Együttműködés: Hollywood paktuma Hitlerrel címen jelenik meg szeptember első napjaiban Ben Urwand (képünkön lent) könyve, amelyben zavarba ejtő részletességgel ismerteti, milyen taktikát folytatott a náci Németország a harmincas években az amerikai filmipar befolyásolására. Urwand, a Harvard Egyetem kutatója Hollywood történetének sötétebb oldalát mutatja be, a második világháborút megelőző évtizedet, amikor a németek nyíltan cenzúrázták a forgatókönyveket, átíratták a zsidókat előnyös színben feltüntető részleteket, egész filmeket tilthattak le, sőt egy esetben a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió (MGM) egyik vezetőjét arra kényszerítették, hogy elváljon zsidó feleségétől. A levéltári kutatásokon alapuló könyv részletesen bemutatja, milyen engedményekre álltak készen a nagy filmstúdiók annak érdekében, hogy az egyik legnagyobb felvevőpiacnak számító Németország kegyeit megőrizzék.
Németország ugyanis azzal fenyegetett, hogy az együttműködés megtagadása esetén betiltja az amerikai filmeket – amelyekből több mint 250-et vetítettek a Hitler 1933-as hatalomra jutása utáni években. Bár a gazdasági világválság Németországban is éreztette hatását, a stúdiók szilárdan hittek a növekedésben, és attól tartottak, hogy ha egyszer elhagyják ezt a piacot, soha nem tudnak visszatérni. Így aztán kénytelen-kelletlen – de sok esetben minden vonakodás nélkül – rendszeresen átadták a forgatókönyveket és a kész filmeket a német cenzoroknak. Kifogás esetén (ami lehetett a zsidók ábrázolásával kapcsolatos, vagy a nácikkal szembeni kritika) a stúdiók nemcsak a nemzetközi fogyasztásra szánt, hanem az amerikai verziót is készek voltak korrigálni.
Nem csak jelenetekről és szövegrészletekről volt szó, a nácik akár egész projektek meghiúsítására is készek voltak, ha azok Hitlert kritizálták. Hollywoodban nem is készült egyetlen náciellenes film egészen 1940-ig. Hitler szinte megszállottan hitt a filmművészet propagandacélokra való felhasználásában, és a nácik aktív szerepet játszottak olyan filmek támogatásában, mint például a Kipling regényéből készült Bátrak kapitánya, amelyben az árja értékek megtestesülését vélték felfedezni.
Nyugaton a helyzet
1930. december 5-én a berlini nácik szokatlan célpont, a Remarque híres regényéből készült Nyugaton a helyzet változatlan című film ellen fogtak össze. Ami a legtöbbek számára az első világháború borzalmainak leírását jelentette, az a németeknek egy fájdalmas vereség sértő felemlegetése volt. A nácik, akik a Reichstagban nem sokkal korábban 12-ről 107-re növelték meg jelenlétüket, kihasználták a filmet kísérő felháborodást. Az első nyilvános vetítésre 300 jegyet vásároltak fel, és amikor a filmbeli német csapatok elkezdtek visszavonulni a franciák elől, kiabálni kezdtek: „A német katonák bátrak voltak! Gyalázat, hogy Amerikában ilyen sértő filmet készítettek!” A botrány miatt a mozigépész a vetítés megszakítására kényszerült, és miközben Joseph Goebbels, a nácik propagandistája tüzes beszédben a németek jó hírnevének szándékos lerombolásával vádolta a film készítőit, társai bűzbombákat dobtak be és egereket szabadítottak el a teremben. Miután mindenki menekülni kezdett, a mozit lezárták.
A botrány jelentős támogatást hozott a nácik számára, és hat nappal később a legmagasabb cenzori hivatal úgy határozott, hogy a film nem hitelesen mutatja be a németek vereségét, ezért megtiltotta a további vetítést. „Győztünk! – hirdette Goebbels lapja diadalittasan. – Térdre kényszerítettük őket!”
A filmet készítő Universal Pictures német születésű elnöke, Carl Laemmle szerette volna szülőhazájában is bemutatni a filmet, ami nem mellesleg komoly anyagi hasznot is hozhatott volna a stúdiónak, ha zavartalanul vetíthetik Németországban. 1931 nyarán Laemmle egy jelentősen átszerkesztett változattal állt elő, és Európába utazott azzal a céllal, hogy megnyerje a német külügyminisztérium támogatását a filmhez. Ez sikerült is, egy feltétellel: a Universal összes leányvállalatának ugyanazt a szerkesztett verziót kellett terjesztenie világszerte. Laemmle beleegyezett.
Az idő múlásával azonban Laemmle-t a film sorsán kívül valami fontosabb ügy is aggasztani kezdte: a zsidók sorsa. Meggyőződése volt, hogy Hitler hatalomra jutása a zsidók lemészárlásához fog vezetni, így 1939-ben bekövetkezett haláláig legalább 300 zsidó származású német állampolgárnak segített személyesen Németország elhagyásában. Mindezzel párhuzamosan azonban stúdióbeli főnökei a legnagyobb odaadással működtek együtt a német cenzorokkal: miután El Salvadorban és Spanyolországban a film szerkesztetlen változatát fedezték fel, bocsánatot kértek a németektől, és lecserélték a kópiákat.
A következő évben Laemmle újabb engedményt tett a német külügynek, amikor elhalasztotta a Nyugaton a helyzet változatlan folytatásának elkészítését. Fia, Carl Laemmle, Jr. szintén számos engedménnyel örvendeztette meg a náci cenzorokat. A német külügyminisztérium feljegyzése szerint „a Universal »együttműködésre« törekvése természetesen nem plátói igyekezet volt, hanem a stúdió berlini irodájának és a német piacnak az érdekeit szem előtt tartó előrelátás”.
Az 1930-as években az „együttműködés”, vagy az angol és német eredetihez közelebb álló „kollaboráció” kifejezés rendszeressé vált a hollywoodi tevékenységek leírásában: az RKO Pictures, a Fox és a United Artists vezetői egyaránt „együttműködésre” törekedtek, ha Németországgal kapcsolatos filmet forgattak, és a német külügyminisztérium egyik feljegyzése megállapítja: „Minden sikeres együttműködés hasznosnak és kellemesnek bizonyult mindkét fél számára.”
Mindez annak volt köszönhető, ahogyan a nácik felléptek a Nyugaton a helyzet változatlan berlini bemutatóján – állítja Ben Urwand. Hamarosan minden stúdió jelentős engedményeket tett a német kormánynak, és attól kezdve, hogy Hitler 1933 januárjában hatalomra jutott, közvetlenül az ő megbízottaival tárgyaltak. Közülük is a legbefolyásosabb az a Georg Gyssling volt, aki 1933-tól Los Angeles-i konzulként kezébe vette az amerikai filmipar felügyeletét. Módszerének lényegét a német filmművészetet szabályozó rendeletek 15. cikkelyével való fenyegetőzés jelentette. E szerint, ha egy cég németellenes filmet forgalmazott bárhol a világon, akkor annak összes filmjét betilthatták Németországban. A 15. cikkely igencsak hatásos eszköznek bizonyult Gyssling kezében az amerikai filmipar megregulázására, mivel a konzulátusok és nagykövetségek útján a német külügyminisztérium számára gyerekjáték volt a világon bárhol leleplezni a német érdekeket sértő alkotásokat.
2013. 08. 30. (XVII/35)
