Kereső toggle

Luther hét pontja a végső megoldásra

A reformátor és a zsidók (2. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Luther Márton arcképe világszerte több holokauszt múzeumban kiemelt helyen látható, mint aki írásaival egyik megalapozója volt a 20. századi vészkorszaknak. Ahogyan arra sorozatunk előző részében utaltunk, ma már egyre több evangélikus szerző is elismeri, hogy a reformátor nemcsak teológiai alapon bírálta a zsidókat, hanem több műve tudományos mércével is  antiszemita tartalmú. Luther azonban ennél messzebbre ment: rasszista főművében a zsidó kérdés végső megoldását a zsidómentes (Judenrein) Németországban, sőt a keresztény hitnek ellenszegülő zsidók kiirtásában látta.

Luther fenntartás és bármilyen vizsgálat nélkül, pusztán faji előítéletből elfogadta a zsidók elleni vérvádat, hogy rituális célból keresztény gyermekeket gyilkolnak. „Ez a bűn ott sugárzik a szemükből és a bőrükből. Vétkezünk, ha nem mészároljuk le őket (a zsidókat)” – írta hírhedt antiszemita főművében, A zsidókról és hazugságaikról című 1543-ban megjelent kötetének 14. fejezetében.

Itt már szó sincs teológiai kifogásokról, mint a reformátor korábbi írásaiban. A zsidók bűne nem az, hogy ellenkeznek az evangéliummal szemben, és nem fogadják el Jézust messiásként. Luther ebben az ítéletében a zsidóságot etnikai alapon mint fajt minősíti sátáni lényeknek, akiknek természetük megváltoztathatatlan, így egyetlen, végső megoldásként az elűzésüket, sőt kiirtásukat javasolja, amit szerinte már rég meg kellett volna tenni. „Ők a mi súlyos terhünk, csapásunk, pestisünk, elviselhetetlen csapások országunk számára” – állítja Luther, aki szerint „A nap soha nem sütött náluk vérszomjasabb népre, akik azt képzelik magukról, hogy Isten népe, akik arra lettek rendeltetve, és azt a parancsot kapták, hogy öljék és mészárolják a pogányokat.” (Luther Márton: A zsidókról és hazugságaikról, 2. fejezet)

A reformátor egyetlen zsidót sem akart látni Németországban: „a mai napig nem tudjuk, hogy milyen ördög hozta őket ide. … Fogva tartanak bennünket, keresztényeket a saját országunkban. Orcánk verítékével dolgoztatnak bennünket, hogy vagyont gyűjtsenek, miközben léhán üldögélnek kályháik mögött, szellentgetés közben tömik magukat, luxusban és kényelemben élnek a mi javainkból, amelyekért olyan keményen megdolgoztunk. … Ők a mesterek, mi pedig a szolgáik vagyunk, a javainkkal, verítékünkkel és munkánkkal” – sorolja Luther a mai antiszemiták által is kedvelt bélyegeket.

Zsidóellenes gyűlölete ekkor már olyan mély, hogy még legnagyobb ellenfelét, az őt birodalmi átokkal sújtó, katolikus V. Károly császárt is megdicséri, hogy kiűzte a zsidókat Spanyolországból, a „viperák legfőbb fészkéből”.

„Nem mások, mint tolvajok és rablók, akik egyetlen morzsát sem esznek, és a ruhájukból egyetlen szálat sem viselnek, amit ne úgy loptak volna tőlünk … Így élnek, feleségeikkel és gyerekeikkel, lopásból és rablásból, mint főtolvajok és rablók, zavartalan biztonságban” – írja ugyanebben a műben.

Ha ismerősen hangzik az érvelés, az nem a véletlen műve: a mai antiszemiták a zsidókban (és a zsidó államban) a „gyarmatosítókat”, „uzsorásokat”, „összeesküvőket” és „felvásárlókat” látják, akik a bankjaikkal extraprofitot termelő, és azt felélő vagy külföldre menekítő nagyvállalataikkal a nemzet, „a munkából élő, dolgos emberek” erejét és javait szipolyozzák. A gyakorta hallott érvelés szerint: „Mi (keresztények) dolgozunk, ők (a zsidók) élősködnek, mi a munka alapú társadalmat építjük, ők a pénzvilág urai”. Ezért kell megszabadulni tőlük – és Luther szerint a legjobb, ha örökre elűzik őket Németországból „mint a veszett kutyákat”. Most még van kiút, írja a reformátor: „az utak még szabadok előttük, hogy elmenjenek, ahová és amikor akarnak”.

Luther azonban arra figyelmeztetett, hogy ha a hatalom urai továbbra is kíméletesek maradnak, és védelmükbe veszik „ezt az átkozott fajt”, akkor a jövőben a nép közül majd önként előállnak olyanok, akik megoldják a zsidókérdést. A prédikátor A Zsidókról és hazugságaikról szóló könyvében így jövendölt: „Ha ti urak és hercegek nem tiltjátok meg törvény által az ilyen uzsorásoknak a nyilvános utak használatát, egy nap majd gárdák állnak fel ellenük, miután ebből a könyvből megismerték a zsidók igazi természetét, és felismerték azt, hogyan kell bánni velük, ahelyett, hogy védelmeznék őket.” Luther nem tévedett: kereken 400 évvel később a náci rohamosztagosok a Kristályéjszakán elkezdték végrehajtani az általa javasolt programot.

A prédikátor egyik asztali beszélgetésében maga is elismerte, hogy kész lenne saját kezével zsidókat gyilkolni: „Természetesen! Arcul ütném az ilyet, és ha tehetném, leütném és kardommal keresztül szegezném őt haragomban.” (D. Martin Luthers Werke. Kritische Gesamtausgabe, Abteilung 2: Tischreden, Weimar 1912ff., Nr. 5257) Egy másik alkalommal így szólt: „Ha meg akarok keresztelni egy zsidót, elviszem őt az Elba hídjára, követ kötök a nyakába, a mélybe lököm, és azt mondom: „Megkeresztellek Ábrahám nevében!” (D. Martin Luthers Werke. Kritische Gesamtausgabe, Abteilung 2: Tischreden, Weimar 1912ff., Nr. 1795)

Az antiszemita kötet Luther munkatársai körében is megdöbbenést váltott ki: „Az eddigi jelenségek alapján igencsak félő, hogy ez az ember valamikor valami nagy kárt okoz az egyháznak” – írta szintén profetikus előrelátással Johann Heinrich Bullinger, a zürichi reformáció újjászervezője néhány hónappal a zsidóellenes mű megjelenése után.

Bullinger arra kéri barátját, Martin Bucert, hogy „legyen résen, nehogy Luther tönkretegye a legjobb ügyeket örökös átkozódásával, sértegetéseivel, alantas szókincsével és viccelődésével, továbbá meggondolatlanul és vakmerően nyilatkozzék a Szentírásról és a kanonikus szerzőkről”.

A németországi zsidóság nagy tiszteletben álló vezetője, Josel von Rosenheim – akit Luther is jól ismert, és barátjának nevezett – azzal a kéréssel fordult Strasbourg városának magisztrátusához, hogy tiltsák meg Luther zsidóellenes téziseinek terjesztését. „Soha korábban nem  javasolt egyetlen  tanult ember (Gelehrter) sem ilyen zsarnoki és kegyetlen bánásmódot szegyény népünkkel szemben.”

A jogfosztás menetrendje

Milyen megoldást javasol Luther a „zsidópestis” felszámolására? Nem lát már valódi lehetőséget a zsidók megtérésére, ezért „kemény irgalmat” javasol a német fejedelmeknek a zsidókkal szemben. A zsidókról és hazugságaikról című mű 11. fejezetében a reformátor így kezdi felvázolni az általa javasolt megoldást:

„Mit tegyünk mi keresztények, ezzel az elvetett és kárhozatra ítélt néppel, a zsidókkal? Közöttünk élnek, ezért nem vagyunk kötelesek eltűrni viselkedésüket most, hogy tudomásunk van hazugságukról, gyalázkodásukról és istenkáromlásukról. Ha megtesszük, részesei leszünk hazugságaiknak, átkozódásuknak és istenkáromlásuknak. ... Jó orvoshoz hasonlóan kell cselekednünk, aki, amikor elkezdődött az üszkösödés, irgalom nélkül elkezdi vágni, fűrészelni és égetni a húst, az ereket, a csontokat és velőt. Ilyen eljárást kell követni ebben az esetben is.”

Luther „végső megoldása”, a hét pontból álló program teljes szövege eddig nem jelent meg magyarul. Ez az elhallgatás többek között azzal járt, hogy neonáci portálok újra és újra mint „eltitkolt igazságból” szemezgetnek Luther írásából antiszemita propagandájuk igazolására.

Luther a következő lépéseket  javasolta a német fejedelmek számára:

1. a zsinagógákat és iskolákat fel kell gyújtani és meg kell semmisíteni;
2. a zsidó magánházakat le kell rombolni, helyette a cigánytelepekhez hasonló közösségi, ellenőrzött településeket (gettókat) kell létrehozni a számukra;
3. az összes zsidó vallásos irodalmat el kell kobozni;
4. a rabbiknak halálbüntetés terhe mellett meg kell tiltani, hogy tanítsanak;
5. ki kell tiltani a zsidókat a közutakról és keresztények lakta városrészekből;
6. a zsidó vagyont el kell kobozni és zár alá kell helyezni, hogy keresztény célokra fordíthassák azokat;
7. a zsidókat meg kell próbálni munkára fogni, de ez nehéz feladat, ezért jobb lenne őket örökre elűzni Németországból.

A Hetek a mellékelt fordítással ezt a hiányt szeretné pótolni. Nem azért tesszük, hogy érvanyagot nyújtsunk aljas eszmék számára – épp ellenkezőleg. Amint William L. Shirer amerikai történész írja „A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása – A náci Németország története” (The Rise and Fall of the Third Reich: A History of Nazi Germany, New York: Simon & Schuster, 1960) című művében: „Nehéz lenne megérteni a német protestánsok túlnyomó többségének a viselkedését a náci hatalom első éveiben, ha nem veszünk figyelembe két tényezőt: a német történelmet és Luther Márton hatását”.

A múlt megismerése minden nemzedék felelőssége, akkor is, ha az előző generációk elmulasztották azt. A 20. század egyik meghatározó történésze, a budapesti születésű John Lukacs szavaival: „Mindenki előre él, de csak a múltból tudja, amit tud. Előre élünk, de csak visszafelé tudunk gondolkozni, s ez nemcsak a történelem- vagy a társadalomtudósok, hanem mindnyájunk kötelessége.” Luther műveinek 20. századi hatásaival sorozatunk következői részeiben foglalkozunk, előbb azonban álljanak itt a prédikátor saját szavai, vágatlanul. (folytatjuk)

A zsidómentes Németország programja

Luther Márton: A zsidókról és hazugságaikról, 1543. (Tizenegyedik fejezet – egybefüggő részlet)
„A következő őszinte tanácsot adom nektek:
Először is, gyújtsátok fel a zsinagógáikat és az iskoláikat, és földdel borítsátok be azokat, amelyek nem akarnak égni, hogy senki fia soha többet örökre egyetlen követ vagy salakot ne láthasson belőle. Ezt kell tenni Urunk és a kereszténység dicsőségére, hogy Isten lássa, hogy mi keresztények vagyunk, és nem bocsátjuk meg, sem nem tűrjük tudatosan az ilyen nyilvánosság előtt zajló hazugságokat, átkozódásokat és (Isten) Fiának, valamint a(z Ő) keresztényeinek káromlását. Mert mindazt, amit a múltban tudatlanul elnéztünk – és én magam is tudatlan voltam e tekintetben – azt Isten megbocsátja nekünk. De ha most, miután ismeretet nyertünk, védelmeznénk és óvnánk a zsidók ilyen házait, amelyek az orrunk előtt állnak, és amelyekben Krisztusról hazudoznak, Őt káromolják, átkozzák, becsmérlik és rágalmazzák, csakúgy, mint bennünket (amit fentebb hallottuk), az ránk nézve olyan lenne, mintha mi magunk is ugyanazt tennénk, sőt rosszabb, amint azt jól tudjuk.
A Deuteronómium 13:12-ben Mózes azt írja, hogy minden bálványimádó várost teljesen tűzzel kell megégetni, hogy semmi ne maradjon meg belőlük. Ha ma élne, ő lenne az első, aki felgyújtaná a zsinagógákat és a zsidók házait. Mert a Deuteronómium 4:2-ben és 12:32-ben kifejezetten arra utasít minket, hogy semmit ne tegyünk hozzá, se ne vegyünk el (Mózes) törvényéből.
És Sámuel is azt mondja az 1Sámuel 15:23-ban, hogy az Istennek való engedetlenség bálványimádás. Nos, a zsidók mai tanítása semmi másból nem áll, mint rabbik hozzátoldásaiból és az engedetlenség bálványimádásából, annyira, hogy Mózes maga is ismeretlenné vált számukra (amint arról korábban írtunk), csakúgy, mint ahogy ma a Biblia ismeretlenné vált a pápaság alatt. Így tehát, már csak Mózes kedvéért sem tűrhetjük az iskoláikat! Ugyanúgy rágalmazzák őt is, mint bennünket. Szükségtelen tehát, hogy ilyen bálványimádás céljából szabad templomaik legyenek.

Másodszor, azt tanácsolom, hogy rombolják le és semmisítsék meg a házaikat. Mert azokban ugyanazt teszik, mint a zsinagógáikban. Ezért közös fedél alá vagy istállóba kell elhelyezni őket, mint a cigányokat. Ez ráébreszti majd őket arra, hogy nem ők a mesterek az országunkban, ahogy azzal dicsekednek, hanem száműzetésben és fogságban élnek, amint arról szüntelenül siránkoznak és panaszkodnak rólunk Isten előtt.

Harmadszor, azt tanácsolom, hogy el kell venni tőlük az imakönyveiket és a Talmud-irományaikat, amelyekből ilyen bálványimádást, hazugságokat, átkozódásokat és káromlásokat tanítanak.
 
Negyedszer, azt tanácsolom, hogy rabbijaiknak fejvesztés vagy láblevágás terhe mellett meg kell tiltani, hogy taníthassanak. Mert joggal veszítették el az ilyen hivatal betöltéséhez való jogukat, azáltal, hogy Mózes szavaival (Deuteronómium 17:10) fogságban tartják a szegény zsidókat, mondván (Mózes) halálbüntetés terhe mellett azt parancsolta nekik, hogy engedelmeskedjenek tanítóiknak, bár Mózes világosan hozzátette, hogy csak „(mindabban, amit) az Úr törvénye szerint tanítanak”. Ezek a gazemberek azonban nem törődnek ezzel. Gátlástalanul kihasználják e szegény emberek engedelmességét, hogy az Úr törvényével szembefordítsák őket, és átitassák őket ezzel a méreggel, átkozódással és káromlással. Ugyanígy tartott bennünket is fogságban a pápa, azzal a kijelentéssel a Máté (evangéliuma) 16:18-ból, hogy „Te vagy Péter” stb., arra kényszerítve bennünket, hogy higgyünk minden hazugságnak és megtévesztésnek, ami ördögi elméjéből származott. Nem az Isten Igéjével összhangban tanított (a pápa), ezért elveszítette a jogát arra, hogy tanító legyen.  

Ötödször, azt tanácsolom, hogy a zsidóknak teljes mértékben meg kell tiltani a nyilvános közutak használatát. Mert semmi dolguk kint, hiszen se nem urak, se nem hivatalnokok, se nem kereskedők vagy ehhez hasonlók. Maradjanak otthon. Hallottam, hogy azt mondják, van egy gazdag zsidó, aki tizenkét lóval utazik a vidéken, mert az a vágya, hogy Kochba legyen, és feleméssze a hercegeket, urakat, földeket és a népet az uzsorája által, hogy a legnagyobb urak is féltékeny szemmel nézzenek rá. Ha ti urak és hercegek nem tiltjátok meg törvény által az ilyen uzsorásoknak a nyilvános utak használatát, egy nap majd gárdák állnak fel ellenük, miután ebből a könyvből megismerték a zsidók igazi természetét, és felismerték azt, hogyan kell bánni velük, ahelyett, hogy védelmeznék őket. Ezért ti magatoknak sem szabad védelmezni őket, hacsak nem akartok ti magatok is az Úr szemében részeseivé válni az utálatosságaiknak. Gondoljátok tehát át alaposan, hogy mi jó is származhatna ebből, és akadályozzátok meg (a zsidók védelembe vételét).     u
u Hatodszor, azt tanácsolom, hogy tiltsák meg nekik az uzsorát és vegyenek el tőlük minden pénzt, valamint az ezüst és arany ékszereket, és ezeket el kell zárni. Ez az intézkedés azért szükséges, mert – amint azt korábban kifejtettük – kizárólag uzsorából élnek, és mindent, amijük van, tőlünk lopták és rabolták. Az ilyen pénzt kizárólag egy módon szabad felhasználni: ha egy zsidó őszintén megtér, akkor (a zár alá vett pénzből) száz, kétszáz vagy háromszáz forintot oda kell nekik adni, a személyes életkörülményeiknek megfelelően. Ezáltal valamilyen (tisztességes) foglalkozást kezdhet, amiből eltarthatja a szegény feleségét és gyermekeit és támogathatja az időseket és gyengéket. Mert az ilyen gonosz nyereségek átkozottak, hacsak nem fordítjuk azokat Isten áldására a jó és méltó ügy szolgálatában.
De amikor azzal dicsekednek, a Deuteronómium 23:20 alapján, hogy Mózes ezt (az uzsorát) megengedte nekik vagy előírta a számukra, akkor még csak mentelmi levelet sem szabad kiadni a védelmükben. Meg kell mondanunk nekik, hogy kétféle zsidó vagy izraelita van. Az egyik zsidó az, akiket Mózes az Úr parancsolatának megfelelően kivezetett Egyiptomból, a Kánaán földjére. Nekik adta a törvényét, amelyet a földjükön kellett megtartaniuk, és nem azon túl, és ott is csak a Messiás eljöveteléig. A másik zsidó az, aki nem Mózesé, hanem a császáré. Ezek eredete Pilátus idejéig nyúlik vissza, aki Júdea prokurátora volt. Amikor ez utóbbi megkérdezte őket az ítélőszékben ülve, hogy „Mit tegyek azzal, akit Krisztusnak neveznek?”, akkor mind azt felelték, hogy „Feszítsd meg, feszítsd meg!”. Erre (Pilátus) azt mondta nekik: „A királyotokat feszítessem meg?” Mire válaszul azt kiabálták, hogy „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (Máté 27:22, János 19:15). Isten nem rendelte nekik azt, hogy alávessék magukat a császárnak, önként tették ezt.
Amikor azonban a császár a neki járó engedelmességet követelte tőlük, ellenálltak és fellázadtak ellene. Nem akartak többé az alattvalói lenni. Ezért (a császár) maga jött el, hogy felkeresse az alattvalóit, és Jeruzsálembe gyűjtötte össze, majd szétszórta őket a birodalmában, hogy kényszer által engedelmeskedjenek neki. Tőlük származik a zsidók mai maradéka, akikről Mózes semmit nem tudott, sem ők Mózesről, egyetlen szakaszra vagy versre sem méltók Mózestől. Ha újra Mózes törvényeit akarják alkalmazni, akkor vissza kell térniük Kánaán földjére, hogy újra Mózes zsidói legyenek és a törvényeit megtartsák. De mivel a császár uralma alatt álló idegen országokban élnek és nem engedelmeskednek Mózesnek, ezért be kell tartaniuk a császár rendelkezéseit és tartózkodniuk kell az uzsorától, mindaddig, míg (újra) engedelmeskednek Mózesnek. Mert Mózes törvénye egy lépéssel sem lépte át Kánaán határát, és a zsidó nép kereteit. Mózes nem az egyiptomiaknak, a babiloniaknak vagy bármely más nemzetnek küldetett a törvényével, hanem csak annak a népnek, akiket kivezetett Egyiptomból a Kánaán földjére, amint arról számos alkalommal bizonyságot tesz a Deuteronómium könyvében. (Akiket kivezetett,) azoknak meg kellett volna tartaniuk a tőle kapott parancsolatokat a Jordánon túli földön, amit nekik kellett meghódítaniuk.
Továbbá, miután a papság, az istentisztelet, a kormányzás – mindaz, amivel szinte teljes egészében Mózes törvénye foglalkozik – immár ezernégyszáz éve véget ért, ezért bizonyos, hogy Mózes törvénye is véget ért, és hatályát veszítette. Ezért ezekre a birodalmi zsidókra a birodalmi törvényeket kell alkalmazni. Ezért nem szabad eltűrni, hogy a kívánságuk szerint Mózes (hitű) zsidók legyenek. Valójában ezernégyszáz éve egyetlen ilyen zsidó sincs már.

Hetedszer, azt tanácsolom, hogy minden fiatal és erős zsidó férfinak és nőnek cséphadarót, baltát, kapát, lapátot, rokkát, orsót kell adni a kezébe, és hagyni, hogy kenyerüket homlokuk verítékével keressék meg, amint az Ádám gyermekeinek rendeltetett (ld. Ter. 3:19). Mert nincs rendjén az, hogy bennünket átkozott gójokat dolgoztassanak orcánk verítékével, miközben ők, a szent nép a kályhájuk mögött üldögélnek, lakomázva és szellentgetve, miközben mindezek felett még káromlást szólva még dicsekednek is azzal, hogy ők a verítékünk árán uralkodnak rajtunk, keresztényeken. Nem, az ilyen lusta gazfickókat ki kell rázni (a székükből) a nadrágjuk ülepénél fogva.
De ha attól tartunk, hogy kárt okoznak nekünk vagy az asszonyainknak, gyermekeinknek, szolgáinknak, jószágainknak stb. azáltal, hogy bennünket szolgálnak, és nekünk dolgoznak – mert ésszerű feltételezni azt, hogy a világ ilyen nemes lelkű urai, ezek a mérges, keserű férgek nem szoktak hozzá a munkához, és ezért nagyon nehezen vennék rá magukat arra, hogy ilyen mélyen megalázzák magukat, előttünk, átkozott gójok előtt – nos, akkor kövessük az olyan nemzeteknek, mint Franciaország, Spanyolország, Csehország stb. józan példáját, és számoljuk össze, mennyi uzsorát szívtak el tőlünk, osztozzunk meg ezen méltányosan, de utána űzzük el őket örökre az országunkból. Mert amint hallottuk, Isten égő haragja olyan erős velük szemben, hogy a szelíd irgalom csak még rosszabbá és rosszabbá tenné őket, ezzel szemben a kemény irgalom megváltoztatja őket, bár csak kevéssé. Ennek okáért, mindenesetre el velük!”
(Martin Luther: On the Jews and Their Lies. Luther’s Works Volume 47. Augsburg Fortress, 1971. Fordította: Morvay Péter)

Olvasson tovább: