Kereső toggle

Z generáció az Egyházban

Jön a „semmilyenek” kora?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Z generáció az USA lakosságának közel 26 százalékát teszi ki, 2020-ra pedig a fogyasztók 40 százaléka ebbe a nemzedékbe tartozik majd. Befolyással vannak nemcsak Amerikára, hanem a nyugati világ kultúrájára is. És a kultúra is befolyással van rájuk.

Értsük meg a korszellemet!

A generáció fogalmának meghatározásában Mannheim Károly magyar származású szociológus-filozófus 1928-as A nemzedékek problémája című munkája tekinthető irányadónak. A tanulmány szerint a generációt maga a változás, az egész társadalmat érintő, alapvető gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális jellegű átalakulás hozza létre. Az azonos korcsoportba tartozó emberek tehát egy, a fiatal korukban végbemenő változást hasonlóképpen élnek meg, és magukat, vagy mások őket, az adott változás generációjaként azonosítják. Mannheim műve szerint az első, spontán világnézetnek is meghatározó befolyása van egy korosztály generációvá alakulásában: „Az első benyomások túlsúlya még akkor is eleven és meghatározó, ha az élet egész későbbi menete nem más, mint az ifjúkorban befogadott »természetes világkép« tagadása és lebontása. Hiszen még a tagadásban is alapjában véve ahhoz igazodunk, amit tagadunk, akaratlanul is ez határoz meg minket.”

Fontos a történelmi, politikai, gazdasági, technológiai és kulturális folyamatokat, és magát a korszellemet is figyelembe vennünk ahhoz, hogy képet kapjunk a ma élő fiatalok generációs megtapasztalásairól, hogy jobban megértsük őket. Talán a technológiával kellett volna kezdeni a sort, ugyanis Marc Prensky Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című művében felhívja a figyelmet arra, hogy a száguldó technikai fejlődéshez a különböző nemzedékek eltérően viszonyulnak, és a felzárkózás menete is eltérő. Ő nevezte el a mai, felnövekvő, a digitális technológiákat könnyedséggel használó fiatalokat digitális bennszülötteknek, vagyis olyanoknak, akik beleszülettek az új technikai vívmányok világába, akik az új okoseszközök, alkalmazások elsajátítása közben nőnek fel, és ezek az eszközök mindennapi életük részét képezik. Az idősebb generációk csak később, felnőttkorban találkoztak a digitális világgal és eszközeivel, vagyis „bevándorlóként” kerültek bele az egész folyamatba. Az eNET 2018 májusában végzett online kutatása alapján tízből kilenc netező szerint az idősebbek le vannak maradva a digitális világban a fiatalok mögött.

A világ első globális nemzedéke

Churchman és Smith kutatók ezeket az úgynevezett kohorsz-élményeket emelik ki, melyek egyfajta motorként funkcionálnak egy generáció sajátos értékrendjének és jellemző viselkedésének kialakulásában. Általában ezek a kohorsz-élmények helyhez és kultúrához kötöttek. Az új technikai vívmányok a millenneumi, vagyis ezredforduló körül született nemzedékek életében azonban ezen a területen is változást hoztak. A globalizáció és az internetes robbanás miatt ma már egyre kevésbé számít az, hogy egy fiatal hol és milyen kultúrában él, hiszen amennyiben van internet-hozzáférése – és sokuknak van –, ugyanazok a kulturális termékek eljutnak hozzájuk, éljenek akár egy kis magyar faluban vagy egy amerikai nagyvárosban. Az internethasználat mindennapos része lett a fiatalok életének. A Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatása szerint az Y és a Z generáció tagjai egy nap átlagosan 3,1 órát töltenek internetezéssel, közülük a legtöbbet – 3,4 órát – a legfiatalabb korcsoport, a 16–21 évesek vannak fent a világhálón. Bár írásos dokumentum nem támasztja alá, de szóbeli beszámolók alapján mások szerint ennél jóval több a netezéssel eltöltött órák száma: egyesek szerint a fiatalok iskolaidőben átlagosan akár 6–7 órát is lógnak az interneten, ami hétvégén és nyári szünetben 10–12 órára is növekedhet. 

Éppen emiatt a Z generáció (általában az 1995–2009 között születetteket sorolják ide) egy különleges nemzedék, mégpedig ők a világ első globális nemzedéke (Homo globalis). Ugyanazon a kultúrán nőnek fel, ugyanazt a zenét hallgatják, ugyanazt a divatot követik, amit az internet eljuttat hozzájuk, és ugyanazokat az ételeket készítik, amit a youtube-on a sztárséftől látnak. Ilyen módon elmondható, hogy a világ különböző pontjain élő fiatalok életét és magatartását ugyanazok az események, folyamatok és trendek befolyásolják.

Bár Amerikában a Z generáció egy nagyméretű demográfiai csoportot képvisel, Európában inkább ennek az ellenkezője az igaz. Dr. Csepeli György szociológus A Z nemzedék lehetséges életpályái című tanulmányában egyéb érdekes nemzedéki megtapasztalásokra is rávilágít, mint például arra, hogy a 21. században felnövő első generáció tagjainak egész Európában közös tapasztalata, hogy kevesebben vannak, mint a szüleik, nagyszüleik voltak: „Az önzésre épülő élménytársadalmak nem kedveznek a gyermekvállalásnak. Az Eurostat jelentése szerint 2014-ben az EU 28 országában 507 millió ember élt. A 30 évesnél fiatalabb lakosok aránya 1994-ben 40,6% volt. 30 évvel később a 30 évesnél fiatalabbak aránya 33,3% volt. Európán kívül viszont a fiatalok aránya nem csökken, hanem nő. Az európai Z nemzedék közös tapasztalata lesz az Európán kívüli civilizációk demográfiai fenyegetése. E nemzedék tagjai fiatalon szembesülnek a ténnyel, hogy olyan földrészen élnek, ahol az idősek aránya folyamatosan nő, a fiatalok aránya csökken, s bevándorlók tömegei fiatalok, akikkel együtt kell majd élniük és dolgozniuk.” Európában a Z generációról prognosztizálható, hogy a felsőfokú tanulmányok és a gyerekvállalás kitolódása miatt nekik lesznek a legidősebb szüleik, és a legkisebb családokban fognak élni.        u

Ki tanít kit?

A fiatalok tekintélyhez való viszonya is változóban van, és ha figyelembe vesszük a tanulás megváltozott irányát, nem is lehet ezen annyira csodálkozni. Míg a történelem során a tudás iránya fentről lefelé irányult, például a főnöktől a beosztotthoz, a tanártól a diákhoz, a szülőtől a gyerekhez, addig a globális net-generáció bizonyos területeken gyorsabban megszerzi a számára szükséges ismeretanyagot vagy információt. Csepeli szerint a tanulás, a szocializáció iránya is megfordul: „ A felnőttek elvesztik monopóliumukat a valóság értelmezésére és ellenőrzésére. A gyermekek tanítják szüleiket, tanítóikat arra, hogy miként kell használni a hálózatra kapcsolt mobileszközöket, miként lehet interneten repülőjegyet venni és beszállókártyát szerezni, hogyan lehet pénzt átutalni, dokumentumokat létrehozni és tárolni. Mindezt megtanulják és megtanulhatják a „digitális bevándorlók” is, de a hálózati eszközök használata soha nem lesz oly természetes és magától értetődő számukra, mint a »digitális bennszülöttek« számára.”

A digitális forradalom gyermekei szemében a tanár – és általában az idősebb korosztály – már nem a tudás egyedüli és megkérdőjelezhetetlen forrása. Z generáció című könyvében Tari Annamária a következőt írja: „A régimódi szülői tekintély talán már nem is létezik. A mai formája pedig már nem alanyi jogon jár, hanem olyan dolog, amiért meg kell küzdeni. Olyan felnőttnek kell lenni, akire fel lehet nézni, aki egyenesen és érthető módon kommunikál.”

HR-konferenciákon gyakori és központi téma az új generációk tekintélyhez és szabályokhoz való viszonya, ami merőben újszerű. Schäffer Beáta A legifjabb titánok című könyvében leírja, hogy ez a generáció a korábbiakhoz képest meglehetősen jó körülmények között, jólétben nő fel: „Mindent megkapnak, és amit nem kapnak meg, azért harcolnak, szinte követelőző módon. Szinte korlátok nélküli világban nőnek fel, ahol teljes jogú döntéshozók a család életében – anélkül, hogy a döntéssel járó felelősség terheit ők viselnék. Mindemellett egy olyan világ veszi körül őket, amelyben nincsenek megkérdőjelezhetetlen értékek és kapaszkodók, ahol minden és ennek az ellenkezője is igaz lehet.” 

A „semmilyenek” hite

James Emery White, az észak-karolinai Mecklenburg Community Church alapító pásztora a Gordon–Conwell teológiai főiskolán a kultúra és a hit kapcsolatát kutatja. Meet Generation Z: Understanding and Reaching the New Post-Christian World (Ismerd meg a Z generációt: Megérteni és elérni az új posztkeresztény világot) című tavaly megjelent könyvében olyan mérvadó kulturális kihívásokat mutat be, amelyekkel a nyugati egyház jelenleg szembesül, és amit az új generáció is érzékletesen visszatükröz. A Pew Research Center 35 ezres mintán vizsgálta meg, hogy milyen választ adnak arra a kérdésre, hogy milyen az ön vallása. Minden negyedik felnőtt amerikai azt a választ adta, hogy „semmilyen”. Jelenleg a katolikusoké után ez a második legnagyobb csoport. Számuk pedig a leggyorsabban nő. A 30 év alatti felnőttek esetén háromból egy definiálja „semmilyenként” a vallási hovatartozását.

Ezzel párhuzamosan a gyakorló keresztények száma zsugorodik az országban. A kutatás szerint azok 19 százaléka, akik „előzőleg keresztény”-nek nevezték magukat, a Z generációhoz tartoznak; ez Amerikában szám szerint a legszélesebb demográfiai réteg, mindemellett óriási a hatásuk a nyugati keresztény világban. Míg az Y generációnak csupán a 33 százaléka tartja vallását „semmilyennek”, addig a fiatalabbaknál, vagyis a Z generációnál ez a szám 36 százalék.

A vallási önmeghatározáson kívül a hitgyakorlatban is megfigyelhetők generációs különbségek. Míg 10 amerikai babyboomer (az 1946–1964 között születettek nemzedéke) közül hat naponta imádkozik, addig a Z generációban csupán minden negyedik. Nemcsak a Pew Research Center, hanem a Barna Group kutatásai is alátámasztják ezt a tendenciát, mely szerint az USA felnőtt lakosságának közel a fele (44%) posztkeresztényként határozza meg magát. White úgy látja, hogy mind a „semmilyen” vallásúak, mind a Z generáció hatásának növekedése kétség kívül arra kell, hogy ösztönözze az egyházakat, hogy jobban odafigyeljenek a kulturális klímára és az új kihívásokra: „Ha a keresztény misszió szíve az evangélium hirdetése, és a kultúra megváltoztatása az egyház centralitására utal, akkor a kultúra megértése alapvető fontosságú.” A szerző a Krónikák 1. könyvéből Izsakhár törzséhez hasonlítja azokat, akik képesek a korukat jól értelmezni, mivel a siker egyik kulcsa lehet, ha valaki képes felismerni az adott kor ismérveit, beazonosítani az uralkodó korszellemet, és ennek tudatában irányítja az életét.

Melyek e kor jellemzői?

A keresztény világban a kereszténység déli irányú terjeszkedését említi a szerző, főként Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. 2050-re az Egyesült Államokban öt keresztényből csupán egy lesz nem latin származású, a kereszténység centruma pedig egyértelműen átkerül Dél-Amerikába. Fontos kihívásnak tartja a 9/11 óta létező civilizációs összecsapásokat a világon, és az olyan fundamentális intézmények újraértelmezésére tett kísérleteket, mint a házasság és a család. 2015-re Nagy Britannia lett az első olyan állam, mely elfogadta, hogy egy gyermeknek hivatalosan három szülője is lehessen. „Ez egy új nap volt, amikor a család alapkoncepcióját személyes vágyak szerint dolgozták át” – jegyzi meg a szerző. „A transzhumanizmus révén pedig azzal is számolnunk kell, hogy már nemcsak az intézményeinket definiáljuk újra, hanem még azt is, hogy egyáltalán mit jelent embernek lenni.” 

Részlet a Downtown Abbey című brit sorozatból. Tudatosan hagyták ki az imákat.

A szerző szerint a szekularizáció, a privatizáció és a pluralizmus alapvető mozgatórugói a társadalom posztkereszténnyé alakulásának. Peter Berger szociológus szerint a szekularizáció egy olyan folyamat, mely során a társadalom szektorai és a kultúra kimozdul a vallási intézmények és szimbólumrendszer dominanciájából. White olvasatában ez azt jelenti, hogy az egyház elveszíti a befolyását az emberek gondolkozásmódja felett, és pozícióját, mint domináns világnézetet. A privatizációt olyan folyamatként mutatja be, amelynek hatására törések keletkeznek az élet köz- és privát szférái között, és a spirituális dolgok egyre növekvő mértékben átkerülnek a privát szférába. Tehát az olyan területekről, mint a politika, üzlet, vagy még akár a házasság, az otthon is, teljesen háttérbe szorulnak vagy eltűnnek.

A pluralizáció során az egyházak számos ideológiával, hitvilággal konfrontálnak. Peter Berger hasonlatát hozza fel, mely szerint eddig egyfajta „nagy, szent baldachin” borította a kultúrát, mely hatására legtöbben úgy gondolták, hogy van fent egy Isten, amit életük alakítása közben figyelembe is vettek, és ez a tudat mind a társadalmat, mind a kultúrát meghatározta. Ma viszont több „kis sátor” van, amiből mindenki választhat, hol szeretne éppen meghúzódni és amiről azt tanítják, hogy mind egyenlő és érvényes. Az evangelizációnál és az apologetikánál mindenképp figyelembe kell venni, hogy olyan kérdéseket, mint „Miért kerülhet Gandhi a pokolba, amikor annyi jót tett az emberekért?” vagy „Milyen Isten az, aki nem engedi, hogy két ember összeházasodjon, ha szeretik egymást?” nem provokációs vagy bántó szándékkal tesznek fel, hanem azért, mert ebben a kulturális miliőben ezek folyamatosan foglalkoztatják az embereket, viszont a Biblia Istenének természetéről egyre kevesebbet tudnak. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását rendkívül fontosnak, és egyfajta pre-evangélizációs feladatnak tartja.

Más hasonló kihívásként White a funkcionális ateizmust jelöli meg, ami nem más, mint az, amikor az emberek ugyan nem tagadják Isten létét, de kulturális szinten teljesen figyelmen kívül hagyják. Cathy Lynn Grossmant, a Religious News Service vezető tudósítóját idézi, aki a híres 2008-as amerikai vallási identitásfelmérés alapján azt nyilatkozta, hogy az emberek nem pusztán szekularizálódtak az USA-ban, hanem egyáltalán nem gondolnak már a hitre, vallásra annak ellenére, hogy nem is utasítják el. White úgy értelmezi, hogy mindezek egy újfajta és profán törést eredményeznek a nyugati gondolkodásban és kultúrában, hiszen példanélküli ez a „vallástalan” gondolkodásmód a történelemben. Még az úgynevezett pogány időkben is ismeretlennek számított a szekularizmus: a görög és a római kultúrában is törődtek az emberek a rajtuk kívül álló világgal – az antik világ isteneivel, a mitológiával. Úgy látja, Amerika és a nyugati világ egy olyan posztkeresztény társadalomban él, ami megmagyarázza, hogy miért emelkedik ilyen nagy tempóban a „semmilyen vallásúak” száma. Azoknak az amerikaiaknak, akik gyerekként keresztény családban nőttek fel, csupán a negyede vallja kereszténynek magát felnőttként. Ha ez a tendencia továbbra is folytatódik, White szerint el lehet felejteni az USA-ban már régóta keresztény dominanciájú vidékeket, mint az úgynevezett „Biblia-övezet” vagy a katolikus Észak. A szerző szerint ebben a korszakban az egyházaknak a legfontosabb szolgálati területe a gyerekszolgálat és az ifjúsági szolgálat kellene, hogy legyen.

A szerző fontosnak tartja azt is, hogy a fiatalokat azokon a platformokon is megszólítsák, ahol sok időt eltöltenek, vagyis az internetes fórumokon, közösségi oldalakon. Úgy látja, hogy a megtért, keresztény fiatalokat az egyházban feladatokba, szolgálatokba is lényeges bevonni, mert sokat jelent számukra, ha ők maguk is érzik azt, hogy van értelme tevékenységüknek, ők is tehetnek valamit a közösségért.

Hol vannak a „semmilyenek”?

Milyen egyházakban, gyülekezetekben vannak a „semmilyenek”? – teszi fel a kérdést White. Erre a válasz, hogy semelyikben, ami azért is lényeges, mert hiányuk az egyházi események látogatottságát is érinti. Míg 1994-ben az amerikaiak 64 százaléka rendszeresen járt istentiszteletre, addig 2013-ra az 50 százalékuk is csak ritkán, vagy szinte soha nem megy el ezekre a rendezvényekre. A helyzet nem pusztán amerikai sajátosság. Egy 20 ezres mintából merítő 2015-ös brit kutatás szerint, míg 1963-ban a „semmilyenek” száma a szigetországban csupán 3 százalék volt, addig ez napjainkra már a 44,7 százalékot is eléri. A 18–24 éves brit fiataloknak pedig a kétharmada tartja magát „semmilyennek”. A szerző úgy látja, hogy többen kihasználják azt a helyzetet, hogy Nagy-Britannia megszűnt keresztény ország lenni, és számos olyan törekvés figyelhető meg, amely az ország „kereszténytelenítését” tűzi ki célul.

Például hozza fel a fiatalok körében is népszerű brit sorozat, a Downtown Abbey történetének feldolgozását is. Mint írja, abban az érában szinte elképzelhetetlen volt az, hogy egy arisztokrata család asztali áldás nélkül üljön le az étkezőasztalhoz. A filmben ennek ellenére egyetlen alkalommal sincs ez bemutatva, szinte mindig étkezés közben, és soha nem az elején mutatják a Crawley család tagjait.

A sorozat történész szakértője az ezzel kapcsolatos megkeresésre azt válaszolta, hogy a producer kérésére hagyták ki az imákat a sorozatból, mivel a koncepció az volt, hogy a vallást mellőzni kell a sorozatból. Attól tartottak ugyanis, ha belekerülne, nem lenne ennyire népszerű.

Olvasson tovább: