Kereső toggle

Kétségbeesés és agresszió

A hajdúszoboszlói kollektív öngyilkosság margójára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Családi dráma történt Hajdúszoboszlón: a szülők megölték kisfiukat, és maguk is öngyilkosok lettek. A média megpróbált utánajárni az esetnek, de felmerül a kérdés, hogy kell-e egyáltalán tudósítani az ilyen tragédiákról, s ha igen, hogyan.

Az egész országot megrázta a hír, hogy múlt hétvégén a rendőrség holtan talált rá egy családra Hajdúszoboszlón. Azóta nem volt olyan nap, hogy a sajtó ne foglalkozott volna az esettel, rendre felelevenítve és kibővítve annak különböző részleteit, torzított arcképekkel és egyéb felvételekkel illusztrálva az ügyet. Egyebek között kiderült, hogy bejelentés alapján először a halott édesanyára találtak rá egy társasházi lakásban, akinek búcsúlevele alapján egy környékbeli erdős részen megtalálták az apa és a hatéves fiuk holttestét is.

Részletes beszámolókat lehetett olvasni arról, hogy az apát és kisfiát pénteken még látták a tanévnyitón, és azután tűntek el. Kiderült, hogy az apa pontosan milyen módszerrel végezhetett először a gyermekével, aztán saját magával, miként az is, hogy az anya milyen módon lett öngyilkos, és hogy mindez a szülők együttműködésében történt. Az is kiderült, hogy a férfi három éve elveszítette az állását, mert heves konfliktusba keveredett egy munkatársával. A felesége masszőrként dolgozott. A környezet értetlenül áll az eset előtt, szerintük nem volt előjele a tragédiának – rendes, de zárkózott család volt, az asszony kedves és munkájában sikeres. Barátai elítélik a férfit, és nem mennek el a temetésére, míg a nagyszülők, rokonok nem szólaltak meg a médiában.

Egy megkérdezett kriminálpszichológus szerint az apa hullámzó lelkiállapotú, borderline személyiségzavarban szenvedő ember lehetett. „Valószínűleg az történt, hogy a férfi úgy érezte, itt a vége az életének, mert nem tudja megoldani a problémáit, így azt gondolta, nem marad más út, mint véget vetni annak. De akkor mi lesz a gyerekével, a feleségével? Ők hogy fognak tovább élni? Ez a fajta indulat, érzelemkitörés vezethette a rettenetes tettére. A feleség valószínűleg tudta, hogy ez be fog következni, ezért úgy döntött, ő is végez magával” – magyarázta a szakértő.

„A médiának kétségtelenül óriási a felelőssége az ilyen esetek tálalásában, mivel erősen mintakövető magatartásról van szó. Ha már muszáj ezekről tudósítani, akkor elég egyszer is, lehetőleg tárgyilagosan, részletek és fotók nélkül – nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban már etikai szabályzatot is kidolgoztak (A média- és hírközlési biztos ajánlása az öngyilkosságokról szóló tudósításokhoz)” – mondta el lapunknak a hajdúszoboszlói eset kapcsán Szabóné dr. Kállai Klára klinikai pszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ – ingyenes segélyhívó telefonszám az ország bármely pontjáról: 116-123) munkatársa. A szakember szerint tipikus, hogy ilyen esetekben megindulnak a találgatások, és megpróbálják megmagyarázni a tragédiát – a szerelemféltés vagy az anyagi problémák emlegetése is gyakori –, pedig biztosra vehető, hogy soha nem egyetlen ok van. Az öngyilkosságok hátterében mindig problémák felhalmozódásáról van szó, és persze az is előfordul, hogy történik valami, ami az utolsó csepp a pohárban – olykor egy egész apróság is katalizátor lehet – tette hozzá.

Szavaiból kiderült: a különféle találgatások, spekulációk főleg amiatt lehetnek veszélyesek, mert egy ilyen helyzet leegyszerűsítése nagyon sok hasonló problémájú embernek mintát teremthet – például olyanoknak, akik egzisztenciális nehézségekkel küzdenek. Ha egy ilyen tragédia részletesen be van mutatva a nyilvánosságnak – a helyszíne, a módja stb. –, akkor általános tapasztalat, hogy ugyanott, ugyanúgy megismétlődhetnek további öngyilkosságok. Ilyen volt a tragikus sorsú magyar szépségkirálynő esete vagy a bécsi metróban történt öngyilkosság-sorozat, de arra is van példa, hogy egy faluban hosszú időn át ugyanarra a diófára akasztották fel magukat sokan – emlékeztetett a pszichológus. Minél szűkebb környezetet nézünk, annál nagyobb a veszélye a mintakövetésnek: Czeizel Endre genetikus kutatásai szerint az áldozatok rokonsága körében huszonötszörösére nő az ismétlődés esélye. Nem kizárt, hogy a hajdúszoboszlói szülők felmenői között is akadt erre példa.

Diagnózisokat látatlanban nehéz és veszélyes felállítani az elkövetőkről, már csak amiatt is, mert a lelki betegségek hihetetlenül változékonyak. „Emlékszem, amikor egy ismert tévés öngyilkos lett, és a hírekben bemondták, hogy kezelt depressziós volt, akkor egy depressziós betegem beszaladt hozzám azzal, hogy akkor most ő is meg fog halni? Azzal együtt mondom ezt, hogy az öngyilkosságok mögött nagy százalékban valóban megtalálható valamilyen pszichiátriai betegség, elsősorban a depresszió” – fűzte hozzá Szabóné dr. Kállai Klára. Elmondta: a munkanélküliség valóban veszélyeztető tényező a depresszió szempontjából, és különösen igaz ez a középkorú férfiak esetében, de ezen kívül számos egyéb tényező is szükséges ahhoz, hogy egy család kollektív öngyilkosságot kövessen el.

A hajdúszoboszlói esetben gyerekgyilkosság is szerepel, de az öngyilkosság és a gyilkosság, azaz a kifelé és befelé irányuló agresszió nem mindig válik szét élesen egymástól, amint azt sajnos számos családi tragédia vagy az öngyilkos merényletek is mutatják – hívta fel a figyelmet Szabóné dr. Kállai Klára. Ilyenkor egy rendkívül beszűkült tudatállapotról beszélhetünk, amikor az egyén képtelen kezelni a – jellemzően frusztráció, illetve akadályoztatás miatt támadó – agressziót, ami éppúgy lehet egy-, mint többirányú. Ilyenkor egy baráti szó, az érintett telefonos segélyszolgálathoz való irányítása életmentő lehet. Egy öngyilkos ugyanis általában nem meghalni akar, csak nem tudja, hogyan folytassa az életét – hangsúlyozza a pszichológus.

Az sem túl előremutató, hogy a hajdúszoboszlói esetről szóló tudósítások – sok másikhoz hasonlóan – kimerülnek abban, hogy a tragédiának semmi előjele nem volt, senki sem érti a dolgot, és tulajdonképpen a zárkózottan élő áldozatok az elsőrendű felelősök a történtek miatt. „A környezettől való elszigetelődés tipikus velejárója az ilyen eseteknek, és ha kicsit utánajárnánk a történteknek, azaz kikérdeznénk a háziorvost, óvónőt, szomszédokat vagy rokonokat, akkor könnyen kiderülne, hogy az érintettek bizony mégiscsak adtak le vészjelzéseket, miként ez az esetek háromnegyedében be is szokott igazolódni” – emlékeztetett a pszichológus. Csakhogy az effajta beismerések a legkevésbé a médián keresztül szoktak megtörténni, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a hátramaradottakat komoly trauma éri, és meglehetősen esetleges, hogy megfelelő segítséghez jutnak-e. „Nem probléma, ha a hasonló tragédiák olykor be sem kerülnek a hírek közé” – vonta le a konklúziót a szakértő.

Általánosságban úgy véli, hogy az értelmi intelligencia fejlesztése, azaz az érzelmeink felismerésének és megfelelő kezelésének megtanítása lenne a megoldás. Manapság különösen előtérbe került az agresszió, a harag kezelése, ami normális emberi reakció bizonyos helyzetekben, azonban felelősek vagyunk azért, hogy mit kezdünk ezekkel az érzéseinkkel – vagy ha nem tudjuk kezelni őket, akkor segítséget kérünk-e, illetve teszünk-e valamit a segítségre szorulókért. A szakember szerint pozitívumnak tekinthető, hogy a megfelelő hozzáállás, például az erőszakmentes kommunikáció, a helyes konfliktuskezelés témájáról ma már egyre több szó esik mind az iskolákban, mind a médiában.

Csökken az öngyilkosságok száma

„1985 és 2016 között 63 százalékkal, azaz közel kétharmadával csökkent a befejezett öngyilkosságok száma Magyarországon. Ez évi 4725 eset helyett 1763-at jelent, aminek a hátterében elsősorban a depresszió hatékony és kiterjedt kezelése áll” – mondta el Rihmer Zoltán pszichiáter egy az öngyilkosságok megelőzésének világnapja alkalmából rendezett szakmai konferencián. Mint kiderült, a fejlett országokra általában jellemző pozitív tendencia oka nem az öngyilkossági késztetések csökkenése, illetve a társadalom mentális egészségének a javulása, hanem az, hogy a korszerű pszichiátriai ellátás – elsősorban az antidepresszánsok forgalmának növekedése, azaz az ambuláns ellátás folytán –, valamint a lelkielsősegély-telefonok révén egyre több ember elérhető és megmenthető. Elhangzott: az elmúlt 30 évben Magyarország a befejezett öngyilkosságok gyakorisága terén világelsőből a harmadik helyre lépett vissza, és a javulás folyamatos. Jelenleg átlag 4-5 ember hal meg naponta öngyilkosság következtében hazánkban – ez a szám a 2008-as gazdasági válság időszakában még 6-7 fő volt.
Rihmer Zoltán emlékeztetett rá: a befejezett öngyilkosságok 90 százalékában valamilyen pszichiátriai betegség áll a háttérben, ami az esetek kétharmadában (többnyire kezeletlen) depressziót jelent. Hozzátette: a befejezett öngyilkosságok számának visszaesésével egyidejűleg az elmúlt 30 évben mindenhol kimutatható az antidepresszánsok (AD) forgalmának folyamatos növekedése. Bár nálunk tizenháromszoros megugrás volt, hazánk AD-fogyasztás tekintetében még mindig a sereghajtók közé tartozik a fejlett világban. Vizsgálatok szerint az AD-kezelésben részesülő betegek öngyilkossági rizikója 75-80 százalékkal csökken, ami azért sem mellékes adat, mert hazánkban minden évben közel 700 ezer major depressziós beteggel kell számolni, akiknek csak a 40-45 százaléka áll kezelés alatt. A szakemberek szerint az öngyilkosság tekintetében az elsődleges védőfaktort a jó emberi kapcsolatok, továbbá a vallásos hit – egyes kutatások szerint leginkább az élet értelmességébe vetett hit – jelentik.

Olvasson tovább: