Kereső toggle

A hatalom korlátai

Tehet-e boldoggá az állam

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Minden ember törekszik a boldogságra. A boldogság utáni vágy az ember bensejéből fakad. Ki ne szeretne örömben, egészségesen, jó anyagi körülmények között, jó lelki, szellemi állapotban élni? Minden alapvető, természetes emberi jog ebből az igényből eredeztethető. A vállalkozás szabadsága, a tulajdonszerzési korlátozások felszámolása hazánkban is megteremtette az anyagi gyarapodás jogi lehetőségét. A véleménynyilvánítás, a sajtó és a vallás szabadsága pedig azt, hogy az emberek igényeik szerint tölthessék be és fejezhessék ki intellektuális és szellemi szükségeiket. Azok a kezdeményezések azonban, amelyek éppen eme szabadságok megnyirbálására törekszenek, mint például a Fidesz-javaslattá maszkírozott és a sajtószabadságot korlátozni hivatott "Lex-Pokol", vagy a vallási jogegyenlőség elleni támadások azt mutatják, hogy bizonyos politikai körökben hiányzik a boldogságra való elemi emberi törekvés tiszteletben tartása, és az emberek nyugton hagyása helyett még mindig maguk akarnak népboldogítóként tetszelegni.



Nincs szükségük állami népboldogítókra Fotó: archív

"Micsoda az igazság?" – kérdezte Pilátus Jézustól, majd megfeszíttette a Megváltót. Pilátusnak, az állam szimbólumának példája azóta is önkorlátozásra inti az államhatalom mindenkori gyakorlóit: az állam ne tévedjen a szellem területére, foglalkozzon csak a természetes dolgokkal, éppen elég, ha azokat kezelni tudja. A suszter maradjon meg a kaptafájánál: az állam ne terjesztgesse joghatóságát a természetfölötti irányába, mert azt megragadni úgysem képes, viszont ilyen törekvéseivel társadalmi felfordulást okozni annál inkább.

Az ember a világi tudományok szerint is test és lélek, tehát van megfoghatatlan, intim része. A Biblia szerint az ember még ennél is több: egyenesen természetfölötti eredet? lény, akiben egyaránt található mennyei és földi alkotóelem. Arról tudósít, hogy az ember Isten teremtménye. Isten ugyan anyagból (a föld porából) formálta, de életre az Isten által belé lehelt szellem keltette. Ezért az emberi életet a szellem hordozza, az ember elsősorban szellemi lény, akinek a szellemén kívül van lelke és testben lakik. A lélek az emberi gondolat, szándék, akarat, érzelem öszszességének lakóhelye, ami erőteljesen kötődik az érzéki valósághoz és rendkívül befolyásolható. A szellem ellenben az ember teljesen természetfölötti része, legbelsőbb énje, a természetfölötti világot érzékelni képes "adóvevője". Leginkább intuíció, "ösztönös" késztetés, illetve a lelkiismeret által nyilvánul meg.

Akár világi, akár bibliai szemszögből nézzük, akkor is kijelenthető tehát, hogy az embernek a beteljesedéshez, a teljességhez nemcsak fizikai javak általi boldogulásra, hanem lelki, szellemi beteljesülésre is szüksége van. Nem csak Jézus Krisztus szerint igaz az, hogy "az élet több, mint az eledel és a test, mint az öltözet" (Lukács evangéliuma 12,23). A Biblia szerint a boldogság elérésének egyik alapvető feltétele az igazság keresése és megismerése: "boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek" (Máté evangéliuma 5,6). Természetesen arról, hogy az élet különböző részei: a szellemi, lelki, fizikai dimenziói között milyen preferenciák érvényesek, hogyan hozhatóak harmóniába egymással a szellemi, lelki, anyagi javak; a különböző nézetek, vallások, de akár az egyes hétköznapi emberek is eltérően vélekednek. Ami azonban közös bennük, hogy mindegyikük követ valamilyen boldogságeszmét, akár evilágit, akár túlvilágit.

Az, hogy a sokféle boldogságkép közül melyik az üdvözítő, nem mérhető egzakt, tudományos módszerekkel. Ráadásul ki-ki másként érzi magát boldognak, senkire nem lehet a "boldogságot" rákényszeríteni. Az, hogy melyik létigazság, melyik vallás igaz, a társadalom előtt akkor válna egyértelművé, ha Isten lejönne az égből. Addig viszont csak a személyes értékítélet és a puszta hit marad. Mivel nincsen objektív mérce a vallási állítások igazolására, a tévedésre éppen olyan jog van, mint az igazságra. Az állam akkor jár el helyesen, ha olyan teret biztosít, amelyben a különböző felfogások szabadon képződhetnek és fejlődhetnek, mert így válik lehetővé az egyéni meggyőződés szabad kialakítása, így képes az ember tudatos, felelős döntést hozni.

Az újkor hajnala polgárságának egyik alapvető törekvése volt az emberi lelkiismeretek tömegében felmérhetetlen kárt tevő középkori, feudális rendszer megváltoztatása. A vallásszabadság jogának biztosítására való törekvés így a polgári állam létrejöttének, és az alapvető emberi jogok kinyilvánításának legfontosabb katalizátorává vált. Ez az állam bölcsen felismerte, hogy nem tudja az igazságot a természetfeletti területeken, ezért kivonult innét, és az egyénekre és közösségeikre hagyta vallásuk, életfilozófiájuk tartalmának meghatározását, a vallási kérdésekben való állásfoglalást. Az állam a hatáskörét John Locke szavaival élve "a polgári javak megőrzésére és előmozdítására" korlátozta. Ezek: az élet, szabadság, testi épség, egészség és a tulajdon birtoklása.

Az Amerikai Egyesült Államok 1776-ban kikiáltott Függetlenségi Nyilatkozata a boldogságra való törekvést az egyéneket megillető isteni eredet? jogként definiálta: "Mi ezeket az igazságokat magától értetődőeknek tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek van teremtve, hogy mindnyájan Isten által bizonyos el nem idegeníthető jogokkal vannak felruházva, ilyenek az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés, hogy ezen jogok biztosítására kormányzatok alakultak az emberek között…" A "boldogságra való törekvés joga" gyűjtőkategóriaként foglalta magába a földi, illetve túlvilági boldoguláshoz való jogot, nevezetesen az anyagi javakhoz, tulajdonhoz való jogot és az igazság, illetve üdvösség keresésének jogát, magyarán a vallás szabadságát. Szemléletesen jelenítette meg, hogy az embernek egyaránt vannak anyagi és azon túlmutató szükségei, őt bármelyiktől megfosztani önkényes lenne. Ezt az elvet a későbbiek során James Madison vezérletével azzal az alkotmányos garanciával övezték körül, hogy kinyilvánították: nem alkotható törvény a vallási kérdésekben, sőt a szólás- és sajtószabadság területén sem. Ezzel az igazság keresésének ezeket a nélkülözhetetlen területeit az állam joghatóságán kívülieknek nyilvánították, kizárva onnét az állami beavatkozást. Ez az oka annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nincs sajtótörvény, de lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény sem.

Ez a polgári norma tökéletes összhangban van a Bibliával is. A vallásszabadságot korlátozni akaró nézeteket nem lehet a Szentírással igazolni, ugyanis annak alapján az ember csak az Istennel való személyes közösség révén juthat el a teljes boldogságra. Ezért az ember és Isten követésének bármiféle hatósági korlátozása az emberi boldogulás önkényes akadályozásának minősül. Ezen kívűl a világbeli hitbéli kérdések megítélésében Jézus Krisztus világosan kizárta a világi hatalmi beavatkozás lehetőségét. Annak ellenére, hogy tudta, hogy "konkolyt vetettek a búza közé" megtiltotta a konkoly kitépését, mert "mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kitépitek". (Máté evangéliuma 13,29) Elrendelte, hogy mindkettőt hagyják nőni az aratásig, azaz vallási területen az ítéletet csak a maga részére tartotta fenn. Ez a vallásszabadság elismerését jelenti az evilági szférában, amibe a tévedéshez, "eretnekséghez" való jog is beletartozik. Az ember a vallási döntéseiért a felelősséget kizárólag maga viseli, mégpedig közvetlenül Isten előtt. Az államnak, állami embereknek ehhez nincs közük, hiszen ők nem istenek, hanem ugyanolyan emberek, mint bárki más. 

Saját személyes szempontjukból is jobb, ha a szellemi ítéletalkotásba nem avatkoznak bele, különben anélkül osztoznak mások felelősségében, hogy egyáltalán tudnák, hogy mi az igazság. Ez az a Biblia-inspirálta gondolat, ami Luther személyes sorsán keresztül megrendítette a több évszázados mozdulatlanságban élő középkori rendszert, és elindította annak megváltozását. Boldogság, az üdvözülés kulcsa nem miniszterelnökök kezében van! Egy bizonyos szinten túl az állam nem vállalhat felelősséget polgárai sorsáért.

Isten és az ember viszonya nem csak magasabb rendű, hanem korábbi is az állam és az ember viszonyánál. A Biblia tanítása szerint az állam éppen az emberi természet bűnre való hajlamának köszönheti a létét. Találóan írt erről James Madison az amerikai alkotmányról értekező "Föderalista" cím? cikksorozat 51. számú esszéjében: "Mi vetne rosszabb fényt az emberi természetre, mint a kormányzat puszta léte? Ha az emberek angyalok volnának, nem kellene kormányozni őket. S ha az embereket angyalok kormányoznák, a kormányzatot sem belülről, sem kívülről nem kellene ellenőrizni."

Ez az idézet az államhatalom veszélyeire is utal. Az amerikai alkotmányban a fékek és ellensúlyok rendszerének kialakulását pont ez a bibliai szemlélet indokolja. Mivel az emberi természetben naponta tapasztalható bűnös hajlamoktól minden feltételezett jószándék ellenére a hatalomgyakorlók sem mentesek, a hatalmi visszaélésekkel szemben garanciák szükségesek! Ezek pedig a bibliai felfogás szerint is: a joguralom elvének, a hatalmi ágak elválasztásának és a szabadságjogoknak a biztosítása.

Az állam más emberek fölötti legitim hatalomgyakorlásának alapja az emberi élet és vagyon védelmének a célja. 

Bibliai szemmel tehát az állam hatásköre eleve korlátozott: a törvényes rend biztosítása, a bűncselekmények, törvénysértések megelőzése, megbüntetése kivételével tartózkodnia kell a társadalom életébe való egyéb beavatkozástól. Istentől rendelt feladatát teljesíti viszont, amikor az emberek életét, tulajdonát, egészségét, családját védő törvények megalkotásával, hatékony igazságszolgáltatással, rendőrséggel, katonasággal a közbiztonság fenntartásán, a haza védelmén fáradozik, azaz kiszámítható, biztonságos körülményeket garantál az emberek boldogulásához. Az emberek lelki üdvéért az állam nem a teológiai kérdésekbe való beavatkozással, nem valamelyik kiválasztott vallás favorizálásával, illetve a "szektaveszély" elleni fellépéssel, hanem azzal teszi a legnagyobb szolgálatot, ha a félelem nélküli élethez szükséges jogbiztonságot szavatolja, Isten országának dolgait pedig magára Istenre és az emberi lelkiismeretre hagyja.

Mindaddig, amíg az állam ilyen célokért tevékenykedik, legitim működést fejt ki. A történelem azonban ékesen bizonyítja, hogy az államhatalom gyakorlásának története a hatalommal való viszszaélések sorozata. Ilyen esetek a Bibliában is szép számmal találhatók. Közismert példa az egyiptomi fáraó, aki minden eszközzel meg kívánta akadályozni azt, hogy az akkoriban Egyiptom területén élő zsidók eleget tehessenek Istennel szembeni kötelezettségeiknek. Amikor egy hívő az állam szemszögéből a vallásszabadságával él, akkor Isten szemszögéből éppen a kötelezettségeit teljesíti. Az izraeli Akháb és felesége Jézabel prófétaüldöző királysága is a hatalommal való visszaélés elrettentő példája a Szentírásban. A vallásszabadság követelménye azonban nem teszi érvénytelenné és nem is gyengíti az állam eredeti rendeltetését. A mindenkori polgároknak illik mindenkor szembesíteni ezzel a mindenkori állami embereket, és tenni azért, hogy az állam ne nőjön túlságosan a fejükre.

Sehol nem olvasni az Újszövetségben arról, hogy Isten bármiféle egyházszervezői, egyházfenntartói feladatot ruházott volna az államra. Jézus nem Heródestől, vagy Pilátustól várta el szolgálatának támogatását, "társadalmi szerepvállalásának" biztosítását. Sehol sincs szó arról, hogy állami emberek feladata lenne az emberek lelki üdvösségének előmozdítása, a vallás tartalmának meghatározása, az egyházak érdekképviselete. Ma Magyarországon a kormányzat – bizonyos felekezetek szószólóivá szegődve – mégis egyfajta vallási szabványügyi hivatal képét ölti magára: felekezeti rangsorokat kreál, ki kívánja jelölni a vallás legális működésének határait, osztályozni szeretné a természetfölötti megnyilvánulásokat, joghatóságát kiterjesztené a természetfölötti szférára, a túlvilágra.

Milliárdok mennek el az államkasszából egyházfenntartásra (holott az egyházaknak állítólag sokmillió hívük van – tehát lennének támogatóik) miközben a Tisza vidékén újra ezrek váltak hajléktalanná, mert a gátakra nem volt megfelelő időben elegendő pénz. Így nem lesz \'Happy End\'. Üdvös lenne, ha a kormányzat levetkőzné funkciójával ellenkező természetfölötti "érzékenységét", és megpróbálna végre természetesen viselkedni, figyelmét nagyobb mértékben koncentrálva olyan földi dolgokra, mint például a magyar egészségügy kétségbeejtő állapota. Van éppen elég feladat a látható világban.

A középkori államegyházi rendszerekben az állam a többségi egyház eszköze volt a hitvallás védelmezésében, terjesztésében. Ebben a kölcsönös előnyöket szolgáló, hatalmi érdekszövetségben a többségi vallás nézeteit, érdekeit, az állam magáévá tette és kiszolgálta, anyagi szükségeit betöltötte. Cserében az egyház szentesítette az állami teljhatalmat. Az ilyen rendszerrel szervesen együtt járt, hogy az állam tudni vélte, mi az egyedül üdvözítő igazság, melyik egyház igaz, melyik hamis. Ebből logikusan következett, hogy a "vallásszabadság" csak az igaz istenimádókat illeti, mások sorsa jobbik esetben a kirekesztés, rosszabbik esetben a gálya, vagy a máglya. Ettől a szellemet bénító és fizikai nyomort eredményező vallási, ideológiai béklyóból jelentett felszabadulást a polgárság "világi állam" eszméje, amely mindezeket a kérdéseket kivonta az állami erőtérből, és a magánszférába sorolta. Az állam és az egyház elválasztásának technikája a szellem szabadságát volt és van hivatott szolgálni, amibe a vallás szabadsága természetszerűen tartozik bele. Az elválasztás biztosítja az állam vallási pártatlanságát, és garantálja az egyházak függetlenségét, egyenlő szabadságát. A "szektásodás veszélyének" állami szintről történő emlegetése a középkorba való visszakanyarodás jele. Erről beszélni ugyanis eleve vallási elfogultságból fakadó megközelítést jelent. Az ugyanis, hogy melyik vallási közösség szekta, csak a "kihez képest" viszonylatban értelmezhető. A viszonyítási pont tehát szükségszerűen valamelyik egyház. A szektaveszéllyel riogató államnak, a fellépést sürgető politikusoknak állást kell foglalniuk abban, hogy ki a tájékozódási pont, azaz melyik az igaz egyház, vallás. A végeredmény: az állam világnézeti, vallási semlegességének sérelme, emberek vallási megbélyegzése, a polgári jogegyenlőség aláásása, az inkvizíció újratermelése.

"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én szellememmel! – azt mondja a Seregeknek Ura." (Zakariás próféta könyve 4,6) Egy keresztény politikusnak tudnia kell, hogy az eredendő bűn és hamisság törvényekkel, világi hatóság segítségével nem számolható fel. Az állam a szellem területén eleve kudarcra van ítélve, és közben még a saját feladatát sem tudja megvalósítani. Az állami eszközök elégtelenek az emberi szív elérésére. Nemcsak szabadságellenes tett, hanem ezért súlyos teológiai tévedés is az állami apparátust ilyen irányban mozgósítani. A vallás nélkülözhetetlen eleme a hit. A hit és a kényszer kizárják egymást! Az állami eszközök rátelepítése a szellem területére szükségszerűen diktatórikus útba torkollik. "Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak és ami az Istené, az Istennek" – az állami és a vallási szféra elválasztásánál bibliai szemmel sincsen praktikusabb megoldás. Az emberi szívet elérni csak Isten szelíd szava képes. Talán nem véletlen, hogy Jézus Krisztus egy ács fiának, nem pedig egy ügyésznek a képében jelent meg. Örömhírt hozott, nem vádiratot.

(A szerző jogász)

Olvasson tovább: