Kereső toggle

Turbucz Dávid történész: 100 éve vita Horthy megítélése

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Horthy-korszaknak voltak tényleges sikerei, de ezek részlegesek maradtak. A kormányzó történelmi megítélését döntően 1944-es szereplése határozza meg, bár Sztálin megkímélte a bírósági felelősségre vonástól. Az új Horthy-életrajz szerzőjével beszélgettünk.

Március 1-jén volt 100 éve, hogy Horthyt kormányzóvá választották. Ekkor már 52 éves volt. Mi az, ami életének első fél évszázadából meghatározó maradt az ezt követő közel negyedszázados politikai pályafutásában?

– Horthy 36 évet töltött a Monarchia haditengerészetében, és a birodalom összeomlása után nem tartottak igényt a szolgálataira, a Károlyi-kormány idején nyugdíjazták is. Ettől kezdve nyugodtan visszavonulhatott volna a családi birtokra, Kenderesre, de tudjuk, hogy nem így alakult. Horthy úgy lett Magyarország kormányzója, hogy erre semmilyen módon nem készült. Nem rendelkezett jogi, gazdasági, közigazgatási ismeretekkel, sem ilyen irányú képzettsége, sem gyakorlata nem volt. Nem is készülhetett, hiszen 1918 előtt a Habsburg-dinasztia adta az államfőt. Igaz, egy rövid ideig szárnysegéd volt Ferenc József császár mellett, de ez a tisztség nem jelentett érdemi feladatot a számára. Horthy gondolkodásában meghatározó volt, hogy a háború végén összeomlott az a világ, ami számára addig a dolgok természetes rendjét jelentette. Erre később, kormányzóként is többször visszautalt. Szintén haditengerészként kezdte csodálni Angliát, és ezt a tiszteletét később is megőrizte. A harmincas évek második felében még Hitlert is figyelmeztette, hogy ne keveredjen háborúba Angliával, mert világméretű gyarmatbirodalma és a tengeri hatalma miatt nem győzheti le. Horthy rendszeresen viselte kormányzóként is az altengernagyi egyenruháját, a kitüntetéseivel együtt, ezzel is jelezte a Monarchia iránti változatlan tiszteletét.

A családi háttere befolyásolta a kormányzói munkáját?

– Nem könnyítette meg számára a feladatát. A katolikus többségű országban az arisztokrácia kétszeresen is lenézte a középbirtokos, református vallású Horthyt. Hiába volt az ország első embere, nem tekintették maguk közül valónak.

Ha Horthy monarchista érzelmű volt, akkor miért akadályozta meg kétszer is IV. Károly visszatérését? Nem lett volna természetes, hogy azt az uralkodót támogatja, akire egyébként katonatisztként felesküdött?

– Ha ilyen döntést hoz, akkor Magyarországot valószínűleg megszállták volna a kisantant államok hadseregei. Belpolitikai oka pedig az volt, hogy a nemzetgyűlésben 1920 és 1922 között a Kisgazdapárt volt többségben, akik szabad királyválasztók voltak, így nem támogatták az uralkodó visszatérését. A radikális jobboldal – Gömbös Gyula vezetésével – pedig gyűlölte a Habsburgokat. Ebben a helyzetben ez volt az egyetlen helyes politikai döntés, bár nem volt könnyű számára, hiszen régóta közelről ismerte IV. Károlyt, akinek a flottaparancsnoki kinevezését is köszönhette. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Horthy jól érezte magát a kormányzói székben, így a politikai hatalomról nem szívesen mondott volna le.

„Magyarország új felvirágzásának hajnala kezdődik” – ezt ígérte Horthy Miklós kiáltványában, amikor 1919 novemberében bevonult Budapestre. Lehet a Horthy-korszakban „új felvirágzásról” beszélni?

– Attól függ, mit értünk „új felvirágzás” alatt. Horthy előszeretettel használt ehhez hasonló kifejezéseket, ilyen volt például a „magyar feltámadás” is. Ezek erkölcsi megújulást ígértek: már a novemberi budapesti bevonulás is azt üzenete, hogy a „bűnös városnak” ideje visszatérni a „keresztény” és „nemzeti” gyökereihez. Egyfajta új időszámítást ígért, és ezt a korszak sajtója is visszhangozta, ugyanakkor ezt a szándékot a korszak elején történt események, a fehérterror eleve megkérdőjelezte. Ami a tényeket illeti, Bethlen István miniszterelnöksége alatt Magyarországon a bel- és külpolitikai, a gazdasági és a pénzügyi viszonyok konszolidálódtak. Új pénzt vezettek be, az országot felvették a Népszövetségbe. A világgazdasági válság kezdetéig megtörtént a talpra állás a háború és Trianon okozta megrendülésből, sőt Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt a harmincas évek közepén ezt a válságot is sikerült kiheverni a kedvező nemzetközi fellendülésnek köszönhetően. A kérdésben szereplő kifejezéssel óvatosan kell bánni, mert ez politikai fogalom, nehezen definiálható, és alapvetően propagandafunkciója volt.

Alig négy hónapja kormányzó, amikor az általa kinevezett magyar kormány képviselői aláírják a trianoni békeszerződést. Volt-e, lehetett-e bármi hatása Horthynak a békefeltételekre? És mennyiben jelentett Trianon kényszerpályát a kormányzó számára?

– A békefeltételekre Horthynak nem volt befolyása. Egyedül a katonai rendelkezések megváltoztatására, enyhítésére tett javaslatot 1920 januárjában. A memorandumot be is nyújtották a békekonferenciának, de hatást nem ért el. Trianon természetesen a korszak egészét meghatározta. Szinte ugyanis mindenki elutasította a békefeltételeket, így a revízió igénye számos döntést meghatározott 1920 után. Magyarország, mivel saját erő hiányában nem tudta volna végrehajtani, elsősorban azokkal az országokkal igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni, amelyek érdekeltek voltak az európai békerendszer megváltoztatásában. Ennek a harmincas években lett jelentősége. A kényszerpálya kifejezés nyugodtan használható: az elveszített területek visszaszerzése Horthy számára is kiemelt cél volt.

Horthy Miklós egészen 1936-ig nem járt hivatalos úton külföldön, először Hitler fogadta egy ausztriai vadászaton. Miért volt a kormányzó ilyen sokáig nem kívánatos személy Európában?

– A találkozók hiányának egyrészt belpolitikai oka volt: Bethlen István a húszas években magának igényelte a külügyek személyes irányítását, a külügyminiszterei hozzá lojális, de nem különösebben fajsúlyos személyek voltak. Ők képviselték Magyarországot külföldön. Ez a feladatmegosztás megmaradt később is, egészen Gömbös Gyula miniszterelnökségének végéig, 1936-ig. Volt azonban olyan külső ok is, ami kifejezetten Horthynak szólt: ahol királyi családok maradtak Európában – még ha az első világháború előtti időszakhoz képest meggyengült hatalommal is –, ott IV. Károly visszatérésének megakadályozása, valamint trónfosztása miatt neheztelhettek a kormányzóra. A demokratikus úton elinduló európai köztársaságok pedig vélhetően a fehérterror miatt nem tekintették partnernek Horthy Miklóst.

Horthy összesen hatszor találkozott Hitlerrel. Említette korábban, hogy a kormányzó figyelmeztette Hitlert például Anglia kapcsán. Mások szerint azonban mindenben kiszolgálta a náci vezért. Mit lehet reálisan elmondani a kettejük kapcsolatáról?

– 1936 nyarán még nem hivatalos keretek között találkoztak először. Ekkor, és a következő, 1938. augusztus végén történt találkozójukon Horthy valóban előhozta az Angliával kapcsolatos véleményét. Hitler azt tervezte, hogy 1938-ban Magyarországot felhasználja a Csehszlovákia elleni katonai beavatkozásra, a felvidéki területek visszaadásáért cserébe. Ezért egyfajta gesztusként meghallgatta Horthyt, de a véleményét nem tartotta sokra. Hitler és Horthy kapcsolata az első időszakban még viszonylag kiegyensúlyozott volt, amikor azonban 1938-ban a magyar delegáció, élén a kormányzóval nemet mondott a Csehszlovákiával kapcsolatos kérésére, és nem vállalták az agresszor szerepét a háború kirobbantásában, Hitler neheztelni kezdett a kormányzóra. Ez a viszony később tovább romlott, miután 1939-ben a magyar kormány nem tette lehetővé a Lengyelország elleni hadjárat során a német csapatoknak, hogy a magyarországi vasútvonalakat használják. A kortárs budapesti amerikai nagykövet 1945 után „vonakodó csatlósnak” nevezte a Horthy-féle Magyarországot. Összességében tehát nem reális, hogy Horthy mindenben kiszolgálta Hitlert, de azt sem mondhatjuk, hogy mindenben ellenkezett. A kettejük kapcsolata addig volt jó, amíg Hitlernek nem volt különösebb terve Magyarországgal. Később Horthy a revíziós törekvések érdekében tett számos engedményt – katonai, gazdasági és politikai téren egyaránt – Németországnak, de a távolságtartás megmaradt közöttük, sőt, kölcsönösen lenézték egymást. Hitler „feudális” államnak tartotta Magyarországot, Horthy pedig magánbeszélgetésekben „szobafestőnek” nevezte a náci vezért.

Egy most futó kiállítás az 1938–40 közötti időszakot emeli ki a Horthy-korszakból. Ezek az évek tekinthetők a rezsim fénykorának? Vagy inkább már az elkerülhetetlen végzet felé vezettek?

– Történészként nem használnék olyan kifejezéseket, mint „fénykor” vagy „aranykor”, mert ezek mindig ideológiai tartalmúak. A Horthy-kori kormányoknak voltak olyan döntései, amelyek sikeresek voltak, és olyan szereplői, akik eredményeket tudtak felmutatni. Azzal azonban nem értek egyet, hogy ez a két év lett volna a rendszer csúcspontja, hiszen a revíziós sikerek mellett ebben az időszakban fogadták el a zsidóellenes törvényeket, mindenfajta külső nyomás vagy elvárás nélkül. A magyar országgyűlés tehát úgy döntött, hogy a magyar állampolgárok egy részével szemben – egyre súlyosabb – diszkriminatív intézkedéseket vezet be. A területi visszacsatolásokat pedig a magyar állam nem egyedül hajtotta végre, hanem a tengelyhatalmak, elsősorban Hitler támogatásával történtek. De még az ennél pozitívabb megítélésű Bethlen-érának is voltak árnyoldalai: hatályban volt ugyanis a numerus clausus, szűkítették a választójogot, a parlamenti mandátumok közel 80 százalékát nyílt szavazás során lehetett megszerezni, rendezetlen volt a birtok nélküli parasztság helyzete. Ezért óvnék mindenkit attól, hogy akár a Horthy-korszak egészét, akár egyes időszakait kiemelje mint fénykort, mert mindennel kapcsolatban lehet pozitív és negatív példákat felhozni.

Ha fénykorról ezek szerint nem lehet beszélni, a tragikus mélypont annál egyértelműbb. 1944 kora nyarán félmillió magyar állampolgárt küldtek Horthy kormányzósága idején a biztos halálba. A kormányzó nem mondott le a német megszállás után. Ennek mekkora szerepe volt abban, hogy a magyar közigazgatás végzetes hatékonysággal hajtotta végre a deportálásokat?

– A Sztójay-kormány kinevezésekor olyan kormánynyilatkozat jelent meg, amely szerint a német bevonulás a közös háború folytatását jelenti, a sajtó továbbra is dicshimnuszokat zengett a kormányzóról, folytatódott  kultuszának építése, Horthy táviratban köszöntötte Hitlert a születésnapján és így tovább. Horthy nem használta ki a tekintélyét, népszerűségét arra, hogy demonstratív módon elutasítsa a megszállást, hanem a helyén maradt, gyakorolta az államfői jogait, nem szólalt meg, nem érzékeltette semmilyen formában, hogy fenntartásai lennének. Ezzel azt üzente a közigazgatás számára, hogy alapvetően minden megy a szokott menetében, tegyék ők is a dolgukat. Persze a Horthyhoz való viszony egyénenként és helyszínenként változott, mint ahogy azt sem lehet tagadni, hogy az antiszemitizmus Horthytól függetlenül is jelen volt már a magyar társadalomban, és a zsidóság jogfosztása és kirekesztése ekkorra már megtörtént.

1944. október 16-án Horthy Miklós végül lemondásra kényszerült. Mennyire befolyásolta magatartását a családi tragédiák sora, hiszen ekkorra már négy gyermekéből csak egy volt életben, és a németek őt is elrabolták?

– Két lánya fiatalon meghalt, Horthy István kormányzóhelyettes – akit apja a legtöbbre tartott – pedig 1942. augusztus 20-án repülőgépével lezuhant. Ő köztudottan angol és amerikai szimpatizáns és náciellenes volt, így amikor halála előtt fél évvel Horthy Miklós kinevezte kormányzóhelyettesnek, ez egyfajta németellenes lépésnek számított. Érdemi jelentősége azonban nem volt Magyarország második világháborús szereplésére, és a kormányzó ebben betöltött felelősségére. Utolsó életben maradt gyermeke, Miklós 1944-ben a Kiugrási Irodát vezette, és zsidók mentesítése kapcsán is közbenjárt a kormányzónál. De az október 15-i átállási kísérlet nem azért bukott el, mert a németek elfogták ifjabb Horthy Miklóst. Szálasi Ferenc kinevezésében viszont már szerepet játszott az, hogy a fiát menteni akarta. Nem tudjuk, mi lett volna Miklós sorsa, ha a kormányzó ellenáll. Így is koncentrációs táborba került Mauthausenben, ezért lehet, hogy nem élte volna túl a háborút. Horthy Miklós valós hatalommal ekkor már nem rendelkezett, és a nyilas hatalomátvételt sem tudta volna megakadályozni, de tehetett volna egy gesztust az utókornak.

A háború után Horthyt meghallgatták tanúként a nürnbergi perben, de őt magát nem állították bíróság elé sem itt, sem máshol. Elmaradt az igazságtétel vele kapcsolatban, vagy nem lett volna ok a felelősségre vonására?

– Jogi szempontból nem tudom és nem is szeretném megítélni ezt a kérdést, de a győztes hatalmak – ha akarják, gondolom – felelősségre tudták volna vonni a kormányzót. Nem ez történt, mert Sztálin nem akart mártírt faragni Horthy Miklósból, aki 1919 és 1944 között egyfajta nemzeti szimbólum volt. Rákosiék minden gondolkodás nélkül bíróság elé állították volna, de beletörődtek Sztálin döntésébe. Azonban a jogi felelősségre vonás elmaradása nem azt jelenti – ezért sem tartom ezt lényeges kérdésnek –, hogy nem lehet mérlegre tenni Horthy világháború alatti tevékenységét: a német megszállás utáni gettósításban és deportálásokban egyértelmű a felelőssége, mert annak ellenére, hogy 1943 tavasza óta tudta, hogy milyen sorsot szánnak a nácik az európai zsidóságnak, június végéig meg sem próbálta megvédeni a magyar zsidóságot.  Az pedig, hogy Sztálin megkímélte az életét – a szovjet érdek-szférába került Magyarországgal kapcsolatban ugyanis az ő szava számított –, sokat nem jelent. Sztálin ugyanis, aki egyértelműen a 20. század egyik legsötétebb figurája, nem hiszem, hogy hivatkozási pont kell, hogy legyen Horthy Miklós megítélése kapcsán.

Olvasson tovább: