Kereső toggle

Él Ábrahám nyelve

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli bevándorlás, az alija újabb és újabb hullámai egymástól évszázadokig, sőt évezredekig elzárt zsidó közösségeket hoznak egymással soha nem látott közelségbe. A zsidó nemzetállamba hazatelepülők magukkal hozzák sajátos kultúrájukat, anyanyelvüket, amely – még ha egy jellegzetes zsidó nyelv is, mint a jiddis vagy a spanyolos ladino – távol áll a modern zsidó államot egységbe fogni hivatott régi-új államnyelvtől, az ősi héber modernizált változatától, az ivrittől. Az ivrit egyébként a héber nyelv héber neve, s a kérdésre, hogy Izraelben héberül vagy ivritül beszélnek, a válasz az, hogy bármelyiket mondhatjuk, hiszen a kettő egy és ugyanaz. Egy kis különbségtétel azonban mégis akad: az ivrit alatt a modern hébert szokás érteni, míg a héber a klasszikus irodalmi nyelv egészét és annak minden korszakát jelentheti.

A bevándorlók nagy száma miatt szinte az egész ország egyetlen nagy nyelviskola, vagy ahogy az Erecben nevezik, ulpán – egy nagy intenzív nyelvkurzus. Nemcsak szervezett iskolai keretek között, hanem azon kívül, az utcán, a boltban és a buszon, egyszóval mindenütt nagy türelemmel beszélnek az "új olékkal". Az új nyelv azonban csak a fiatal generációnak válik igazán vérévé. Az idősebbek körében jobbára megmarad a diaszpórából hozott nyelv elsőbbsége a szűk családi körben. A sokszínű, soknyelv? társadalomban nem okoz meglepetést ha valaki oroszul, angolul, spanyolul vagy arabul beszél. Arra viszont még Izraelben is felkapják fejüket az emberek, ha valaki a szent iratok holtnak hitt nyelvén szólal meg, mint az megtörtént Dina Budagow-val, aki egy Tel Aviv-i önkormányzati hivatalban anyanyelvén, arámul szólalt meg és ékes talmudi arámsággal beszélt férjével hosszú percekig. Erre hat tisztviselő – valamennyien vallásosak – gyűlt köré, mert nem hittek a fülüknek: létezhet, hogy a hölgy hétköznapi beszélgetésben folyékonyan beszél Dániel, Ezsdrás és a régi rabbik nyelvén? Nevetve bizonygatták neki, hogy így már senki nem beszél... Vagy mégis?

A Jerusalem Post cikkírója, Herb Keinon nemrégiben megszólaltatott néhány arám anyanyelv? izraelit, akik anyanyelvük szépségéről és ősi voltáról tettek tanúságot, ugyanakkor használhatóságáról is meggyőzték az újságírót, arámul társalogva egymással. Az Azerbajdzsánból és a kurdok lakta iraki–iráni–török határ vidékéről Grúziába, Kazahsztánba és török területekre szóródott zsidóság identitásának meghatározó eleme, egyben a kapcsolattartásukat lehetővé tevő közös nyelv a maguk között "nas didán" ("mi népünk") nyelvének mondott arám nyelv volt. Ma mintegy húszezer arám anyanyelv? polgár él Izraelben, akiknek többsége negyvenes évein túl jár. Hogy ne vesszen el a nyelvi örökség, egy 46 éves Tel Aviv-i zenész, Arik Mordecháj a gazdag és kifejező arám nyelven ír és ad elő dalokat Nas Didan nev? együttesével. Nagyszüleik nyelvét az azerbajdzsáni zsidók már csak a gyerekkori emlékek miatt is ápolják, hagyományőrzésképpen összejönnek beszélgetni. Ilyenkor gyermekeik, akik már héberül beszélnek, kissé furcsán néznek rájuk, de az arámul átbeszélgetett órák jóérzéssel töltik el az időseket, és az arám valahogy más térbe és időbe repíti őket. Nemcsak a nagyapák, hanem az ősatyák korába.

Az arám nyelv csaknem négyezer éves múltra tekint vissza: Ábrahám nemzedékének nyelvét látják benne. Úgy tűnik, Jákób generációjában már önállósulni kezdett a héber (egy közösen állított emlékoszlopot Lábán arámul, Jákób pedig héberül nevez el), a két testvérnyelv közelsége miatt Ábrahám héberül beszélő leszármazottai a tágabb rokonságban minden bizonnyal használták az arámot, ha kellett. Dávid király országa függetlenségét az északról szomszédos arám törzsek konföderációjával szemben is megvédte. Az izraeli monarchia idején a Termékeny Félhold területén általános elterjedése miatt a lingua franca szerepét töltötte be: mint közös nyelvet az i. e. VIII. századtól i. sz. 700-ig mintegy másfél ezer éven át beszélték az egymás után felemelkedő nagy birodalmak egész területén, ahol az Asszír, a Babilóniai és a Méd-Perzsa Birodalom népeit, távoli területeit kötötte össze a mai Irántól Egyiptomig húzódó hatalmas területen. A Perzsa Birodalom közigazgatásában a hivatali levelezés és a diplomácia nyelve volt. Két bibliai történeti könyv, Ezsdrás és Nehémiás könyve is tartalmaz erre a korra jellemző arám levélrészleteket.

Az arám nyelv és az általa közvetített vallási és kulturális vonások hatása alól a kicsiny Izrael nehezen vonhatta ki magát. A vallási szinkretizmus az északi országrész összeomlását eredményezte. A hódító katonaállam, Asszíria az északi főváros, Szamária (Sómrón) i. e. 722-es elfoglalása után Izrael tíz törzsét elhurcolta, és tudatosan asszimiláló politikája részeként az izraeli lakosságot földjüktől messze, a Hábor folyó mentén Gózánban telepítette le, mások méd területekre kerültek és ott katonáskodtak. A deportált törzsek sorsa köré a későbbi nemzedékekben legendák és találgatások sora szövődött. Jóllehet a többség sorsa az elkerülhetetlen beolvadás lett, gózáni asszír forrásokban előforduló héber nevek bizonyítják, hogy – Jeremiás szavával – az "észak földjére" hurcolt izraeli közösség leszármazottai még az i. e. VII. században is öntudatos, különálló csoportot alkottak.

Az asszír fővárost, Ninivét 612-ben bevették a babilóniaiak, ekkor az aszszír lakosság egy része, köztük sokan a zsidó szórványból az északi hegyekbe menekültek. A járhatatlan örmény hegyvidéken, az Urmia- és Van-tó környékén telepedtek meg. A magát asszírnak nevező népesség a XX. századig szinte teljesen elszigetelten, függetlenségét megőrizve élt. A világtól elzárt hegyi települések lakói századunkig megőrizték ősi nyelvüket. Lehetséges, hogy a tíz izraeli törzsnek az a maradéka jutott el a kaukázusi államokba, amely az asszírokkal menekült, és ők az ősei az arám anyanyelv? azerbajdzsáni, örmény, grúz zsidóknak, akik visszatértek az Ígéret földjére? Ezt csak valószínűsíteni tudjuk.

Nem sokkal később a még megmaradt déli országrész, Júda is idegen hatalom kezére került. A babiloni politika bizonyos mértékig kedvezőbb volt a júdai, vagyis zsidó identitás megőrzése szempontjából, mint az asszír. A babilóniai fogság idején végbement vallási és szellemi változás az elkülönülés irányába mutatott, mégis ez az az időszak, amikor az óhéber írásmódot felváltja az arám kurzív írás, amit ma nyomtatott héber ábécének ismerünk. Ugyanekkor indul meg az a folyamat is, hogy a zsidóság héberül olvas, de arámul beszél. Természetesen nem szorítja ki a hébert, de az arám a Júdába hazatérők és a Babilóniában maradtak számára egyaránt a köznapi érintkezés nyelvévé vált. A héber és az arám viszonyát az irodalmi brit angol és a világnyelvvé vált egyszer? és helyi sajátosságokat (is) mutató angol nyelv viszonyához hasonlíthatjuk. A zsidó Palesztina és a diaszpóra szoros kapcsolata elképzelhetetlen lett volna a közös nyelv nélkül. A Római Birodalomban az evangélium terjesztése kezdetben arám nyelven folyt, és birodalomszerte természetes közege volt a helyi zsinagógai összejövetel. Az evangéliumok még mai fordításaikban is híven őrzik azokat az arám szavakat, amelyeket Jézus mondott, például amikor gyógyított. Így szinte a helyszíni tudósítás elevenségével hat a "talitha kúmi" (leányka, kelj fel!) vagy a siket fülnek mondott "etpatah" (nyílj meg!) felszólítás.

Az Újszövetségből több arám kifejezés is ismerősen cseng a bibliaolvasóknak, mint a "Rabbuni!" (Mesterem!), a "hakeldama" (vérmező), "ráka" (üres, bolond), vagy az "Éli éli lama sabaktani" (Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?). Ugyancsak ismert a Pál apostol egyik levelében fennmaradt, bizonyára általánosan elterjedt korai keresztény köszöntés, a "Maranatha", melyet egy szóba is írnak. Ha így értelmezzük: "Marana tha", ekkor jelentése: "Urunk, jöjj el!" Ha így tagoljuk: "Maran atha!", akkor jelentése: "a mi Urunk jön!" E rövid arám mondat a hívők reményét és hitét egyaránt kifejezte.

A Templom első századi pusztulását követő századokban a nemzedékeken át őrzött zsidó hagyományt kiterjedt arám nyelv? irodalom rögzítette, melyek közül a legismertebb a Jeruzsálemi és a Babilóniai Talmud. A középkorban lassacskán az arab váltotta fel a köznapi arámot, és így vált fokozatosan irodalmi nyelvvé, melyet csak könyvekből lehet megtanulni.

Ahogyan Izrael sokáig elveszettnek hitt államiságáról és a holtnak hitt arám nyelvről kiderült, hogy a hagyomány mégsem szakadt meg teljesen, úgy lehetséges, hogy a jövőben az elveszett törzsekről is hallani fogunk. Egyöntet? vélemény, hogy az összekeveredett népek között a törzsek identitását csak a Messiás tudja megmondani, ahogyan a talmudi bölcsek mondták "majd Illés (a Messiás előhírnöke) elrendezi".

Olvasson tovább: