Kereső toggle

Hanukka és a Templom

A megújítás ünnepe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Akkor volt Jeruzsálemben a megújítás ünnepe, tél volt ugyanis, Jézus pedig fel-alá járt a templomban, a Salamon csarnokában" – írja János evangéliuma a zsidó naptár egyetlen téli ünnepére, a hanukkára utalva. A zsidó szentély újjászentelésére történő nyolcnapos emlékezés a hagyomány szerint a hajdani Makkabeus-féle szabadságharc hőseit állítja a középpontba, ám az elmúlt évtizedekben egyre többen utalnak a hanukka kapcsán a felszabadító küzdelem célpontjára – a Jeruzsálem szívében álló Templom-hegyre. A 2000. év legnagyobb nemzetközi viharai épp e tenyérnyi – alig 18 hektáros – földdarab körül csaptak össze, miközben a politikusoknak szembesülniük kellett a ténnyel: egyikük sem rendelkezik megvalósítható tervvel a kérdés megoldására.



Hanukka ünnep a Fehér Házban. Hol van a hatalom forrása? Fotó: Reuters

"Szentélyét elpusztították, pusztasággá tették, ünnepeit gyászra fordították… Jeruzsálem idegenné vált azok előtt, akik ott születtek" – írja a Makkabeusok könyve arról a fizikai és szellemi pusztításról, amelyet i. e. 168-ban egy szír uralkodó, Antiokhosz Epiphanész hajtott végre Izraelben. Az önmagát messiási címmel (neve jelentése: "a megjelent isten") felruházó IV. Antiokhosz gyilkos dühe váratlanul támadt fel Jeruzsálem ellen. Korábban a pártjára állított korrupt zsidó főpapok segítségével megpróbálta a várost a hellén kultúra "gyöngyszemévé" formálni. Ennek érdekében templomot emelt több görög isten, köztük Phallosz tiszteletére, gümnasziont, sport- és gladiátorversenyek számára készült arénát építtetett, továbbá megígérte, hogy Jeruzsálem lakói számára birodalmi előjogokat ad. 

Programja nagy tervek előkészítéséül szolgált: Antiokhosz elhatározta, hogy uralma alatt újra egyesíti Nagy Sándor birodalmát. A "Pax Hellenica" megteremtéséhez pedig, úgy látta – a világhódítók sorában nem utoljára –, hogy elengedhetetlen Jeruzsálem megnyerése. A felemelkedőben lévő Róma azonban közbeszólt, és katonai erővel megakadályozta, hogy Antiokhosz elfoglalja Egyiptomot. Tehetlen dühében a szír uralkodó Jeruzsálem ellen fordult. Katonái gyilkoltak és fosztogattak, Antiokhosz pedig bevonult a Szentélybe, ahol felállíttatta Zeusz szobrát. A görög főisten születésnapján, december 25-én disznót áldozott a jeruzsálemi oltáron, és a disznóvért a Szentek Szentjére és a tóratekercsekre hintette. A példátlan megaláztatást további zsidóellenes rendeletek követték: a szombat megtartását, a körülmetélkedést vagy a Tóra olvasását azonnali kivégzés követte. Csecsemőket akasztottak fel anyjuk nyakára, és nőket taszítottak le a városfalakról – halálra ítélt lett mindenki, aki nem volt hajlandó a feltétel nélküli asszimilációra a zsarnok birodalmával.



Zeusz és Jézus a Templomban



Az üldözésben hősök születtek, akik a feltámadásba vetett reménységükkel dacoltak a legkegyetlenebb kínzásokkal is. Egy Henna nev? asszonyt és hét fiát a szír katonák arra akartak kényszeríteni, hogy bálványáldozatból megmaradt disznóhúst egyenek. Mindegyik fiú nemet mondott, erre anyjuk szeme előtt egyenként üstben elevenen megfőzték őket. Az utolsó fiúnak azt ígérték, hogy hite megtagadásával megszabadulhat, erre anyja őt is feltámadással biztatta: "Ne félj ettől a hóhértól, légy méltó bátyáidhoz! Vállald a halált, hogy a könyörület napján majd bátyáiddal együtt visszakaphassalak!" Végül az anyát is kivégezték.

Az elnyomás elől a pusztába menekültek között híre ment, hogy egy Matthatiasz nev? idős pap és öt gyermeke nekitámadt az őket elfogó katonáknak, és legyőzték őket. A csodálatos szabadulás híre jelt adott az ellenállásra: a szabadságharc vezetője Matthatiasz Júda nev? fia lett, akit hamarosan a Makkabeus, "Pöröly" névvel kezdtek emlegetni.

Három év múltán a zsidóknak sikerült visszafoglalniuk Jeruzsálemet, és nekiláttak a Szentély megtisztításának. Az ünnepélyes megújítás pontosan arra a téli napra esett, amelyen három évvel korábban Antiokhosz felállíttatta a Zeusz szobrot a Templomban. A hagyomány szerint egyetlen kicsiny korsó áldozati olajat találtak, amely nem vált szentségtelenné, ám ez csodálatos módon éppen nyolc napig égett az arany menórában. A törvény rendelkezései szerint ugyanis nyolc napot kellett várni a megtisztulásig, utána mutathatták csak be a megújult Templomban az áldozatokat. Az el nem fogyó olaj csodája felidézte Illés próféta ígéretét, amelyet az éhhalálra készülő özvegyasszonynak mondott: "A korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt nem ad a földre."

Közel kétszáz évvel később az utolsó ószövetségi próféta, Malakiás ígéretét ("elküldöm az én követemet, aki megtisztítja előttem az utat") beteljesítve előállt Keresztelő János, aki a megtisztulás üzenetét és a Messiás eljövetelére való felkészülést hirdette. János nyomdokain pedig megjelent Jézus, aki szolgálata alatt többször járt Jeruzsálemben. Bár az ellene folyó perben a Templom elleni terrorista merénylet eltervezésével vádolták meg, Jézus szerette a Szentélyt, és szívesen időzött a közelében: gondosan megfigyelte például, hogyan zajlik a Templom céljaira történő adománygyűjtés. Itt, a Salamon tornácának nevezett oszlopcsarnokban sétálva kereste fel őt a zsidók egy csoportja hanukka ünnepén, hogy kérdéseket tegyenek fel Jézus szolgálatával kapcsolatban.

Jézus a Szentélyben tanítva megerősítette: aki a Templomra esküszik, arra az Istenre tesz fogadalmat, aki abban lakik. Bár előre megmondta tanítványainak, hogy a hegy újra pusztává válik, egyben azt is meghagyta nekik, hogy maradjanak Jeruzsálemben. Az apostolok mesterük példáját követve szintén a Templomban tanítottak, imádkoztak és gyógyítottak, míg ki nem tiltattak onnan. Pál apostol elfogása napján azért ment fel a Templom-hegyre, hogy ott töltse el a megtisztulási fogadalom idejét társaival, és áldozatot mutasson be. Pált az ellene összecsődített tömeg kivonszolta a Templomból, és utána "mindjárt bezárattak az ajtók".

Néhány évvel később Titus katonái elpusztították a Templomot. A város, amely nevében a béke ígéretét hordozza, háborúk, hódítások színterévé vált, miközben Hadrianus császár rendelete nyomán a zsidókat kitiltották Jeruzsálemből. A rómaiak nyomában bizánciak, perzsák, arabok, szaracénok, keresztesek, mongolok, törökök jöttek: Jeruzsálem a történelemben az a város, amely a legtöbbször cserélt gazdát. Volt, hogy a hódítók kegyesen megengedték a zsidóknak a visszatérést (például a város első arab uralkodója, Omár kalifa), többnyire azonban életveszélyben voltak azok, akik Jeruzsálemben éltek. Egy szemtanú krónikás a keresztes hordák megérkezéséről például így írt: "Még senki nem látott ehhez hasonló vérfürdőt…" (Kannibálok a szent városban, Hetek, 1999. július 17.)



A per tárgya: Jeruzsálem



Bár a diaszpórában élő zsidók megőrizték a Templom emlékét (egy téglát a pusztulásra emlékeztetőül vakolatlanul hagytak házaikban), a Szentély felépítésére aligha gondolhattak. Történt ugyan kísérlet erre a IV. században, amikor Julianus római császár nekilátott, hogy helyreállítsa a Templomot, ám ez a próbálkozás a feljegyzések szerint egy földrengés miatt félbemaradt. 

Jeruzsálem népessége a török uralom idejére alig tízezer főre csökkent. Az a város, amelyről Isten a Templom első felszentelésekor Salamonnak kijelentette, hogy abba fogja letenni a Nevét, és figyelmét szüntelenül Jeruzsálemre fordítja, évszázadokon keresztül mintegy hirdetőoszlopa volt Hóseás próféta szavainak: "Mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság, nincs szeretet, és nincsen Istennek ismerete a földön."

Amint a katolikus Nyugat a keresztesek kiűzése nyomán elveszítette Jeruzsálemet, úgy tűnt, hogy végképp lemond a városról, és helyébe az "új Jeruzsálemet", Rómát állítja. (Érdekes módon a Jeruzsálem királya címet mégis megtartották, és ezt napjainkban János Károly spanyol király viseli.) Ebben a szemléletben a protestáns forradalom sem hozott változást, jóllehet egyes evangéliumi mozgalmak már a XVII. századtól ismét elkezdték hirdetni azt, hogy Isten nem mondott le véglegesen Jeruzsálemről, és helyreállítja Izraelt.

Jeruzsálem az elfeledettség ellenére megőrizte azt a hírét, hogy aki egyesíteni akarja a világot, annak a várost hatalma alá kell hajtania. Ez a gondolat részben bibliai szemléletmódot tükröz: a név, amelyet Isten ide helyezett, egyben valóban a hatalom centrumát is jelöli. Így nem meglepő, hogy Napóleon, mielőtt nekikezdene Európa meghódításának, elindul elfoglalni a Keletet, és Kairóban nekilát, hogy szavai szerint "nagy birodalmat építsen". Az egyiptomiakhoz intézett kiáltványában kijelenti: "Nem azért jöttem, hogy eltiporjam a vallásotokat, hanem hogy jogaitokat helyreállítsam. Istent és az ő prófétáját, s a Koránt jobban tisztelem, mint azok, akik elnyomnak titeket." Bonaparte tábornok vallásbékét ígér a Szentföld többi népének, így a zsidóknak is. Názáretben a franciskánusok vendégházában száll meg, akik szintén szívélyesen fogadják. Bár az angolok meghiúsítják Napóleon terveit Palesztinában, Európa figyelme lassan ismét Jeruzsálem felé fordul.

A XIX. században a bibliai helyszínek iránti megnövekedett érdeklődést jelzik azok a brit és amerikai – zömében evangéliumi hívők által finanszírozott – kutatócsoportok, akik nekikezdtek Jeruzsálem régészeti feltárásának. Az akadályok ellenére Charles Warrennek, a brit Palesztina Kutatási Alap vezetőjének sikerült feltárnia a Templom-hegy oldala mentén a zsidó Szentély eredeti támfalait. Jeruzsálem lakossága folyamatos növekedésnek indult, miután egy gazdag londoni bankár, Sir Moses Montefiore támogatásával mind több zsidó telepedett le a városban. A Szuezi-csatorna megnyitása után zarándokok csoportjai indultak Jeruzsálem felfedezésére, köztük olyan neves írók, mint Gustave Flaubert, Hermann Melville és Mark Twain. 



Herzl álma



Nem kellett sokáig várni arra, hogy megfogalmazódjon a merész gondolat: a zsidók visszatérése atyáik földjére. 1896-ban egy budapesti születés? újságíró, Theodor Herzl közzétette a Zsidó állam cím? művét, és összehívta Bázelbe az első cionista világkongreszszust. Herzl egyszer járt Jeruzsálemben, ám a város őt is magával ragadta. "Szerető gondoskodással valóságos ékszerdobozt csinálunk Jeruzsálemből…" – áradozott naplójában. A látottak hatása megjelenik utópisztikus – a történelem alapján azonban sok vonatkozásban profetikusnak bizonyult – utolsó művében, az Ősújországban is, amelyben Herzl felvázolja a megálmodott Új-Jeruzsálem képét is. A nemzetközi béke fővárosának mutatja be Jeruzsálemet, amelynek a középpontjában a Béke Palotája és az újjáépített Szentély áll: "Beteljesült az Idő, és a Templom újra állott. Úgy, mint egykor, a történelem kezdetén, ég felé törtek ismét az ércoszlopok Izrael Szentélye előtt. Balról Boáznak hívták, a jobboldalit pedig Jachinnak. Az előcsarnokban óriási rézoltár emelkedett, s a víztartó medencék, amelyeket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon királynak dicsőséges napjaiban." 

Herzl álma a visszatérésről – amelyet ő 1923-ra jövendölt – nem a várt módon, a béke kiteljesedésével és a Palesztinában élő arabok egyetértésével, hanem fokozatosan teljesedett be, sok szenvedés és fájdalom árán. Az Erec, azaz Izrael Állam megalapítását követően tizenkilenc évet kellett várni a következő lépésre, Jeruzsálem egyesítésére. Miközben a város izraeli fennhatóság alá került, a jeruzsálemi Templom-hegy feletti ellenőrzés továbbra is iszlám kézben maradt. A hegyen található mecsetek miatt az izraeli főrabbik megtiltották, hogy zsidók imádkozás céljából felkeressék a hajdani Templom helyszínét. A cionizmus – Herzl álmának a megvalósítása – megállt a Siratófal tövében.

Az izraeli engedmény révén sikerült elérni, hogy több mint két évtizeden át a Templom-hegy kikerült a zsidó–palesztin konfliktus középpontjából. Az érdeklődés azonban – zsidók, evangéliumi keresztények és világiak körében egyaránt – fokozatosan nőtt a Templom története és jövőbeli szerepe iránt. Szélsőséges mozgalmak és vallási fanatikusok, akik nem fogadják el a jelenlegi status quót, több ízben megpróbálták elérni erőszakkal a Templom újjáépítését, ám az izraeli hatóságok elővigyázatosságának köszönhetően sikerült megakadályozni ezeket a nemzetközi konfliktussal fenyegető próbálkozásokat. Miközben a józan emberek túlnyomó része elfogadja, hogy a helyzet bármilyen szándékos megváltoztatása világháborús veszélyt jelent, mind többen tanulmányozzák a Szentély helyreállítására vonatkozó bibliai utalásokat, hiszen ez a béke és igazság korszakát megalapító Messiás eljövetelére váró zsidók és keresztények régi reménysége.

A Szentély újjáépítésének gondolatát igyekszik népszerűsíteni például a jeruzsálemi Óvárosban található Templom Intézet is, amelynek vezetője, Chájim Richmann rabbi szerint az egymást követő zsidó nemzedékeknek kötelességük fenntartani a reményt a Templom felépítésére, és készülni arra. A szervezet internetes honlapja azt állítja, hogy a szertartásokhoz, templomi áldozatokhoz szükséges különböző tárgyak kétharmadát már elkészítették. Egy híres középkori írásmagyarázóra, Maimonidészre hivatkozva úgy gondolják, hogy a Templomnak a Messiás eljövetele előtt kell felépülnie.



Titkos kamrák



Nem csak a vallási érdeklődés élénkült meg a Templom-hegy titkai iránt. Steven Spielberg sikerfilmje, Az elveszett frigyláda fosztogatói felkeltette a figyelmet a hajdani Templom eltűnt kincsei iránt. A kilencvenes évek elején több kutatás indult, amellyel megpróbáltak az állítólag a Templom-hegy mélyében lévő titkos kamrák nyomaira bukkanni, amelyekbe a feltételezések szerint még a salamoni Templom pusztulása előtt a frigyládát és a Szentély más kincseit rejthették. (A világ nagy spirituális központjai közti "versenyt" jelzi, hogy szintén az elmúlt évtizedben kezdtek el intenzíven kutatni Egyiptomban a gizai Kheopsz-piramis és a szfinx közelében feltételezett földalatti kamrák után, amelyekben elveszett civilizációktól származó titkos feljegyzéseket sejtenek.)

A jeruzsálemi ásatások hírére a palesztinok érzékenyen reagáltak. Jóllehet az izraeli hatóságok 1996-ban előre jelezték, hogy szeretnének egy új kijáratot építeni az évtizedek óta működő Templom-hegyi Alagúthoz, amely a hegy mellett húzódik, a megnyitó hírére zavargások kezdődtek, mivel a felbőszült arab tömeg úgy vélte, hogy a Szikla-mecset épségét veszélyeztetik a munkálatok. Annak a rémképe, hogy a zsidók valamiképp a hegy alá igyekeznek eljutni, azóta is az arab propaganda szerves része, így érthető, hogy az idén ősszel kirobbantott zavargások az "Al-Aksza Intifáda" elnevezést kapták a palesztin médiában. A Templom-hegy védelmének jelszavával az elmúlt hónapokban Jasszer Arafatnak sikerült mozgósítania az arab világot, és így lepleznie, hogy éppen ő volt, aki Ariel Saron Templom-hegyi látogatását ürügyként felhasználva kirobbantotta az azóta sem szűnő válságot.

A világpolitikának is az idén nyáron kellett először komolyan szembenéznie a kérdés megoldhatatlanságával. A Camp David-i csúcstalálkozón már-már készen állt az izraeli–palesztin békemegállapodás, ám Jeruzsálem és ezen belül a Templom-hegy jövőjével kapcsolatos nézetkülönbségek miatt végül kútba esett az egyezség. Arafat azt követeli, hogy Izrael mondjon le Kelet-Jeruzsálemről és a Templom-hegyről, ám erre még az engedményekre az eddigi legnagyobb rugalmasságot mutató Barak-kormány sem hajlandó. Az, hogy létrejöjjön egy palesztin állam a Jeruzsálem környéki településekből kialakított fővárossal, ma már széles körben elfogadott gondolat az izraeli közéletben. A jeruzsálemi Óváros és a Templom-hegy feletti jogról azonban Izrael csak annak árán mondhatna le, hogy feladja a visszatéréskor megfogalmazott alapvető céljait, beleértve a Templom megújításának hanukkai gondolatát.

Olvasson tovább: