Kereső toggle

Szent kincsek nyomában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptember végén a The Times arról tudósított, hogy egy brit régész a
jeruzsálemi Templom közel kétezer éve elveszettnek hitt kincseinek a nyomára
bukkant. (Megkerültek
a jeruzsálemi Szentély kincsei?
Hetek, 2006. szeptember 29.) A londoni lap
írása szerint Sean Kingsley oxfordi kutató (képünkön) arra a
következtetésre jutott, hogy a menóra és a zsidó Szentély más szent tárgyai a
történelem során visszakerültek a Szentföldre, és a mai Palesztin Hatóság
ellenőrzése alatt álló területen, egy görög ortodox kolostor közelében
rejtőzhetnek. Sean Kingsley Magyarországon először a Heteknek mondta el, miért
gondolja azt, hogy a Templom kincseit Betlehem közelében kell keresni.

Manapság népszerűek a kincsek után kutató régészprofesszorok. Ön is
Indiana Jones és Robert Langdon nyomdokain jár?

– Régész vagyok, nem kincsvadász. Nem vagyok teológus sem, realista tudósnak
tartom magam. Tudom, hogy a közvéleményt élénken foglalkoztatják az elveszettnek
hitt kincsek, mint a Grál-kehely legendája vagy akár a frigyláda. A jeruzsálemi
Templom kincsei azonban az évszázadok során valahogy elkerülték az emberek
figyelmét. Pedig a frigyláda közel kétezer-hatszáz éve elveszett már, a
Grál-kehely meg a középkori folklór találmánya csupán. A jeruzsálemi Templomból
elhurcolt tárgyak, az aranymenóra, a szent kenyerek asztala és az ezüstkürtök –
amelyeknek a képe Rómában Titus hadvezér diadalívén látható – azonban olyan
tárgyak, amelyekről biztosan tudjuk, hogy túlélték az ókort.

Még ma is léteznek?

– Igen, biztos vagyok benne. Ezek a legértékesebb bibliai kincsek,
amelyeknek a történetét és sorsát reálisan lehet és érdemes is kutatni. Ezért
vágtam én is bele ebbe a tízéves kutatásba.

A könyvéből kiderül, hogy személyesen nem látta a jeruzsálemi kincseket. Nem
is tartja fontosnak, hogy nyilvánosság elé kerüljenek?

– A menórát és a többi tárgyat a 7. század óta senki sem látta. Ugyanakkor
az általam feltárt történelmi dokumentumok és ókori iratok alapján személyes
meggyőződésem, hogy a Templom kincsei a Szentföldön vannak, a mai Palesztin
Hatóság irányítása alatt álló területen, a júdeai sivatag szélén. Humanista
tudósként azonban azzal is számolok, hogy ezek a tárgyak – amelyek birtoklásáért
a múltban már annyi vér folyt – ma is hatalmas konfliktusforrást jelentenek,
különösen az izraeliek és a palesztinok között. Beláthatatlan veszéllyel járna,
ha hirtelen előbukkannának.



David Roberts festménye: Jeruzsálem legyőzése és lerombolása

Hol kezdte a kutatást?

– A könyvemben a templomi tárgyak sorsát követem nyomon, onnan, hogy Titus
római hadvezér légiói magukkal hurcolták a kincseket. Vespasianus, aki
váratlanul, nemesi háttér nélkül lett császár, szerette volna egy világraszóló
katonai győzelemmel elfeledtetni azt, hogy családtagjai eredeti foglalkozásuk
szerint állatkereskedők voltak. A zsidóság egyik legnagyobb tragédiája,
Jeruzsálem és a Templom lerombolása mögött ez a dinasztiaalapítási
propagandacél, valamint a birodalmi költségvetés hatalmas adóssága húzódott meg.
Néró véres uralmát követően Róma anarchiába süllyedt. Ezért indította útnak
Vespasianus fia, Titus vezetésével a légiókat Jeruzsálem ellen. A zsidó Templom
kincseinek, az épületet borító díszítéseknek a súlya – nem számítva magában a
szentélyben álló szent tárgyakat – ötven tonna arany és ezüst volt. A császár
ebből a zsákmányból mai áron legalább kétszázmillió font (nyolcszázmilliárd
forint) külön bevételhez jutott, amelyből fel tudta építeni a Colosseumot. Az
ókori Róma, amelyet ma ismerünk, a jeruzsálemi Templom i. sz. 70-ben történt
kifosztásából épült. A zsákmány legnagyobb részét beolvasztották, és készpénzzé
tették, a menórát és a szentély legfontosabb tárgyait azonban Róma győzelmének a
jeleként az újonnan épített Béke templomába helyezték el, hogy mindenki
láthassa: a Birodalom legyőzte a zsidók istenét is. A zsidók számára a Szentély
tárgyai az Örökkévalóval fennálló kapcsolatot fejezték ki, nemcsak vallási,
hanem politikai és gazdasági értelemben is. Például a drágakövekkel ékesített
aranyasztal, amelyen a szent kenyerek álltak, azt fejezte ki, hogy ezeken
keresztül Isten napról napra megáldja a föld termését. A tiszta ezüstből készült
trombitákat arra készítették, hogy a Messiás megjelenését köszöntsék velük. Nagy
győzelem volt ez, mert Rómának igazából csak két tartomány tudott tartósan
ellenállni: Júdea és Britannia. Két olyan nép, amelyben a vallás különleges erőt
képviselt.



A menóra elrablása Titus diadalívén Fotók: Sean Kingsley

Meddig voltak a kincsek Rómában?

– Az 5. század közepéig. A Béke templomát – amelyben Josephus Flavius zsidó
történetíró leírása alapján a Szentély tárgyait őrizték – az elmúlt években
kezdték feltárni Rómában. Mai értelemben ez egy hatalmas múzeum volt.
Vespasianus szerette volna bebizonyítani azt, hogy más uralkodó, mint elődje, a
zsarnok és kapzsi Néró, aki saját palotájába – az úgynevezett Arany Házba –
gyűjtette be Róma legnagyobb kincseit azért, hogy rajta kívül senki ne láthassa
ezeket. Vespasianus ezzel szemben azt akarta, hogy úgy lássák őt, mint aki a nép
embere. A Béke templomában évszázadokon keresztül a jeruzsálemi kincsek álltak a
középpontban. Ezt számos dokumentum megörökítette, így például Cassius Dio,
Amianus Marcelinus és a bizánci udvari történetíró, Procopius munkái. Az ókori
Róma szívében, a Fórumon állt a Béke temploma, egészen i. sz. 455-ig, amikor a
nomád vandál hódítók megjelentek a város kapuiban.



A Béke templomának feltárása Rómában

A zsidóság számára a legszentebb tárgy a frigyláda volt. Ez nem került
Rómába?

– Az ókori történetírók különös módon hallgatnak a frigyládáról. A szakértők
szerint az eredeti ószövetségi tárgy minden bizonnyal akkor tűnt el, amikor
Nabukodonozor babiloni király i. e. 586-ban elfoglalta Jeruzsálemet és
lerombolta az első zsidó Templomot. Az a Templom, amelyet Titus kifosztott, már
egészen más volt. Azt biztosan tudjuk, hogy a frigyláda hiányzott belőle, így az
nem került Rómába.



A kincsek útja Rómától a Szentföldig

A vandál hódítók tisztában voltak a jeruzsálemi kincsek jelentőségével?

– A Germánia felől érkező vandálok nem sokat foglalkoztak a római
műalkotások eszmei értékével, de tisztában voltak azzal, hogy a Birodalom
fővárosának kincsei politikai jelentőségűek. Procopius leírásából tudjuk, hogy
módszeresen kifosztották Rómát, Jupiter templomának arany borításától kezdve
Salamon kincseiig mindent hajóra raktak, és Karthágóba szállítottak.

Meddig maradtak a szent tárgyak Észak-Afrikában?

– Közel száz éven át, egészen i. sz. 533-ig, amikor a bizánciak az első
keresztes háborúban legyőzték a vandálokat.

Keresztes háború a 6. században? Az iszlám nem is létezett ekkor még.

– A keresztes háború kifejezést a vallási háború metafórájaként használom. A
Földközi-tenger térségében már jó ötszáz évvel a nyugati kereszténység és az
iszlám összecsapása előtt lezajlott egy olyan háború, amelynek a fő oka vallási
konfliktus volt. A vandálok ugyanis a kereszténységnek egy gyorsan terjedő új
irányzatát, a szentháromságot tagadó arianizmust vették fel. Az új hit
terjesztéséhez a régi barbár módszereket alkalmazták, és az ortodox keresztény
hitvalláshoz ragaszkodókat kímélet nélkül lemészárolták. A nekik ellenálló
püspökök nyelvét kitépték, a keresztény szüzeket elhurcolták, a templomokat
szerte Észak-Afrikában lerombolták. Az ekkor még egységes katolikus világ
központja Konstantinápoly volt, ahol megelégelték az ariánus vandálok
terjeszkedését. Justinianus császár egy kiváló bizánci hadvezért, Belisarius
tábornokot küldte egy hatalmas sereg élén a szent háborúba. Ez a hadjárat abban
is hasonlított a későbbi keresztes háborúkhoz, hogy az ideológiai cél mellett
jelentős gazdasági érdek is fűződött a Földközi-tenger afrikai partvidékének a
meghódításához. Ez a vidék volt a Római Birodalom éléskamrája, innen származott
az olaj legnagyobb része, amely ebben a korban a táplálkozás egyik alapját
jelentette. A másik nagy vonzerőt a különböző illatszerek jelentették. Emellett,
aki a fő kereskedelmi útvonalakat ellenőrizte, az szedhetett adót, amely szintén
hatalmas összeget tett ki.

A bizánciak tisztában voltak azzal, hogy a jeruzsálemi kincsek a vandálok
kezében vannak?

– Igen, teljes mértékben. Ebben az időben a bizánciak uralták Jeruzsálemet.
Justinianus császár maga is jól ismerte az ókori írásokat. Konstantinápoly volt
ekkoriban az új Róma, mivel a Birodalom nyugati fővárosát a nomád hódítók
lerombolták. Justinianus követeket küldött a Birodalom különböző részeibe, hogy
megmentse és összegyűjtesse az antik tudás legfontosabb emlékeit, könyvtárakat,
műalkotásokat és kincseket. Az ő idejében a konstantinápolyi lóversenypálya, a
Hippodrom nemcsak a szórakoztatást szolgálta, hanem egyben múzeum is volt,
amelyben az ókori világ remekműveit állították ki. Ezzel persze a császár azt
akarta tudatosítani az emberekben, hogy ő a nagy cézárok egyetlen igazi örököse,
aki felépítette az új Rómát. A jeruzsálemi Templom szent tárgyainak a
megszerzése azért is fontos volt a uralkodó számára, mert ezeken keresztül
bebizonyíthatta, hogy az új vallás, a kereszténység nemcsak a jelent, hanem a
múltat is uralma alatt tartja.

Hogyan sikerült a bizánciaknak megszerezni a menórát?

– Én magam is többször kutattam Karthágóban, és sikerült azonosítanom azt a
palotát, ahol a Rómát feldúló vandál király, Gaiseric a kincseket őriztette.
Procopius, aki Justinianus udvari történetírója volt, pontosan feljegyezte, hogy
a bizánci hadvezér, Belisarius elfogott egy királyi hajót, amely a mai Algéria
területén fekvő Hippo Regius kikötőjéből igyekezett kimenekíteni a kincseket. A
parancsnok bizánci hajókra rakatta a szent tárgyakat, és Konstantinápolyba
vitette azokat. A császár olyan elégedett volt a keresztes hadjárat sikerével és
a különleges zsákmánnyal, hogy diadalmenetet rendeztetett a fővárosban
Belisarius tiszteletére. Az ünnepségre – amellyel Justinianus császár
Vespasianus és Titus diadalmenetét utánozta – a konstantinápolyi Hippodromban
került sor. Ennek a stadionnak a romjait is megtalálták, és most kezdik feltárni
a régészek. Procopius azt írja, hogy a diadalmeneten a katonák a vállukon vitték
az uralkodónak szánt kincseket, „arany trónszékeket, drágakövekkel kirakott
gyaloghintókat, fényűző lakomákhoz szánt korsókat és tálakat. Sok ezer talentum
ezüstöt is zsákmányoltak, valamint a zsidók kincseit, amelyet Titus, Vespasianus
fia vitt Rómába Jeruzsálem elfoglalása után”. A kortárs szemtanú beszámolója
szerint a jeruzsálemi menórát és a többi tárgyat egy különleges templomban
helyezték el. Ennek alapjait szintén nemrég találták meg. A
Polilüktosz-templomot a 6. században Juliana császárnő építtette, és pazar
díszítéséhez tízezer márványlapot használtak fel, a római oszlopokat
drágakövekkel ékesítették. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a templom
építésénél egyedülálló módon nem római és nem is bizánci mértéket használtak,
hanem az Ószövetségben használt királyi könyökben készítették el a terveket,
amelyeknek a pontos mintája Salamon temploma volt. Az épületben talált felirat
is arra utal, hogy a császárnő egy különleges kincset őrzött ezen a helyen. Az
én álláspontom szerint ebben a konstantinápolyi templomban őrizték a menórát és
a szent kenyerek asztalát.

Ha a bizánciak ilyen becsben tartották ezeket a kincseket, miért küldték
vissza azokat mégis a Szentföldre?

– Justinianus császár ellentmondásos személyiség volt. Alacsony sorból
származott, viszont uralkodóként igézet alatt tartotta a hajdani Róma nagysága.
A konstantinápolyi udvarban élt néhány zsidó, akik elmagyarázták a császárnak a
jeruzsálemi Szentély kincseinek a szimbólumait és azt, hogy a különböző
birodalmak, amelyek megszerezték a menórát – a babiloniaktól kezdve Rómán át a
vandál királyokig –, rövid időn belül elpusztultak. Procopius leírja, hogy
amikor Justinianus ezt meghallotta, nagyon megijedt, milyen veszély fenyegeti őt
és a birodalmát. A császár azonnal elhatározta, hogy hajóra rakatja a kincseket,
és visszaküldi azokat a Szentföldön élő keresztényeknek.



A Theodosius-kolostor a júdeai sivatagban, amely alatt a jeruzsálemi Templom
kincseit sejtik Fotók: Sean Kingsley

Valóban visszakerült a menóra Jeruzsálembe?

– Számomra hitelesnek tűnik Procopius beszámolója. Amit leír, pontosan illik
Justinianus karakteréhez, amelyet más forrásokból is ismerünk. Továbbá a 6.
század végétől kezdve semmilyen utalást nem ismerünk arról, hogy a kincsek
Konstantinápolyban maradtak volna. A Közel-Kelet nagy részét néhány évtizeden
belül arab törzsek foglalták el, Konstantinápoly azonban még hosszú évszázadokon
át keresztény uralom alatt maradt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a bizánci
keresztények ne részesítettek volna kivételes tiszteletben ilyen jelentős
tárgyakat, ha azok valóban a városban maradtak volna. Azonban pontosan ez a kor
az, amelyben a klasszikus műveltség és civilizáció gyors hanyatlásnak indult.
Ezt a válságot és káoszt az iszlám megjelenése a 600-as évek közepén csak tovább
erősítette. Még ezt megelőzően azonban, 604-ben perzsa seregek támadták meg
Jeruzsálemet. A korabeli leírások szerint „mint sáskaraj” zúdultak rá a városra,
és kifosztottak mindent, amit csak találtak.

A kincsek ekkor már Jeruzsálemben voltak?

– Igen, de hogy ettől kezdve mi történt pontosan, csak valószínűsíteni
lehet. Mivel Procopius egyértelműen állítja, hogy a Templom kincseit a
jeruzsálemi keresztények vették át, a kérdés az, hogy hol őrizhették azokat a
városban. A korabeli hívők számára egyetlen hely lehetett méltó az ilyen
nagybecsű értékek számára, a Szent Sír-bazilika. Sikerült nyomára bukkannom egy
olyan eddig nem publikált kéziratnak, amely az i. sz. 604 és 607 közötti perzsa
hódítás történetéről szól. Az úgynevezett Kurdisztáni Krónikák szerint a perzsák
„feldúlták Krisztus sírját”. Mit kereshettek alatta? Aligha az érdekelte őket,
hogy valóban üres-e a sír, és azt sem hiszem, hogy a szent kereszt eredeti
darabját akarták volna megszerezni. A perzsa katonák azonban semmit nem
találtak, ami azt jelentheti, hogy a kincseket sikerült addigra biztonságos
helyre kimenekíteni. Itt lép a képbe egy méltatlanul elfeledett kivételes antik
személyiség, Modestus jeruzsálemi püspök. Modestus, mielőtt patriarchának
választották volna, a Betlehem melletti Theodosius-kolostor vezetője volt. Ezt a
júdeai sivatag szélén álló kolostort nagy tisztelet övezte, úgy emlegették, hogy
a „Szentek városa”. Amikor a várost halálos veszély fenyegette, Modestus ide, a
korábbi kolostorába menekíthette a rábízott kincseket. A hely Jeruzsálemen kívül
van a sivatagban, ami védelmet nyújtott a perzsa, majd a hamarosan megjelenő
iszlám hódítók elől, ugyanakkor elég közel is van a városhoz.



A Theodosius-oszlop (Isztambul, Törökország)

Ez tehát nem bizonyított tény?

– Úgy mondanám, hogy tudományos hipotézis. Ezek az évtizedek a klasszikus
antik kor és a középkor közötti átmenet zavaros időszakára estek. A 7. századból
nem maradt fenn egyetlen jelentős dokumentum sem, ezért azt gondolom, csak
következtetni tudunk arra, hogy Modestus püspök titkára hova is rejtette a
kincseket. 630-ban a püspök útnak indult, hogy támogatást gyűjtsön Tíruszból és
a környező városokból ahhoz, hogy újra felépíthessék a jeruzsálemi Szent
Sír-templomot, amelyet a perzsák feldúltak. Modestus a tengerparton fekvő
Apollónia városban szállt meg. Itt az egyik este vacsora közben rosszul lett, és
még aznap meg is halt. A püspök magával vitte a titkot.

Négyszáz évvel később, amikor a keresztes lovagok elfoglalták Palesztinát, nem
próbálták meg felderíteni a kincsek rejtekhelyét?

– A keresztesekről sok legenda van forgalomban. Vannak, akik azt feltételezik,
hogy a jeruzsálemi Templom-hegy alatt olyan titkokra bukkantak, amelyek
megváltoztatták egész Európa képét, a gótikus építészettől kezdve a modern
bankrendszer első változatáig. Szerintem ezek a teóriák az
összeesküvés-elméletek sorába tartoznak, dokumentumokkal még senki nem tudta ezt
bizonyítani. Ma nehéz helyzetben vannak a tudósok, így magam is, mivel a
közvéleményt elárasztották a tényszerűség és hitelesség álarcába burkolt mesék,
különösen Dan Brown könyvei nyomán. Azt állítják, hogy sikerült megtalálniuk az
univerzum működését leíró titkos kódokat és hasonló badarságokat.

Tegyük fel, hogy a Templom kincsei valóban a Theodosius-kolostor alatt vagy
közvetlen közelében vannak elrejtve. Miért nem próbálja meg akkor Ön vagy más
régész felkutatni a rejtekhelyet?

– Az első nehéz kérdés, hogy ha megvannak, kit illetnek ezek a tárgyak. Jog
szerint, illetve morális értelemben. Ez a pont az, ahol közvetlenül megjelennek
a képben a modernkori arab–izraeli konfliktus következményei.

Nyilván beszélt a helyszínen az érintettekkel. Mit mondanak ők?

– Valóban, akivel csak tudtam, igyekeztem tárgyalni. Először is beszéltem az
izraeli kormány képviselőivel, akik között az általános vélemény az, hogy a
menórát ma is a Vatikánban rejtegetik. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy mi
történt a kincsekkel a történelem során. A területet kormányzó Palesztin Hatóság
és a kolostort ma ellenőrző görög ortodox egyház pedig nincs is tudatában annak,
hogy milyen kincsek rejtőzhetnek karnyújtásnyira tőlük. Aki ma meg akarja
látogatni a Szent Theodosius-kolostort, először a Ciszjordánia határán álló
izraeli ellenőrző ponton kell átjutnia, hogy beléphessen a palesztin területre,
amelyet ma a Hamasz vezette kormány irányít. Maga a kolostor azonban a görög
ortodox egyház tulajdonában van. Többször is próbáltam bejutni a kolostorba, a
szerzetesek azonban hajthatatlanok. Nem a kincsek miatt – arról nem akarnak
tudni –, hanem a mai politikai helyzet miatt. A kolostor a Hamasz által
legjobban ellenőrzött területen fekszik. Az épület erődítményszerű falát számos
arab nyelvű propagandafelirat borítja. Az ablakokat vasrács védi, és a
szerzetesek senkit nem engednek az épületbe. Beszéltem Jeruzsálemben a kolostort
felügyelő patriarchával is, aki szintén elzárkózott a kutatástól. Nem azt
állítom azonban, hogy a kincsek feltétlenül a kolostorban vagy alatta vannak. Az
épület körül a sivatagban méhkasszerűen számos föld alatti barlang és üreg
található, és a hagyomány szerint ezek egyikében rejtőzött el Heródes elől a
Jézus születését köszöntő három napkeleti bölcs is. Modestus püspök fejében
talán épp ez járhatott, amikor rejtekhelyet keresett a kincseknek. A környéken
járva olyan nyomokat találtam, amelyek arra utalnak, hogy a közelmúltban valaki
fémkereső detektorokkal kutatta a sivatagi barlangokat. Hogy kik lehettek, nem
tudom. Politikai szempontból jelenleg patthelyzet van az ügyben az izraeli, a
palesztin és a görög ortodox hatóságok között.

A körülmények azonban megváltozhatnak, mint ahogy a qumráni tekercsek
nyilvánosságra kerülését a véletlen felfedezés mellett a modern Izrael
megalapítása nyomán kialakult új helyzet is segítette. Mi van akkor, ha mégis
előkerül a menóra?

– Ez csak látszólag vallási kérdés, valójában messzemenő politikai
következményei lehetnek. Az első kérdés, hogy ki találja meg a kincseket. Vajon
a palesztinoknak vagy általában az iszlám világnak érdekében állhat az, hogy az
újságok címoldalon közöljék a hírt, miszerint megtalálták az ősi zsidó Templom
szent tárgyait? Semmi esetre sem. A görög ortodoxok? Nekik sem áll érdekükben a
kutatás, hiszen akkor a Vatikán helyett őket vádolnák azzal, hogy évszázadokon
keresztül titkolták a kincsek hollétét. Csak egy reális érdekelt marad: Izrael.
Számukra hatalmas szimbolikus jelentőséggel bírnak ezek a tárgyak, az állam
létezési jogát erősíthetik meg. Ne felejtsük, hogy a menóra ma is hivatalos
jelképe Izraelnek. Elmondtam nekik a kutatásaim eredményét, és úgy látom, hogy
nagy az érdeklődés. Több meghívást is kaptam fontos tanácsadó testületektől és a
kutatásban érdekelt, csúcstechnológiát alkalmazó műszaki nagyvállalatoktól. De
ahogy mondtam, humanista ember vagyok, és tisztában vagyok azzal a veszéllyel,
amely a Templom-hegy sorsát ma övezi. Ezek a kincsek pedig közvetlenül onnan, a
hajdani zsidó Szentélyből származnak. Elég a provokációnak egyetlen szikrája, és
a pokol vihara szabadulhat el az egész világon. Nem akarok ennek semmi formában
okozója lenni, hiszen nyilvánvaló, hogy vannak olyan jobboldali szervezetek
Izraelben, akik a menóra megtalálása után azonnal a Templom újbóli felépítését
követelnék a Templom-hegyen a mai mecsetek helyén. Politikusok már régen
állítják, hogy ez a harmadik világháborúba sodorná a világot.

Ha Ön dönthetne, mit tenne?

– Köszönöm, maradok inkább régész, mint politikus, különösen egy ilyen nehéz
ügyben. Nem szeretném azonban, ha a kutatásaimat valaki anticionista célra vagy
akár palesztinellenes célra használná fel. Magam is zsidó származású vagyok, bár
nem vallásos. A családom nagy része a kelet-európai táborokban halt meg. Azt
remélem, hogy a jövőben tovább lehet békében kutatni a Biblia régészeti kincsei
után – Izraelben és Palesztinában egyaránt.

Történetírók a kincsekről

Josephus Flavius – papi származású zsidó hadvezér és történetíró


(eredeti nevén Joszéf ben Matitjáhu) (kb. 37–100). Fiatalon egy Rómába menő
küldöttség tagjaként a császárváros csodálója lett, de hazatérve 66-ban a
Róma-ellenes felkelés egyik parancsnoki posztját bízták rá.

A vereség után feladta magát, s mert megjósolta Vespasianus hatalomra kerülését,
a császári család bizalmasa lett. A rómaiak tolmácsaként szemtanúja volt a
Szentély lerombolásának.

A háború után a császári udvar kegyenceként és hivatásos történetíróként
életjáradékából és júdeabeli birtokainak jövedelméből élt, magát kizárólag az
irodalmi tevékenységnek szentelve. Fő művei: A zsidó háború és A
zsidók története
csaknem teljes egészében ránk maradtak.

Cassius Dio – római történetíró (163/4–235). Gazdag provinciális családból
származott, már fiatalon a római szenátus tagja lett. Hivatali pályája meredeken
emelkedett felfelé, egyre magasabb méltóságokat töltött be. Két ízben volt
consul, majd visszavonult szülőföldjére. Fő műve a Rhómaiké hisztoria
(Római történelem) volt, ebben Róma történetét írta meg a város alapításától
saját koráig. Műve a bizánci történészek számára a római történetírás
reprezentatív képviselője volt.

Ammianus Marcellinus – római történetíró és hadvezér (kb. 330–395). Jómódú
család sarja volt, ifjúkorában a testőrség soraiban szolgált. Utolsó katonai
ténykedése a perzsák elleni hadjáratában való részvétele volt, majd visszavonult
a katonai szolgálattól, és szülővárosában telepedett le, ahol szoros
érintkezésbe került az ottani arisztokráciával. Itt írta meg nagy művét, melynek
a Res gestae (Események) címet adta, s amelynek egyes részeit nyilvánosan is
előadta.

Procopius – bizánci történetíró (kb. 490/510–560) a Justinianus korára vonatkozó
legfontosabb történeti forrás. Sok egyéb művet is írt, például az Épületekről és
a Háborúkról címen, amelyek nem sorolhatók szorosan a történeti művek közé.
Számunkra legfontosabb a Titkos történet (Anecdota) címen kiadott
gyűjteménye, amely erőteljes támadás Justinianus és felesége, Theodóra ellen.
(dr. Grüll Tibor történész)

Olvasson tovább: