Kereső toggle

„Miért mennék el innen?”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A romániai magyar párt elnöke erős kijelentést tett egy hónapja a kolozsvári Szabadságnak adott interjújában: az erdélyi magyarságnak nincs mit ünnepelnie 2018-ban, a román államiság centenáriumán. A kijelentés oly erősre sikeredett, hogy vissza-visszatérő elemként tematizálja a román közbeszédet, újabb és újabb indulatokat váltva ki a megszólalókból. Az okokról és sérelmekről kérdeztük az RMDSZ elnökét.

– Elnök úr, nagy port kavart az a kijelentése a román közéletben, amely szerint az Erdélyben élő magyaroknak nincs mit ünnepelnie 2018-ban. Mire gondolt elnök úr, miért nincs mit ünnepelniük?

– 1918-tól 2017-ig a román államnak a viszonya a magyar kisebbséghez nem sokat változott, ezért a trianoni döntés értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról, mint az elmúlt közel száz évben, ahogy a románok sem, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban a centenáriumi évfordulóig.

Ha csak az okokat vizsgálnánk, amik ezt az állapotot előidézték, fenntartják, nem lenne elég időnk, hogy felsoroljuk, hogy miért alakult így az elmúlt közel száz év. Mindezt elemezni a történészek, társadalomtudósok feladata, amit mindkét oldalról meg is tettek, de az álláspontok nem közeledtek sokat egymáshoz. Ha a román állam az elmúlt száz évben nem törekedett volna folyamatosan és nagyon nyíltan arra, hogy agresszívan asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban kultúrát, nyelvet, oktatást, önrendelkezést, mindent, ami nem román, akkor a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, majd Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, illetve 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni mind a mai napig, újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, sőt a jövőbe is mutatnak, és sajnos nem látom annak a lehetőségét, hogy ezen valamit is változtatni tudjunk.

Egyébként a történelem ismétli önmagát: a két világháború között Willer József parlamenti képviselő, aki az Országos Magyar Párt elnöke volt abban az időszakban, 1932-ben arról beszélt, hogy miért nem ünneplik, miért nem ünnepelhetik meg a magyar emberek az egyesülést. A beszédében azt magyarázta meg, hogy ne várják el, ha valaki, aki többségből kisebbségbe került, és azóta folyamatos asszimilálási kísérletnek van alávetve, ünnepelje azt a pillanatot, amikor megtörtént a váltás. Egyébként hozzátette, amit én is mondok, hogy mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük a románok történelmét, a történelmi események egyik vagy másik momentumát.

Willer József akkor tapsot kapott a román parlamentben, én pedig szidalmat, ezért talán jogos a kérdés: van mit, és miért ünnepelni?

– A politikusoknak persze ilyenkor az a dolguk, hogy indulatosak legyenek, de már nemcsak a politikusok, hanem a Babes–Bólyai Tudományegyetem rektora, Ioan-Aurel Pop professzor is azt mondta, hogy ha önnek nem tetszik, akkor nem kell ebben az országban élni. A közélet más szereplői is ön ellen fordultak?

– Ez az állítás nagyon közel van a nácizmushoz, még akkor is, ha ezt egy elegáns egyetemi professzor, rektor mondja. Amikor kitessékelt az országból engem, akkor az nagyon emlékeztetett arra, ami a 20. században gyakran történt, amikor nem tetsző embereket, nemzetiségeket, etnikumokat vagy vallásos embereket kizavartak egyik vagy másik országból. Ezt a gondolkodást és cselekvést nevezzük nácizmusnak vagy fasizmusnak. A rektor közismert nacionalista történész, nagy hazafi, de odáig eljutni, hogy azt mondja, hogyha én nem ünneplem velük együtt a centenáriumot, akkor menjek el az országból, mert nincsen itt helyem, az elég egyértelműen nem európai és nem demokratikus, és még itt ebben az országban is nagyon merész. Itt születtem ebben az országban, sőt ezer évre visszamenően az összes ősöm, ha nagyon vicces akarok lenni, akkor nem én kértem Romániát, miért mennék el innen.

Van azonban ennek a megszólalásnak veszélye és jelzésértéke is, hiszen amikor egy Gheorghe Funar, vagy Corneliu Vadim Tudor fröcskölve, habzó szájjal szidta a magyarokat, zsidókat vagy másokat,  az egy nagyon alacsony szinten zajlott. Azonban a mostani, tudományos, akadémikus, elegáns történészi köntösbe bújtatott nacionalizmus azt jelzi, hogy felsőbb szintre lépett a gyűlölet az országban.

– Az egyik szervezet, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció azt kéri, vonják vissza Kelemen Hunor Románia Csillaga érdemrendjét, vagyis ön könnyen úgy járhat, mint nagy ellenfele, Tőkés László püspök. Ebből precedens lesz? Így jár mindenki, aki szembeszáll a román nemzeti gondolkodással?

 – Megtörténhet, hogy elveszik, nagyon könnyen megtehetik. Ma ezzel nem foglalkozok. Persze kissé zavaros lenne az elvétel indoklása, mert amikor megkaptam, akkor Emil Constantinescu államelnök éppen a román–magyar kapcsolatok terén végzett munkámért javasolt a kitüntetésre. Ha elveszik, akkor nem lesz, én attól nagyon jól fogok aludni, én attól nem fogok kétségbeesni. Nyilván egy rossz üzenet lesz, politikusként azonban ezekhez a dolgokhoz hozzá vagyok szokva. Ha ez a döntés születik, akkor a szólásszabadság sérül, hiszen ha elveszik a kitüntetést, azt a látszatot keltik, hogy ha az ember kapott egy állami kitüntetést, már nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a román állam irányába.

– A román kormány törvénytervezetet készít az Erdéllyel való egyesülés centenáriumára. Újra kőbe kell vésni azt, ami visszafordíthatatlan, vagy félnek a képviselők valamilyen restaurációtól?

Az 1918-as gyulafehérvári gyűlés, ahol kimondták Románia és Erdély egyesülését.
– Már van ilyen törvénytervezet több is a parlamentben, sőt, néhányat a parlament már el is utasított. Azt tudni kell, hogy minden képviselő, főleg a liberális pártiak, de a szociáldemokraták is, amikor hazamegy Fehér megyébe, Kolozs megyébe vagy Beszterce megyébe, akkor föl akarja mutatni, hogy ő igenis foglalkozott a centenáriummal. Például törvénytervezetet adott be a témáról, tehát hazafi, aki nagyon fontosnak tartja a nemzeti érzéseket. A kormánynak is van ilyen szándéka a sok egyéni tervezet mellett. A kérdés az, hogy ez mit tartalmaz. Ha a száz évvel ezelőtt leírt jogainkat, akkor rendben van, hiszen az akkori ígéretek kö-zül szinte semmi sem valósult meg. Az az igazság, hogy az elmúlt száz évben azokat az ígéreteket, amelyeket Gyulafehérváron megfogalmaztak, nem tartotta be a román állam. Beszélhetünk itt a kisebbségi közösségek államalkotó tényezőként való elismeréséről, a szabad anyanyelvhasználatról, az önigazgatásról, az autonómiáról. Ezek a dolgok még mindig váratnak magukra, és elsősorban ezek azok a konkrétumok, amelyek miatt mi nem tudunk örvendeni ennek a centenáriumnak.

– Ha ön ezek után nem ünnepel, az érthető, az RMDSZ azonban mint a román politikai élet aktív szereplője részt vesz az ünnepségeken?

– A tisztelet és az ünneplés két különböző dolog. Talán már sokan elfelejtették, hogy 1990-ben az erdélyi magyarság képviseletében az RMDSZ tett egy gesztust, és december elsején elment

Gyulafehérvárra az ünnepre. A szervezet elnöke, szenátora, Szőcs Géza megpróbált egy korrekt, tisztességes és tisztelettudó beszédet mondani.

Az eseményt rögzítő felvétel máig megtekinthető, így sokak számára ismert a történet: Szőcs Gézába az első mondat után belefojtották a szót, és az akkori miniszterelnök [Petre Roman – a szerk.], a po-litikai „gyűlöletkórus” karmesteri szerepét játszva vezényelte az ujjongó jelenlevők aktív statisztálásával a román népakarat egyértelmű üzenetét, amely az országból a magyarokat kiüldöző rigmusok formájában nyilvánult meg.

Mindez nem nagyon rég, nem a ködös múltban történt, hanem 27 esztendővel ezelőtt, tehát ezzel a nagyon is élő és kínos tapasztalattal a hátunkon erősen kétséges a részvételi szándékunk. A lényeg az, hogy milyen volt a viszonyulás akkor, és ez azóta sajnos a tapasztalataink alapján nem változott.

 

Iohannis: a szászok ünnepelni fognak

Az erdélyi szász közösség a románokkal együtt fog ünnepelni a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán – mondta Klaus Iohannis államfő a Brassó megyei Szászkeresztúron. Az elnök az erdélyi szász településeket népszerűsítő kulturális fesztiválon mondott beszédében rámutatott, meglátása szerint a pozitív üzenetekre kellene fókuszálni. „A szász közösség együtt ünnepel majd a románokkal a centenáriumon, és úgy gondolom, végül a többiek is meggyőződnek majd arról, hogy ez az üzenet. A centenárium rendkívül jelentős esemény, és bár egyeseknek mindössze annyit jelent, hogy eltelt száz év, ez nagyon fontos, mert ez alatt a száz év alatt szerintem Románia bebizonyította, hogy egy, a birodalmak peremén álló kis országból a régió erős, stabil országává lehet fejlődni. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk együtt a jó irányba” – fogalmazott beszédében Iohannis.

Olvasson tovább: