelők érdekeivel.

Akik nem fogadják el a heter mechira engedély hatálya alatt termelt zsidó termékeket, azok ellentmondásba keverednek az eredeti céllal. Áron Lichtenstein rabbi már 1973-ban rámutatott, mi sem áll távolabb a tórai parancs szándékától, mely így szól: „egyed, amit a föld az ő szombatján terem”, mint az, hogy nagy utánjárással és költséggel jó drágán beszerzik az arab termelőtől a zöldséget, még büszke is legyen magára a nép, hogy mennyire igaz. Sokkal inkább az a parancsolat célja, hogy a Teremtő fensőbbségét elismerje és örüljön a szombatévnek, ne pedig aggodalommal azt várja, bárcsak már vége lenne.

Közvetve ez is újragondolásra készteti a társadalmat, hogy mi is a nép és a föld helyes viszonya. A nyolcvanas években még azzal érvelt David Golinkin rabbinikus responsumában (vallási kérdésre adott tórajogi válasz), hogy Izrael lakosságának 95 %-a városokban él, a mezőgazdasági exportbevétel egymilliárd dollárt tesz ki évente, aminek kimaradása akár életet fenyegető következményekkel járna a gazdaságra nézve. Mások szerint az utóbbi évtizedek gazdasági fejlődése és a földtulajdon szerkezetének átalakulása a mezőgazdaságban olyan változást hozott, hogy a szombatév megtartása messze nem fenyegeti tönkremenetellel a gazdákat, mint régen, amikor tipikus volt a kisméretű családi gazdaság.

Az izraeli egyéni gazdálkodók és vallásos kibucok egyre nagyobb földterületen vezetik be a parlagon hagyás gyakorlatát, mára 3500 gazdálkodó összesen, mintegy 200 ezer dunam (régi oszmán földmértékben kifejezve) területet hagy az idei évben bevetetlenül, ami 20 ezer hektárnyi föld pihentetését jelenti országszerte.

Létrejött egy közalapítvány Keren HaShviit néven, ami a vallásos gazdálkodók kieső jövedelmének pótlására alakult. Ők nagy hangsúlyt tesznek a képzésre, mint például hogyan tudják legjobban a terményt tárolni a szombatév előtt, és az alatt milyen mezőgazdasági tevékenységek megengedettek, milyen növényekkel érdemes foglalkozniuk, amelyek teremni fognak a föld pihenése alatt is. Megfogalmazódott a környezet megújulása szemszögéből, hogy a halászat szüneteltetése is áldásos lenne a halállományra nézve, és ha bevezetik, a halászoknak valamiféle kompenzáció járna.

Egyre népszerűbb az a gondolat, hogy nem kell jogi kiskaput keresni a névleges földszerződéssel, hanem az eredeti parancsolatot kellene meggyökereztetni annak kijátszása helyett. Erre pedig több kreatív megoldás született. Már régen kitalálták az élelmiszerbankot, bírósági kincstár néven (Ócár Bét Din). A termelők begyűjtik a hozzáférhető élelmiszert, de nem kapnak pénzt érte, csak a munkadíjat fizetik ki nekik. A szombatév előtt az élelmiszerboltok feliratkoznak a kincstárnál, hogy részt vesznek a kiosztásban. Akik pedig igényt tartanak a terményekre, a hálózathoz tartozó boltban váltanak tagságot, így az élelmiszer maga ingyen van, csak a tagság kerül pénzbe.

További lehetőség a smita-gazdálkodás. Egy gazdaság ráállhat az olyan élelmiszerek termesztésére, amelyek szombatévben szedhetők, mert folyton teremnek (gyümölcsök, olajos magvak, szőlő, fűszernövények). Ezeket nem vetik és nem aratják, ami szombatévben tilos. Azonkívül létezik földtől független termesztési mód, ilyen az üvegházi tápoldatos nevelés, amikor az ágyás nincs közvetlenül az Erec földjén, hanem asztalra rakva az üvegházban… (Ez van olyan kreatív, mint a szekuláris pionírok azon módszere, ahogyan némelyik kibucban állítólag „zebrát” neveltek – ez volt a disznó fedőneve –, és elmondható, hogy ténylegesen nem is a Szentföldön voltak, hanem az ólakban fából készült dobogókra állítva.) Van ami szó szerint „határeset”, mert a történelmi Izrael határain kívül eső területeket nem érintik a parlagon hagyás törvényei, például a Negev-sivatagban vagy a Golán-fennsíkon termesztett javak kereskedelemben forgalmazhatóak.

Biofarm hitelamnesztiával

Az elmúlt években parlamenti képviselők és különböző társadalmi szervezetek is felkarolták a szombatév gondolatát, amennyiben az a zsidó társadalom számára képes közvetíteni a törvény eredeti célját: a nagyobb társadalmi egyenlőséget, az emberi és természeti erőforrások újratermelődését. Így például az izraeli népjóléti minisztérium, egy mezőgazdasági kutatóintézet és egy segélyszervezet együtt dolgoznak azon, hogyan lehet aktualizálni a földre vonatkozó tórai parancsokat. Több ezer eladósodott izraeli családon segítenek személyre szabott költségvetés megtervezésével, oktató biztosításával – hogy megakadályozzák a mélyszegénységbe való lecsúszást, és ezek a polgárok ismét adósságmentes életet tudjanak élni. Az ilyen programok nélkül a családok újra és újra ruha- és élelmiszeradományokra szorulnának.

Az adósságrendező Keren Nedivé Árec nevű alapítvány kimondottan adósságamnesztiával foglalkozik. A szervezet neve a nagylelkű adományozók országos hálózatára utal. Az adósságcsapdában lévőknek a szombatév végén kölcsönzött pénzzel segítenek, amit adósságaik rendezésére fordíthatnak, de a kölcsönt nem kell visszaadniuk, mert a szombatév elmúltával, ahogy feljön az első csillag rós hasana estéjén, a tartozás eltűnik. Ez a tórai szellemű adósságelengedés a gyakorlatban! A személyek közötti adósságokat megegyezés alapján hasonlóan rendezik, ha a hitelező el akarja engedni az adósságot. (Ha pedig nem, már az 1. század óta létező jogi megoldás, hogy papíron átruházhatja azt a bíróságra mint adósságkezelőre, így nem szűnik meg az adósság. Hillél látva, hogy nem adnak kölcsön egymásnak az emberek a smita miatt, jószándékból úgynevezett proszbolt rendelt, ami egy jogi eszköz a birtokkal rendelkező hitelfelvevő hitelének el nem engedésére.)

A szombatév akár a szabadság és összetartozás új élményét adhatná a modern világban, ahol a szolidaritás és az anyagi függetlenség ritka kincs, szinte utópia. A Hazon (Látomás) nevű amerikai szervezet fő célja, hogy az elengedés gyakorlatát meghonosítsa az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közösségeiben is. Néhány éve még csak békéért zajló biciklis-felvonulásokat szerveztek. A fordulatot az hozta el, hogy az egyik alapító, Nigel Savage egy izraeli élelmiszertermelési konferencián az elengedés évéről hallott előadást. Ahogy elkezdett kikristályosodni a szervezőknek, hogy a zsidó vallási tradíció, a környezetvédelem és a társadalmi igazságosság a szombatév tórai parancsában találkozik, – a földdel kapcsolatos tevékenységük egyre céltudatosabb lett. Ennek kapcsán előadásokat tartottak, és összehangolt kutatásokkal alapozták meg a szervezet felvállalt ideológiáját. Közösségi programjaik ma már egy amerikai biofarmon is zajlanak, ahol az egészséges élelmiszertermelést szó szerint földközelben sajátíthatják el a résztvevők az Adama (Termőföld) nevű oktatóprogram keretében.

2014-ben Londonban Szombatév-konferenciát rendeztek fiatal zsidó közösségi vezetőknek. A zöldmozgalmak általában kapcsolódnak valamilyen vallási koncepcióhoz, amiben a természet iránti tisztelet kifejezést nyer. A zsidó közösségépítésnek ez a környezettudatos ága a saját szellemi örökségében találta meg azt a vonulatot, ami a természet iránti felelősségről szól. (A cikk megírásában a Hazon kiadásában szerkesztett forrásgyűjtemény, Y. Deutscher, A. Hanau, N. Savage: Shmita-sourcebookja volt a szerző segítségére.)

A hetedik szombatév: a jubileum

Hét önálló szombatév-ciklus számlálása után jött el a jubileumi év, ami jóm kippurkor sófárfújással vette kezdetét. A jubileum szó hallatán kerek évfordulóra asszociálunk. Az európai nyelvekben jól ismert latin szó alapján kevesen gondolnak a kosszarvból készült kürtre, pedig eredetileg a héber ünnepet jelző kürtöt jelölte. A jubilo/iubilo latin szó ebből kifolyólag örömujjongást jelent.
Az ötvenedik év a hazatérés ünnepe volt, amikor szabadságot hirdettek a földön és ki-ki visszatért eredeti birtokához és törzséhez „És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt,
és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez.” (3 Mózes 25:10) Ugyanebben a fejezetben a föld értékének megszabása olvasható az ötvenéves ciklusokhoz szabva: valójában a termést adták el, nem magát a földet, a termés becsült értékét annyi évvel megszorozva, ahány év még hátravan a jubileumig. Az ötvenedik évben a birtok visszaszállt az eredeti családra, akiknek a földosztásnál sorsvetés által osztályrészül jutott. Mindeközben a tulajdonjog végig Istennél maradt. A szolgák a jubileum kürtölésével egyidejűleg felszabadultak. Legtöbbször adósság miatt kellett valakihez bérért elszegődni. A héber szolgáknak nem kellett a kürtölés idejéig várni, megvolt a saját hétéves ciklusuk, amikor hat év szolgálat után a hetedik évtől szabadon elmehettek családjukkal együtt a gazdájuktól. Ha mégis maradni akartak, árral átfúrták fülüket, örökre uruknál maradtak, ami felülírta a jubileumi év törvényét. Az amerikai függetlenség szimbóluma, a Liberty Bell (Szabadság-harang) felirata Mózes törvényét idézi: „Hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának!”. Állítólag ez a harang zúgott, amikor a Függetlenségi Nyilatkozatot 1776-ban Pennsylvaniában kihirdették.

„Mit eszünk a hetedik esztendőben?”

A kérdés jogos. A szemtermésnek 8 hónapra van szüksége, hogy beérjen. Ha egy évben kimarad a vetés, az három évnyi termést érint. A 6. évben olyan bő termésre van szükség, ami fedezi a kieső 7. év termését is, mert a 7. évben parlagon hever a föld, a 8. évben vetnek újra, és nem lesz friss termés egész addig, amíg az új smita-ciklus első évének vetését le nem aratják. „Szóla ismét az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, mondván: Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, amelyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint. Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését; a hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd. Ami a te tarló földeden magától terem, le ne arasd, és ami a te metszetlen szőlődön terem, meg ne szedjed; mert nyugalom esztendeje lesz az a földnek. És amit a föld az ő szombatján terem, legyen az eledelül néktek: néked, szolgádnak, szolgáló leányodnak, béresednek és zsellérednek, akik nálad tartózkodnak; a te barmodnak is és a vadnak, amely a te földeden van, legyen annak minden termése eledelül.” (3 Mózes 25:1–7) „Ha pedig azt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és termésünket be nem takarítjuk? Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben, hogy három esztendőre való termés teremjen. És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilencedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön.” (3 Mózes 25:20–22)

Olvasson tovább: