Kereső toggle

Magna Hungaria: az első harc az iszlámmal

A magyar nép útja a kezdetektől a nomád államig (5. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar nép térben és időben egyaránt jelentős utat tett meg, amíg eljutott a Kárpátok által övezett hazájába. A vándorlások viharos évszázadai során több ízben olyan kihívásokkal kellett szembenézniük, amelyek a nép létét is fenyegették. A magyarok azonban nem tűntek el a népvándorlás viharai közepette, hanem már a sztyeppén megteremtették nomád államukat, majd sikeresen hajtották végre a Kárpát-medence birtokba vételét, a honfoglalást.

Miként más népek, a magyarok is természetfölötti lényekkel hozták kapcsolatba saját népük létrejöttét. Kézai Simon 1283 körül íródott Gesta Hungaroruma azt írja, hogy Ménrót óriásnak „feleségétől Enéhtől két fia született, Hunor és Magyar”, akiktől a hunok és magyarok származtak. Az ősanya Enéh nevének jelentése nőstényszarvas, és a kutatók megegyeznek abban, hogy a magyarok a szarvast tekintették totemősüknek, tehát egy szarvas képében megjelenő szellemi lénnyel hozták összefüggésbe származásukat. A 14. században rögzített Képes Krónika is megerősítette, hogy a magyarok ősanyja Enéh volt, de vitába szállt a Ménróthoz fűződő hagyománnyal, és állítása szerint Enéh férje Magóg volt, és tőlük született a testvérpár, Hunor és Magor.

A kazár modell

Az, hogy a magyarok néppé válása vajon mikor és hol történt, már régóta nagy vitákat kiváltó kérdés. Napjaink főáramú véleménye szerint az Ural hegységtől keletre, Nyugat-Szibériában, más érvelés szerint az Ural középső vidékén, ismét mások szerint az Uraltól nyugatra zajlott le e folyamat. A magyar nyelv kialakulásának idejét pedig nagyjából az időszámításunk szerinti első öt évszázadra teszik.

Közismert, hogy a magyarok első olyan szállásterülete, amely írott forrásokkal és régészeti leletekkel egyaránt bizonyítható, Magna Hungaria volt, az Ural és a Volga folyó között. A magyarok által lakott itteni terület pontos kiterjedése azonban nem ismert. Népünk idetelepülése a feltételezések szerint a sztyeppei Türk Birodalom i. sz. 552-ben történt megalakulását megelőző heves harcokkal állt összefüggésben. Betelepülő elődeink egyik része mintegy két évszázadot töltött Magna Hungáriában. Itteni tartózkodásukra a terjeszkedő iszlám jelentette az egyik legnagyobb veszélyt. Az egész lakott világot az uralmuk alá hajtani kívánó muszlimok seregei a 8. század elejétől nemcsak Bizáncot, Perzsiát és Közép-Ázsiát kívánták meghódítani, hanem a Don és Volga vidékén élő Kazár Birodalmát is. Az arabok tehetséges hadvezére, Marvan a 720-730-as években váltakozó sikerű hadjáratokat folytatott a kazárok és szövetségeseik, így a magyarok ellen. Erre az időszakra tehetők tehát a magyarok első harcai történelmük során a hódító iszlám föltartóztatására. A kazárok, mivel vereséget szenvedtek, végül kénytelenek voltak békét kötni az arabokkal.

A fenyegető muszlim hódítás drámai következményekkel járt a Magna Hungariában élő magyarokra nézve, mivel két részre szakadt az itt élő ősmagyarság. Az arab támadásoknak jobban kitett déli területek lakói 750 táján elvonultak nyugati irányba, mivel nem akartak muszlim függésbe kerülni és az iszlám vallást sem kívánták felvenni, és a szomszédos kazár állam területére települtek be. A Magna Hungáriában maradottakat több mint négy évszázaddal később Julianus barát, domonkos rendi szerzetes találta meg 1235-ben. Nekik még ekkor is tudomásuk volt arról „a régiek hagyományaiból”, hogy innen származtak a nyugatra vándorolt magyarok. Julianus beszámolójából az következik, hogy Magna Hungariában folyamatos volt a magyarság jelenléte egészen 1237-ig, a terület tatárok általi feldúlásáig. Ezt a feltételezést több nagy jelentőségű 20. századi régészeti felfedezés is beszédesen igazolta. Ezek egyike a Szovjetunióhoz tartozó egykori baskír főváros területén került elő.

Itt ugyanis 1948-ban a sztálini erőltetett iparosítás hevében éppen egy hatalmas üzemet kívántak felépíteni, és a földmunkák során több olyan sír is előkerült, amelynek leletanyaga meglepő hasonlóságot mutat a honfoglalás kori magyar temetkezések jellegzetességeivel. A sírokban talált pénzek alapján a temető 780 és 850 közé keltezhető, azaz e vidéken a magyar népesség továbbéléséről tanúskodik. Még nagyobb szenzációt keltett 1975-ben, hogy az egykori Magna Hungária területén fekvő mai település, Bolsije Tigani területén nagyszámú olyan sírt tártak fel a régészek, amelyeknek mellékletei szintén a honfoglaló magyarságéval megegyező jegyeket hordoztak.

E sírok keletkezésének ideje a pénzmellékletek alapján 750 és 920 közöttre tehető, tehát itt is folyamatos magyar jelenléttel lehet számolni a magyarság nagyobb részének nyugatra költözése után is.

A Kazár Birodalom területére beköltöző magyarság fejlődésére az itt eltöltött bő évszázad több szempontból is jelentős hatással volt, ezért érdemes közelebbről is megnézni ennek az államalakulatnak a főbb jellemzőit.

A kazárok országa nagy kiterjedésű nomád állam volt, amely a Kaukázustól és a Fekete-tengertől északra fekvő hatalmas sztyeppei területeket tartotta fennhatósága alatt, és a Türk Birodalom bukását követően, 670 körül jött létre. Csaknem három évszázadnyi fennállás után Szvjatoszláv orosz fejedelem 965-ben vezetett hadjárata döntötte meg a Birodalmat. Számos etnikum élt határai között. A vezető szerep a türk nyelvű kazár népesség kezében volt. Ők azonban csak erős kisebbséget alkottak a Birodalom többi népe között. Jelentősebb számban éltek itt szintén türk nyelvet beszélő bolgár törökök, valamint iráni eredetű alánok, akiket orosz nyelven jászoknak hívtak, később a magyarok is e néven nevezték a Kárpát-medencébe beköltöző alánokat. A korabeli arab utazók beszámolói számos jellemzőjét írták le a Kazár Birodalomnak. Élén a kagán állt, a szakrális főfejedelem, akinek legfőbb feladata népének a képviselete volt az égiek előtt. Mivel az ég istenének Tengrinek a földi képviselőjét látták benne, ezért különleges tiszteletben részesítették. Ugyanakkor csak negyven évig uralkodhatott, utána szakrális áldozat keretében megölték. Hasonló sors várt rá, ha birodalmát természeti katasztrófák, vagy nagy katonai csapások sújtották.

A magyarok öt évszázados vándorlása
A gyakorlati ügyeket – így például a hadsereg irányítását – a másodfejedelem, a kagánbek végezte. Rangban a harmadik méltóságot a kündü viselte.

Az állam területén számos kisebb-nagyobb igazgatási és gazdasági központ volt. Ezek védelmét, illetve a határok biztosítását kő- és földvárak sora szolgálta. A főváros a Volga folyó Kaszpi-tengeri deltavidékén fekvő Itil volt. Működött az államigazgatás, zajlott a törvénykezés.

Ismerték az írásbeliséget, de írásukat, a kazár rovásírást mindmáig nem sikerült megfejteni. A kazárok pogány vallásúak voltak, ezen belül a más nomád államokra (hunok, avarok, türkök, mongolok) is jellemző tengrizmust követték, azaz egyetlen istent, a már említett Tengrit tisztelték. A 9. század elején nagy jelentőségű fordulat zajlott le vallási téren. Ekkor a kagán és környezete fölvette a zsidó vallást, a judaizmust.

A kazár állam és a kazár elit a szoros politikai kapcsolat miatt erőteljesen hatott a magyarság politikai, vallási, kulturális viszonyaira.

A kazár–magyar viszony jellege hullámzóan változott az évtizedek során. Volt, amikor az alárendeltség erősödött, máskor pedig a függetlenedés került előtérbe. 830 körül a magyar törzsek olyan fenyegetést jelentettek a Birodalomra, hogy a Don alsó folyásánál ellenük építtették meg a bizánciakkal Sarkel híres téglaerődjét. 850 körül azonban a magyarok súlyos vereséget szenvedtek a besenyőktől, aminek következtében a nép két részre szakadt. Egyik részük nyugatabbi szállásterületre költözött, az úgynevezett Etelközbe (jelentése: folyóköz), azaz a Dnyeszter, Prut és Szeret folyók vidékére. Másik részük délkeleti irányba vonult, eljutva egészen a perzsa határvidékig. Ugyanakkor a Birodalomban ezidőtájt egy kagánellenes fölkelés tört ki. A kazár elit ugyan leverte a lázadást, de a fölkelők egy része a magyarokhoz menekült, akik befogadták, fölkarolták őket, és megszervezték belőlük nyolcadik törzsüket, a kabarokat. (A kabar szó jelentése: lázadó)

Íj és oltár

Az Etelközbe történt nagy jelentőségű áttelepülés irányítója a magyarok első név szerint is ismert vezetője, Levedi volt. Személyét és a hozzá fűződő legfőbb eseményeket Bíborbanszületett Konstantin császár A birodalom kormányzása című híres műve őrizte meg. Az ebben szereplő információkat a császár elsőrendű forrásból szerezte, a 948-ban udvarába látogató Árpád-házi hercegtől, Árpád dédunokájától Termacsutól, valamint egy főméltóságviselőtől, Bulcsú horkától.

Konstantin császár 950 körül készült leírásából rekonstruálható, hogy milyen körülmények között jött létre a magyarság első állama, amely mintegy másfél évszázaddal megelőzte az I. István király által 1000 körül létrehozott feudális magyar államot.

E nomád típusú állam megalapítására kazár mintára és kazár közreműködéssel került sor. Ennek politikai oka kazár részről az lehetett, hogy elkerüljék a Levedi által nyugatabbra vezetett magyarok teljes kiszakadását a kazár fennhatóság alól, miként ez megtörtént az ugyanekkor délkeleti irányba, a perzsa határvidékre vonuló másik magyar néprésszel, az úgynevezett szavárd magyarokkal. A kagán ajánlatának lényege az volt, hogy kész az addigi laza törzsszövetség vezetőjét fejedelemmé emelni, cserébe viszont elvárta tőle, hogy „engedelmeskedj a szavunknak és parancsunknak”.

A magyaroknak fölajánlott állam kazár minta szerint szakrális kettős fejedelemség lett. A kazároknak való alárendeltséget jelezte, hogy a szakrális főfejedelem nem kapta meg a kagán elnevezést, hanem csak a kazár hatalmi hierarchiában harmadik helyet betöltő kündü címet viselte.

A létrejövő magyar nomád állam jellemzői több tekintetben előremutattak a későbbi feudális királyság irányába. A laza törzsszövetségi kapcsolatot és a törzsfők széleskörű hatalmát erős központi irányítás váltotta föl, hasonlóan a későbbi királyi hatalomhoz.

Az új állam egyik fő pillére a korszakban jelentősnek számító hadereje volt. Ibn Ruszta arab földrajztudós közlése szerint a magyar hadsereg létszáma húszezer fő volt. Ütőképességét jelezte, hogy 862-től már Etelközből, az új állam területéről indították meg a kalandozások sok évtizedes sorozatát, amely félelmetes hírűvé tette a magyarokat Európa-szerte.

Vallási vonatkozásban is minden bizonnyal erősen hatott a kazár minta, Ezt bizonyítja egy 9. századi spanyolországi arab szerző, Al-Bakri művének megállapítása, miszerint a magyarok egy istent imádnak, az Ég urát. Ez a hitfelfogás a későbbiekben segíthette a keresztény egyistenhit elfogadását.

A magyarság túlnyomó többsége a 9. században még a sámánisztikus jellegű pogány magyar hitet követte. A sámánizmusnak több szintje is létezett, és a magyaroknál korántsem csak a néprajztudósok által a 19-20. század során, főként Szibériában fellelt archaikus, vagy ha tetszik primitívebb sámánizmus volt jelen. A kutatások szerint a szakrális főfejedelem, a kündü körül már megjelent az úgynevezett fehér sámánok rétege, akik egyfajta pogány udvari papság szerepét töltötték be. E kiemelt helyzetű sámánokat az uralkodó nevezte ki és rituális szerepük mellett különböző politikai, sőt diplomáciai feladatokat is elláttak. Ebből a szempontból az István-kori katolikus egyházszervezés – amelyben szintén az uralkodóé volt a meghatározó szerep, a főpapok kinevezésétől kezdve sok más vallási kérdésig – jól tudott építeni a korábbi pogány fejedelmi gyakorlatra.

Kazár erőd a Don mentén. Másfél évszázadig együtt éltek a magyarokkal.
A kazár kagán és a hatalmi elit egy részének zsidó hitre történt áttérése minden bizonnyal a magyarok körében sem maradt hatás nélkül. A kazároknál, mint minden más sztyeppei népnél a csatlakozott népekkel kapcsolatban általános gyakorlat volt, hogy hűségüket dinasztikus házasságokkal igyekeztek biztosítani. Ennek megfelelően a kazárok az uralkodó elit gyermekeit magyar előkelők gyermekeivel házasították össze, s így zsidó hitet gyakorló kazárok kerültek a magyar törzsi vezetők családjaiba. Ezt támasztja alá Aba Sámuel példája, akinek Sámuel nevét a kutatók a magyarság körében is megjelent ószövetségi hit egyértelmű bizonyítékának tekintik.

Az első magyar állam idején viszonylag magas színvonalú műveltséggel találkozunk. Már ekkor jelen volt az írásbeliség, használták a rovásírást, amely nem volt azonos a ma ismert székely rovásírással. Azt, hogy a magyar rovásírás már a Kárpát-medence elfoglalása előtt kialakult, egyértelműen bizonyítja a Kalocsa melletti Homokmégyen feltárt honfoglalás kori tegezen talált rovásírásos felirat.

Az orvoslás terén meglévő speciális ismeretek eredményességéről vallanak a sikeres koponyalékelésekkel kapcsolatos leletek. Ezek közül az egyik leghíresebb a dunántúli Vereben feltárt koponya, amelyen – egy – minden bizonnyal fegyver által ejtett – súlyos sebet egy 5 x 3,5 cm-es nagyságú koponyalékeléssel, az úgynevezett trepanációval gyógyítottak oly módon, hogy a kivágott koponyacsontot ezüstlemezzel pótolták, amely baktériumölő hatású. Mivel a koponyacsont a lelet vizsgálata alapján tovább sarjadt, egyértelmű, hogy a harcos életben maradt, tehát a műtét sikeres volt.

A korabeli ötvösművészet is kiemelkedett magas színvonalával a közép- és kelet-európai átlagból, amit számos híres ötvöstárgy bizonyít.

A nomád magyar állam a létrejöttekor még egyértelműen kazár fennhatóság alatt állt. Ezt jelzi például, hogy 860-861-ben a magyar haderő a kazár sereg részeként harcolt a Krím-félszigeten. Két évtized múltán azonban egy arab forrás már a Kaganátustól független magyar hatalmi berendezkedésről számolt be, azaz a magyar államnak a honfoglalást megelőző időszakra sikerült leráznia a kazár uralmat. Eközben a nyugatra irányuló kalandozó hadjáratok egyben a honfoglalás előkészítését is jelentették. (folytatjuk)

 

JULIANUS A KELETi MAGYAROKRÓL

Julianus barát és társa, Gerhardus. Antal Károly szobra a Budai Várban.
Ennek az országnak (értsd: Nagy-Bolgárországnak) egyik nagy városában, amely állítólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát (Julianus) egy magyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járóföldre biztosan megtalálhatja azokat a magyarokat, akiket keresett. Így is történt.
Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó (a Volga) mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük; megértették őt és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst, és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővölködnek, és igen bátrak a harcban. A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla. (Julianus barát első útjáról készült jelentés)

 

A MAGYAR NOMÁD ÁLLAM LÉTREJÖTTE

A magyarok nagyobb része „vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre… Kevés idő múltával az a kagán, Kazária fejedelme üzenetet küldött a türköknek (értsd: magyaroknak), hogy küldjék el hozzá első vajdájukat, Levedit. Levedi tehát megérkezvén Kazária kagánjához tudakolta, hogy mi okból hívatta őt magához. A kagán azt mondta neki, hogy: «azért hívattunk, hogy mivel nemes származású, értelmes és vitéz vagy, és a türkök közt az első, nemzeted fejedelmévé emeljünk és engedelmeskedj a mi szavunknak és parancsunknak.» Ő pedig válaszolva a kagánnak azt mondta, hogy: «nagyra értékelem irántam való hajlandóságodat és jóindulatodat, és illő köszönetemet nyilvánítom neked, minthogy azonban nincs elég erőm ehhez a tisztségedhez, nem fogadhatok szót neked, azonban van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia is van, név szerint Árpád, ezek közül akár az Álmos, akár a fia, Árpád legyen inkább a fejedelem, aki a rendelkezésetekre áll.» Megtetszett annak a kagánnak ez a beszéd, és embereit vele adván, a türkökhöz küldte őket, és ezek megbeszélték ezt a türkökkel, a türkök pedig jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem, mintsem atyja, Álmos, minthogy tekintélyesebb volt és egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfontoltságáért és vitézségéért és rátermett volt erre a tisztségre és így a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén fejedelemmé tették.” (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása)

 

A NOMÁD ÁLLAM IRÁNYÍTÁSA

„A magyarok főnöke 20 ezer lovassal vonul ki. Főnökük neve kündü. Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, dzsilának (gyulának) hívják. Minden magyar a dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben.”(Ibn Ruszta: A magyarok)

Olvasson tovább: