Kereső toggle

Terror a Sínai-félszigeten

Minél rosszabb, annál jobb

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt pénteken ismeretlen fegyveresek bombát robbantottak Bir Al-aBed egyik szúfi mecsetében. A robbanás után kirohanó túlélőkre is tüzet nyitottak, de a kiérkező mentőkre is. Háromszázöten haltak meg a támadásban, mind muszlimok.

Az egyiptomi hadsereg „Sivatagi Sas” hadműveletének keretében Kairóból a Sínai-félszigetre utaztam 2012-ben. El-Arísban találkoztam az egyik legnagyobb beduin törzs, a Szavarka helyi vezetőivel. Egy betonépület alagsorában ittam a teát a sejk azerikkel (a törzs helyi vezetőjével). Az alagsort homokkal töltötték fel, kanapékon ültek az öregek. Háború volt – éppen az MFO-megfigyelők táborát támadták meg ismeretlenek. Az öregek hosszasan panaszkodtak nekem az igazságtalan, tárgyalás nélküli bebörtönzésekre – bevett egyiptomi gyakorlat, hogy a rendőrség random módon csukott le beduinokat egy-egy atrocitásért, akiket tárgyalás nélkül tartottak akár éveken keresztül is börtönben.

A szélsőséges iszlamisták kérdése is előkerült: sok beduint a börtönökben radikalizáltak, ami szintén nem tetszett a törzs vezetőinek. Persze hogy nem: egy takfírista (erről lásd keretes írásunkat) beduin szinte minden esetben elhagyja a törzsét és annak szokásait. Nem lesz beduin többé. Már akkoriban komoly probléma volt a szélsőséges iszlamista elemek toborzása és garázdálkodása a félszigeten. A hadsereg érdemben nem tudott mit kezdeni velük: lecsaptak, majd átmenekültek a Gázai övezetbe, ahová nem tudták követni őket. A Muzulmán Testvériségből delegált akkori elnök, Mohamed Murszi pedig egészen elnéző volt az iszlamistákkal és persze a Sínaira érkező bevándorló szélsőségesekkel szemben.

Nem véletlenül volt az első dolga Abdel Fattah al-Szíszinek, miután átvette a hatalmat, hogy megegyezzen Izraellel, és sosem látott létszámmal vezesse le a hadsereget a határhoz rendet csinálni. A hatalomra kerülése óta eltelt négy év, rend azonban továbbra sincs a Sínai-félszigeten, mint ahogyan ezt a mostani merénylet is bizonyítja. Néhány hónappal ezelőtt kopt keresztényeket mészároltak le fegyveres milíciák, most a szúfikat. A helyzetet nagyban nehezíti a kölcsönös bizalmatlanság a hadsereg és a határ menti törzsek között, de együttműködés azért van. Az egyiptomi Maszr Ál Júm című lap például bő egy éve arról számolt be, hogy a helyi törzsek vezetői elhatárolódnak a szélsőséges iszlamistáktól, és segítenek az egyiptomi hadseregnek. Persze, hogy mindez hogyan és miben nyilvánult meg, kérdéses. Afelől azonban ne legyen kétsége az olvasónak, hogy a mostani merénylet a beduinokat célozta meg, és valószínűleg a hadsereggel való együttműködés miatti bosszúról van szó – más kérdés, hogy a takfírista terrorszervezeteknek (lásd keretes írásunkat a 40. oldalon) egyébként simán belefér muszlimokat is ölni, ha azok nem osztják az ideológiájukat.

A sínai terror evolúciója

A Sínai-félsziget az egyiptomi állam mostohagyermeke. A hatnapos háború alatt el is vesztették a területet, mely csak a Camp David-i békeegyezménnyel tért vissza az országhoz. Az ott élők tehát egy rövid ideig izraeli fennhatóság alatt is éltek, ami éppen elég ahhoz, hogy az ultranacionalista városi lakosság gyanakodva tekintsen az ott élőkre – pláne úgy, hogy a törzsek számára semmit nem mond sem a vonalzóval meghúzott országhatár, sem a polgári törvénykönyv.

A Camp David-i egyezmény pedig kimondja, hogy az egyiptomi hadsereg komoly erőket nem állomásoztathat a határsávban, csak a helyi rendőrség és persze a Többnemzeti Erők és Megfigyelők (Multinational Force and Observers – MFO) őrizheti a rendet. Elvileg. A gyakorlatban, pláne a Gázai övezet blokád alá vétele után Izrael „hajlítgatja” az egyezményt – egyetértésben Egyiptommal. Az érdek közös: legyen rend a félszigeten, és a Hamász vagy (2014-től) az Iszlám Állam ne nyisson új frontvonalat Izrael felé. Ez hellyel-közzel meg is valósul.

A szélsőséges iszlamista aktivitás leggyakoribb célpontjai az egyiptomi hadsereg és persze az ott élők. Bár az arab tavasz alatt is forrongani kezdett a félsziget, és a beduin törzsek megostromolták a rendőrőrsöket, a terrorcselekmények reneszánszát a Muzulmán Testvériség kormányának megdöntése hozta el. Az iszlamista kormányzat – élén a jelenleg is börtönben ülő Mohamed Murszival – egyfajta ernyőszervezetként felszippantotta a szélsőséges szervezeteket is, akik bár nem teljesen értettek egyet a Testvériség modernista iszlámfelfogásával, nem hőzöngtek nagyon, mert a kormányzatot muszlimnak tekintették, arról nem is beszélve, hogy a Murszi-vezetés nagyon liberálisan kezelte a gázai blokádot. Az ment be, illetve jött ki Egyiptomba, aki csak akart. Ez a helyzet változott meg drasztikusan a 2013-as puccsal. A Muzulmán Testvériséget betiltották, a kormányzat (ami ugye az egyiptomi hadsereg) pedig hajtóvadászatot indított a Testvériség tagjai ellen szerte az országban. A Testvériség radikális szárnya ekkor a Sínai-félszigetre menekült, és összeolvadt a helyi palesztinokból, beduinokból és persze radikalizált városi egyiptomiakból álló helyi terrorszervezettel, amit kezdetben Takfír val Hidzsrának (Kiátkozás és Kivonulásnak) később Anszár Beit al-Makdisznak (A szent ház – Jeruzsálem – őrzői) neveztek, és ami 2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, és utána Vilajet Sinai (Sínai provincia) néven futott. Bár a szervezet neve háromszor változott az elmúlt hat évben, a célkitűzéseik, vezetőik és a tagjaik nagyjából a fent említett hármas körből kerültek ki. Bár 2013 óta az egyiptomi hadsereg nagy erőkkel van jelen a határsávban, ez sem volt elegendő a terrorszervezet felszámolásához, amely folyamatosan hozzájutott fegyverhez és emberanyaghoz a Gázai övezet radikálisaitól.

Változó idők a Gázai Övezetben

Ez a fajta támogatás, miszerint egyrészt fegyverhez és emberanyaghoz, másrészt menedékhez jutottak a Sínai-félszigeten működő szélsőséges csoportok, 2017-ben hirtelen véget ért. A Muzulmán Testvériségnek leáldozott a csillaga az arab világban. Nemcsak Egyiptom tiltotta be és nevezte terrorszervezetnek a mozgalmat, de legfőbb támogatójuk, a Katar ellen is összehangolt támadást indítottak az öbölmenti országok, élükön Szaúd-Arábiával. A Gázai övezetet vezető Hamasz (mely egyébként a Muzulmán Testvériség palesztin fiókja) abba a kellemetlen helyzetbe került, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált a számára: amennyiben politikai erőként fenn akarnak maradni, úgy szakítaniuk kell anyaszervezetükkel, és tárgyalniuk kell Egyiptommal, Egyiptomon keresztül pedig Izraellel.

Ez egy tisztújítás keretén belül meg is történt az övezetben, és az egykori Fattah biztonsági főnök, Mohamed Dahlan visszatérésével a Fattah és a Hamasz ki is egyezett egymással, ami hosszú távon stabil megállapodáshoz vezethet Izraellel és Egyiptommal. A pletykák szerint már egyeztetnek a blokád feloldásáról, amennyiben a Hamasz hajlandó feladni Izrael elpusztítását, de legalábbis garantálja, hogy az ellenőrzésük alatt álló területről nem indul támadás a zsidó állam felé.

Ennek az óvatos közeledésnek a legnagyobb vesztesei persze a Gázai övezet radikálisai – akikből akad éppen elég. Nekik elemi érdekük fenntartani a pattanásig feszült politikai helyzetet, és blokád alatt tudni Gázát – a lakosság kétségbeesése mindig a karjaik közé taszít embereket, és amíg a blokád fennáll, pénzhez is jutnak nemzetközi donorokon keresztül. Bármilyen enyhülést a saját bőrükön fognak érezni – ez ellen pedig tenniük kell valamit. Pont ez történt Bir al-Abedben.

Miért éppen a szúfik?

Olyan, viszonylag „könnyű” célpontot kerestek, melyet nem biztosít az egyiptomi hadsereg, egy szúfi pénteki imádság pedig pontosan ilyen. A takfíri ideológia alapján – amely elutasítja a „szentek” tiszteletét – könnyedén nevezhetik az egyébként muszlim beduinokat „hitetlennek”, így támadást is végre lehet hajtani ellenük. Márpedig a térség beduin törzsei több olyan sejkkel rendelkeznek hosszú történetükben, akiknek életükben több csodatételt tulajdonítanak, és akiknek sírhelye zarándokhely. Sheikh Zuwayed is ilyen zarándokhely a Sínai-félszigeten, és Bir El Dar is. A szúfizmus pedig az iszlámnak a spirituális, jóval liberálisabb irányzata, több olyan rituáléval és hagyománnyal, amely teljes mértékben idegen a keményvonalas iszlamista irányzatoktól.

Bár e sorok írásakor még senki sem vállalta a terrormerényletet, a kivitelezés profi katonai akcióra utal. Öngyilkos merénylő robbantott a mecsetben, a mecset előtt pedig négy autóból fegyveresek lőtték a tömeget, felgyújtva a mecset előtt álló autókat, hogy senki se tudjon menekülni. Még a kiérkező mentőkre is lőttek az elkövetők, majd mielőtt a rendfenntartó erők érdemben reagálni tudtak volna, eltűntek.

A cél általános káosz keltése, a kollaboráns beduin törzsek megbüntetése, de legfőképpen az, hogy megakadályozzák a gázai blokád enyhülését. A kérdés persze az, hogy minderre hogyan fognak reagálni az egyiptomi és a gázai döntéshozók.

A takfíri

A takfírizmus az iszlám egyik leginkább vitatott doktrínája, amelyet a Muzulmán Testvériség dogmarendszerét kidolgozó Szájed Khutb hozott vissza a köztudatba, még a 20. század közepén. Azt jelenti, hogy muszlim muszlimot is nevezhet hitehagyottnak/hitetlennek, és érvényes dzsihádot folytathat ellene is. Nincs, és nem is volt olyan szunnita terrorszervezet, mely ne használta volna ezt a dogmát céljainak igazolására.

Olvasson tovább: