Kereső toggle

Túladagolt nemzedék

Egyre jobban hódítanak a „sikerpirulák”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államokban már nemcsak az illegális drogok jelentenek veszélyt, hanem azok a legális teljesítményfokozók is, amelyek a végtelen könyöklési versenyben sikeressé tehetnek ugyan, de következményeik ugyanazok, mint a szintetikus drogoknak. Gyakran a szülők kezdik el „szedetni” a tablettákat – esetenként még óvodáskorú – gyermekeikkel.

Mindenki ismeri a megélhetésért folyó küzdelemben a jobb helyekért, magasabb jövedelmekért és előnyösebb beosztásokért zajló versenyt. Az is ismert, hogy a fokozott stressznek kitett fiatal menedzserek között igen gyakori a stimulálószerek alkalmazása, amelyek a közvélemény szerint főként alkohol vagy kokain használatát jelentik. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennél sokkal szélesebb körben elterjedtek olyan szerek, amelyeket orvosi receptre lehet megkapni a patikában, és amelyeket akár már hatéves kortól is lehet szedni.

A verseny ugyanis nem a munkaerőpiacon kezdődik: szülők sokszor már az anyaméhben lévő magzatot igyekeznek arra kondicionálni, hogy minél jobb esélyekkel induljon el az életben – ezért hallgatnak egyesek komolyzenét a terhesség alatt, majd ezért vannak a vég nélküli különórák, az idegen nyelvű óvodák és a számtalan extra, amitől azt várják a szülők, hogy a gyereküknek jobb lehetőségeket teremt majd a nagybetűs életben. Ugyanakkor ezt az „előnyszerzést” is túlzásba lehet vinni – ahogyan az ki is derül a Netflix március 16-án bemutatott új, Take your pills (Vedd be a gyógyszered) című filmjéből, amely ennek a problémának a gyökerét és a gyümölcseit is bemutatja. A dokumentumfilmet Alison Klayman rendező készítette, akinek korábbi filmjeit több Emmy-díjra is jelölték.

A filmben jó néhány középiskolás és egyetemista fiatal, valamint sikeres zenei producer, Wall Street-i bróker és korábbi NFL-futballista is megszólal, akik egykor, vagy még a film készítésének idején is folyamatosan szedtek olyan legálisan is beszerezhető stimuláló szereket, amelyek a teljesítményüket, a koncentrációjukat, vagy a felfogóképességüket növelték meg jelentős mértékben, hogy azzal meg tudtak felelni az életükben folyamatosan megjelenő kihívásoknak. A szerek, amelyek ma már rengeteg amerikai fiatal életét határozzák meg, elsősorban az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, illetve az ADD, azaz figyelemhiányos zavar kezelésére szolgálnak – ám ahhoz, hogy bárki számára elérhetők legyenek, csak egy készséges orvos kell, aki felállítja a megfelelő diagnózist.

Amerikában pontosan ennek a trendnek köszönhető, hogy a gyerekek 11 százalékát diagnosztizálják figyelemhiányos hiperaktivitással, míg a német gyerekeknél ez a szám mindössze 3,5 százalék. Valószínűleg a németek még nem fedezték fel az ADHD kezelésére felírható gyógyszerek „pozitív” hatásait oly mértékben, mint az amerikaiak, akik már a ’30-as években arról vitatkoztak, hogy adható-e a gyerekeknek amfetamin, vagy nem.

Az Adderall és Ritalin nevű gyógyszereket a dokumentumfilm szerint ma már nemcsak azok szedik, akik a nagykönyv szerinti hiperaktivitással küzdenek, hanem bárki, aki az ADHD tüneteit produkálja, és amit az orvosa hiperaktivitásnak minősített: figyelemzavar, feledékenység, gyenge impulzuskontroll, szétszórtság. Ezek ugyan mind az ADHD tipikus tünetei, ám egyúttal bárki produkálhatja egy napi 12 órában végigdolgozott munkahét után akkor is, ha semmi problémája nincs a hiperaktivitással, csak nem volt lehetősége egy jót aludnia. Az amfetamin alapú Adderall (amelynek neve az „All for ADD” szavak variációjából tevődik össze) már az 5–6 éves gyerekek számára is felírható, akikről ugyancsak könnyen „megállapítható”, hogy hiperaktívak. Ez sok esetben az egészséges kíváncsiságból vagy a mozgáshiányból következik, még akkor is, ha az összes vagy számos klinikai tünetet produkálják.

A filmben megkérdezett fiatalok elmondják, hogy „Az Adderall és az Instagram kéz a kézben járnak egymással. Mindenki arra törekszik, hogy ő legyen a tökéletes diák, szép és vékony akar lenni, és csodálatos jegyeket akar, randizni szeretne, az Adderall pedig egyszerűen mindezt lehetővé teszi a számodra.” Azok, akiknek felírja az orvosuk, a saját használat mellett értékesítik is a gyógyszert, ami annyira természetes, hogy nyilvános Facebook-csoportok is vannak, ahol nyíltan lehet adni-venni ezeket.

A Ritalin nevű gyógyszert, ami nem amfetamin, hanem metilfenidát hatóanyaggal rendelkezik, Magyarországon is be lehet szerezni: egy doboz (30 darab 10 milligrammos tabletta) ára körülbelül 2200 forint, a 40 milligrammos kiszerelést pedig alig tízezer forintért meg lehet kapni. Ezt a szert többek között a figyelemhiányos  hiperaktivitás zavar, illetve a narkolepszia, azaz a kóros alvásszavar kezelésére alkalmazzák hazánkban. A mellékhatásai között az idegesség, álmatlanság, étvágytalanság, szívritmuszavar és a súlycsökkenés is szerepel, és a gyártó a dobozon azt is feltünteti, hogy a szer függőséget okoz. Ezek után nem meglepő az a tény, hogy ezek a szerek az amerikai szabályozás szerint II-es jegyzéken szereplő drognak minősülnek, azaz egy csoportba tartoznak a kokainnal, a morfiummal, és egyéb amfetaminokkal, például a speeddel. Nyilván a felírt gyógyszerben a hatóanyag kontrollált formában van jelen, de a mellékhatásai pontosan ugyanazok, mint az utcán vásárolt drogok esetében, azaz a zsenipalántánkból, akinek a koncentrációs képességét ilyen gyógyszerrel akarjuk javítani, igen könnyen drogfüggőt csinálhat.

A film háromféle felhasználói kategóriát mutat be, attól függően, hogy ki hogyan viszonyul a szerhez. Az első kategória, aki napi szinten használja; egy zenei producer például „hétfőn akár tíz tablettát is” beszed, és semmiféle gondot nem lát abban, hogy kihasználja a szer által okozott pozitív hatásokat. A filmben megszólaló informatikus a kamera előtt szedi be a napi adagját, és elmondja, hogy semmi baj nincs azzal, ha olyan gyógyszert használ, ami „az élet minden területén kihozza belőled a legjobbat”. A második kategóriába azok tartoznak, akik úgy gondolják, ha kikerülnek az iskolából, és megszűnik az az óriási nyomás, amit a folyamatos teljesítménykényszer okoz, majd felhagynak a bogyók szedésével. A többi interjúalany tapasztalatainak fényében ez puszta illúzió, a verseny ugyanis csak fokozódik, amikor elhagyják az iskolát, bár ezek a fiatalok optimisták azzal kapcsolatosan, hogy „le tudnak jönni a szerről”, azaz nem tartják függőnek magukat. A harmadik kategóriába tartozók azok, akik nem saját döntésük alapján kezdték el Adderallt szedni, hanem a szüleik határoztak így, és alig várják, hogy elérjék azt az életkort, amikor abbahagyhatják a szedését.

A szülők gyakran már egészen kis korban adni kezdik a gyerekeiknek ezeket a szereket, és az olyan klasszikus sorozatok is, mint a Simpson család, foglalkozik a kérdéssel – ebben Bart Simpson figyelemzavarait Ritanillal kezeli az anyja –, ami még inkább elfogadottá teszi ezeknek a szereknek az alkalmazását.

Az iskolai teljesítménykényszer azzal jár együtt, hogy az egyik interjúalany szerint „mindenki Adderallt szed”. Az emberek beveszik a gyógyszert, aminek 40 perc kell, hogy hasson, aztán beülnek a könyvtárba, elindítják az iPod lejátszási listájukat, és nekiesnek a tananyagnak. A szer veszélyeit pedig igyekeznek annak pozitívumaival ellensúlyozni, azt gondolva, hogy senki nem annyira ostoba, hogy ha mindenki más ilyen szerekkel stimulálja a teljesítményét, akkor miért pont ő egyedül „játsszon csak tisztán”. Egy idő után az ember hozzá is szokik a jó teljesítményhez, és ha ezzel az jár együtt, hogy meg lehet csípni vele a munkaerőpiacon található kevés jó állás egyikét, akkor a diákok szerint hiba lenne kihagyni ezt a lehetőséget.

A filmben megszólal a UC Berkeley egyik professzora, Dr. Wendy Brown is, aki szerint a verseny nem ér véget azzal, hogy az emberek úgymond „megérkeznek” a célba, hiszen a jó állásokban az az elvárás, hogy az alkalmazottak folyamatosan maximális teljesítményt nyújtsanak. Ebben olyan extremitások is előfordulnak, amit egy anonim módon nyilatkozó Wall Street-i bróker mesél el, aki a Goldman Sachsnál kezdő korában egy kollégájával folyamatosan éjszakázott, amitől a kolléga összeomlott, a kimerültségtől kórházba került, de még a kórteremben is fájlokat kerestek rajta az irodából. Ez az óriási hajtás szinte megköveteli, hogy az ember szintetikus szerekkel igyekezzen a teljesítményét fokozni – ellenkező esetben, ahogy az egykori NFL-focista interjúalany kimondja a dokumentumfilmben: „Mindig van egy következő ember, aki beáll a helyedre.”

Tengerentúlról importált függőség

Izrael zsidó lakossága évről évre egyre növekszik, ám az alijázók nemcsak a létszámot, hanem a megoldandó problémák halmazát is gyarapítják. A Jerusalem Post riportot készített az egyik legégetőbb, ám nem túl széles körben megvitatott problémáról, a drogfüggőségről. A cikk szerzője arra a következtetésre jutott, hogy Amerikában sokkal nehezebb droghoz jutni, ugyanis ott az embernek legalábbis találkoznia kell a dílerrel, míg Tel Avivban bárki vásárolhat kábítószert akár a sarki fűszeresnél is. A legnépszerűbb szer a hagigat (más néven katinon), amely egy kat nevű cserjében található természetes állapotában, de mivel a szintetikus előállítása nem tilos, ezt a fajta kábítószert akár az utcán, egy frissítőt árusító pultnál is meg lehet kapni. Így fogyasztva  hatása hasonlít a koffeinhez, ám ha vénába injekciózza az ember, akkor úgy hat, mint a metamfetamin (köznyelvi nevén a kristály). Emellett igen nagy mennyiségben fogy a fentanil nevű szer is, amely a néhai Michael Jackson kedvenc altatószereként híresült el, és ez is okozta egyben a népszerű énekes halálát. Izraelben ezt bőrre ragasztható tapasz formájában lehet megkapni, ami az óvatlan kezekben (is) igen veszélyes lehet, ugyanis a fentanil hetvenötször erősebb, mint a morfium.
A drogot használókkal foglalkozó rehabilitációs programok munkatársai többféle indokot is felsorolnak arra nézve, hogy miért nyúlnak az izraeli fiatalok tömegével ezekhez a szerekhez. Az AZ House nevű nonprofit projekt vezetője, Eric Levitz, aki maga is drogfüggő volt, elmondta a riporternek, hogy a projektjük nem tesz kivételt sem vallási, sem etnikai alapon, viszont a náluk kezelt fiatalok 90 százaléka ortodox zsidó háttérből jön. Ennek oka, hogy a vallási szabályrendszer miatt a fiatalokra túlságosan nagy nyomás nehezedik, és a szülői figyelem hiánya csak még súlyosabbá teszi a kamaszkori válságot, amikor a tinédzserek megkérdőjelezik a szüleik értékrendjét. Akik úgy döntenek, hogy nem lesznek tovább vallásosak, szinte azonnal belevetik magukat a drogokba, amihez egyáltalán nem nehéz hozzájutni, ha az ember tudja, hol kell keresni.

Olvasson tovább: