Kereső toggle

Vallatni úgy, hogy sokáig tartson

Cserhalmi Dániel krimije az ÁVH-ról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Alapos kutatómunkára épülve dokumentarista elemeket is tartalmaz Cserhalmi Dániel Csengőfrász című ÁVH-regénye, amely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Atlantic Press Kiadónál. Időutazás a terror éveibe.

Beszélgetésünket kezdjük egy budapesti viccel az 50-es évekből, hogy az olvasó kapjon egy kis ízelítőt ebből a szorongással és félelemmel teli korszakból.

„Késő éjjel rémisztő dörömbölés egy pesti bérlakás ajtaján, az alvó férfi felriad, ijedten kisiet az előszobába, reszkető hangon kérdi:

– K-k-ki az?...

– A Halál!

Az illető megkönnyebbülve:

– Hála Istennek, már azt hittem, az ÁVH!”

Mi keltette fel az érdeklődését a Rákosi-rendszer és az Államvédelmi Hatóság iránt?

– Az egyetemi éveim alatt olvastam Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvét, ami nagy hatással volt rám. Faludy Györgyre Hobó (Földes László) munkássága révén találtam rá. Később egyre többet olvastam a témában. Számomra az volt a leginkább érdekes, hogyan épült ki és terjeszkedett fokozatosan Magyarországon a politikai rendőrség. 

Könyve egyfelől fikciós, másfelől dokumentarista regény. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatásokon kívül más forrásokat is használt az anyaggyűjtés fázisában, találkozott ÁVH-t megjárt foglyokkal?

– Felkerestem a Recski Szövetség Egyesületet, az ő segítségükkel eljutottam és beszélgettem olyan idős urakkal, akiket az ÁVH bebörtönzött. Sajnos ők ma már nem élnek.

Miért a krimi műfaját választotta?

– Én alapvetően szórakoztatni akarok, és a krimi erre a legjobb műfaj, hiszen minden esetben lebilincseli az olvasót. Izgatottan várják, ki a gyilkos, kik szervezkednek, ki az áruló.

A történetben egy nyomozást mutatok be, aminek alapján az ember kap valamennyi információt arról, hogyan működött a politikai rendőrség a Rákosi-korszakban.

A regénynek két fő cselekményszála van, egyrészt egy ÁVH-s százados mindennapjait mutatom be. Az ő karaktere sok mindent megél a regény háromszáz oldalán keresztül. Rajta keresztül tudom láttatni az ÁVH nyomozati munkáját a letartóztatásoktól kezdve a fiktív ügyek gyártásáig. A politikai rendőrség ugyanis nem valós események után nyomozott, hanem ügyeket gyártottak, amikkel kiszolgálták a Pártot. A másik szál a rendszerrel elégedetlenkedők egy csoportjáról szól. Mivel krimiről van szó, erről a szálról nem is mondanék többet, de nyilvánvalóan ők állnak szemben az ÁVH tevékenységével. A két vonal természetesen több ponton is találkozik és összefonódik, de hogy hol és hogyan, nos, ahhoz el kell olvasni a regényt. 

ÁVH-csapatzászló átadás a MÁVAG udvarán 1949-ben.

Előre elnézését kérem a bizarr párhuzamért, de a krimiről és az ÁVH-ról nekem Berkesi András ÁVH-s vallatótiszt jut eszembe, aki  a 70-es és 80-as években a szintén levitézlett ÁVH-s ezredes, Kardos György vezette Magvető Kiadó népszerű krimiírója lett.

– Berkesinek első kézből voltak tapasztalatai – ellentétben velem.

Viccet félretéve, úgy gondolja, hogy több mint 25 évvel a rendszerváltás után nem tudunk eleget az Államvédelmi Hatóság munkájáról? Sára Sándor remek filmjei és Galgóczi Erzsébet Vidravas című regénye, Faludy György és Hobó munkássága, Recsket és az Andrássy út 60-at megjárt emberekkel készült interjúk után a magyar társadalom még mindig kevés információval rendelkezik az 50-es évekről? 

– Nagyon sok tény és információ nem jut el a hétköznapi emberekhez. Ha most bemennénk itt egy közeli cukrászdába, és megkérdeznénk húsz embert, hogy mit tudnak az ÁVH működéséről, azokat a tipikus toposzokat hallanánk, hogy éjszaka csöngetnek a nyomozók, rátörik az ajtót az ártatlanokra, és elhurcolják őket. Verésekről, Andrássy út 60-ról, koncepciós perekről beszélnének, és nagyjából itt fújna ki a történet.

Én egy kicsivel többet olvastam és kutattam mindezekről, és jobban látom, hogy ez a gépezet miképp működött, annak ellenére, hogy csak egy laikus vagyok. Ma van arra igény, hogy megismerjük a történelemnek egy olyan fejezetét, amiről csak ezeket a felsorolt címkéket tudjuk. A történészek tudományos kutatásait tartalmazó tanulmánykötetek csak egy szűk szakmai közönséghez jutnak el. A virágárust, a cukrászt és az átlagembereket ez nem érdekli, de ha a könyvesboltban meglátnak a krimik között egy könyvet, és az felkelti az érdeklődésüket, elolvassák, és ezáltal megismerhetik mindezt. 

Az író feladata, hogy hiteles közeget teremtsen a könyvében, amivel az olvasó elégedett. Például nagyon sok második világháborús regény van. Dunát lehet velük rekeszteni. Az 1945 utáni sötét és zavaros korszakot jóval kevesebben dolgozták fel, az 50-es évekről is keveset tudunk. Ezt a hiátust szerettem volna valamiképpen betölteni a regényemmel. 

A Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozói csapatzászlót ajándékoznak az ÁVH-nak 1949-ben.

Nagyon hiányoltam a regényéből a női karaktereket. Olgán, a párthű naiván kívül egyáltalán nem szerepel nő a könyvben. Az ÁVH nemcsak a férfiak kiváltsága volt. A Buda-déli és kistarcsai internálótáborokban ávós nők gyötörték a foglyokat. Nőkből nehezebben nézi ki a kegyetlenséget?

– Elképzelhető, hogy az emberek fejében az a fajta brutalitás, ami az ÁVH-val párosult, a férfiakhoz köthető, de tudjuk, hogy az ÁVH-s tisztek között voltak nők is. Hogy miért nincsenek női karaktereim? Erre egyszerű a válasz. A könyvemben Olgán kívül nem akartam több nőt mozgatni. Nem láttam indokoltnak a cselekmény szempontjából. Ennek a bizonyos Olgának annyi szerepe van, mint amennyi jutott neki. Lelkes naiva, aki rajong Szabadosért, az ÁVH-s nyomozóért. 

A könyv nyitójelenete egy vallatással kezdődik. Itt ír Dr. Bálint István ideggyógyász-pszichiáterről, akit az ÁVH alkalmazott mint orvost, és aki később maga is ÁVH-s vallatótiszt lett.

– Dr. Bálint István valóban létező személy volt. Az ÁVH orvosaként dolgozott. Nevéhez fűződik az a tanulmány is, melyben azt taglalja, hogy az őrizetesek kihallgatása során milyen fizikai módszerek alkalmazhatók, hogyan lehet őket úgy vallatni, hogy az sokáig tartson. Tudomásom szerint ez a dokumentum az évek során elkallódott vagy megsemmisült. Én mindenesetre nem találtam nyomát.

 

Az „ávós” megragadt a magyar nyelvben

Cserhalmi Dániel regényének megjelenését a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára is támogatta. Ennek kapcsán Máthé Áron történészt, a NEB alelnökét kérdeztük. 
Történészként és olvasóként mi a véleménye Cserhalmi Dániel Csengőfrász című ÁVH-regényéről?
– Tulajdonképpen egy „első fecskének” tekintem a könyvet, fontos, hogy végre ezekről a borzalmakról, a kommunizmus időszakáról különböző műfajokban feldolgozások szülessenek. Ilyen volt például Hobó Gulag-drámája, vagy az Örök tél című film.
A NEB miért tartotta fontosnak, hogy a könyv megjelenjen?
– A Nemzeti Emlékezet Bizottsága fontosnak tartja, hogy ne csak a szigorúan vett tudományos, vagy éppen az ismeretterjesztő munkák terén legyen előrelépés múltunk megismerésének irányába, hanem az onnan nyerhető történelmi tapasztalatot mintegy beépítsük mindennapjainkba. Így került sor a lengyel társintézménynyel közösen egy társasjáték kidolgozására (ez már forgalomban van!), így készítettünk művészeti középiskolásokkal ruha-design elemeket, és így került sor ennek a könyvnek a támogatására is.
A mai magyar társadalomnak milyen fogalmai vannak az ÁVH-ról?
– Ez egy jó kérdés, én attól tartok, hogy részletes fogalommagyarázatot már csak az idő múlása miatt sem kell elvárnunk. Viszont az „ávós” az egyik olyan szó, amely bekerült a magyar nyelvbe, és tartósan meg is ragadt ott. Azzal, azt hiszem, nagyjából mindenki tisztában van, hogy az „ávós” egy sötét, hatalmaskodó, szimatoló, kegyetlen, erőszakos figurát jelent, amely a kommunizmussal áll szoros összefüggésben. Azt hiszem, ez ilyen tekintetben bőven elég is.
Mit tud Dr. Bálint Istvánról, az ÁVH orvosáról?
– Bálint István kezdeti életpályájáról hiányosak az információink. 1912-ben született Szarvason. Volt a Zsidó Kórház főorvosa, és a vészkorszak idején feltehetően kapcsolatban állt az embermentésben részt vevő Wallenberggel is. 1945 után a politikai rendőrség munkatársa lett, majd az ÁVO (ÁVH) főorvosaként (az egészségügyi osztály vezetőjeként) vált híressé-hírhedtté. 1945–47 között képzéseket tartott az államvédelem „testmechanikusai” részére arról, hogy hogyan kell úgy verni az őrizeteseket, hogy ne maradjon nyoma, illetve milyen kínzásokat érdemes használni. Egy veréstechnikai kézikönyvről is vannak említések. Később maga is részt vett a bántalmazásokban, és valami egészen szürreális módon Péter Gábornak, az ÁVO/ÁVH parancsnokának a „gyóntatója” – pszichiátere – lett. A cionista perek előkészületeként tartóztatták le 1953 elején, majd ítélték el, úgymond a „szocialista törvényesség” megsértése miatt. 1957-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette a korábbi vádak alól. Ezt követően rendelőintézetekben és kórházakban praktizált, pedig Kádár János a belügy ultráktól való megtisztításának idején, 1961-ben, a belügy pártbizottságán tartott beszédében negatív példaként külön is kitért Bálint személyére. Ez azonban már nem érintette Bálintot, aki az „elbocsátott légió” tagjaként idegorvosként halt meg Budapesten 1984-ben.

Olvasson tovább: