Kereső toggle

Van-e élet a Facebookon túl?

Életképes-e a "demokratikus" közösségi háló?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A több mint egymillió felhasználót mozgósító Mastodon–kísérlet radikálisan új alapokra helyezné a közösségi hálózatokat. A „demokratikus rendszer” azonban a jövőben könnyen az illegális tevékenységek, például drogos vagy pedofil csoportok táptalaja lehet.

 

Van havi 5 dollárod egy saját közösségi hálózatra? – ezzel hirdeti magát a Mastodon, az elmúlt évek legsikeresebb „Facebook- és Twitter-riválisa”, ahol a felhasználók saját maguk üzemeltethetnek olyan online közösségi tereket, ahol nem a nagy tőzsdei cégek és kormányok, hanem kizárólag a résztvevők diktálnak. A fenti összegért ugyanis már egy százfős klubot lehet birtokolni, ahol a játékszabályokat az alapító hozza, és a tagokkal közösen formálhatják a „játszóteret” olyanná, aminek leginkább látni szeretnék. A több száz különálló körhöz (instance) összesen már majdnem egymillióan csatlakoztak, és bár a konkurencia mellett még apró bolhának tűnnek, növekedési ütemük akkora, hogy a szerverek rendre leállnak, mert már nem bírják tovább a terhelést. 2018-ra van már saját Mastodon-szervere az íróknak, zenészeknek, újságíróknak, kódereknek, de – a nyílt forráskódból fakadóan – a drogosoknak és a pornófogyasztóknak is.

Az „önmagát korlátozó szabadság” ígérete egy alig huszonöt éves német fiatal, Eugen Rochko fejéből pattant ki, aki az egyetemi évei alatt írta meg az ősi elefántról és egy metálegyüttes nevéről elkeresztelt Mastodon-kódot, ami köré a szokásoktól eltérően nem egy start-up-ot, hanem egy önfenntartó közösséget verbuvált. Itt nincs tulajdonos, nincs igazgatóság, nincs tőke, és a keretrendszer a torrent hálózatok működési elvéhez hasonlóan nem egy központi, hatalmas szerverteremben fut, hanem sok-sok különálló gépen, amit a tagok adományaiból tartanak fenn és üzemeltetnek. Minden körnek külön webcíme van, így például a legnagyobb a fehér elefántos logóval futó japán pawoo.net 400 ezer felhasználóval, a soron következő pedig az alapító saját köre, a mastodon.social 227 ezer taggal. A gigászokkal szembeni kisebbségi érzést az új közösségi platform rajongói az exkluzivitással és függetlenséggel ellensúlyozzák: „Ember vagy, nem árucikk!” – szól az oldal egyik mottója.

„Sokan azt mondják, hogy a Twitter jó, mert sokan használják, pedig önmagában az, hogy egy gyorsétteremlánc félmilliárd tacót ad el, még nem teszi finommá a terméküket” – érvelt az egyik tag a nagyokról való leválás mellett, amit leginkább az elmúlt évek sűrűsödő botrányai motiváltak. Nem véletlen, hogy a Mastodon világában minden a Cambridge Analytica-botrány után kirobbant #DeleteFacebook szelének befogására épült. (A Facebook és az árnyékprofilok. Hetek, 2018. április 13.) „A Mastodon az önrendelkezésről szól. Ha elindítasz egy szervert, az a tiéd. A te szabályaid, a te közösséged, a te gépeidről kiszolgálva. Nem függsz senkitől, különösképpen nem egy szilícium-völgyi vállalatközponttól” – hirdette meg az alapító a közösségi oldalak közelgő forradalmát. Mivel a reklámok elvből ki vannak zárva az oldalakról, így marad az adakozás, amiből ha többemeletes székházakat nem is, de egy szűk havi keresetet azért ki tudnak termelni az üzemeltetők. Eugen Rochko például havi másfél millió forintnak megfelelő dollárt visz haza, aminek több mint fele a szerverekre, a maradék pedig a saját megélhetésére megy el. „Nem vagyok cég” – válaszolta a mashable.com megkeresésére az alapító, aki szerint így eladni se tudja a Mastodont, hiszen az már „mindenkié”. Neki a támogatás csak arra kell, hogy legyen miből ennie és laknia, amíg az új közösségi háló kódján dolgozik.

De mitől is lesz „finom” a telefonozó elefánt a csalódott Twitter- és Facebook-felhasználóknak? A legtöbbet hájpolt újítás a tartalomfigyelmeztetés (content warning), amivel a Mastodon közösségi etika szerint mindenki köteles megjelölni egy címkével azokat a posztokat, amikben mások számára káros, sértő vagy esetleg kellemetlen tartalmakat helyezett el. Ezek csupán egy figyelmeztetés után jelennek meg, így a felhasználó nem szembesülhet akaratán kívül a nem kívánt poszt tartalmával. Persze, hogy mi a határ, azt már a közösségen belül kell lemeccselni, a politikai tartalmak besorolása például állandó kérdés a hálózat szűkebb berkeiben. A Motherboard újságíróját például megintették azért, mert egy olyan újságcikket osztott meg tartalomfigyelmeztetés nélkül, amiben egy sarkos politikai vélemény szerepelt. Mivel minden egyes körben a tagok írják a szabályokat, a tartalomszűrés nem egy általános értékrendet, hanem egy szűk kör véleményét fejezi ki, ami egy ponton túl például bűncselekmények fedezését tenné lehetővé. Például ha a pedofilok alakítanának egy saját Mastodon-csoportot, ott egy olyan érték és tartalom lenne középpontba állítva, ami a tágabb társadalom számára elfogadhatatlan, sőt – szerencsére – büntetendő is. Persze lehet azzal érvelni, hogy senki ne menjen a város „zűrös negyedeibe”, de jogos kérdés, hogy a közösség lelkiismeretére épülő Mastodon-immunrendszer vajon képes-e hatékonyan elszigetelni az erkölcsi és morális bűnözőket, és nem válik-e idővel a közösségi háló egy sötét online Gothammé, ahol a szabadon engedett vágyak tombolnak.

Sarah Jeong a többhetes tesztidőszak alatt arra is felfigyelt, hogy a relatíve zárt közösségeket egy belterjes hangulat uralja, így nincs meg az a változatosság, amit a tízmilliók posztjaira és tweetjeire épült gigászoknál annyira megszeretett. „A Mastodon egy kicsit különc, de egyáltalán nem rossz rendszer. Viszont mivel egy barátomat sem találtam meg, így kénytelen leszek visszatérni az öreg, de jól bevált kék madárhoz. Ha tetszik, ha nem, az ebből fakadó monopolhelyzet jelenleg megkerülhetetlen a közösségi média piacán” – törölte végül a profilját az újságírónő, aki szerint a nagyság még mindig vonzóbb az emberek számára, mint a magányos, online barátoktól elzárt szabadság. Lance Unlanoff szakújságíró egyenesen arra a következtetésre jutott, hogy a Mastodon a szimbólumához hasonlóan kihalásra van ítélve, mert ahogy az ősi mamut képtelen volt alkalmazkodni a megváltozott környezetéhez, a forradalminak mondott közösségi hálóban sincsen meg az a rugalmasság és vonzóerő, ami a kezdeti lendületen túl valódi riválissá tenné a tízmilliárdokkal megtámogatott konkurenciával szemben. A szkeptikus hangok ellenére az okostelefonozó őslény még nagyon is élni akar, és mélyen hiszi, hogy az új, közösségi modell képes megrengetni a gigászok hatalmát, és nem fognak megrekedni az első egymillió felhasználónál.

Olvasson tovább: