Kereső toggle

Evangéliumi keresztények Amerikában

A média új felfedezettjei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Európában ma sem eladható az evangéliumi kereszténység, annak ellenére sem, hogy mára egyértelművé vált: George W. Bush amerikai elnök újraválasztásában jelentős szerepet játszó amerikai evangéliumi keresztényeket ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Time magazin európai és amerikai kiadása ezért ezen a héten különböző címlappal jelent meg. Míg az amerikai kiadás vezércikkben mutatja be az Államok 25 legbefolyásosabb evangéliumi keresztény vezetőjét, addig az európai változat vezető írása arra próbál választ találni, hogyan tudjuk boldogsághányadosunkat minél magasabban a nulla szint felett tartani.



A Time magazin amerikai kiadásának címlapja. Feltérképezték a konkurenciát

Az Egyesült Államok történelmének formálásában a kezdetektől jelentős szerepet játszottak az evangéliumi keresztények, kezdve azokkal, akiknek hitük miatt kellet az Újhazába menekülniük az öreg kontinensről, azokon az alapító atyákon keresztül, akik a modernkori történelem legtartósabb alkotmányát hozták létre, egészen azokig, akiknek szavazata tavaly novemberben eldöntötte, hogy ki legyen a világ vezető hatalmának elnöke az elkövetkező négy év során. Az Államok története tehát nem érthető meg nélkülük, modern korunk médiavilága mégis többé-kevésbé ellenséges, de legalábbis lenéző és gyakran kriminalizáló módon viszonyult hozzájuk az elmúlt évtizedekben. Azonban a tavalyi elnökválasztási kampányban játszott szerepük következtében – úgy tűnik – az amerikai média most fedezi fel magának igazából ezt az eddig elhallgatott, elhallgattatott mozgalmat és annak képviselőit. 

A hetvenes-nyolcvanas években a média figyelmét elsősorban a televíziós prédikátorok (valós) botrányai foglalták le, ezt követte a kilencvenes éveknek a nagy hallgatása, amelyet ugyan megszakított egy-egy próbálkozás, amelynek során negatívan állítottak be egy-két ismert keresztény vezetőt – Benny Hinn, Pat Rorbertson –, de összességében a negligálás volt a média fő hozzáállása ebben az időben az evangéliumi keresztények felé. Ez a szemlélet a legutóbbi időkig olyannyira meghatározta a tv-csatornák műsorkészítését, hogy amikor George W. Bush újraválasztásával kapcsolatban nyilvánvalóvá vált az evangéliumi réteg meghatározó szerepe, a róluk szóló CNN-összeállítás provinciálisnak, kispolgárinak állította be őket. A film – valószínűleg szándékosan – nem a mozgalom legismertebb személyeit és irányzatait mutatta be, a nézők felé a szerkesztőknek az evangéliumi réteggel kapcsolatos előítéleteiket és tartózkodását sugározva. A Time-ban megjelent cikk, majd azt ezt követő Larry King műsor (a CNN-en!) azonban már egy paradigmaváltásra utal: a negligálás, illetve az úgynevezett tényfeltáró, de valójában gyanakvással teli cikkeket az elmúlt időszakban olyan írások, riportok váltják fel az amerikai sajtóban, amelyek valóban megismerni szeretnék az amerikai lakossággal ezt a réteget. A Time magazin említett cikkében az amerikai evangéliumi mozgalom azon 25 vezéregyéniségét mutatja be, akik egyre nagyobb befolyással bírnak, vagy valamilyen különleges helyet vívtak ki maguknak az amerikai társadalomban. (lásd keretes írásunkat)

A cikk ezt követően arra keresi hosszasan a választ, hogy tartozik-e, és ha igen, mivel az újraválasztott elnök ennek a szavazótábornak. Annak a szavazótábornak, amelynek számos tagja véli úgy, hogy a mostani elnök nem egy olyan személy, aki "megérti" őket, hanem ténylegesen közülük való. A kérdés azért is foglalkoztatja a cikk szerzőit, mert Bush beiktatási beszédében, valamint második ciklusának programjában már érezhetően kevesebb alkalommal fogalmazta meg közvetlenül azokat a morális értékeket képviselő politikai célokat, amelyekért való határozott kiállásával nyerte meg az evangéliumi keresztény szavazótábor támogatását. A cikk ugyanakkor megemlíti azokat a keresztény vezetők által megfogalmazott véleményeket, amelyek szerint a most elért politikai sikerek nem válhatnak az egyház legfőbb céljává, és nem terelhetik el a hívők figyelmét az olyan bibliai értékekről, mint a türelem és az alázat. A Watergate- botrány főhőséből börtönevangélistává lett Chuck Colson megfogalmazásában "az egyháznak a legtöbb alkalommal sikerült eddig a saját lábába lőni, valahányszor nagyobb hatalomra tett szert a társadalomban".

A tekintélyes amerikai magazin figyelmét azonban nemcsak Bush újraválasztása irányította rá erre az egyre kiterjedtebb és befolyásosabb vallási közösségre, hanem már az elmúlt évtizedek során is időről időre foglalkozott a témával. A népszerű televíziós riporter, Larry King a CNN hírtelevízión közvetített közkedvelt műsorában a magazin által összeválogatott 25 vezető közül Tim LaHaye, Franklin Graham, T. D. Jakes és Brian McLaren keresztény vezetőket hívta meg Los Angeles-i stúdiójába, akikkel többek között a Time által is feltett kérdést vitatta meg. Valamennyi keresztény vezető azon az állásponton volt, hogy – amellett hogy politikai vezető lévén az elnök elsősorban választási ígéreteinek megtartásával tartozik – elsősorban ők, tágabb értelemben a keresztény közösségek tartoznak az elnök, mint az ország első számú emberének azzal, hogy imáikkal támogatják.

A média által a korábbiakban megütött hangvételtől eltérő stílusú írás jelent meg a héten a Washington Postban is. A lap egyoldalas cikkében bemutatja Joel Osteen houstoni pásztor sikertörténetét, akinek modern stílusú zenés istentiszteleteit mintegy harmincezren látogatják heti rendszerességgel. A "mosolygó pásztor" névvel illetett lelkészt tekinti az újság korunk egyik legkeresettebb "árucikkének" a médiaegyházak világában. Istentiszteleteit 95 százalékos lefedettséggel sugározzák az ország területén, valamint további 150 országban. A negyvenegy éves, makulátlan öltözet? pásztor nem az öklét rázva fenyegeti a bűnösöket, hanem energikus prédikációiban egyszer? igemagyarázatokat ad arra, hogyan lehet ma reménységgel és erővel élni.

Elnöki beszédíró, börtönevangelista és könyvkiadó a Top 25 listáján

A 20 milliós példányszámot elérő Céltudatos élet cím? könyv szerzője, Rick Warren egy 22 ezer fős kaliforniai megagyülekezet vezető pásztoraként szolgál, emellett ő irányítja azt a hálózatot is, melynek mintegy negyvenezer gyülekezet a tagja. Amikor 600 vezető pásztort arra kértek, hogy nevezzék meg azt a személyt, aki ma a legnagyobb befolyással bír az ország keresztény közösségeire, Warren nevét említették Billy Graham után. Bár Billy Graham fia, Franklin lesz a hivatalos örököse Billy Graham szervezetének, mégis az 51 éves Warremt tekintik az idősebb Graham szellemi utódjának.
Michael Gersont nem véletlenül említi a Time az ország 25 legbefolyásosabb evangéliumi kereszténye között, Gerson ugyanis az a személy, aki szavakba önti azt, amiben az elnök hisz, amit gondol és közölni szeretne a nemzettel. A negyvenéves Michael Gerson az elnök első számú beszédírója, akinek ebben a minőségében egyszerre kell tisztában lenni a Biblia alapigazságaival és Bush texasi gyökereivel. Bár ellenfelei sokat kritizálták az elnököt a keresztény terminológia használatáért, ezek a megfogalmazások, ha Gersonon múlik, továbbra is megmaradnak az elnök szóhasználatában. Az egykori újságíró szerint ugyanis, "ha a keresztény elvek kikerülnek a közbeszédből a társadalmi igazságosság legfőbb gyökerétől szakítanánk el magunkat."

Charles Colson személyében egy híres hírhedt szereplőt is találhatunk a Time által összeállított listában. Colson – aki Richard Nixon tanácsadója volt a Watergate-botrány kibontakozásáig – sokak visszaemlékezése szerint maga a Gonosz, aki a legaljasabb politikai trükkökre is képes volt szándékainak megvalósítása érdekében. Colsont végül 1974-ben elsőként ítélték el a Watergate-ügyben érintettek közül, és hét hónapot töltött börtönben. Colson azonban még börtönbevonulása előtt megtért, amelyről a Boston Globe azt írta, "hogy ha Colson meg tudta bánni a bűneit, akkor mindenki számára van remény". Szabadulása után felekezetközi börtönszolgálatot hozott létre, amely ma már egy 50 millió tagot számláló 110 országban működő szervezet, amelynek huszonöt évig volt a vezetője. Több évtized után Colson újra bekapcsolódott a politikai életbe, ahol többek között az egyneműek házassága elleni lobbitevékenységben vesz részt. 2000-ben Jeb Bush floridai kormányzó visszaállította Colson állampolgári jogait – amelytől a Watergate-ügy miatt fosztották meg – melynek során visszakapta szavazati jogát is.

A Time a legbefolyásosabb evangéliumiak között említi Ted Haggardot, a harmincmillió tagot számláló Evangéliumiak Nemzeti Szövetségének elnökét. Haggard befolyása több esetben közvetlenül is érvényesült az elnöki döntéshozatal során: a lelkész egy alkalommal az acélvédővámok ellen érvelt az Ovális Irodában, mivel véleménye szerint a szabad piacok élénkítik a gazdaságot, ez pedig segítségére van a szegényeknek. Bush meghallgatta a tanácsot, és eltörölte a vámot. Haggard erőteljesen lobbizik az egynem? házasságok elismerése ellen, és Gersonnal hasonló elvet vall a keresztény elvek megjelenítése kapcsán: "az evangéliumi mozgalom világméretű növekedésével párhuzamosan részt kell vennünk a politikai és társadalmi életben, hogy világméretekben hatást gyakoroljunk a kultúrára".

A Time magazin néhány éve írt már T. D. Jakes pünkösdi–karizmatikus prédikátorról, azt a kérdést téve fel (a címlapon), hogy ő az új Billy Graham. A cikk írói ezúttal nemes egyszerűséggel pünkösdi média mogulnak nevezi Jakeset, a fekete prédikátor ugyanis a média minden ágában képviselteti magát, számos nagysiker? könyv szerzője, vasárnapi istentiszteleteit – amelyet átlagosan 35 ezer ember látogat – negyvenmillió dolláros high-tech stúdió közvetíti a világ minden tájára azok számára, akik távolról szeretnének bekapcsolódni, gospel albumával pedig Grammy-díjat nyert, jelen pillanatban két filmen dolgozik. 

T. D. Jakes azonban nem az egyetlen, aki otthonosan mozog a médiában: Pat Robertson – akit nyilvánvaló politikai befolyása ellenére nem említ meg a cikk – tévé-csatornája, a CBN milliókat ér el, de hasonló módon milliókhoz jutott el a LaHaye házaspár bibliai ihletés? regényfolyama, Az elragadtatás, amelyet eddig 40 millió példányban adtak el. Szintén a befolyásos médiaszereplők közé tartozik Stephen Strang, az évente 33 millió dolláros forgalmat produkáló és mintegy 100 könyvet kiadó Strang Communications tulajdonosa, aki szintén a Fehér Ház gyakori vendége. Strang adta ki ugyanis Az elnök hite cím? könyvet, amely – bár Strang szerint nem ez volt a könyv megjelentetésének elsődleges célja – fontos szavazatokat hozott az elnökválasztás során.

Olvasson tovább: