Kereső toggle

A Soros család (1. rész)

Hogyan alapozta meg fiai világnézetét Soros Tivadar?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Soros György, a magyar származású globalista milliárdos nevét több százmillióan ismerik. Azt viszont kevesen tudják, hogy ki az az ember, aki leginkább hatással volt a nemzetállamok felszámolását és a globális „nyílt társadalom” vízióját képviselő hiperoligarcha pályájára és értékrendjére.

„Apám volt rám a legnagyobb befolyással” – mondta el egy interjúban Soros György a Heteknek 14 évvel ezelőtt. Azóta sok minden változott a világban és hazánkban is, de Ő ma is úgy véli, Soros Tivadarnak köszönhető az, hogy belőle a ma ismert személy vált. A héten kezdődő cikksorozat a Soros-család történetét dolgozza fel.

Szokatlan vendég disznótoron

Habár Tivadar egy nyíregyházi ortodox zsidó családból származott, közvetlen felmenői már nem voltak igazán vallásosak. Nagyapjával kapcsolatban a közös sakkozáson és a nagynénjei (heten voltak) horrorösszegekbe kerülő látványos lagzijain túl az maradt meg benne emlékként, hogy egy ízben bolttulajdonosként a papa megmutatta neki a számlázási könyveit, amelyekben azért vezette gondosan a bevételeit, hogy azok tíz százalékát mindig jótékony célra tudja fordítani. Sőt, minden pénteken a helyi zsinagógában kiszemelt két szegény embert, akiket megvendégelt a házában, miközben nagyokat sztorizgattak és dalolásztak. A lelkiismeretes hívő fia, Mór inkább csak a feszültség elkerülése miatt tartotta a zsidó szokásokat, a Tivadarékkal betanultatott héber imádságokat már nem kérte számon.

Mi sem jelzi jobban Tivadar zsidó hitben való járatlanságát, mint hogy 4-5 éves korában egy ízben a szomszédok áthívták egy disznóvágásra. A kisfiúnak csak később tűnt fel, hogy az eseményen mindenki rajta röhög, mivelhogy számukra a tisztátalan állat torán tilos volt a részvétel. De nem ez volt az egyetlen antiszemita incidens a gyerekkorában. A templom lépcsőjéről leugrálva a helybéliek a pogromokon használatos gúnyszavakkal heccelték, máskor pedig a tiszaeszlári vérvád kapcsán költött dalt dudolászták. A dolog odáig jutott, hogy a sok zsidózásra Tivadar pár verekedés után már nem is reagált, hanem úgy tett, mintha az nem is rá vonatkozna.

Szeretett olvasni, Tolsztojtól Verne Gyuláig olyan regényekért rajongott, ahol a főhős az igazságtalanságokra reagálva mindent félredob, és szilárdan kitart elhatározása mellett. A kompromisszummentes, ambiciózus hajlamát azonban pár év alatt romba döntötték az első világháború eseményei.

Robinson Crusoe Szibériában

Édesapjának köszönhetően Tivadar kiváló taníttatásban részesült. Előbb Sárospatakon, majd Kolozsváron, később pedig a Heidelbergi Egyetemen is tanult jogot. Tanulmányait azonban az első világháború kitörésekor félbehagyta. „Siettem a frontra – nem hazafias lelkesedésből, hanem azért, mert féltem, hogy a háború túl hamar véget ér” – írja az Álarcban címmel írt világháborús visszaemlékezésében. A fronton aztán az életét nem kímélve vállalkozott egy sor feladatra az osztrák–magyar hadsereg kötelékében, részt vett az orosz árkok kikémlelésében. Egy alkalommal egy agyonlőtt fiatalt vonszolt vissza a tűzharc közben az árokba, bár felesége visszaemlékezése szerint amúgy viszonylag nyugodtan telt számára a frontélet, megtanult eszperantóul (mesterséges nemzetközi segédnyelv), és újságcikkeket is írt.

Egy hadművelet során végül bekerítették egységét az orosz csapatok, és hadifogságba került. A 21 éves fiatal tisztet egészen Oroszország távol-keleti csücskéig, Habarovszkig szállították. Kezdeti lelkesedése még itt sem tört meg igazán, Palánk címmel kézzel írt faliújságot szervezett, és lobbizni kezdett a jobb tábori körülményekért. (Az újság példányait hazavitte Magyarországra, és megmutatta később született fiainak is.) Tivadar rövid időn belül rendkívül népszerű lett a táboron belül, meg is választották képviselőnek. A pozíciót azt követően utasította vissza, hogy a szomszéd fogolytáborban egy szökési kísérlet miatt elrettentésként a tábor képviselőjét végezték ki.

Látva a nagyhatalmak érdektelenségét a már nem létező osztrák–magyar hadsereg Szibériában rekedt tagjai iránt, Tivadar elhatározta, hogy megszervezi a szökést. Hamisított engedéllyel kijutottak a táborból, majd a transzszibériai vasút segítségével nyugat felé vették az irányt. Időközben Oroszországban kitört a polgárháború, így nemcsak a tábort felügyelő japán katonák, hanem a fehérek és vörösök miatt is aggódhattak a szökevények. A hegyvidékhez érve az etnikailag vegyes csoport a zord vadon, a tajga felé vette az irányt. (Csapatuk részét képezte két veterán osztrák tiszt is, akik Tivadar elbeszélése szerint a vadonban való bujkálásuk során két ízben is megették egy-egy társukat az éhség miatt.) A viszontagságos utazást az erdő mélyén egy orocsen nevű nomád nép segítette, akik a rénszarvasok népeként voltak ismertek. A Vitim folyóhoz érve a társaság tutajokat készített, amikkel sikerült eljutniuk egy kis bányászfaluba, onnan pedig Irkutszkba.

Moszkvába érve Tivadar számára még mindig nem ért véget a megpróbáltatások sora. Miközben osztrák katonatársai számára megszervezték a hazaszállítást, a magyar katonákat Oroszországnak nem állt szándékában elengedni a megváltozott magyar politikai helyzet (a beköszöntő Horthy-korszak) miatt. Soros György apjának úgy sikerült mégis hazajutnia, hogy kívülről bemagolta a kezébe került, Linzről szóló bédekkert, és kiváló némettudásával előadta a bírálóbizottságnak, hogy ő bizony osztrák katona. A csel sikerült, hét keserves év után Tivadar visszatért Magyarországra, ahol egy rövid ideig Csótra került internálótáborba, majd hazaengedték Budapestre.

A családtagok visszaemlékezése szerint az orosz hadifogság teljesen megváltoztatta a fiatalembert. Ambiciózus önkéntesként vonult be, és visszafogott, „szélárnyékba” vonult emberként tért vissza. Pál szerint apja értékrendjét nem hiedelmek és megszokások alakították, hanem az orosz polgárháború során szerzett tapasztalatai, amelyekről rengeteget mesélt fiainak a kávéházakban és uszodákban megejtett találkozók során. „Így ivódott belém apám világnézete, ami később nagy hasznomra vált” – fogalmazott György. Tivadar kisgyerekként még irigyelte a nagy felfedezőket, anyjának is rendszeresen hangoztatta, hogy világutazó szeretett volna lenni. Szibériából visszatérve azonban már úgy fogalmazott, „legnagyobb szerencsétlensége”, hogy valóra váltak álmai, és modern Robinson Crusoe lett belőle. Életfilozófiáját úgy határozta meg, hogy nem érdemes a kiválóságra törekedni, vagy bármilyen eszméért feláldozni az életünket. Pál szerint öntörvényű ember lett belőle, míg György úgy véli, fő célja az volt, hogy élvezze az életet. 

Békeidők

Tivadar 1924-ben feleségül vette a nála tíz évvel fiatalabb másodunokatestvérét, Erzsébetet. Két évre rá megszületett Pál, majd újabb négy év múlva György. A család idilli életet élt, jó bevételre tettek szert egy eszperantó irodalmi folyóirat kiadásából, illetve az apóstól örökölt berlini és bécsi ingatlanok kiadásából. „Ügyvédként arra volt a legbüszkébb, hogy csak annyit dolgozik, amennyit feltétlenül muszáj” – emlékezett vissza Soros György. Bátyja szerint egy átlagos hétköznap apjuk mindössze két-három órát dolgozott, a meglevő néhány ügyfele annyira jómódú volt, hogy nem volt szükség többre. A maradék idejében Tivadar fürdőzött, evezett, korcsolyázott és síelt. A sporton kívül nagy szenvedélye volt az utazás. Feleségével bejárták a világot, voltak Berlinben, Párizsban, Londonban, Genfben, de elutaztak kétszer az Egyesült Államokba és a Szovjetunióba is. (Amerikai útjának érdekessége, hogy 1928-ban egy olyan „nemzeti Kossuth-zarándoklaton” vett részt, ahol útitársa volt Endre László, aki később Adolf Eichmann fő bűnsegédeként vett részt a zsidók deportálásában.) György mindemellett hozzáteszi, hogy bár jómódban éltek, apján kívül nem ismert még egy olyan embert, aki így tudta elherdálni a pénzt. Egy ízben például ügyfelétől kért kölcsön, hogy elmehessenek síelni, hazatérve pedig keserű szájízzel állt ismét munkába, hogy az adósságot törlesszék.

A nyarakat a család a Lupa-szigeti házukban töltötte, ahol az aktívan sportoló gyerekeknek építtettek egy teniszpályát is. Pali és Gyuri között volt némi rivalizálás, előbbi nem publikus memoárjában azt írja, nagyon idegesítő volt az öccse, és zavarta, hogy Györggyel többet foglalkoztak a szülők. Másrészről viszont az idősebbik Soros-gyerek volt kettejük közül a sikeresebb: kiváló sportember és eredményes tanuló is volt. Vele szemben György rendkívül rendetlen fiú volt. Édesapja több személyes történettel is alátámasztja ezen állítását: kisgyerekként rendszeresen összetörte korrekciós szemüvegét, ellenőrzőjét pedig annyiszor elveszítette, hogy ki akarták csapni az iskolából. Mikor az apja már inkább cipészinasnak küldte volna a jó nevű iskola helyett, kapott egy utolsó esélyt az intézménytől.

Még a világháború kirobbanása előtt történt egy érdekes esemény Tivadarék egyik utazása során. Az 1936-os téli olimpia megnyitóján ugyanis Garmisch-Partenkirchenben sikerült egészen közel kerülnie magához Adolf Hitlerhez. A téli sportokért rajongó apa elhatározta, hogy megpróbál a lehető legközelebb kerülni a náci vezetőhöz. Annyira belemerült igyekezetébe, hogy a tribün alatt felsorakozó SS-katonák sorfalába ütközött.

Bár a numerus clausus már jelezte az országban egyre inkább erősödő antiszemitizmust, a család csak a harmincas években döntött úgy, hogy megváltoztatja a családnevét. Addig Schwartz néven éltek, ezt változtatták a magyarosítási hullám során Sorosra. A Soros név több szempontból is ideális választásnak tűnt, egyrészt annak palindrom jellege (visszafele olvasva is ugyanaz), másfelől magyar (soron következő) és eszperantó (fel fog emelkedni) jelentése miatt is. Soros György visszaemlékezése szerint édesanyja megkönnyebbült a névváltoztatás után. A New Yorker 1995-ben megjelent egyik cikkében azt írja: Erzsébet „egy kissé antiszemita volt, szégyellte, hogy zsidó”. Nem véletlen, hogy a családnak a második világháború során sem esett nehezére, hogy az álnevek felvételével teljesen elhagyják zsidó identitásukat.

(A sorozat második részében szó lesz a Soros család második világháborús élményeiről és arról, hogyan sikerült disszidálnia Pálnak és Györgynek.)

(A cikk illusztrálásához felhasznált képek Soros Tivadar: Álarcban című könyvéből származnak.)

A Soros-féle istenkép

Tivadar saját elmondása szerint világnézetét nagyapja, apja, tanárai és az általa elolvasott könyvek alakították. Ez utóbbiból volt nem egy spirituális tartalmú is, 13 évesen intenzíven érdeklődni kezdett a természetfeletti, a halál, a túlvilág és általában a természetes dolgok mögötti harmónia eredetét illetően. A Bibliát, a Koránt, a Bhagavad-Gítát és más könyveket elolvasva végül arra a következtetésre jutott, hogy legalább annyira teremtett az ember magának istent a saját elképzelései alapján, mint fordítva. Isten emberszerű ábrázolása elriasztotta a vallás gyakorlásától, helyette „hitét” inkább a humanizmusba, az emberszeretetbe és a toleranciába helyezte.
Soros György évtizedekkel később – már híres-hírhedt spekulánsként, de még az angol font és a maláj gazdaság bedöntése előtt – szinte teljesen hasonló gondolatot osztott meg a CBS 60 Minutes című műsorának kamerái előtt, amikor azt mondta, nem vallásos és nem hisz Istenben. Véleménye szerint Istent az ember alkotta meg, s nem pedig fordítva. Sőt, A pénz alkímiája című 1987-es könyvében még azt is elárulja, hogy gyerekkorában volt egyfajta messiási fantáziája. Istennek képzelte magát, reménykedve, hogy meghaladja majd Keynes-t a közgazdaság, Einsteint pedig a tudomány területén.

Mesterséges világnyelv

Az eszperantó egy mesterséges segédnyelv, amit kifejezetten abból a célból hozott létre Lazar Markovics Zamenhof, hogy a nemzetek közötti párbeszédet elősegítse. Az eszperantót az új szocializmus nyelvének gondolták. Ma a világ 115 országában beszéli többmillió ember. Tivadar először az orosz fronton tanulta meg a nyelvet, majd a szibériai fogolytáborban egy japán tiszttel került kapcsolatba az eszperantó révén. Ezen tudás a hazajutásában is jelentős szerepet játszhatott, hiszen a Szovjet Eszperantó Egyesület 1920-as megalakulásakor az ő nevét tüntették fel titkárként, mint „Svarc Irkutszkból”.
Ez irányú érdeklődését hazatérve sem veszítette el, két társával (Kalocsay Kálmán és Baghy Gyula) megalakították az egyik legnagyobb hatású eszperantó irodalmi folyóiratot Literatura Mondo (Irodalmi Világ) néven 1922-ben. A lapot eleinte Tivadar saját zsebből finanszírozta, majd annak nemzetközi ismertsége és előfizetői bázisa kiváló anyagi bevételhez juttatta, tekintve a nemzetközi valuták magyar fizetőeszközhöz mért értékét. Ebben a lapban jelentek meg Tivadar szibériai visszaemlékezései is (Teo Melas írói álnéven) Modernaj Robinzonoj (Modern Robinzonok) címmel. Az ügyvéd később is aktívan részt vett az eszperantó közösség életében, ellátogatott a világkongresszusokra. Így sikerült kijutnia az országból Soros Györgynek is az orosz megszállás ideje alatt.

Agyonvert nagybácsi

Fél éve írta meg a nyest.hu, hogy Soros György nagybátyja brutális rablógyilkosság áldozata lett 87 évvel ezelőtt. 1931 februárjában hozták címoldalon a hazai lapok, hogy a Brüsszel és Liége közötti vonalon kalapáccsal agyonverték egy jómódú magyar kereskedőcsalád egyik tagját. A Schwartz Viktor névre hallgató londoni üzletember Tivadar öccse volt, már  ötödik éve élt külföldön, de rendszeresen hazautazott meglátogatni családját Budapesten és Nyíregyházán. A belga nyomozók kiderítették, hogy az algériai származású tettes már másodjára követett el a gyorsvonaton bestiális gyilkosságot, amikor kalapáccsal agyonverte az éppen Magyarországra tartó Viktort. A támadó direkt egyedül utazókat szemelt ki magának, majd alvást színlelve megvárta, míg áldozatai is elszenderednek. Ekkor esett neki a vagyonos utasoknak. A 8Órai Újság már arról számolt be, hogy Tivadar Belgiumban azonosította a holttestet, nem sokkal később pedig az elkövetőt halálra ítélték.

Olvasson tovább: