Kereső toggle

Egy elutasított hamis messiás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az al-Kaida hajtásból a világ legeredményesebb terrorszervezetévé nőtte ki magát az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), akik a napokban kikiáltották a kalifátust, miután ellenőrzésük alá vonták Kelet-Irak szunnita többségű területeit és Szíria egy jelentős részét. Becslések szerint hatmillió ember került az uralmuk alá. A kérdés az, hogy a frissen alapított „Iszlám Állam” életképes-e.

Még el sem csitult a világ megdöbbenése az új állam bejelentése után, a magát kalifának kikiáltó Abu Bakr al-Baghdadi már az első fatvájával tovább borzolta a kedélyeket, elsősorban a Közel-Keleten. Bejelentette, hogy minden muszlimnak válaszolnia kell arra a hívására, hogy utaz- zanak a kalifátusba (főleg a katonai, orvosi, törvénykezési és szervezési tanulmányokkal, tapasztalatokkal rendelkezők), mert „a dar al-iszlámba” emigrálás minden muszlimnak vallásos kötelezettsége. Al-Baghdadinak, aki a „helyesen vezetett”, az iszlám vallásban általános tiszteletnek örvendő első kalifa, Abu Bakr nevét viseli, a saját interpretációjában igaza is van.

Az iszlám szerint minden muszlim köteles engedelmeskedni a kalifának, nem kérdőjelezheti meg döntéseit, tűzön, vízen, levegőben követnie kell, ami a Semsz (az ISIS arab rövidítése – a szerk.) esetében konkrétan terrorakciókat, rögtönítélő bíróságokat és etnikai tisztogatást jelent.

Al-Baghdadi úgy intézte felhívását az ummához (a világ összes muszlimja – a szerk.), hogy tisztában volt vele: fatvájával válasz-fatvákra fogja kényszeríteni a szunnita muszlim egyetemek tudósait, az iszlám sejkjeit, vallási vezetőit az egész világból. A tét nem más, mint magának a kalifátusnak a legitimációja a Közel-Keleten és a muszlim világban. Ebben a berendezkedésben ugyanis nem válik el a vallás és az állam, mint a legtöbb arab országban. A kalifa az ország elnöke és egyben a legmagasabb vallási méltósága is – már amennyiben elismerik. Ellentétben ugyanis az iszlám siíta irányzatával, melyben a vallási vezetők konkrétan Mohamed próféta vérvonalából származtathatóak, és ezért kijelentéseik és döntéseik megkérdőjelezhetetlenek, a szunniták „erény” szerint kerülnek vezetői pozíciókba.

Szinte mindennaposak a fitnák (vallási összezördülés – a szerk.) a szunnita hittudósok között, mivel senkinek a vallási állásfoglalása sem megkérdőjelezhetetlen. Egyetlen kivétel akadna, pontosan a kalifa személye.

Az iszlám szerint ugyanis a „helyesen vezetett” kalifák hatalma Istentől származik. Az iszlám hagyományok szerint a kalifának a kurejs törzsből kell származnia (al-Baghdadi állítása szerint onnan származik), és az iszlám bölcseinek a jóváhagyásával is rendelkeznie kell. Leszámítva néhány marginális terrorista csoportot, akik főleg a Semsz oldalán harcolnak, pont ez hiányzik al-Baghdadinak, hogy tényleg az első modern kalifa lehessen a Közel-Keleten. A dolgot tovább bonyolítja, hogy egy, a muszlim tudósok szerint vitatott hagyomány szerint Mohamed próféta megjövendölte, hogy az utolsó kalifa a Mahdi (iszlám messiás – a szerk.) családjából fog érkezni, és hét évig uralkodik majd, megváltva és egységesítve az iszlám világot és útjára indítva az Apokalipszist. Bárki tehát, aki kalifának nevezi magát, burkoltan azt is állítja magáról, hogy a jövendölést teljesíti be.

Al-Baghdadi, hogy tompítsa „megváltói” szerepét, felvette a próféta társának, Abu Bakrnak a nevét, de első fatvájában pontosan az „egységesítő” szerepkörére utal azzal, hogy a muszlimokat a kalifátusába hívja – átrúgva ezzel a labdát az iszlám tudósaihoz, akik nem is késlekedtek a válasszal. Hogy a nyugati olvasó pontosan értse a kérdés vallási súlyát az iszlámban, érzékeltetésként hadd éljünk egy elismerten sántító hasonlattal: jelenleg a Közel-Keleten és az iszlámban az történik, mintha valaki a visszatért Jézus Krisztusnak nevezné magát, és várná Róma és a keresztény egyházak jóváhagyását.

A politikai iszlámnak két nagy irányzata van, az úgynevezett szalafi irányzat (ide tartozik al-Baghdadi és csoportja is), valamint a főleg a Muzulmán Testvériséget és a belőle kiszakadt csoportokat jellemző khutubizmus. Míg a szalafi csoportok elfogadják a Mahdi várását (ilyen a Gázai övezetben a Hiszbul Tahrír mozgalom, de a szaúdi vahabizmus is), a khutubisták elutasítják a hatalom egy kézben történő egyesítését, s bár vezetőket állítanak, az államigazgatást az iszlám legfelsőbb tanácsának, a shúra tanácsnak a kezébe helyezik, melynek a szava döntő.

A Gázai övezetben 2006 óta többször is kikiáltották a kalifátust az övezeten belül működő szélsőséges szalafi sejtek, azonban a palesztin Muzulmán Testvériségből alakult Hamasz minden ilyen kezdeményezést fegyverrel és meglepő brutalitással vert le, elutasítva még az ötletét is egy kalifátusnak az ellenőrzésük alatt álló övezetben, és kivégezte a vezetőket. A Muzulmán Testvériség válasza a kalifátus kikiáltására nem is késlekedett sokáig. A jelenleg Katarban kényszerpihenőjét töltő egyiptomi sejk, Juszuf al-Karadavi vasárnapi fatvájában konkrétan eretnekségnek nevezte al-Baghdadi és a Semsz lépését, mivel az umma bölcseinek jóváhagyása nélkül kiáltották ki a kalifátust.

Al-Karavadi vallási vezérlőcsillaga mind a gázai Hamasznak mind a palesztin Iszlám Dzsihádnak, aki kommünikéjével el is döntötte e két szervezet hozzáállását a Semsz kalifátusához. A szalafi szervezetek is gyorsan reagáltak: a Hiszbul Tahrír a honlapján azt írta, hogy „kötelező minden mozgalom számára, mely a kalifátust szeretné kikiáltani, hogy a prófétai utat és módot kövesse. Ez az út egyértelműen meghatározza, hogy csak akkor kiáltható ki a kalifátus, ha már létezik egy tiszta és folyamatos hatóság (szultán), mely biztosítja és őrzi a terület belső és külső biztonságát”. Hosszú magyarázatuk szerint a Semsz egy háború közepén, a szilárd és védekezésre képes állami apparátus teljes hiányában kiáltotta ki a kalifátust, így az semmisnek tekinthető.

A Hetek tudósítójának megkeresésére a szunniták egyik legmeghatározóbb vallási egyeteme, az egyiptomi al-Azhar Egyetem vezető sejkje, Ahmed al-Tájíb még azt is elutasította, hogy név szerint foglalkozzon al-Baghdadival és az ISIS-szel, egyszerűen terroristának nevezve minden szunnita szervezetet, mely megindult a maliki kormányzat ellen. Az al-Azhar Egyetem a honlapján közölt közleményében egyébként szóba hozza az elnyomott szunnita kisebbséget Irakban, de Irak területi egysége, függetlensége mellett teszi le a voksát – megszálló külföldiekként utalva a Semszre. Az Ajman al-Zavahiri nevével fémjelzett al-Kaidához köthető Abu Mohamed al Makdiszi imám is elutasította a kikiáltott kalifátust – tovább mélyítve az al-Kaida és a Semsz közötti amúgy sem felhőtlen viszonyt.

Nagyon úgy tűnik, hogy al-Baghdadi egyedül marad a kalifátusával, azt egyetlen muszlim vallási fennhatóság sem ismeri el. Ez meg is pecsételheti az újszülött Iszlám Állam sorsát. Bár még a szunnita vallási vezetők egy jelentős része nem nyilatkozott, állásfoglalásuk nem késlekedhet sokáig, a szunnita világ prominensei pedig már letették a voksukat.

A 2011-ben kivonuló amerikai csapatok a hatalmat a síita kisebbség kezébe helyezték a vallásilag megosztott Irakban, hasonló politikai helyzetet teremtve, mint ami a polgárháborúhoz vezetett Szíriában, ahol a hatalmat szintén a síita kisebbség gyakorolja, brutálisan elnyomva a többségi szunnitákat. Az iraki krízist nem szabad egyedül a Semsz hódító akciójának tekinteni – sokkal inkább van szó arról, mint amire az al-Azhar egyetem is utalt: egy szunnita felkelésről az elnyomás ellen, melynek az élére egy jól felszerelt és harcban edzett szélsőséges csoport állt, s melyet a legtöbb iraki szunnita csoport támogat, amíg az a síita kormányzat ellen harcol. Szó sincs arról, hogy ez a szunnita hadsereg ideológiailag egységes lenne. Szövetségük addig tart, amíg háború van.

Irak nagy valószínűséggel nem marad egyben, függetlenségi igényüket már bejelentették a kurdok, a felkelt szunniták pedig nem fogják letenni a fegyvert az al-Maliki kormányzatnak. A kikiáltott kalifátussal azonban hosszú távon nem kell számolni: a szunnita tudósok fatvái jelentősen kikezdték al-Baghdadi tekintélyét, egyrészt a vele szövetséges szunnita milíciák körében, másrészt aláásva azt a tervét, hogy külföldi dzsihadistákkal tölti fel újszülött államát.

Tizenötezer fegyveressel, melynek egy jelentős része egyszerű zsoldos, nem lehet középkori törvényeket bevezetni hatmillió ember felett, ehhez több százezer elkötelezett, a kalifátusban vakon hívő, szakképzett emberre lenne szükség. Erről szólt al-Baghdadi első fatvája, melyet segítségkérésként is értelmezhetünk, s melyet elutasított a muszlim világ.

Ha történelmi kontextusban szemléljük a Közel-Keletet, az ilyen jellegű kinyilatkoztatásokra és elsősorban arra a jól látható politikai elképzelésre, hogy különféle nemzetiségű állampolgárokkal töltsünk meg egy fiatal államot, már láttunk példát Izrael esetében. A második világháború után azonban a zsidóság politikailag és vallásilag is egységes volt, a zsidó állam elképzelése pedig milliókat vonzott a holokauszt borzalmának tükrében. Az Iszlám Állam esetében azonban semmifajta párhuzamról nem beszélhettünk. Al-Baghdadi marginalizálódása hónapok kérdése, megszerzett területein pedig – csakúgy, mint Szíriában – hamarosan meg fognak jelenni az ISIS-szel nyíltan szembeforduló szunnita csoportok is. Erre éppen most kaptak ideológiai muníciót. A kalifátus tehát a muszlimok körében is bukásra van ítélve, és akkor még szót sem ejtettünk arról a formálódó amerikai, szíriai, iráni, és izraeli koalícióról, mely egyre határozottabb abban a kérdésben, hogy hová is kellene visszalőni az ISIS-t.

Olvasson tovább: