Kereső toggle

Megnyitják Szent Pál sírját

Tudósokat nem, csak zarándokokat várnak Rómába

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Rómában bejelentették, hogy hamarosan a nagyközönség is látogathatja Szent
Pál sírhelyét (képünkön), amelyet tavaly fedeztek fel. Arra azonban most sem
lesz lehetőség, hogy az apostol vélt szarkofágját tudományos vizsgálatnak vessék
alá.

„Pál két teljes esztendőt töltött bérelt lakásán. Fogadta mindazokat, akik
felkeresték, és teljes bátorsággal, akadálytalanul hirdette Isten Királyságát,
és tanított az Úr Jézus Krisztusról” – ez az utolsó híradás Szent Pálról az
Apostolok cselekedeteinek könyvében, amely nagy részben a „pogányok apostolának”
missziós tevékenységével foglalkozik.

Azt már az egyházi hagyomány fűzte hozzá, hogy Pált (latin nevén Paulust) a
64-ben kirobbant Néró-féle keresztényüldözés idején végezték ki a csak római
polgároknak dukáló lefejezéssel. Természetesen valamennyi civilizált állam
törvényei – így a legősibb római törvények is – tiltották, hogy a város
megszentelt falain belül bárkit is eltemessenek, ezért a városokba vezető utak
mentén összefüggő nagy temetők, egész „halotti városok” alakultak ki. Pontosan
így volt ez a Róma kikötőjébe, Ostiába tartó út mellett is, ahová a tradíció az
apostol sírját helyezte. Ennek helyén épült fel körülbelül 390-ben, I. (Nagy)
Theodosius idején a manapság San Paolo fuori le Murának nevezett bazilika, amely
nevében is jelzi, hogy Pál „falakon kívüli” sírját rejti magában. Itt találták
meg 2005 februárjában a Vatikáni Múzeum főrégészének, Giorgio Filippinek a
vezetésével azt a szarkofágot (vagyis a csontokat rejtő kőkoporsót), amelyre
valaki a „Pál apostol, a mártír” szöveget véste, hihetőleg még az ókorban.

Innen már csak egy lépés a bizonyosság – vélheti a kedves olvasó –, hiszen ha a
kőkoporsó fedelét felnyitnák, a csontok vizsgálata sok kérdésre választ adhatna.
Nem így vélekedik azonban Filippi, aki – annak kapcsán, hogy a szarkofágot a
nagyközönség számára láthatóvá tették – a Der Spiegel online kiadásának
nyilatkozva elmondta: „Mi a feladatunk végére értünk. Célunk ugyanis az volt,
hogy láthatóvá tegyük a sírt oly módon, hogy a zarándokok leróhassák
tiszteletüket Szent Pál nyugvóhelyénél.” A BBC News riporterének válaszolva a
vatikáni főrégész azt is hozzáfűzte ehhez: merő tudományos kíváncsiságból nem
volna szabad a sírt felnyitni. Legyen elegendő „bizonyíték”, hogy a katolikus
hívek évszázadok óta naiv hittel járulnak a San Paolo-templom oltára elé
imádkozni, amelytől alig pár méterre, egy márványlap mögött nyugszanak annak az
apostolnak a csontjai, aki Európát megajándékozta az igaz evangéliummal.

A szarkofág előtt azonban nem csak imádkozni szoktak. A kőkoporsón három lyukat
is felfedeztek a régészek, melyeken keresztül – állítják – különféle tárgyakat,
amuletteket engedtek le, hogy azok a szent csontjaival érintkezve „csodás erővel
töltődjenek fel”. Csakhogy az eredeti zsidó–keresztény felfogás ettől merőben
eltérő módon gondolkozott az elhunytak felől. A mózesi törvények szerint a
holttest érintése tisztátalanná teszi az embert. Azt a papot vagy lévitát, aki
hullához ért, és úgy ment be a Szentélybe, hogy előtte nem tisztította meg magát
hét napon át, meg kellett kövezni. De az Ószövetségben a halálesetekkel
kapcsolatos barbár szokások (például a túlélők testének összemarcangolása vagy a
halotti torok) is kifejezetten meg voltak tiltva. Ez természetesen nem a gyászra
vonatkozott, amely kifejeződhetett a ruha megszaggatásában, gyászöltözék
viselésében, sőt abban is, hogy hamut szórtak a fejükre, vagy abba ültek.
Azonban ezt is csak bizonyos korlátozott ideig volt szabad cselekedniük a
gyászoló utódoknak. Mindebben nem az elhunytak iránti tiszteletlenség, hanem az
élők iránti tisztelet, az élet elsőbbségének joga fejeződött ki, minthogy „Isten
nem a holtak, hanem az élők Istene” – mondja Máté és Márk evangéliuma.

Az apostoli egyház idejében semmi jelét nem látjuk annak, hogy a keresztények
akár az elhunyt mártírok emlékére is díszes búcsújáró helyeket építettek volna.
Az apostolok egyetlenegyszer sem gyűltek Jézus sírja köré, hogy ott emlékezzenek
meg a Messiásról, és ezt követőiknek sem írták elő. István diakónus megkövezése
után is csak arról olvasunk, hogy istenfélő férfiak eltemették és megsiratták;
Jakabnak, Jeruzsálem püspökének kivégzését pedig csak megemlíti az Újszövetség.
Ezzel szemben a Biblia egyértelműen beszél az élők iránti tiszteletről, az élők
megbecsüléséről; sőt „szentek” alatt sem csupán az elhunyt igazakat érti. Pál
leveleiben a római, az epheszoszi, philippi, kolosszei gyülekezetek tagjait is
„elhívott szentekként” köszönti, mint akik „az Úr Jézus nevében, a mi Istenünk
Szelleme által” megszenteltettek.

A keresztény vezetők sírjai, melyek a Római Birodalom városaiban a falakon
kívüli temetőkben feküdtek, a 6. század végére környékük egyházi életének
központjaivá váltak. Ez azért történhetett így, mert az emberek úgy hitték, hogy
a mennybéli szent a maga teljes szellemi valóságában jelen van földi sírjában
is: „Itt nyugszik Márton, a szent emlékezetű püspök. Lelke Isten kezében, de ő
itt van teljes valójában, amint azt csodatételei tanúsítják” – szól Tours-i
Szent Márton püspök sírjának felirata. De a zsidó gyökereitől elszakadt
kereszténység nem csak a sírok köré gyűjtötte híveit: „Kiásták, utaztatták,
feldarabolták a tetemeket, sőt tülekedtek, hogy megérinthessék és
megcsókolhassák a csontokat, a testrészeket pedig nemegyszer ott helyezték el,
ahol semmi keresnivalójuk nem volt” – írja Peter Brown Szentkultusz című
könyvében.

A szentkultusz egyik legnagyobb „impresszáriója” (Peter Brown kifejezése), Szent
Jeromos, egy költői kérdéssel késztette állásfoglalásra az ereklyekultusz
bírálóit: „Szóval úgy gondolod, hogy Róma püspöke rosszul teszi, ha Péter és Pál
holtteste felett, melyeket mi tiszteletre méltó csontoknak, te ellenben egy
marék közönséges pornak tartasz, áldozatot mutat be az Úrnak, és sírjaik
Krisztus oltárául szolgálnak?” E nyilvánvalóan tekintélyelvű kérdésre egy magát
katolikusnak valló hívő számára csakis egyetlen válasz létezhetett… Csakúgy,
mint manapság, mikor XVI. Benedek is igyekezett, hogy minél hamarabb tiszteletét
tegye a San Paolo fuori le Mura szarkofágjánál, példamutatásból. (A szerző
történész)

Olvasson tovább: