Kereső toggle

Egy álom, ami az élet

Interjú Gerson Salomonnal, a Templom-hegy Hívei Mozgalom alapítójával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy mozgalom negyven évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy – függetlenül a
politikai realitásoktól és az aktuális béketervektől – mindent megtesz azért,
hogy újra felépüljön a közel kétezer éve lerombolt hajdani zsidó szentély
Jeruzsálemben. Azóta minden évben utcai akciókat rendeznek, hogy megpróbálják
szimbolikusan felvinni a szentély alapkövének szánt hatalmas kőtömböket a
Templom-hegyre. Ez csak egyszer, 1990-ben sikerült nekik. A menet napokon át
tartó palesztin tiltakozást és zavargásokat váltott ki, így azóta az izraeli
rendőrség nem engedi fel a szervezet aktivistáit a hegyre. A Templom-hegy Hívei
Mozgalom a Közel-Kelet egyik legvitatottabb – sokak szerint szélsőséges –
vallási-közéleti szervezete. Jeruzsálemben a mozgalom alapítóját, Gerson
Salomont kérdeztük a céljaikról.



Gerson Salomon. „Minden oldalról fény vett körül a sötétségben”

Mi indította arra, hogy mozgalmával együtt beleszóljanak a világ egyik
legérzékenyebb politikai-vallási vitakérdésébe?

– Katonaként több kritikus csatában is részt vettem. Az egyik ilyen a
Golán-fennsíkon történt, nem sokkal az 1967-es hatnapos háború előtt. Az
egységemmel felküldtek, hogy védelmezzük meg a térségben működő kibucokat és az
ott élőket. Egy évet töltöttünk fenn, és többször is összecsaptunk az
ellenséggel. 1966 elején egy kritikus pillanat jött el, amikor a szíriaiak
csapdát ejtettek az egységemnek. Mi százötvenen voltunk, ők több ezren fenn a
hegyekben. Nyolc órán keresztül folyamatosan támadtak és lőttek bennünket minden
oldalról. Számomra nem kétséges, hogy Isten megjelent ebben a csatában, és
velünk együtt harcolt, úgy ahogy azt a Bibliában több helyen is megígérte.

Miben volt más ez az ütközet, mint a többi?

– Nyolc óra alatt legyőztük a többszörös túlerőt. A csata végén, már
alkonyat után, elindultunk két tankkal, hogy összeszedjük sérültjeinket a
csatamezőről. Sikerült megmenteni az egyik katonám életét a tisztás egyik távoli
végében. Ahogy azonban ott feküdtem mellette, a tank hirtelen áthajtott a
testemen. Keresztülment rajtam, szinte hosszában, az egyik végétől a másikig.


Nyilván azonnal kimentették önt is…

– Nem, mivel a tank vezetője nem érzékelte azonnal azt, hogy elütött. Ott
feküdtem a harcmezőn, közelebb a halálhoz, mint az élethez. Ebben a kritikus
pillanatban megjelent nekem Isten és megmentett. A katonáim mögöttem nem messze
haladtak, de még mielőtt elérhettek volna, hirtelen mintegy száz szíriai katona
jött elő a hegyekből. Látták, hogy ott fekszem egyedül a harcmezőn, ezért
szokásuk szerint bosszút akartak állni a holttestemen. Pontosan emlékszem –
minden oldalról körülvettek, vicsorogva. Amikor a tank átment a testemen,
elvesztettem az eszméletem. Utána azonban egy pár percre visszanyertem az
emlékezetem. Úgy gondolom, ezt Isten tette azért, hogy lássam, mit fog tenni az
életemben. A szíriaiak már arra készültek, hogy lelőnek, amikor egyszer csak,
minden látható ok nélkül, anélkül, hogy csak egy golyót is belém lőttek volna,
nagyon gyorsan visszafutottak a hegyekbe. Soha nem láttam még embereket olyan
gyorsan futni. Abban a pillanatban nagyon erősem éreztem Isten jelenlétét.
Mintha minden oldalról fény vett volna körül a sötétségben. Nem hallottam
konkrét hangot, de éreztem a jelenlétét a szívemben. Isten azt mondta: „Még nem
végeztem veled. Ne félj, légy erős, nem vagy egyedül, veled vagyok.” Aztán újra
sötét lett, és két hétre újra elvesztettem az eszméletemet.

Hogyan menekült meg?

– Később tudtam meg, hogy a katonáim értem jöttek, és elvittek a kórházba.
Két hétig kómában feküdtem, miközben többféle műtétet is elvégeztek rajtam. Két
hét után újra kinyitottam a szemem. Ott voltak körülöttem a katonáim, a
családom, az orvosok, akik azt mondták: „Maga egy igazi csoda.” Ekkor rögtön
eszembe jutott mindaz, amit átéltem, és azt mondtam nekik: „Igen, mert Isten
megígérte ezt nekem.” Ezután egy újabb csata kezdődött azért, hogy helyreálljon
az egészségem, ami nem volt egyszerű. Néhány hét múlva megjelentek nálam az ENSZ
megfigyelői, akik a csata körülményeit vizsgálták. Azt mondták, hogy
jegyzőkönyvet kell készíteniük arról, hogy eldönthessék, ki a felelős a
konfliktusért, az izraeliek vagy a szíriaiak. „Mielőtt azonban meghallgatnánk –
mondták –, szeretnénk önnek elmondani valamit. Beszéltünk a szíriai tisztekkel,
és velük is felvettünk egy jegyzőkönyvet. Megkérdeztük tőlük, hogy miért nem
lőtték le azt az izraeli katonát, aki ott feküdt egyedül a harcmezőn, azt
mondták, nagyon is szerették volna lelőni őt, de nem tudták megtenni.”

Mivel magyarázták meg ezt a szíriaiak az ENSZ-ellenőröknek?

– Azt mondták: „Abban a pillanatban nagyon sok angyalt láttunk, amint
körülveszik és védelmezik, így nem tudtunk mást tenni, csak megfordulni, és
amilyen gyorsan csak tudunk, visszafutni a Golán-fennsík hegyeibe. Az angyalok
pedig futottak utánunk, hogy megöljenek minket.” Minderről én nem tudtam, csak
az ENSZ-küldöttek elbeszéléséből értesültem róla. Az izraeli orvosok, addig nem
nagyon hittek nekem, amikor elmondtam, hogy Isten hogyan jelent meg, és szólt a
szívemhez. Azt mondták, mindez talán csak egy eszméletét vesztett katona álma
volt. Amikor viszont meghallották a világszervezet megfigyelőinek a
beszámolóját, meg voltak döbbenve. Elismerték, hogy valóban Isten angyalai
menthették meg az életemet a harcmezőn.

Mennyi ideig tartott a gyógyulása?

– Egy évet a kórházban töltöttem, aztán önkéntesként visszatértem az
egységemhez, bár még mindig mankót használtam. Később már egy bottal is tudtam
járni. Vártam közben arra, hogy meglássam, mit akar Isten tenni velem, amint azt
megígérte. Nem sokkal később kitört a hatnapos háború. A második napon
visszaszereztük Jeruzsálemet és a Templom-hegyet. Ez csoda volt, de hatalmas
véráldozatot fizettünk érte, katonák százai haltak meg a csatában. Soha nem
fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a katonáimmal együtt felértünk a hegyre.
Az arabok elfutottak, a Szikladóm tárva-nyitva állt. Mint a nyíl, úgy futottunk
arra a helyre, amit addig életünkben még soha sem láttunk. Ott álltunk, ahol
korábban a Szentek Szentje állt, és közben csak úgy potyogtak a könnyeink.
Egyikünk sem volt rabbi, világi katonák voltunk, de akkor mindannyian éreztük
Isten jelenlétét. Fantasztikus pillanat volt. Aztán meghallottuk Motta Gur
tábornok bejelentését – akkor Izraelben minden rádión ezt lehetett hallani –,
miszerint „a Templom-hegy újra a mi kezünkben van”. Erre a bejelentésre Izrael
csaknem kétezer évet várt azóta, hogy a rómaiak lerombolták a Templomot.

Váratlanul érte az izraelieket ez a győzelem?

– Igen, hiszen ki tud elképzelni előre egy ilyen pillanatot? Kétezer éven át
távol voltunk Izraeltől és Jeruzsálemtől. Száműzetéseken, pusztításon,
pogromokon, holokauszton, inkvizíciókon keresztül milliókat vittek a halálba, de
az áldozatok ajkain mindig ott volt Isten és Jeruzsálem neve. 1967-ben eljött
egy nap, amikor Isten megadta ezt a kiváltságot nekünk. Miért a mi
nemzedékünkben történt ez? Miért éppen velünk? – Nem tudtuk a választ, csak
patakokban folytak a könnyeink. De ezek már nem a bánat, hanem az öröm könnyei
voltak. Úgy éreztük, már nem is a földön, hanem a mennyben vagyunk. Isten a mi
nemzedékünknek adta ezt a hatalmas kiváltságot, hogy újra ott lehessünk azon a
helyen, ahol egykor Isten dicsősége lakozott a Szentek Szentjében, ahol Dávid
király és Izrael prófétái jártak, ott, ahova évezredeken keresztül a zsidók
minden reménysége irányult. Ahogy ott álltunk, újra azt éreztem a szívemben,
hogy Isten megszólít és azt mondja: „Ezért a pillanatért mentettem meg az
életedet, építsd fel a házamat! Mert újra ott akarok lakozni a népem és minden
teremtményem között. Építsd fel a Templomomat!” Attól kezdve ez a cél vezérel az
életemben.

A hatnapos háború a katonai győzelem ellenére sem hozott változást a
Templom-hegy státuszában. Most negyvenegy évvel később sem mehetnek fel sem
zsidók, sem keresztények szabadon imádkozni a hegyre. Nem érzi ezt kudarcnak?

– 1967-ben Izrael vezetése rettenetes – sőt ki merem mondani – bűnös döntést
hozott, amikor visszaadta a Templom-hegyet. Ekkor leszereltem a hadseregből,
hogy beteljesítsem, amit megfogadtam ott a hegyen, a felszabadítás pillanatában.
Orientalisztikát tanítottam a Héber Egyetemen, de közben az életem minden napját
annak szánom, hogy elősegíthessem az ősi szentély felépítését. Ezért indítottam
el közvetlenül a hatnapos háború után a „Templom-hegy és Izrael Földje Hívei”
mozgalmat. Családot alapítottunk, vannak gyerekeink, de közben ez a legfontosabb
cél az életünkben.

Sokat utazik külföldre is előadásokat tartani. Miért gondolja fontosnak azt,
hogy ezt az ügyet Izraelen kívül is megismertesse?

– Annak idején megfogadtam, hogy nem hagyom el Izraelt, amíg a Templom fel
nem épül és a Messiás el nem jön. De egy nap úgy éreztem, mintha Isten
megragadna a hajamnál fogva, és kidobna Izraelből, miközben azt mondja, hogy
menjek el, és mondjam el a különböző nemzetekben élőknek azt a látást, amit rám
bízott. Hiszem, hogy létre fog jönni egy új emberiség a Szentírás és Isten
morális értékei alapján. Ez egy másfajta élet lesz, nem materialista, hanem
szellemi-morális élet. Ezért fontos, hogy a Templom, amilyen gyorsan csak lehet,
újjáépüljön. Mert úgy hiszem, hogy az egész emberiség jövője a Templom
újjáépítésétől függ, és attól, hogy mikor jön el újra a dicsőség, hogy
mindannyiunk között lakozzon. Csodálatos messiási időben élünk. Nem véletlen,
hogy az egész világ figyelme Jeruzsálem felé fordul. Ezeken az isteni
eseményeken keresztül, amik Izraelben történnek, azt mondhatom, hogy a Messiás
közel van, és hamar meg fog jelenni mindenki számára.

Hogyan dolgozzák fel a szélsőségesség vádját?

– Isten soha nem a számokat, hanem az értékeket nézte. A Tóra is mondja, nem
azért választotta Izraelt, mert mindenkinél többen voltak, hanem mert ők voltak
a kisebbségben. A nagy morális értékeket soha nem a többség képviseli, ahogy azt
a történelem is megmutatta. Sokkal inkább kis csoportok, vagy akár egyetlen
ember. Látjuk, hogy hány nagyhatalom próbálta már elpusztítani Izraelt a
történelem során. Babilón, az egyiptomiak, a szíriaiak, a rómaiak, a görögök és
más nagyhatalmak – ezek a hatalmak mind óriási fizikai-katonai erővel
rendelkeztek, míg Izraelnek morális, szellemi ereje volt. Kétszer elpusztították
az országot, és kétezer éves száműzetésbe vitték Izraelt. De mit tett Isten a
történelemben? Hol vannak ezek a hatalmak? Mind eltűntek a történelem
színpadáról. Hol vannak ma a görögök, a rómaiak? Azok, akik elpusztították
Izraelt és a Templomot? Babilon, Egyiptom? Izrael viszont ma újra létezik mint
nemzet Izrael földjén, és Jeruzsálem ma újra Izrael fővárosa. Meggyőződésem
azonban, hogy a Templom újjáépítése itt Jeruzsálemben az alapfeltétele és
kulcseseménye annak, hogy beteljesedhessen ez a forradalom, ami elkezdődött.
Sokan idézik a próféta mondását, miszerint eljön majd az idő, amikor a nemzetek
nem fognak többet háborúzni, és a fegyvereiket mezőgazdasági eszközökre
cserélik. Ha gondosan megnézzük azonban a szöveget, láthatjuk, hogy ennek
előfeltétele az, hogy az utolsó napokban Isten háza újra állni fog, valamennyi
hegynél magasabb lesz, és a nemzetek Jeruzsálembe jönnek, Jákób Istenéhez, hogy
megtanulják az útjait. Ennek a feltétele, hogy a Templom újjáépüljön itt
Jeruzsálemben, a Mórija hegyén, azon a helyen, amit Ő választott több ezer évvel
ezelőtt. Ez a hely a jövőben nemcsak Izrael, hanem az egész emberiség számára a
középpont lesz.

Olvasson tovább: