Kereső toggle

A Vatikán–Berlin–Brüsszel-tengely

Német politikusok támogatják az európai vallási lobbit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az európai identitást „a kereszténységhez és Istenhez kell kötni, mivel akereszténység döntő módon formálta Európát” – jelentette ki Angela Merkel német
kancellár még tavaly nyáron a Vatikánban. A német politikus a héten immár az
Európai Unió soros elnökeként ígérte meg, hogy szorgalmazni fogja az európai
alkotmánytervezet vallási tartalommal való kiegészítését. Több egyházi vezető a
korábbi lobbizásuk eredményeként üdvözölte Merkel szándékát, a Hetek által
megkérdezett magyar szakértők és európai parlamenti képviselők azonban többnyire
fenntartással fogadták a felvetést, hogy a már lezárt alkotmányszövegről
újrakezdődjön a vita.



Karl Lehman bíboros, a német püspöki kar elnöke az aacheni búcsún

Fotó: AP

2004-ben hosszas vita után született meg a kompromisszum, miszerint az
európai alkotmány tervezett szövegében nem kerül tételesen említésre az, hogy
mely vallási hagyományok formálták a kontinens történelmét. Csupán a bevezetőben
szerepel egy általános mondat, amely utal Európa „kulturális, vallási és
humanista örökségére”.

Miután az alkotmánytervezet 2005-ben a franciaországi és hollandiai
népszavazáson elbukott, úgy tűnt, hogy az egész vita lekerül a napirendről.
Európai püspökök azonban tavaly kampányt indítottak azért, hogy a politikusok a
zsákutcába jutott alkotmányozás felülvizsgálatakor tárgyaljanak újra a
kereszténység témájáról. A brüsszeli székhelyű Európai Közösségek Püspöki
Konferenciája – a korábbi kudarcok ellenére (lásd keretes írásunkat)
–nyilatkozatot adott ki, miszerint nemcsak az alkotmányban, hanem az Európai
Unió alapjait lefektető Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója kapcsán is
meg kellene említeni a kereszténységet. Január elején Karl Lehman bíboros, a
német püspöki kar elnöke és Friedrich Wetter müncheni érsek is felszólalt a
kérdésben. „Nem akarunk Isten nélküli államot, sem Isten nélküli Európát” –
jelentette ki Wetter bíboros.

Portugáliában José da Cruz Policarpo bíboros, Lisszabon érseke még élesebben
fogalmazott: „kulturális szempontból gyalázat és tudatlanság volna, ha a majdani
alkotmányos szerződés nem tenne említést Európa zsidó-keresztény múltjáról.”

A katolikus főpapok mellett a német evangélikus egyház is kiállt a vallási
szövegváltozat mellett. Az európai konzervatív politikusok a protestáns lelkész
lányaként született Angela Merkeltől várták, hogy új támogatót nyernek az ügyben
– nem alaptalanul. Merkel ugyanis már 2006. augusztus végén, XVI. Benedek
pápával való találkozásakor megígérte, hogy mindent megtesz a változtatás
érdekében. „Szükség van egy európai alkotmányra, és ennek utalnia kell a
keresztény értékeinkre” – nyilatkozta Merkel a Vatikánban.

A kancellár az elmúlt héten a német FOCUS magazinnak adott interjúban is bírálta
az Európai Unió alkotmánytervezetét. „Szerettem volna, ha van egy tiszta utalás
a keresztény gyökerekre” – mondta az unió soros elnöknője, aki szerint ez a
„tiszta utalás” az unió alaptörvényében „Isten és az emberek felé kötelesség”.
Ha ez hiányzik, akkor kérdéses, hogy „a kereszténység értékei érvényben maradnak
a napi politikában” – mondta a kancellár asszony, és hozzátette: ezekért az
értékekért Európának „készen kell állnia a harcra”.

Január 20-án Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter fogadta az európai
egyházak küldötteit, akiknek ígéretet tett, hogy a Római Szerződés évfordulójára
készülő Berlini Deklarációban szorgalmazni fogják annak elismerését, hogy az
egyházak milyen nagy támaszt jelentenek a közös európai ügyekben. További
támogatást jelenthet az ügynek, hogy januárban az Európai Parlament elnökévé
választották Hans-Gert Pötteringet, aki elkötelezett katolikusként eddig az
Európai Néppárt elnökeként szorgalmazta az egyházak nagyobb szerepét az európai
politikában. Németország azt szeretné, ha 2007 nyarán Portugália, majd 2008
elején Szlovénia is az Unió soros elnökeként támogatná a vallási módosítást az
alkotmányban.

Vallásszociológiai tények ugyanakkor nem támasztják alá ezt a nagyobb szerepre
való törekvést. „Európa lakossága a legkevésbé vallásos a világon” – állítja Nan
Kirk de Graaf holland szociológus, aki szerint Nagy-Britanniában és
Franciaországban a lakosság kevesebb mint 10 százaléka jár nyilvános
szertartásokra. Ugyanez az arány a zászlójukban a kereszt jelét viselő skandináv
országokban mindössze három százalék. Még az Európai Egyházak Konferenciája is
úgy vélte 2004-es jelentésében: „Európa több részén az egyházaknak nemcsak a
számszerű taglétszáma csökken, de azok a társadalmi életben és a kortárs
kultúrában marginalizálódnak”.

Értelmetlen újrakezdeni a vitát

Szentiványi István, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának tagja



Fotó: S. L.

Fontos, hogy Európának legyen alkotmánya, de nem tartom valószínűnek, hogy
ugyanazzal a szöveggel születik meg, mint amit a franciák és a hollandok
népszavazás formájában elutasítottak. Az unió egységéhez azonban
nélkülözhetetlen, hogy egyetértsünk a közös jövőben és az azt meghatározó
keretfeltételekben - erről szól ugyanis az alkotmányozás. Az alkotmányozás során
kritikus pont lehet a keresztény gyökerekről szóló vita felelevenítése. A
konventben korábban hónapokon át vitatkoztunk erről a kérdésről, és végül maga
Giscard d’Estaing – aki egyébként hívő katolikus – mondta ki, hogy jobban
járunk, ha kihagyjuk, mert több problémát okoz, mint amennyit megold. Európában
ugyanis nemcsak a kereszténységnek, hanem több más világvallásnak is komoly
hagyományai vannak. Ezenkívül sokan ateisták. Nekünk olyan alkotmányra van
szükségünk, amelyet minden uniós állampolgár magáénak tud érezni, és
megfordítva: senki nem érzi magát kirekesztve. A vitát akkor egy szavazás zárta
le a konventben, melyben a nagy többség elutasította a felvetést, és ez ma sem
lenne másként, úgyhogy nem látom értelmét a további próbálkozásoknak ez ügyben.

Felbomolhat az érzékeny egyensúly

Kósáné Kovács Magda, az Európai Parlament szocialista frakciójának
alelnöke



Fotó: V. Sz.

Az európai alkotmánnyal kapcsolatos vita során komoly kockázata van annak,
hogy a korábban megvitatott, és mindenki által többé kevésbé elfogadott
kompromisszumok felbomlanak, és a nagy nehezen elért eredmények egy még élesebb
tárgyalássorozat áldozataivá válnak. Egy francia kollégám hasonlata szerint
olyan érzékeny a téma, hogy akárcsak egy kötésnél, ha meghúzunk egy szálat,
javíthatatlanul szétbomlik az egész.

A kereszténység fogalmának az alkotmányba emelését csak abban az esetben nem
tartom alkotmányjogi vagy politikai kérdésnek, ha a preambulumban kerül
megfogalmazásra. Volt egy ilyen változata a korábbi tervezeteknek, amelyben egy
felsorolás részeként a zsidó-keresztény tradíció is megjelenik a közös
hagyományok említésekor, de az utolsó pillanatban ezt kihagyták, mivel
mindenkinek sok-sok ötlete volt arra, hogy Európa eszmei, kulturális
hagyományainak felsorolásában mi mindent kell még megnevezni. Az alkotmány
szövetét nem veszélyezteti, ha a mostani egyeztetések eredményeként mégis
bekerül valamilyen kereszténységre utalás a preambulumba. De abban szinte biztos
vagyok, hogy ez kinyithatja azt a vitát, amely az egyházak és világnézeti
szervezetek jogállásáról szól, ugyanis előbbiek a többi, világi hatalommal
együttműködő szervezettől elkülönítve és külön cikkben szerepelnek. Megítélésem
szerint a laikus Európa egy olyan alapelv, amely nem jelent sem
vallásellenességet, sem a vallásnak a társadalomból való kiszorítását. Az állami
hatalmat azonban világosan el akarja választani az egyházi működéstől: az
európai politika ennek is őre kíván lenni.

A magyar néppárti frakció támogatja Merkel javaslatát



Fotó: V. Sz.

A néppárti magyar EP-delegációt vezető Szájer József Strasbougban a
parlamenti vitában felszólalásában elmondta: „A német elnökségtől azt várjuk,
hogy kimozdítsa az alkotmányos folyamatot a mai válságból.” Szájer szerint, ha a
2009-es európai parlamenti választás fő témája az alkotmány nyitva hagyott ügye
marad, akkor a marginális politikai erők alá adunk lovat. „Fennáll a veszély,
hogy ezek az erők harsány, romboló kampányukkal az eddiginél jóval nagyobb
erőkkel kerülhetnek be a következő Európai Parlamentbe és a mai válság
kiegészülhet egy súlyos intézményi válsággal. A parlamenti döntéshozatal
megbénulhat” – fogalmazott a politikus.

Az első próbálkozás

2002. június 28-án kilenc egyházi szervezet levelet küldött Valéry Giscard
d’Estaing-nek, az alkotmányozó konvent elnökének. Az aláírók között volt a 127
ortodox, anglikán és protestáns egyházat tömörítő Európai Egyházak Konferenciája
és a COMECE, az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága küldöttei.
Az egyházi vezetők azt kérték, hogy az alkotmányban legyen hivatkozás Istenre, a
lengyel alkotmány mintájára, mert „Isten a hívők számára az igazság, az
igazságosság, a jóság és a szépség forrása; de azok is, akik nem osztják ezt a
hitet, tiszteletben tartják ezeket az egyetemes értékeket”.

A javaslat nem aratott osztatlan sikert. Többek között a francia kormány
tiltakozott a „vallási örökség” említése ellen, mivel az elfogadhatatlan lenne a
laikus Francia Köztársaság számára. Míg az erős antiklerikális hagyományokkal
rendelkező országok (Belgium, Franciaország, Spanyolország) határozottan
elleneztek minden vallási hivatkozást, Németország és több kelet-közép-európai
ország támogatta azt, hogy Isten neve szerepeljen az alkotmányban, mondván ez
védelmet jelentene a totalitarizmus ellen. „Nincs hozzá jogunk, hogy a berlini
fal köveiből új Bábel tornyát építsünk, keresztény alap nélkül” – fogalmazott
Józef Zycinski lublini érsek.

Olvasson tovább: