Kereső toggle

Vérszívók, gyilkosok, a dolgozók ellenségei

Kulákok: propaganda és üldözés Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szovjet mintára 1947-től kezdődött meg a magyarországi parasztság (egy részének) tervszerű üldözése. Egy évtized alatt több százezer embert bélyegeztek meg, lehetetlenítettek el és fosztottak meg magántulajdonától csak azért, mert önálló családi gazdaságban dolgozott. Június 29. a kuláküldözés áldozatainak emléknapja.

Hivatalosan Rákosi Mátyás hirdette meg a kuláküldözés programját 1948. augusztus 20-án. A cél a Kisgazda Párt tömegbázisának szétzúzása, illetve a mezőgazdasági tulajdon állami kézbe kaparintása volt. Elvileg az számított kuláknak, akinek legalább 25 kataszteri holdja volt, de gyakorlatilag bárki a kuláklistára kerülhetett.

A közvélemény hiszterizálása már a szovjet megszállás idején megkezdődött. Kiskunhalason a 78 éves Pázsith Antal birtokos gazda ellen szolgálói fordultak: „Cselédjeihez szigorú ember lehetett, mert az oroszoknak azok bevádolták a bevonulásuk alkalmával mindjárt. (…) Az orosz katonák aztán arra bíztatták a cselédeket, hogy bánjanak el vele kedvük szerint. Azok aztán azt eszelték ki, hogy megutált gazdájukat elevenen eltemetik. Nyomban hozzá is fogtak a sírja megásásához. Amikor azzal készen voltak, megragadták a vénembert, s belehajították a sírjába átkok és szitkok között, s húzták is rá a földet. Az öregember, ahogy belelökték a sírjába, úgy térdre esve támaszkodott meg a sírja oldalába, s már hónaljáig be is volt temetve, amikor ezt a szörnyűséget az öreg hűséges szolgálója meglátta, s odarohant a földet hányó emberekhez (…) s ez a jólélek ugrott bele a sírba, s kezével elvájta róla a földet, s így kiszabadította a meggyalázott öregembert…” A megbetegedett, idős férfi földjét és ingatlanait is elvették.

A „kulak” orosz szó jelentése ököl, zsugori, nagygazda volt. A szovjet kommunista ideológia alapján bélyegezték meg őket később orosz területen kívül, a keleti blokkban is. Lenin ezt írta róluk: „A kulákok piócák, melyek a dolgozók vérét szívták. Vámpírok, melyek kezükbe ragadták a földesúri földeket, és újra meg újra igába görnyesztik a szegényparasztokat.” A szó magyarországi előfordulása, első elterjesztése Veres Péter népi íróhoz kötődik. Az 1930-as években ő kezdte el használni a cselédeket, szegényparasztokat elnyomó, kihasználó ember szinonimájaként. A magyar nyelvben is elterjedt, új kifejezéseket teremtve. Például a „kulák bor” azt jelenti, hogy nagyon csalóka bor: olyan, hogy észre sem veszi az ember, és mégis földhöz vágja, lerészegíti – magyarázták a korabeli lapok. Sőt, már nem csupán falun, hanem városokban is voltak kulákok a propaganda szerint. A „városi kulák” az volt, akinek nincs semmilyen foglalkozása, munkája, keresete, és mégis jól él.

Megbélyegeztek mindenkit, aki kulák családban élt: személyi igazolványaikban, hivatalos irataikban is jelezték, hogy ők kulákok. A hivatalok és a gyorsan felállított behajtó bizottságok bármit vihettek tőlük: a mosóteknőtől kezdve az ekén át a jószágokig. Bármibe beleköthettek, és bírságokat szabhattak ki rájuk, bármit elvihettek tőlük. Ha a gereblye koszos volt, vagy ha rozsdás szöget találtak a feléjük vezető úton, akkor a népgazdaság veszélyeztetése miatt rekviráltak. Elvitték asztalaikat, székeiket, szerszámaikat, padlásaikat lesöpörték. Többeket a hatóság elhurcolt, és soha nem tértek már haza.

Kötelező terménybeszolgáltatás 1949-ben Szabadszálláson. Az agitáció ellenére nem ment önként a szövetkezetekbe való belépés.

Egy Békés megyei kulák így emlékezett az ötvenes évekre: „Volt egypár incidensünk a dűlőbiztossal. Nem azzal, aki a körzetünkben volt, hanem aki helyettesítette, amikor ő szabadságon volt. Mindenbe beleavatkozott, bejött a tanyába, két napja nem voltam megborotválkozva, ezért felelősségre vont, miért vagyok szőrös. Máskor fát szedtem, bejött az engedélyt kérni, persze az megvolt. Akkor azt kifogásolta, miért a szántó felé döntöm a fát, miért nem befelé a szalmakazal meg a kórókúp felé. Feljelentett, mert szándékos kárt okozok a nemzetgazdaságnak. Pedig 15 fokos fagy volt, meg sem látszott rajta az ember nyoma, csonttá volt fagyva a föld.”

A korszak egyik népszerű kiadványa, a Kincses Kalendárium sem kímélte őket. 1952-ből ezt olvashatjuk egy Tolna megyei riportban: „Itt élnek közöttünk, olykor-olykor még egy pohár bort is megiszunk együtt – mondogatták –, nem olyan veszedelmes emberek ezek, csak a szájuk jár. Megfeledkeztek arról, hogy a kulák, akár barátkozik, akár nem, kibékíthetetlen ellensége a dolgozó parasztnak: sohasem bír belenyugodni abba, hogy a dolgozó paraszt boldoguljon. S hogy a termelőszövetkezeti mozgalom, melybe ő nem kerülhet be, virágozzék.”

Az országjáró Falu Színház Közös út című darabjáról elég két mondat is 1953-ból: „A darab világosan kifejezi, hogy a nemzetiségi ellentét a burzsoá-fasiszta elemek egyik veszedelmes eszköze, amellyel a kétféle nemzetiségű, de közös társadalmi érdekű parasztok közt bomlást akarnak előidézni. Nincs külön ellensége a szlovák és magyar dolgozó parasztnak, mindkettő ellensége ugyanaz: a benesi vagy horthysta burzsoá ivadék, fasiszta és kulák – legyen az magyar vagy szlovák.”

A propaganda nem csupán az újságokban, hanem a szépirodalomban is folyt ellenük, nem kevés belemagyarázással. A Szabad Ifjúság 1952-ben így uszított: „Igen, vérszopók, piócák a kulákok, még ha jámbor arccal és szavakkal próbálják is most leplezni aljasságukat! Olvassák el a kulákok szemforgatásától megtévesztett falusi fiatalok Móricz Zsigmond „Árvácska” című regényét, és mindjárt jobban megértik Lenin elvtárs szavait is! A regény hőse egy Állami Árvácska nevű kislány, aki egy gonosz kulákasszony karmai közé jut. Az üti-veri az árva kislányt, végül pedig meg akarja mérgezni. Hogy miért? Határtalan gyűlöletből. Vagy mindez talán csak az író fantáziájában született, a valóságban másképpen van? (…) És ha a gyilkossághoz nincs elegendő bátorságuk, akkor szabotázst, kártevést hajtanak végre, csakhogy ártsanak dolgozó népünknek.”

A kulákok gyermekeit eltiltották a fegyveres katonai szolgálattól. Ehelyett 18 év felett fegyver nélküli katonai szolgálatra vonultak be. Romeltakarítás, bányamunka, építkezések vártak az általában paraszti munkához szokott fiatalokra. Megalázták őket, hogy a társaikkal ellentétben nem bíztak bennük, nem kaphattak fegyveres kiképzést a hazájuk védelme érdekében. (A megbélyegzés, a jog- és vagyonfosztottság mellett a munkaszolgálat is emlékeztet a zsidóság 1945 előtti üldöztetéseire.)

Az üldözés először Nagy Imre 1953-as miniszterelnöksége idején enyhült – az év elején egyébként 71603 fő szerepelt a kuláklistán –, majd az 1956-os forradalom után fokozatosan megszűnt. Sok százezer embert meghurcoltak, megaláztak, csak mert dolgozott, önálló családi gazdaságot hozott létre, szeretteinek a termelőszövetkezeteken kívül kenyeret biztosított a mezőgazdaságból. Többek végül engedtek a kényszernek, és látszólag vagy teljes mértékben a rendszer hívei lettek. Néhányan a passzív ellenállást választották egész életükre. Ám számtalan néma áldozat nyugszik a temetőinkben, akiknek tragédiáit gyakran már a családjaik sem ismerik, ismerhetik.

2012. március 26-án a Magyar Országgyűlés a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét. Szimbolikus erejű a nap, hiszen Péter-Pál a népszokás szerint a betakarítás kezdete.

Olvasson tovább: