hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Noé bárkájának őrzői
Egy királyi család, amelyik megtalálta a hitet

2008. 01. 09.
Sokan berzenkednek arra a gondolatra, hogy a judaizmust aktívan térítő, misszionáló vallásként képzeljék el. Pedig a jelek arra vallanak, hogy a zsidók valaha mindent megtettek annak érdekében, hogy a „pogányokat” Izrael Istenének tiszteletére oktassák, és ha lehet, teljesen betérítsék saját vallásukba. A prozelitizmusnak is nevezett jelenség talán legismertebb példája az adiabénéi királyi család betérése az i. sz. 1. század közepén, vagyis nagyjából éppen abban az időben, amikor a „népek apostolának” is nevezett Pál Jézus Krisztus evangéliumát hirdette Európának.

A zsidó misszió kiterjedt voltára utalt már Jézus is egy a farizeusoknak
címzett, nem túlságosan hízelgő kijelentésében: „Jaj nektek, képmutató
írástudók és farizeusok! Mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy
pogányt zsidóvá tegyetek (szó szerint: „hogy egy prozelitát csináljatok”), és ha
azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál!”
(Máté
23:15) A zsidó misszió kiterjedését hasonlóképpen – de persze szellemi-erkölcsi
minősítés nélkül – jellemezte nagyjából ezzel egy időben az alexandriai Philón,
mikor azt írta Mózes Törvényéről, hogy az „mindenkit vonz és maga felé fordít:
barbárokat és helléneket, szárazföldieket és szigetlakókat, keleti és nyugati
népeket, Európát és Ázsiát, az egész lakott földet, egyik végétől a másikig”.


„Nincs nép a föld kerekségén, amelynek körében ne élnének törzsrokonaink” –
állította az 1. század végén Flavius Josephus zsidó történetíró. A görög
származású római földrajztudós, Sztrabón ugyanígy nyilatkozott: „…(a zsidók) már
majdnem minden városban megtelepedtek, és aligha lehet olyan helyet találni a
föld kerekségén, ahol ez a nép ne vetette volna meg a lábát, vagy ne
uralkodnék.” A legnagyobb zsidó diaszpórát a római korban is Keleten
találhatjuk: ekkor még az asszírok által hat-hétszáz évvel korábban elhurcolt
tíz törzs maradványai is itt éltek, Babilónia, Média és Perzsia vidékein, s még
azon is túl. A zsidók ott voltak szinte a „lakott világ” szélének számító
Kharakéné és Meszéné tartományban is, a mai Kuvait területén. Ez a királyság már
akkor is rendkívül gazdag volt, hiszen az Indiába tartó kereskedelmi utak egyik
végállomásának számított.

Adiabéné – arámiul Hadijab vagy Hadajab – aprócska fejedelemség volt a Felső- és
Alsó-Zab folyó között, amely ma Irak főként kurdok által lakott térsége. Már az
asszírok alatt is vazallus államként létezett, fővárosát Arbelának hívták (ma
Arbil, Irak). Adiabéné a bibliai történelem szempontjából is fontos helynek
számít, mivel Flavius Josephus közlése szerint „ott láthatók még annak a
bárkának a maradványai, amelyben Noé a vízözönből megmenekült”. A bárka roncsait
még az ő idejében is mutogatták a helybéliek az érdeklődő turistáknak. Ezenkívül
Adiabéné területén feküdt Niszibisz és Nehardea városa is, amelyekbe még az
asszírok telepítették le az Izraelből elhurcolt zsidó hadifoglyokat. E városok
még a késő ókorban is a keleti zsidóság szellemi és kulturális központjainak
számítottak: zsinagógáik és rabbinikus akadémiáik messze földön híresek voltak.

A zsidóvá lett fejedelem

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!