Kereső toggle

Nagy Sándor: erkölcstelen tanulság?

A babilóni rontás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újabb hollywoodi szuperprodukció – újabb botrány. Huszonöt athéni jogász perrel fenyegette meg Oliver Stone rendezőt illetve a Warner Brothers filmstúdiót, amiért Nagy Sándorról forgatott "kardos-szandálos" történelmi filmjükben minden idők legnagyobb hadvezérét homoszexuálisnak ábrázolták. A történelmi források ugyan nem támasztják alá a görög ügyvédek véleményét, annyi azonban bizonyos, hogy a konzervatív erkölcsi értékrendet vallóknak van okuk a felháborodásra.



Minden idők legnagyobb hadvezére – ahogyan azt Hollywoodban képzelik Fotó: OWS

"Mértékletesség, bátorság, igazságosság, állhatatosság, önuralom, szelídség" – nagyjából ezek azok a fogalmak, amelyek a görögök számára az erkölcsöt megtestesítették. Nem lévén írott vallási törvényük, pusztán a józan észre, jól felfogott érdekeikre és lelkiismeretük szavára hallgathattak ebben a kérdésben. A görög nevelés célja az volt, hogy külsőre szépekké, belsőre nézve jókká (kalosz kai agathosz) nevelje az ifjakat.

Alexandrosz, a jellemes 

Ami a nevelést illeti, Nagy Sándornak nem lehetett oka panaszra, hiszen korának legjobb paidagógoszai és filozófusai tanították az erényre. Közülük is kivált Arisztotelész, akiről – bár kapcsolatuk később meghidegült – egész életében nagy véleménnyel volt. Külsejét tekintve Alexandrosz nem volt a legtermetesebb makedón férfi. Akadtak nála délcegebbek is: példának okáért barátja, Héphaisztión. A római történész, Curtius Rufus szerint "egykorú volt a királlyal, de fenségesebb külsejű, ezért a királynék őt nézték uralkodónak, s előtte hódoltak perzsa szokás szerint". Héphaisztiónt Alexandrosz "minden ember közül a legjobban szerette" – ám ez legfeljebb Oliver Stone számára jelent homoszexuális kapcsolatot, valójában erre egyetlen ókori forrás sem utal. 

A fiatal Nagy Sándor jellemvonásai ennek épp\' az ellenkezőjét támasztják alá. "Már gyermekkorában – írja Plutarkhosz – kitűnt önuralmával, mert hevesvérűsége és szenvedélyessége ellenére is érzéketlennek mutatkozott a testi gyönyörök iránt." Házassága előtt még nővel sem akadt dolga, egyetlen damaszkuszi hadifogolynő kivételével. Alexandrosz ebben az időszakban az azonos neműekkel létesített szexuális kapcsolatot is mélyen megvetette. Ez derül ki egy szintén Plutarkhosz által ránk hagyományozott történetből is. Amikor Philoxenosz, a tengermelléki tartományok parancsnoka levélben azt kérdezte tőle, hogy a Tarentumban talált két feltűnően szép rabszolgafiút (akik egy bizonyos Theodórosz tulajdonában voltak), nem akarja-e megvenni: "…Alexandrosz méltatlankodva kifakadt, és hangos szóval kérdezte barátaitól, milyen gyalázatos tetten érte őt Philoxenosz, hogy ilyen becstelen ajánlat közvetítésére vállalkozott. Philoxenoszt aztán egy levélben alaposan lehordta, és ráparancsolt, hogy Theodóroszt portékájával együtt küldje a nyavalyába". Gyalázat és becstelenség – tömören ez volt a véleménye a hódításai elején járó Alexandrosznak a természetellenes nemi kapcsolatról. 

A romlás kezdete

Nagy Sándor ebben az időben "jó hírét többre becsülte még az életnél és a királyságnál is". Nemcsak barátaival, a makedón előkelőségekkel, hanem a legyőzött népek vezetőivel is kegyesen bánt. Nemegyszer még az ellene harcolóknak is megbocsátott, ha elég bátornak és vitéznek tartotta őket. Később azonban megkeményítette a sok rágalom, s annyira hiú lett hírnevére, hogy a legkisebb kritikát sem tűrte. Ha barátai ellenkeztek vele, depressziós rohamok törtek rá: "ilyenkor sátrába zárkózva feküdt elkeseredésében és haragjában", sőt később gyilkosságok elkövetésétől sem riadt vissza. Első ízben barátját, Kleitoszt ölte meg részegen, ami után öngyilkosságot akart elkövetni, de ebben megakadályozták. Később már nem volt lelkiismeret-furdalása a nyíltan vagy titokban kivégzett emberek miatt, akik pedig többnyire barátai és jóakarói voltak. 

Plutarkhosz azt is hibájául rója fel, hogy rendkívüli mértékben vágyott a hadi dicsőségre, oly mértéktelenül dicsekvő volt, "mint egy közkatona"; ugyanakkor dicsérőleg jegyzi meg róla, hogy "mindig megtartotta a hadviselési szabályokat, és királyhoz méltóan harcolt". A fennmaradt történeti források alapján egyet lehet érteni Curtius Rufus értékelésével: "Úgy hiszem, ha Nagy Sándor élete végéig meg tudta volna őrizni szerény lelkületét, boldogabb lett volna, mint amilyennek akkor látszott, amikor, mintha csak Liber atya (Dionüszosz) tartana diadalmenetet, győztesen bejárt minden országot a Hellészpontosztól (a mai Dardanellák) az Óceánig. Ha ilyen marad, bizonyára győzedelmeskedik leküzdhetetlen bűnein, a dölyfön és a haragon, és óvakodik attól, hogy barátait lakoma közben leölesse: akkor nem merészelt volna csatákban kitűnt férfiakat, akik oly sok népet igáztak le, meghallgatás nélkül lekaszaboltatni. Eleinte még nem részegítette meg a siker; csakhogy kezdetben szerényen és okosan hordozta szerencséjét, végül pedig már nem bírta el annak nagyságát."

Babilóni szokások

A nemeslelkű, erényes Alexandroszt kétségkívül kicserélte a Kelettel való találkozás. Először a delphoi jósda parancsának engedve hatszáz kilométert tett meg az egyiptomi sivatagon át, csak hogy felkereshesse Zeusz Ammoniosz szentélyét, mert "a halandók rangjával be nem érve, vagy maga is elhitte, vagy csak másokkal akarta elhitetni, hogy ez az isten nemzette őt". Ettől kezdve nem tűrte el, ha Philipposz fiának nevezték. 

Az igazi változás azonban Babilónban ment végbe benne. "A király huzamosabban időzött e városban, mint bárhol, és sehol másutt nem esett még ekkora csorba a katonai fegyelmen, mint éppen itt. Nincs még egy ilyen romlott erkölcs? város, mely változatosabb eszközökkel ingerelne és csalogatna fékevesztett kicsapongásra. Apák és férjek eltűrik, hogy lányuk, hitvesük ocsmányul közösüljön a jövevénnyel, csak pénzt kapjanak a gyalázatért. Az efféle lakomák és tivornyák Perzsia-szerte kedvesek a királyok és tisztviselőik szemében, Babilóniában pedig különösképp belemerülnek a borivásba és mindabba, ami a részegséget követi. (…) A makedón sereg, Ázsia leigázója, harmincnégy napig tespedt ebben a fertőben, s így kétségtelenül erőtlen lett volna a harcokra, ha ellenséggel kerül szembe." 

Alexandrosz vezérei a médek és perzsák legyőzése után szinte felfoghatatlan luxusban éltek. Plutarkosz jegyzi fel, hogy egyikük ezüstszögekkel kivert sarut hordott; a másik teveháton hozatott port Egyiptomból tornagyakorlataihoz; s az előkelők testük megkenéséhez és fürdőik illatosításához olaj helyett mirhát használtak. Alexandrosz eleinte ezért szigorú feddésben részesítette őket, később azonban már maga is hasonló életmódot folytatott. 

Indiai hódítása alatt a Perzsiában megszállóként hátrahagyott katonái olyan mértékig eladósodtak a bordélyházaknak és kereskedőknek, hogy a fővezér tízezer talentummal tudta csak kiváltani őket. (Ez hozzávetőlegesen 260 tonna ezüst, amely mai értéken számolva több mint 70 millió amerikai dollárt, azaz több mint 13 milliárd forintot tesz ki.) "Így a makedón sereg, amely annyi dúsgazdag népet legyőzött, több dicsőséggel, mint zsákmánnyal tért vissza Ázsiából" – jegyzi meg Curtius Rufus. 

Elferdült szexualitás

Babilón után nemcsak Nagy Sándor mértéktartása és szerénysége tűnt el egycsapásra, hanem szexuális szokásai is megváltoztak. Bár addig sem vetette meg a lakomát és a borivást, ettől kezdve semmi nem szabott határt dorbézoló kedvének: "Mértéktartását mindinkább elhomályosította fékevesztett borivó szenvedélye (…) már fényes nappal lakomához ült, melyen prostituáltak is részt vettek, akik kicsapongóbban, mint illett volna, örökösen a fegyveresek közt csellengtek." Perszepoliszban egy görög prostituált javaslatára részeg fejjel felgyújtották a perzsa királyi palotát.

Végeláthatatlan tivornyák, szertelen részegeskedés, szexuális erkölcstelenség – mindez idegen szokás szerint. Nagy Sándor – noha Dareiosz anyjához, feleségéhez és lányaihoz egy ujjal sem nyúlt – a perzsa királytól átvette annak háromszázhatvanöt ágyasát és a köröttük rajzó heréltek seregét: "akik szintén asszonyi módra szeretkeztek" – írja róluk megvetően Curtius. Ettől kezdve a régi Alexandroszra nem lehetett többé ráismerni. 

Különösen megdöbbentő, hogy ez a legyőzhetetlen hős hogyan keveredett egy minden hájjal megkent eunuch, Bagóasz hálójába. "Ezt az ifjúsága virágában levő gyönyör? herélt ifjút", aki korábban Dareiosz szeretője volt, Nabardzanész hürkaniai satrapától kapta ajándékba. Eleinte nem foglalkozott vele, ám később "testi engedelmességével egészen magához láncolta Nagy Sándort" – olvassuk Curtius Rufusnál. Indiából történő visszatérése után egy Orszinész nev? perzsa satrapa azzal sértette meg Bagóaszt, hogy nem adott neki ajándékokat, mert – úgymond – "a perzsáknál nem szokás férfiszajhát választani, aki asszonyi módon kéjeleg". Bagóasz azonban bevádolta Alexandrosznál az előkelő perzsa férfit, akit Nagy Sándor hamis vád alapján kivégeztetett. Orszinész utolsó szavai állítólag ezek voltak: "Hallottam hírét, hogy hajdan asszonyok uralkodtak Ázsiában, de hogy heréltek uralkodjanak, az már valóban hallatlan dolog." A római történetíró még ennél is súlyosabb véleménnyel van róla: "[Alexandrosz] élete végén annyira hűtlenné vált addigi énjéhez, hogy ő, aki egykor szilárdan ellenállt az élvezeteknek, most fiúszeretője kénye-kedve szerint egyeseknek birodalmakat ajándékozott, másokat megfosztott életüktől." 

Az Indiából történő visszavonulás után teljes egészében Dionüszosznak – a bor és a kicsapongás görög istenének – szentelte magát és seregét. "Éjjel-nappal szüntelenül lakmároztak" – írta a korabeli forrásokra támaszkodó Plutarkhosz erről az időszakról. Bár káldeus jóspapjai – akiket mindenhová magával cipelt – óva intették attól, hogy Babilónba menjen, ő nem hallgatott rájuk, és visszatért a bűnös városba. Nagy Sándor napjait jóslatkérésekkel, a babilóni bálványisteneknek bemutatott áldozatokkal, és véget nem érő ivászattal töltötte. Utolsó lakomáján állítólag egy hat liter űrtartalmú, színbort tartalmazó kupát ürített ki, majd görcsök között hirtelen összecsuklott, kómába esett és meghalt. Mindez i. e. 323. június 10-én, az esti órákban történt, Nabukodonozor palotájában. Hódításokkal szerzett birodalma szinte még abban az órában darabjaira hullott.

Az igazi tanulság

Nagyjából így foglalható össze Nagy Sándor tündöklésének és bukásának története. De mi lesz mindebből Oliver Stone filmjében? Kritikusai szerint a rendező egyrészt a "birodalmi tematikát" állítja középpontba filmjében, amelynek negatív üzenetét az amerikai nézők értik igazán. J. D. Connor harvardi filmesztéta szerint az amerikai filmrendezők előszeretettel foglalják bele hatalmas filmeposzokba politikai nézeteiket. Szerinte Stone filmjének fő kérdése: hol húzódnak a birodalomépítés határai? Mely ponton kell a birodalomteremtőnek visszafordítania csapatait? Mivel Nagy Sándor történetének legnagyobb része a mai Irak (az ókori Mezopotámia) területén játszódik, a kritikus szerint nem csoda, ha a rendező "néhány lövést vaktában lead az amerikai elnökre". Nagy Sándor babilóni palotájának erkélyéről alátekintve a következő szöveget mondja: "Ezek az emberek változást akarnak, változásra van szükségük." Midőn az egyik veterán makedón hadvezér szemére veti Nagy Sándornak, hogy "egész Ázsia meghódítása nem szerepelt apád küldetésében", a király így felel neki: "Én nem az apám vagyok." Egy mai amerikai számára ezek a szavak félreérthetetlenül a Bush-családra, illetve George W. Bush elnökre utalnak.

A filmnek azonban van egy másik, rejtettebb célja is, amely még a "birodalomkritikánál" is sokkal veszedelmesebb. Nézőit egy olyan világ erkölcsi értékrendjének elfogadására ösztönzi, amely magát Nagy Sándort és egész életművét is tönkretette. Oliver Stone már eddig forgatott filmjeivel (a teljesség igénye nélkül: Comandante, 2003; Nixon, 1995; JFK, 1991) is kiérdemelte a "legtörténelmietlenebb történelmi filmes" minősítést. A mostani alkotáshoz szakértőnek felkért Robin Lane Fox oxfordi történész 1973-ban írta meg Alexander the Great cím? monográfiáját, amelyet a szakma akkoriban sem fogadott osztatlan lelkesedéssel. Több, mint érdekes, hogy az azóta eltelt időben Fox érdeklődése a kereszténység és pogányság szembenállása, illetve a Biblia felé fordult. Hogy milyen szándékkal? 1992-ben kiadott könyvének már a címe is sokat sejtető: The Unauthorized Version: Truth and Fiction in the Bible (Nem hivatalos változat: igazság és fikció a Bibliában). Fox ebben a könyvében azon kesereg, hogy "a keresztények úgy nézik a Bibliát, mint egy egyedülálló könyvet, megfosztva azt történelmi körülményeitől". A szerző azt állítja, hogy ezek a korabeli keletkezési körülmények – amennyiben egyáltalán kinyomozhatók – mára a Biblia erkölcsi tanításait is elavulttá teszik. Gyanítható, nemcsak a Nagy Sándor-film történelmi szakértője, hanem maga a rendező is egyetért ezzel a kijelentéssel, máskülönben aligha ábrázolta volna azt a Nagy Sándort követendő példaként a huszonegyedik század emberének, akinek erkölcsi romlása éppen azt a tanulságot rejti, hogy a Tízparancsolat szellemi-erkölcsi törvényei történelem- és kultúrafelettiek. 

(A szerző történész)

Olvasson tovább: