Kereső toggle

Legalul a helyzet változatlan

Csak látszólag csökkent a hátrányos helyzetű gyerekek száma?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár enyhülőben van, de még mindig magas a hazai gyermekszegénység. L. Ritók Nóra szerint a legszegényebbek helyzete egyáltalán nem javult, jóllehet statisztikai értelemben már alig van hátrányos helyzetű gyerek.

Bár a felmérések szerint enyhül a szegénység, a legszegényebb gyerekek helyzete, akiknek családjai a leghátrányosabb, a közmunkarendszer által leginkább érintett régiókban élnek, nem sokat látszik javulni – erre hívta fel a figyelmet nemrég L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Az Igazgyöngy, amely 2012 óta tanodát is működtet egy Told nevű zsákfaluban, az Észak-alföldi régióban tevékenykedik, mely az EU 273 régiója között hosszú évek óta a 20 legszegényebb közé tartozik.

A mind földrajzilag, mind az oktatási rendszeren belül egyre inkább elkülönülő gyerekek kitörési esélyeit tovább rontja, hogy statisztikai értelemben nagyon lecsökkent a halmozottan hátrányos helyzetű (3H-s) tanulók száma, és a „simán” hátrányos helyzetűek száma (2H-sok) is csökken. Nem a helyzetük lett jobb, hanem a hátrányos státusz meghatározása változott, például a szülők munkanélkülisége is bekerült a feltételek közé.

Korábban a 3H-s kategória feltételének számított – a rendszeres gyereknevelési kedvezmény jogosultsága mellett – a szülők legfeljebb nyolc általános iskolai végzettsége. „Időközben a munkanélküli szülők közmunkások lettek, így megváltozott a munkaerőpiaci státuszuk, másrészt kötelesek voltak elvégezni a közmunkaprogramokhoz társított tanfolyamokat is, így a végzettségük is megváltozott – függetlenül attól, hogy ezzel nem kerültek jobb helyzetbe a munkaerőpiacon. A 2013 óta hatályos jogszabályok szerint a nem iskolarendszerű képzések, tanfolyamok elvégzése is nyolc osztálynál magasabb végzettségnek számít” – fejtette ki lapunknak L. Ritók Nóra.

Így aztán van olyan település az alapítvány látószögében, ahol néhány éve még szinte minden gyerek 3H-snak számított, idén szeptemberben viszont már az elsősök között csak egy diák tartozott ebbe a kategóriába. „Tehát ezek a gyerekek, akiknek az életkörülményei nem változtak – azaz ugyanabban a szegregátumban élnek, ugyanolyan viszonyok között –, papíron kikerültek a halmozottan hátrányos körből. A támogatások jelentős része viszont a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kötődik, de például a művészetoktatás ingyenessége is csak a hátrányos helyzetű igazolással lehetséges” – tette hozzá a pedagógus.

„Szépülnek a statisztikák, de a helyzet változatlan. Hiába jobb a foglalkoztatás, miközben annak a társadalmi csoportnak a helyzete, akivel dolgozunk, egy jottányit sem változik. Régiókról beszélek, nem egyes családokról” – jegyezte meg L. Ritók Nóra. Elmondása szerint, ha sikerül is elhelyezkednie egy-egy szülőnek az elsődleges munkaerőpiacon, a jellemzően eladósodott emberektől a fizetésük felét is levonják a behajtó cégek. Mindezek következtében a legszegényebbek ellenérdekeltekké váltak abban, hogy munkát vállaljanak, illetve érettségit vagy szakképesítést szerezzenek.

Az Észak-alföldi régió eleve egyike azoknak, amelyeket a legkevésbé érintett a minimálbér-emelés, tekintve, hogy itt főleg csak közmunka vagy alkalmi munkalehetőség van a jobbára többgenerációs munkanélküli népesség számára. Ez egy olyan vidék, ahol gazdaságélénkítő beruházásként legfeljebb a komádi börtönt vagy a berettyóújfalui börtönkórházat lehet megemlíteni.

Ilyen körülmények között felnőttek és gyerekek számára egyaránt a színvonalas oktatás jelentené a kitörés útját. A statisztikák szépülésével ez is egyre elérhetetlenebbnek tűnik, hiszen a 3H-s státuszú gyerekek aránya eddig az iskolai szegregáció legfontosabb mérőszáma volt. A kategória kiüresítése tulajdonképpen a szegregált oktatási rendszer állandósítását jelenti, mivel papíron elfogynak a 3H-s gyerekek a leghátrányosabb helyzetű – jobbára állami – iskolákból.

Ebben a helyzetben L. Ritók Nóra szerint felemás megoldást jelent, hogy az állam ezentúl normatív alapon finanszírozná a tanodákat, hogy biztosítva legyen a folyamatos működésük.

A cél ugyanis az lenne, hogy a közoktatás színvonala javuljon, és ne legyen szükség a tanodarendszer által biztosított felzárkóztatásra, ami nem mellesleg teljesen más módszereket, hozzáállást igényel, mint ami az állami iskolákban megszokott. Így azonban félő, hogy bemerevedik egy rossz rendszer, amelyben az oktatási rendszer problémáit a tanodák lesznek hivatottak folyamatosan orvosolni. Vagyis a hazai oktatási rendszer továbbra sem lesz képes az esélykiegyenlítésre.

Azt sem tudni, hogy milyen alapon választják majd ki az államilag támogatandó tanodákat. Az előző pályázatokon eleve követhetetlen volt a szelekciós elv, hiszen nem egy esetben nyertek például olyan egyházi iskolafenntartók, akiknek iskoláiba jellemzően nem járnak 3H-s gyerekek. Sőt, olyan településeken is nyertek tanodák, ahol nem voltak az iskolai lemorzsolódás kockázatának kitett diákok – ám szegregátumokban dolgozó, érdemes tanodák kimaradtak a körből. A 3H-s gyerekek kategóriájának kiürülésével ráadásul – legalábbis statisztikailag – végképp eltűnik a különbség a szegregált és a szegregáló iskolák között, ami alapján a támogatásokat eddig elvileg odaítélték.

A gyerekek a legszegényebbek

A magyar népesség szegénységi mutatói nem térnek el jelentősen az uniós átlagtól (26, illetve 23%), ám gyermekszegénység tekintetében továbbra is hátul vagyunk. Az Eurostat legfrissebb, 2016-os adatai szerint az EU28 átlagában a gyerekek 26%-át fenyegeti szegénység vagy társadalmi kirekesztettség, míg Magyarországon ez az arány 34%. Utánunk csak Románia, Bulgária és Görögország (49, 46 és 38%) jön.  Hosszú távon javuló a trend, hiszen 2014-ben még a magyar gyerekek 40%-a volt érintett, míg ma az egyharmada.

Válság után

2015 óta minden tagországban javulnak az Eurostat szegénységi mutatói. Ezek egyfelől a relatív jövedelmi szegénységet mérik, azaz a középjövedelmek 60%-a alatt élők arányát, ami uniós szinten tavaly 17% volt. Magyarországon ez az érték évek óta mintegy 14%. Az országok eltérő jövedelmi viszonyai miatt reálisabb szegénységi mutatónak számítanak a társadalmi kirekesztettség adatai, amik az anyagi nélkülözés elemeit (megtakarítás, fűtés, táplálkozás, tartós fogyasztási cikkek stb.) és a munkaerőpiaci helyzetet tükrözik. Eszerint a magyarok 16%-a él anyagi nélkülözésben (az EU-átlag 7%), míg 8%-a alacsony munkaintenzitású háztartásban (az EU-átlag 10%). Hazánk a legnagyobb javulást a foglalkoztatás terén érte el, ám ez egyelőre nem járt együtt az anyagi nélkülözés vagy a jövedelmi szegénység hasonló mértékű javulásával.

Olvasson tovább: