Kereső toggle

Babilon és Jeruzsálem: az ősi riválisok

Sineár, a lázadás földje

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991)



Nem meglepő, hogy az iraki háború megindulása óta a hírügynökségek a napi haditudósítások mellett rendszeresen kitérnek a térség gazdag történelmi múltjára is. Az sem váratlan, hogy a konfliktust kultúrák közötti összecsapásként értelmező kommentátorok vallási szempontból is szimbolikusnak tekintik a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén zajló eseményeket. Történelmi szempontból a termékeny mezopotámiai síkság a civilizációk őshazája, és a térséget – elsősorban az ősi Babilonból eredeztethető kultuszok miatt – a különböző vallások forrásaként is számon tartják.

Ahogy azt legutóbb a Columbia űrsikló tragédiája kapcsán láthattuk, a szinte élő adásban közvetített balesetben sokan megpróbáltak a konkrét eseményen túlmutató szimbólumokat keresni. (Babonás káröröm. Hetek, 2003. február 7.) Még inkább így van ez az iraki háború kapcsán. Az arab nyelv? hírtelevíziókban a szövetséges hadsereg előrenyomulását lassító sivatagi homokvihart "Allah támogatásának" tulajdonították, aki – úgymond – most így áll bosszút az első öbölháború tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Vihar nev? hadjáratáért. A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnokhoz, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket. A termékeny félhold északi szarvának múltja, amely egészen a teremtés pillanatáig visszanyúlik, mindenki számára gazdag szimbólumvilágot kínál.



Freskó Szaddámról és Nabukodonozorról az Umm-Kaszr-i nemzetközi kikötő VIP várójában. Fordulat után Fotó: Reuters

Az Eufrátesz és Tigris folyók vidéke már a Teremtés könyvének legelején feltűnik, a hajdani Édenkert részeként. Josephus Flavius, az első században élt zsidó történetíró az Édent megöntöző négy folyót nyugatról a Nílussal, középen az Eufrátesszel és a Tigrissel, kelet felől pedig a Gangesszel azonosítja, ami megfelel az emberiség "termékeny félhold" névnek.

A mezopotámiai eredetmítoszok szerint az élet fája a későbbi Babilon helyén állt a paradicsomban, és innen ered a város neve: "istenek kapuja". A Teremtés könyve szerint az élet fája (a "jó és a rossz tudásának" fájával együtt) a "kertnek közepén" volt. Josephus földrajzi meghatározása szerint az Éden közepe az Eufrátesz vidéke.

Ezért nem lehetetlen, hogy az édenbeli aranykor éppen a későbbi Babilon helyszínén szakadt meg, miután az "ősemberek" – Éva és Ádám – elfogadták a kígyón keresztül őket megszólító Gonosz ajánlatát ("olyanok lesztek, mint Isten"). Az emberiség első – de nem utolsó – lázadásának a következménye az Éden elvesztése lett. Ennek a bukásnak az emlékét a sumer mondák is megőrizték. Jeremiás próféta pedig később mint a "romlásnak hegyéről" beszél Babilonról, amely az "egész földet megrontotta".

Bár a Föld – legalábbis a korábbi paradicsomi állapotához képest – az Édenből történt kiutasítást követően kietlenné vált, az emberek továbbra is ebben a térségben maradtak. Az őscivilizáció tudáskincsét Josephus Flavius szerint két oszlop őrizte meg az özönvíz utáni kor számára. Ezt az "adatbázist" – amely a teremtésről és az emberiség jövőjéről is tartalmazott információkat – a történész szerint Sziriád földjén állították fel őseink. Sziriád valószínűleg a mai Egyiptom területét jelenti. Az utóbbi években számos olyan könyv jelent meg magyarul is, amelyek szerzői azt feltételezik, hogy az ősi, Mezopotámiából származó titkokat a Nagy Piramis, vagy éppen a szfinx, illetve az alattuk elrejtett termek őrzik. E misztikus teóriák szerint ezeket az információkat az özönvíz előtt az emberiséggel kapcsolatot létesítő földönkívüliek hagyták itt a Földön, akiket a Teremtés könyve "nefilim"-nek (bukott angyalok, "istenek fiai"), a görög mondák titánoknak neveznek. Ma számos ezoterikus szervezet állítja magáról azt, hogy birtokában van ennek, a csak beavatottak számára megismerhető mágikus tudásnak. A Biblia ugyanakkor éppen Babilonnal hozza összefüggésbe a nemzeteket "megrészegítő" titkos tudást. Josephus szerint az "igaz és erényes" Sét (Ádám fia) állította a Sziriád földjén az oszlopokat. Az
ellentmondás magyarázata talán az lehet, hogy egykor két – különböző forrásból származó – ősi "könyvtár" is létezett a Közel-Keleten.

Nimród, az első diktátor



A Tigris és az Eufrátesz vidéke az özönvíz után ismét fontos események színtere lett. Noé egyik dédunokája, Nimród "a Sineár földjén" megalapította az első városokat, köztük Ninivét, Akkádot és Bábelt (Babilont). "Merész és hatalmas erej? ember volt – írja Josephus Nimródról –, aki meggyőzte az embereket arról, hogy ne Istennek tulajdonítsák a boldogulásukat, hanem saját erejüknek és bátorságuknak. Annak érdekében, hogy az embereket Isten félelmétől elfordítsa, fokozatosan zsarnokságot épített ki, amelyben az ő hatalmára biztosította mindenki számára a védelmet. Megígérte kortársainak, hogy bosszút áll Istenen azért, hogy őseiket az özönvíz során elpusztította, és azt állította, hogy az emberiséget újra vízözön fenyegeti. Ezért olyan tornyot fog építeni, mondta Nimród, amelyet a vizek nem boríthatnak el."

Nimród forradalma a Teremtő "trónfosztását" hirdette meg, és ezzel a vakmerő programmal sikerült szinte az egész emberiséget fellázítania és alattvalójává tennie. Hatalma önmaga istenítésén és az általa megalkotott, többistenhitet hirdető misztériumvalláson, illetve a fegyveres elnyomáson alapult. Ez a diktatúra megakadályozta – nincs új a nap alatt –, hogy az emberek a Noénak adott isteni rendelkezésnek megfelelően "disszidáljanak", vagyis nemzetségenként szétszóródva "betöltsék a Földet". (A bibliai generációs táblázatokból kiderül, hogy Noé és fia, Sém végigélte a nimródi szuperhatalom felemelkedését és bukását, és mindketten kortársai voltak Ábrahámnak is. Noé "az igazság hirdetője" volt, aki hűséges maradt a dédunokája által nyíltan megtagadott szövetség elveihez. A nimródi propagandagépezet ezért alighanem az első számú közellenségnek és a letűnt kor bukott képviselőjének állította be a pátriárkát. 

Nimród babiloni kísérlete azóta is a törvénytelen hatalomgyakorlás és vallási csalás jelképe, amely kis híján újra az emberiség pusztulását eredményezte. Csak Isten időben történt beavatkozásának és jóakaratának volt köszönhető, hogy a Bábel elleni természetfeletti támadás nem járt civil áldozatokkal. Modern katonai terminológiával szólva Isten egy pillanat alatt szétzúzta az ellenséges hatalom kommunikációs hálózatát, amikor a birodalmi tornyot építők addig egységes nyelvét összezavarta. (Érdekes kérdés, hogyan "törlődött" az ősnyelv Nimród alattvalóinak elméjéből, miközben ki-ki egy új, de a társától különböző nyelvet kezdett el beszélni. A diktátor parancsait mindenesetre többé senki nem értette meg, így a nimródi birodalom napok alatt széthullott. Az emberek a nemzetségeik szerint elindultak, hogy megkeressék a nekik kijelölt hazát. Talán erre a korra utal az, hogy sok nép mondavilága őriz ebből a korból a magyarok őseit vezető csodaszarvashoz hasonló történeteket.)



Mérleghinta



A Jerusalem Post nemzetközi kiadásának március 28-i száma idézi Menachem Mendel Schneerson rabbit, aki az első öbölháború idején azt mondta, hogy Babilon a történelemben "Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge". 

A közelmúltban elhunyt, nagytekintély? lubavicsi haszid rabbi megállapításával a Biblia és a történelmi események is egybecsengenek. Miután Nimród megbukott, megjelent – először az írott történelemben – Jeruzsálem neve. A Sineár földjéről indult útnak Ábrahám, aki hosszú vándorlása közben talán nemzetségének véneivel, a hosszú élete végéhez közeledő Noéval és fiával, Sémmel is találkozott. Ábrahám Kánaánba érve Sálem (Jeruzsálem) pap-királyától, Melkizédektől kapott áldást, akiről felismerte, hogy az "ég és a föld teremtőjének" képviselője. Erre a találkozásra azt követően került sor, hogy a történelem első közel-keleti háborújában Ábrahám legyőzte a Sineár királya által vezetett mezopotámiai koalíciót. (Teremtés könyve 14. fejezet) 



Szaddám palotája az ősi Babilon romjain épült. Eltűntek a turisták

A nimródi birodalom utódállamai felett aratott győzelemről Jeruzsálem királya azt mondta, hogy Ábrahámnak "a Magasságos Isten" adta kezébe az ellenségeit. A pátriárka Istentől ígéretet kapott arra, hogy a "te magodnak adom ezt a földet Egyiptomnak folyóvizétől a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig." (Teremtés könyve 15:18)

Schneerson rabbi "mérleghinta" tézisének megfelelően Ábrahámtól kezdve több mint ezer éven keresztül Jeruzsálem történelmi jelentősége egyre növekedett, miközben Mezopotámiában nem tudott kialakulni külpolitikailag jelentős hatalmi központ. Jeruzsálem fénypontját Salamon király idejében érte el, amikor a város a Templom-hegyen felépített szentélynek köszönhetően az akkori világ spirituális központjává vált. A kortársak számára egyértelm? volt, hogy a jeruzsálemi Templomban másutt nem tapasztalható természetfeletti erő, isteni jelenlét van. Ennek az erőnek, a sekinának a forrása a kortársak szerint a frigyláda volt. Séba királynéja, miután felkereste Salamont, bevallotta a királynak: "Mind igaz, amit az én földemben hallottam volt a te dolgaid felől és a te bölcsességedről, de én hinni sem akartam azokat a beszédeket, míg én magam el nem jöttem, és szemeimmel nem láttam. És íme nékem a felét sem beszélték el…" Jeruzsálem emellett a térség kereskedelmi központja is lett, annak ellenére, hogy folyóktól távol, nehezen megközelíthető helyen feküdt.



Nagy Sándor Jeruzsálemben



Salamon után a belső megosztottság és morális válságok következtében Jeruzsálem gyorsan veszített fényéből. Ezzel párhuzamosan az Eufrátesz vidékén előbb az asszír, majd a babiloni birodalom képében új, hódító hatalmak emelkedtek fel. Ezek jelentőségéről és történelmi emlékeiről a közelmúltban Grüll Tibor történész részletesen írt lapunkban (Háború és régészet Irakban. Hetek, 2003. március 14.). A közel-keleti hatalmi mérleg nyelve i.e. 586-ban billent végleg (de legalábbis több mint 2500 évre) Babilon és Mezopotámia felé, amikor Nabukodonozor király lerombolta Jeruzsálemet, és a Templomot felgyújtotta.

A romos Jeruzsálem a jelentéktelenségbe süllyedt. A Babilonba hurcolt zsidók egyike, Dániel azonban magas tisztességre jutott Nabukodonozor birodalmában, miután megfejtette a király álmát. A leírásból kiderül, hogy a babiloni uralkodó katonai győzelme ellenére elismerte: a jeruzsálemi eredet? spirituális tudomány fejlettebb a káldeus mágusok szintén ősi ismereténél. Dániel értelmezésében Jeruzsálem bukása után a Közel-Kelet egymást váltó világbirodalmak uralma alá kerül, amelyek közül az első Nabukodonozor országa. (lásd szintén Grüll Tibor írását: Birodalmak a Közel-Keleten – Sasok a nagy folyó mentén. Hetek, 2003. március 21.) Babilon uralmát a médek és a perzsák váltották fel, majd egy nyugati hatalom, Nagy Sándor hellén-makedón birodalma következett. Nagy Sándor örököseitől végül Róma vette át a stafétabotot.

Érdekes történelmi epizódot jegyzett fel Josephus Fla-vius a zsidók történetéről írott könyvében Nagy Sándorral és Jeruzsálemmel kapcsolatban. Amikor Alexandrosz a perzsa uralkodó, Dárius ellen keletre vonult, megállt Jeruzsálemnél. Ahelyett azonban, hogy hadseregével elfoglalta volna a várost, fogadta az eléje vonuló zsidó papokat. A főpap oldalán bevonult a városba, és áldozatot mutatott be a Templomban. "Amikor a papok megmutatták neki Dániel könyvét – írja Josephus –, amelyben a próféta kijelentette, hogy egy görögök közül származó fogja elpusztítani a perzsák birodalmát, (Nagy Sándor) feltételezte, hogy ő maga ez a személy." A makedón király annyira megörült a prófécia hallatán, hogy megígérte: Jeruzsálem lakói a zsidó törvények szerint mentesülnek minden hetedik esztendőben az adófizetés alól, sőt ugyanezt a Babilonban élő zsidók számára is garantálta – a megjövendölt győzelem után.

Nagy Sándor győzelmét a történeti feljegyzések szerint a babiloni asztrológusok is segítették. Dáriusnak megjövendölték, hogy a döntő csata előestéjén bekövetkezett holdfogyatkozás egy birodalom vesztét jelzi, míg a pusztító nyugati szélvihar annak jele, hogy a hódító nyugatról érkezik. Mivel a mágusok a holdat Perzsia szimbólumának tartották, a király kellőképpen megrémült a rossz ómenek hallatán. (Ma a csillagászok pontosan előre jelzik az égi jelenségeket, ezért azokra már előzetesen elkészülnek a – gyakran egymásnak szögesen ellentmondó – magyarázatok. Az Irak területéről idén május közepén megfigyelhető teljes holdfogyatkozásról például az egyik iszlám weboldal azt jövendöli, hogy az iszlám félholdas zászlajának felemelkedését hozza el, míg más értelmezésben a Hold eltűnése éppen egy iszlám hatalom vereségét jelzi ómenként előre.) 

Nagy Sándor valóban legyőzte a perzsa Dáriust, azonban birodalmát már nem tudta megszilárdítani, miután i.e. 323. június 13-án, 33 éves korában Babilonban váratlanul meghalt. 

Babilon a Római Birodalom számára határterület maradt. A párthusok elleni háborúk során nem sikerült az impérium hatalmát tartósan az Eufráteszen túlra is kiterjeszteni. Mivel a nagy folyó medre időközben több kilométerrel távolabbra került, Babilon elveszítette kereskedelmi jelentőségét, és a rómaiak után érkező arabok már a Tigris partján fekvő várost, Bagdadot tették meg az Iszlám Birodalom központjává. (lásd keretes írásunkat)

Babilon spirituális szempontból is elveszítette vezető szerepét, miután a káldeus misztériumvallás székhelye a méd-perzsa uralom idején a kis-ázsiai Pergamon városába került. (Pergamon királya aztán a felemelkedő Róma iránti gesztusból ezt a tisztséget és az ezzel járó legfőbb főpapi címet Róma polgáraira hagyományozta.) Szaddám Huszein volt az elmúlt kétezer évben az első olyan vezető a térségben, aki újra felelevenítette a régi Babilon nagyságát. Az iraki diktátor beszédeiben rendszeresen Nabukodonozor örökösének állította be magát, akinek küldetése "Jeruzsálem és Palesztina felszabadítása".

Az iraki hadjáratról ma még nem lehet eldönteni, hogy csak a diktátor elleni katonai büntetőakció-e, vagy egy ennél nagyobb szabású terv első állomása. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szövetséges hatalmak vezetői a háború közben megerősítették szándékukat a közel-keleti békefolyamat gyors újraindítása mellett. Ez arra enged következtetni, hogy Babilon földje és Jeruzsálem hosszú történelmi szünet után újra egyszerre lehet jelentős változások színtere.


Hollywood sztárja 2004-ben: Alexandrosz

Alexandrosz: ezzel a címmel készül Steven Spielberg stúdiója, a Dreamworks és a Universal Pictures közös produkciójában a Nagy Sándor életét bemutató hollywoodi szuperprodukció, amelyet 2004-ben mutatnak majd be. A minden idők legnagyobb költségvetés? filmjének ígért Alexandrosz forgatókönyve Valerimo Massimo olasz történész nagysiker? háromkötetes életrajza alapján készül. 



A Babiloni Udvar nevet viselő épület Hollywoodban. Tisztelet az ősöknek

A producerek szerint a fiatalon világtörténelmet író makedón uralkodó "igazi modern hős", akinek terve a kelet és a nyugat egybekapcsolására ma ismét időszerű. A készítők nem titkolt célja, hogy a Nagy Sándor-filmmel felülmúlják a Gladiátor kasszasikerét is. (Az Alexandrosz egyik producere nem véletlenül a Gladiátor rendezője, Ridley Scott. A címszerepet Leonardo DiCaprio játsza majd, míg Nagy Sándor anyját, Olimpiász királynőt a szintén Oscar-díjas ausztrál színésznő, Nicole Kidman alakítja a tervek szerint.) A forgatás idén nyáron kezdődik Marokkóban.


Az Istár-kapu és Szaddám Babilonja

A brit Guardian tudósítója a lap 2002. május 4-i számában megjelent babiloni keltezés? tudósításában arról számolt be, hogy Irak hivatalosan visszakéri a berlini Pergamon Múzeumban őrzött monumentális Istár-kaput, hogy azt az eredeti helyén állítsa fel újra.

Nabukodonozor király idejében Babilon a világ kereskedelmi központja volt. Az Eufrátesz révén összeköttetést jelentett Kis-Ázsia és a Perzsa-öböl, valamint az Indiai-óceán felé. Itt voltak az ókori világ egyik csodájának számító függőkertek is. A város nevezetességei közé tartoztak a színes, égetett kerámialapokkal díszített kapuk és a központi szentély felé vezető impozáns felvonulási útvonal. Babilonnak hat kapuja volt, mindegyiket egy-egy istenségről neveztek el. A város főistene Nébó és Marduk (vagy más néven Bél) volt, akinek a jelképe egy kígyóhoz hasonló sárkány volt. Ezeket az istenségeket a babiloni asztrológusok a Merkúr, illetve a Mars bolygókkal hozták kapcsolatba.

Az Istár-kapu a város északi bejáratául szolgált. Istár a babiloniak számára az Ég úrnője volt, a szerelem és termékenység istennője, egyben a hadsereg védelmezője. A kapuknak nemcsak védelmi, hanem szellemi jelentőségük is volt a babiloniak számára. A babiloni asztrológusok határozták meg a királyoknak azt, hogy melyik kaput kell használniuk ahhoz, hogy szerencsés legyen útjuk. Amikor például Nagy Sándor i.e. 324-ben Babilonba ment, megmondták neki, hogy a csillagjósok rossz óment láttak felőle, ezért óvatosan közelítse meg a várost. Nagy Sándor a nyugati kapun ment be Babilonba, amit a jósok borúlátóan úgy értelmeztek, hogy uralma a lenyugtához közeledik. 

Német régészek a múlt századforduló környékén húsz éven át kutattak Babilonban, és a régészet történetének egyik leggátlástalanabb akciójaként a különleges épségben megtalált Istár-kaput darabokra szedve mindenestül Berlinbe szállították. Alaposságukra jellemző volt, hogy a felvonulási utat szegélyező 120 arany oroszlánból (ezek Istár jelképei voltak) 118-at elvittek magukkal. (Két oroszlánnak nyoma veszett.) A babiloni kincseket Berlinben abban a Pergamon Múzeumban állították újra fel, ahol az ókori világ másik különlegességét, a kis-ázsiai Pergamon városából származó Zeusz-oltárt is őrzik.

Az Istár-kaput Nabukodonozor építette, amint azt a falon található felirat egyértelműen megerősíti. Ez így szól: "Nabukodonozor, Babilónia királya, a Marduk akaratából kijelölt jóságos király, a legmagasabb hercegi fejedelem, Nabu kedveltje, a Felségesek (Nabu és Marduk) tiszteletére… felépítettem ezt a fenséges kaput, amelyet bikákkal és sárkányokkal díszítettem, különleges szépséggel, hogy az egész emberiség ámulattal csodálja azokat." (A király ezután még hosszan ecseteli kíváló tetteit Babilonnal kapcsolatban.) A felirat pontosan egybevág Dániel könyvének leírásával. A próféta, aki Nabukodonozor udvarában élt, feljegyezte, hogy a király éppen palotája tetején sétált, amikor ezeket a végzetes szavakat kimondta: "Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmam ereje által és dicsőségem tisztességére?" Az öntömjénező uralkodón erre betelt az ítélet: hét évre elveszítette nemcsak az értelmét, de az emberi formáját is, és önmagát háziállatnak képzelve a mezei barmokkal lakott együtt a szabadban. A bűnhődés lejártával visszatért a józan esze, de ekkor már alázatosan a "Felséges Istennek" adta a dicsőséget uralmáért.

Szaddám Huszeint úgy tűnik, hogy ez a bibliai történet cseppet sem befolyásolta, amikor Nabukodonozor örököseként a nyolcvanas évek elején nekilátott az ősi Babilon feltárásának és sajátos formában történő újjáépítésének. Az Unesco képviselői elborzadva állapították meg 1986-ban készült jelentésükben, hogy Szaddám a régi város romjait alapzatnak felhasználva, azokon egy modern palotát épít fel, amely annyiban hasonlít a hajdani épületekre, mint a Disneyland Eiffel-tornya a párizsi eredetihez. A monumentális építkezés dollármilliárdokat emésztett fel. A diktátornak még arra is volt gondja, hogy a Nabukodonozor hajdani trónterme helyén felhúzott falakon minden egyes tégla ezt a feliratot viselje: "Nabukodonozortól Szaddám Huszeinig Babilon újra épül és felemelkedik." Nabukodonozor trónterme volt egyébként az a hely, ahol Belsazár király idejében a falon a híres kézírás megjelent, amely a babiloni birodalom küszöbön álló bukását jövendölte meg. Ez i.e. 539-ben meg is történt, amikor Círus (Kűrosz) király elfoglalta a várost.


Bagdad: elszürkült a mesés város

Ki ne emlékezne az Ezeregyéjszaka meséire vagy az első igazi történelmi kasszasiker-filmnek számító Bagdadi tolvajra? Ezekben a történetekben a Tigris-parti nagyváros, Bagdad a fénykorát éli Harun al-Rasid kalifa békés uralma idején. A kalifa városa az Észak-Afrikától Kína határáig húzódó iszlám birodalom fővárosa volt i.sz. 762 után. A kör alakú, falakkal övezett Bagdadba al-Rasid a világ minden részéről hozatott költőket és művészeket.



A mai Bagdad nem tükrözi a kalifa emlékét

Ahogy azonban az egységes iszlám birodalom a belső konfliktusok következtében széthullott, a muszlim világ központja Kairóba helyeződött át. Kezdetét vette Bagdad tizenkét évszázadon át tartó hanyatlása, amely során törökök, mongolok, majd a brit impérium uralta a várost. A britek voltak azok, akik 1932-ben térképasztalon megrajzolták a mai Irak államát, és egy hozzájuk lojális uralkodóra bízták az új államalakulat kormányzását. A brit befolyás 1971-ig tartott, majd a nagyhatalom kivonulása nyomán keletkezett vákuumban a Moszkva-barát Baath párt szerezte meg a hatalmat magának Irakban. A hetvenes években Szaddám Huszein előbb alelnökként, majd 1979-től teljhatalommal kormányzott az országban.

Bagdad ma több mint ötmilliós metropolisz, amely azonban inkább egy kelet-európai betondzsungelre hasonlít, mint a hajdani mesés fővárosra. A város modern épületei szinte kivétel nélkül a Szaddám-rezsim céljait és propagandáját szolgálják.

Olvasson tovább: