Kereső toggle

Fecniről olvasott ítélet

Túri Mihály 15 évet ült ártatlanul

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1956. október 27-én lovat vásárolni ment Kiskunmajsára a kömpöci Túri Mihály. Szemtanúja volt a községi tanács előtti tüntetésnek és egy kommunista funkcionárius meglincselésének. Ennyi elég volt ahhoz, hogy koncepciós perben – az áldozat feleségének terhelő vallomása alapján – életfogytiglanra ítéljék. 15 év után szabadult, de jogilag a mai napig nem rehabilitálták – erre Hajagos Csaba történész kutatása alapján most esély nyílhat.

 

„Miért bántják, állítsák népbíróság elé, ha valamit elkövetett” – fogalmazta meg a családi emlékezet szerint a 27 éves földművelő, Túri Mihály, miközben 1956. október 27-én, a kora délutáni órákban a tömegben állva nézte, ahogy feldühödött emberek a kiskunmajsai tanácsháza előtt ütlegelik a térség leggyűlöltebb kommunistáját, Neményi Józsefet. Megjegyzése nyomán Mihály kapott néhány pofont két ismeretlentől, mire fogta magát, és hazaindult a 12 kilométerre lévő Kömpöcre. 

Neményit nem állították népbíróság elé: meglincselték. A helyi ipari és kereskedelmi bizottság vezetője a kommunisták odaadó híveként az előző években mindent megtett, hogy magára szabadítsa a népharagot. A meglincselése előtti délelőttön, a helyi vásárban egy hatgyermekes hadiözveggyel önkényeskedett. Az asszony két kenyeret vitt hazafelé, mire a Négusnak csúfolt funkcionárius ráripakodott: „megmondtam, hogy mindenkinek csak egy kenyér jár”, majd elvette tőle az egyiket. A hír gyorsan terjedt a budapesti forradalmi eseményekről már értesült lakosság körében, és alighanem ez lehetett az utolsó csepp a pohárban. Néhány órával később Neményit nemcsak agyonverték, hanem egy zászlórúddal át is döfték – derül ki a helytörténeti kutatásokból.     

Szemtanúból főszereplő

Túri ugyanebbe a vásárba érkezett nagybátyjával lovat vásárolni, hazafelé pedig a tanácsháza felé vezetett az útja. Az ott zajló eseményekbe azonban nem avatkozott be, hanem hazatért Kömpöcre. Másnap a tanácstitkár közölte vele: éjjel üzenetet kapott, hogy Kömpöcön is meg kell alakítani a Forradalmi Bizottságot. A DISZ-titkár (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) és MDP (Magyar Dolgozók Pártja) tagjelölt Túri elvállalta a feladatot, és beszédet mondott a tanácsháza köré gyűlt 200 fős tömegnek. „[…] ma hazánkban nagy vérontás folyik, és ezért fogjunk össze, és kerüljünk el minden helyi vérontást. Aki eddig bűntettet követett el, azt majd a törvény megbünteti” – hangsúlyozta többek között, majd a jelenlévők megválasztották a Forradalmi Bizottság elnökévé. Ebben a minőségében Gyülvészi István tanácselnök lakására ment, hogy elkérje a hivatal kulcsait, majd begyűjtötte a pártházét is. Ezt követően nekilátott a helyi Vörös Október Termelőszövetkezet kapcsán felmerült panaszokat orvosolni – a felek megelégedésére. 

Azonban a másnap, 1956. október 29-én leváltott tanácstitkár, illetve Gyülvészi István vb-elnök (a tanács végrehajtó bizottságának elnöke) 1957. január 10-én készített jelentésében teljesen másként tálalták a történteket. A dokumentumban az szerepel, hogy a „majsai eseményeknél főszerepet játszott” Túri Mihály „a szemtanúk szerint az éjszakai órákban segítségül hívta az ottani vérengzésben részt vevő társakat, hogy még 28-ára virradóra legyenek segítségére Kömpöcön mintegy 14 személy ellen irányuló ellenforradalmi tevékenységben”.

Az elfogulatlannak aligha nevezhető jelentésben Túrit ugyan a majsai események „főszereplőjének” titulálják, ám első előállításakor, 1956. november 10-én még csak a Kömpöcön történtekről faggatták, Majsáról szó sem esett. Mivel nem tudtak felhozni ellene különösebben terhelő vádat, elengedték. Azt a megbízást kapta, hogy a továbbiakban is tartson rendet a községben, ahol ez idő alatt az élelmiszergyűjtések után a falu szépítésén is fáradozott. Nem egészen másfél hét múlva „karhatalmista pufajkások” gépkocsija parkolt le a kömpöci tanácsháza előtt. „Te kulák csimuta, most meglakolsz!” – fenyegették meg Túrit, amit ütések és rúgások sorozata követett.

1957. február 21-én Szegedre szállították, ahol szembesítették Neményi József meglincselésének három vádlottjával, Patyi Istvánnal, Kolompár Mátyással és Pekó Istvánnal, akik mindhárman igazolták, hogy Túri Mihály egy ujjal sem ért hozzá a „Négushoz”. (Őket egyébként néhány hónap múlva kivégezték.)

Ez már az ítélet

Túrit ennek ellenére nem engedték haza, közbiztonsági őrizetbe vették. Mint Hajagos Csaba történésznek a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum támogatásával végzett kutatásaiból kiderül, a döntés indoklásában addig fel sem merült részletek is szerepeltek: „Túri Mihály 1956. okt. 27-én Kiskunmajsán […] öntevékenyen belekapcsolódott az ellenforradalmi tevékenységbe. A tömegnek elszavalta a Talpra magyar!-t, utána pedig a tanácsháza pincéjéből néhány társával együtt hajánál fogva a tanácsháza elé kihúzták Neményi József begyűjtési előadót, akit már előzőleg egy ízben a tömeg összevert, a pincébe dobták őrizetbe. A tanácsháza elé kivonszolt Neményi Józsefet a tömeg azután agyonverte. Ugyanott a tanácsháza előtt szolgálatot teljesítő katonatisztek vállapjait [sic] rángatta, s követelte, hogy azok szedjék le a vállapokat. Neményi József meggyilkolása után Túri elmenekült Kiskunmajsáról.”

A mindezt tagadó fiatalember hónapokat töltött a tököli börtönben, ahol – mint későbbi elbeszéléseiből kiderült – „ütöttek-vertek naponta háromszor, négyszer is”. Július 11-én kiengedték ugyan, de ugyanaznap a Kecskeméti Megyei Ügyészség vádat emelt ellene.

A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség által titkossá minősített per koncepciós voltát abszurd módon maga a karhatalom igazolta. Ugyanis szigorúan titkos minősítésű, 2006-ban feloldott járási dokumentumok között Hajagos Csaba rábukkant többek között Deák József rendőr százados, a Kiskunfélegyházi Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetőjének 1956. november 27-én a járási pártbizottságnak tett jelentésére. Ez egyáltalán nem említi Neményi gyilkosai között Túrit. Öt hónappal később, 1957. március 28-án tett újabb összefoglaló jelentésében sem nevezte meg a kömpöci fiatalembert, mint aki részt vett volna a verekedésben. Túri neve abban a listában sem szerepelt, amelyben községekre lebontva, név szerint felsorolják az „ellenforradalmi felforgatókat”.

A nyomozás és a bírósági tárgyalás során ráadásul egyetlen tanú sem tudta megerősíteni a Túrival szemben megfogalmazott vádakat – beleértve egy belügyminisztériumi dolgozót, egy honvéd főhadnagyot és egy őrnagyot. A végső ítélet megszületése előtti utolsó nyilvános tárgyalási blokkban, 1958 őszén összesen 79 tanút hallgattak meg, és közülük csak egyetlenegy személy állította, hogy látta, amint Túri Mihály bántalmazza a begyűjtési előadót – Neményi József felesége. 

A tárgyalás befejeztével dr. Kiss Ernő tanácsvezető bíró – Túri Mihály visszaemlékezései szerint – „hozzá sem nyúlt az aktához, a zsebéből kivett egy fecni papírt, és kihirdette az életfogytiglani börtönbüntetést”. Az időközben disszidált másod-, harmad- és negyedrendű vádlottakat (Rékasi Jójárt Gergelyt, Klucsó Bélát és Klucsó Ferencet) halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az ötödrendű vádlott Kolompár Béla 8 hónap börtönbüntetést kapott. Túri Mihály hiába fellebbezett, és kirendelt védője hiába érvelt azzal, hogy a néhai sértett felesége, Neményi Józsefné egyedüli vallomása megnyugtató bizonyítékként nem értékelhető, ezt a Legfelsőbb Bíróság „alaptalan érvelésre” hivatkozva elutasította.

Elmulasztott rehabilitáció

 

A Kozma utcai börtönben Túri Mihály együtt raboskodott Bibó Istvánnal, Göncz Árpáddal, Litván Györgygyel és Vásárhelyi Miklóssal. Rabtársai közül többen szabadultak az 1963. március 21-én kihirdetett amnesztia nyomán, az ő kegyelmi kérvényét azonban elutasították, és csak 15 év letöltött szabadságvesztést követően, 1972-ben helyezték szabadlábra.

42 évesen lényegében mindent elölről kellett kezdenie úgy, hogy börtönviselt emberként Kömpöcön nem kapott munkát. Szegeden dolgozott segédmunkásként, emellett állattartással és földműveléssel kezdett foglalkozni. 1973-ban megnősült, két gyermeke született, Árpád és Emese.

A rendszerváltás nagy elégtételt jelentett a számára, újra bekapcsolódott a közéletbe. 1990-ben az MDF jelöltjeként megválasztották Kömpöc polgármesterének, négy év múlva pedig ismét bizalmat szavazott neki a község. Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. október 23-án 1956-os Emlékéremmel tüntette ki.

Háromszor is próbálkozott perújítási kérelemmel, ám mindháromszor elutasították. Túri Mihály 2003. november 6-án hunyt el, 74 évesen. Néhány nappal halála előtt még részt vett a kiskunmajsai 1956-os Múzeumnál tartott megemlékezésen, ahol elköszönt a barátaitól, ismerőseitől, mondván, jövőre vele már nem találkoznak.

Hajagos Csaba tanulmánya alapján Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nemrégiben az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult, és kezdeményezte Túri Mihály jogi rehabilitációját.

 

Ez egy Tipikus koncepciós per volt

Hajagos Csaba történész a Túri-dossziéról.

Neményi József megöléséért három embert kivégeztek, másik hármat távollétében halálra ítéltek. Miért volt szükség arra, hogy Túri Mihályt is beemeljék az ügybe?
– A cél az volt, hogy példát statuáljanak azok számára, akik nem féltek feltételezni, hogy a kommunista diktatúra ellen felemelhetik a szavukat, vagy embereket maguk mellé szervezve rést törhetnek a diktatúra vaspajzsán. Túri Mihály erre eleve „alkalmas” személy volt: amikor a határőrségnél szolgált, elvették tőle a fegyvert, mivel édesapját „közellátást veszélyeztető bűncselekmény” miatt szabadságvesztéssel sújtották. De a saját jogán is kivívta a rendszerellenesség bélyegét: a gyékényesi katonai szolgálat alatt a svábok kitelepítését látva azon méltatlankodott, hogy „öreg embereket, fiatal anyákat kisgyerekeikkel bezsúfolták a vagonokba, s a Hortobágyra telepítették őket”. Kiváló alany volt a „rendszerellenes”, „a népi demokráciára nézve veszélyes” szerepre.
Volt bármi esélye arra, hogy elkerülje ezt a súlyos büntetést, vagy hogy hamarabb szabaduljon?
– Aligha. Inkább annak örülhetett, hogy nem ítélték halálra – bár ez valószínűleg a törvényszék számára is vállalhatatlan lett volna. Annak fényében, hogy Kiss Ernő, az egyik legnagyobb vérbíró ítélte el, akár a tárgyalásokat is mellőzhették volna. Tipikus koncepciós ügy volt, tele nyilvánvaló ellentmondásokkal, és tanúk sorával, akik a vádlott ártatlanságát igazolták.
Mi a magyarázata annak, hogy a rendszerváltás után elutasították Túri Mihály perújrafelvételi kérelmeit?
– Az első ilyen kérelmet 1989. december 5-én nyújtotta be, és az elutasító válasz igen gyorsan, 1989. december 12-én született meg. Az indoklásban az szerepelt, hogy az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvény rendelkezéseit nem lehetett Túri Mihály személyére vonatkozóan alkalmazni, ugyanis cselekményét „[…] nem harci cselekmények során és nem is a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között követte el”. A forgatókönyv 1993-ban és 2001-ben is hasonló volt.
Mit vár a mostani rehabilitációs kérelemtől?
– A helyzet egyértelmű. A korábbi esetekben a bíróság nem támaszkodhatott az 1956-ban és 1957-ben keletkezett szigorúan titkosnak minősített iratokra, amelyek a járási bíróság és a járási rendőrkapitányság belső anyagait tartalmazzák. Márpedig ezekből egyértelműen kiderül, hogy Túri Mihály nem játszott szerepet Neményi József meggyilkolásában, őt „mesterségesen” emelték be az ügybe. Megítélésem szerint ezek fényében jogilag is lehetővé válik a rehabilitáció.

 

 

Olvasson tovább: