Kereső toggle

Tudósítás a pokol szívéből

Egy sonderkommandós utolsó kívánsága

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Zalmen Gradowski a Sonderkommandó tagjaként az auschwitzi krematóriumok árnyékában jiddis nyelven feljegyzéseket készített, amelyeket több különböző bádogdobozba rejtve ásott el a tábor területén az emberi hamvakat rejtő gödrökben. A felszabadítás után megtalált töredékek – Auschwitz-tekercs, A pokol szívében – nemrégiben jelentek meg először magyarul, a Múlt és Jövő Kiadó gondozásában. A magyar fordítást az eredeti jiddisből a Jeruzsálemi Héber Egyetem fiatal doktorandusza, Hunyadi Zsombor készítette el. Kőbányai János kiadóvezető szerint Gradowski szövegét nem lehet a szépirodalom vagy a dokumentumirodalom értékeivel mérni, csakis az evangéliumokhoz lehet hasonlítani.

Heller Ágnes Lehet-e verset írni a Holocaust után című tanulmányában a következőket állítja: „Nem, Auschwitzról semmit sem lehet írni. Igen: írhatunk az Auschwitzot környező sokféle csöndről: a bűntudat csöndjéről, a szégyen, a borzalom és az értelmetlenség csöndjéről. Megtörhetjük ezeket a csendeket. Nem csak írhatunk, írnunk is kell Auschwitzról, a holocaustról. Az áldozatok emlékét, akik csöndben haltak meg, nem örökíthetjük meg. De megörökíthetjük azt a csöndet, amely körülvette őket. Az Auschwitzot övező csöndet állandóan meg kell törni. Filozófiával, történelemmel – és költészettel is. (...) Ha amikor Auschwitzra még ugyanúgy emlékezünk, mint ma, és valamikor a jövőben ötezer éven belül valami hasonló történne, akkor a csönd jövőbeni foglyai minden bizonnyal tudni fogják, hogy ezen a földön senki nem hal meg csöndben. Tudni fogják azt, amit a gázkamrákban még nem tudtak az emberek: hogy a mártírhalált haltak csöndje eleven marad, amíg csak él az emberi faj ezen az apró bolygón.”

A filozófus 1990-ben publikálta szövegét a Múlt és Jövő hasábjain; akkor sokak számára még teljesen ismeretlenek voltak Zalmen Gradowski (1910–1944) auschwitzi krematóriumok árnyékában jiddis nyelven íródott feljegyzései. A lengyel zsidó szerző a Sonderkommandó tagja volt. Írásait, melyeket több különböző bádogdobozba rejtve ásott el a tábor területén, emberi hamvakat rejtő gödrökben, a táborok felszabadítása után találták meg. Gradowski megörökítette az áldozatok emlékét, a mártírhalált haltak csöndjét elevenen tartotta, elmondta az elmondhatatlant, sőt neki sikerült ábrázolni, érzékelhetővé tenni mindazt, amit eddig senkinek sem. Hiszen a gázkamrákból nem volt visszatérés, maga Gradowski is odaveszett.

A túlélők narratívái időbeli korlátaik miatt képtelenek azt a jelent, amelyben a pusztítás megtörtént, újrateremteni. Az emlékezésre – minél inkább távolodunk időben és térben a konkrét eseményektől és helyszíntől – óhatatlanul is rárakódnak a felejtés rétegei, hiszen a jelen pillanatot holnap és holnapután már nem tudjuk ugyanazzal a pontossággal elbeszélni. Gradowski munkái ezért is egyedülállóak a holokausztnarratívák között. Ő a jelenben rögzítette mindazt, ami történt.

A borzalmak krónikása magával vonszolja olvasóját a „pokol szívébe.”  Egyetlen percre sem ereszti el. Menekülni szeretnénk ebből a plasztikus és brutális szövegből, ami egyszerre érezteti velünk az égett, emberi hús szagát, hallatja a fültépő sikoltásokat, a Hatikva dallamát, és az ősi héber imákat, mert az imák nem szűntek meg Auschwitzban. (Az emberi roncsok közül sokan jóval az Appell előtt már felkeltek és imádkoztak, zsoltárokat mondtak. Nem tagadták meg atyáik istenét.)

Mi, késői olvasók elmerülünk a gonoszságban, és hiába próbálunk kitörni, Gradowski utunkat állja. Olyan váratlan és megrázó, ahogy több helyen is kiszól a szövegből. „Drága olvasó, barátom, írásaim kedves megtalálója, aki ezeket olvasod”; „Azt szeretném, az az egyetlen kívánságom, hogy ha én magam nem tudnám megsiratni őket, egy idegen szem hullasson egy könnyet szeretteimért” – ilyen és ehhez hasonló kérésekkel, közlésekkel és utasításokkal tud rávenni minket arra, hogy ne hagyjuk egyedül, és ne hátráljunk ki a szövegből.

Ez az intim kapcsolat, amely a szerző és az olvasó között kialakul, a legerősebb kötésként működik múlt, jelen és jövő nemzedékei között. Ettől tudnak egyszerre irodalmi műként és történettudományi dokumentumként is funkcionálni Gradowski sorai.

A cionista szerző Palesztinába szeretett volna kivándorolni jóval a második világháború előtt, vesztére Lengyelországban maradt, ahonnan deportálták. 1942. december 7-én éjjel érkezett meg családjával Birkenauba, ahol családtagjait ugyanaznap reggel kilenc órakor elgázosították. Őt kiválasztották a Sonderkommandóba. Huszonhárom hónapot töltött Auschwitzban. Előkészítette, és részt vett az 1944 októberében kitört sonderes lázadásban, amit levertek. Gradowskit és társait kivégezték.

„Amikor majd a sírgödör szélén állunk, alászállásunk peremén, az utolsó alkalom előtt – választ adunk majd arra, hogy miért, mi végből éltünk és léteztünk a pokol szívében, és miért lélegeztük be a halál és saját népünk megsemmisítésének leheletét legalábbis így hittük” – írta.

 

Amikor az olvasó családtaggá válik
Interjú Hunyadi Zsomborral, Gradowski szövegeinek fordítójával

Sokakban él az a tévhit, miszerint a jiddis nyelv a holokauszttal elpusztult. Mennyien beszélik ma ezt a nyelvet?
– Tévedés lenne azt állítani, hogy a jiddis nyelv elpusztult a holokauszttal. Bár nem rendelkezem pontos statisztikai adatokkal, de a jiddist beszélők számát ma még a pesszimista becslések is megközelítőleg 700 000-re teszik. Ezzel a nyelvvel egyetemi tanulmányaim során kezdtem komolyabban foglalkozni, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékén több ezzel foglalkozó kurzus is volt. Engem személyesen a jiddis irodalom ragadott magával, és inspirált arra, hogy a nyelvet és a kultúrát mélységeiben elsajátítsam. Egy olyan képzeletvilággal találkoztam benne, amely egyrészt nagyon ismerős volt, hiszen fejlődésében alapvetően európai mintákat követett és használt fel, másrészt teljesen ismeretlen volt, mivel olyan motívumokból, forrásokból és hagyományokból táplálkozott, amelyek a holokauszt következtében nagyrészt valóban eltűntek Kelet-Európában. Budapesti tanulmányaim befejezése után a Jeruzsálemi Héber Egyetemre jelentkeztem, ahol a világon egyedülállóan, 1952-ben megnyitott, önálló jiddis szak mesterképzésének keretein belül tanulhattam.
Hol található az eredeti Gradowski-kézirat? Ezt kapta kézhez, ezt fordította?
– Az Auschwitz-tekercs címet Bernard Mark történész adta annak a gyűjteményes kötetnek, amely 1977-ben felesége, Esther Mark gondozásában került kiadásra, és amely többek között Zalmen Gradowski egyik megtalált kéziratának szövegközlését is tartalmazta. A Bernard Mark által közölt szöveg eredetije a szentpétárvári katonai orvosi múzeum levéltárában férhető hozzá. A Múlt és Jövő által kiadott kötet másik szövegrészlete, A pokol szívében, az Auschwitz-tekercs megjelenésének évében, 1977-ben Chaim Wolnerman gondozásában került kiadásra. Wolnermannak 1945-ben kínálták megvételre a krematóriumok közelében elrejtett dokumentumot. Elmondása szerint rögtön felismerte a dokumentum történelmi értékét, de azt nem tudta, hogy azokat egy Sonderkommandóban kényszermunkát végző rab írta. Néhány hónap alatt sikeresen kibetűzte és lemásolta a meglehetősen nehezen olvasható szöveget. A háború lezárulását követően Wolnerman Izraelben telepedett le, a költözés során Gradowski eredeti írása elveszett, így e töredék kiadása az általa átmásolt kéziraton alapszik, amely a mai napig fia, Yosi Wolnerman tulajdonában van. A magyar fordítás elkészítéséhez Wolnerman és Mark kiadott szövegeit használtam.
Nagyon megrongálódtak a szövegek?
– A szentpétervári katonai orvosi múzeum levéltárában található szöveget nem volt lehetőségem megtekinteni. Bernard Mark közlésében jól látható számos kihagyás, több ponton megjegyzi, hogy a szöveg olvashatatlan, a kihagyásokat a magyar fordításban is jeleztük. Wolnerman elbeszélése szerint a szövegek roppant mód megrongálódtak, emiatt döntött úgy, hogy rögtön átmásolja Gradowski kéziratát, amely csupán ennek köszönhetően maradt fenn. Mindenképp fontos hangsúlyozni, hogy Gradowski – más sonderkommandós társaihoz hasonlóan – csak rögtönzött tárolóeszközöket tudott felhasználni, melyekbe írásait elrejthette. Ezek a fém edények a kéziratokat nem tudták megfe-lelőképp megóvni az időjárás viszontagságaitól, így azok állapota rendkívül gyorsan romlott. Gradowski írásai esetében szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a megtalált kéziratok nagyrészt, ha még nehezen is, de olvashatóak voltak. Ez nem mondható el a többi sonderkommandós kéziratról.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást a fordításnál?
– A szöveg nyelvileg nem nehéz, szerzője nyilvánvalóan sok időt szentelt a megszerkesztésére és letisztázására. A problémát leg- inkább a stílus megfelelő átadása jelentette. Gradowskinak már a háború előtt irodalmi aspirációi voltak, így a Sonderkommandóban átélt borzalmakat is egy sajátos formában kívánta megjeleníteni. Ez a forma az irodalmi dilettantizmus és a krematóriumban tapasztalt események erejének egy nagyon furcsa elegyét eredményezte. Gradowski sokszor roppant repetitív formában írt, vagyis jelzőket, kifejezéseket többször megismételt egy mondaton belül, a mondatok szintaktikai kötöttségeitől eltekintett, sokszor nem használt egyáltalán központozást. Ez az eredeti szövegnek egy bizonyos dinamikát kölcsönöz, ám ez átadhatatlan volt a magyar fordításban anélkül, hogy eredeti értékén ne rontott volna, így fő célom a szöveg stiláris alapelemeinek visszaadása volt, úgy, hogy közben a szöveg is érthető legyen. A fordítás során úgy éreztem, hogy roppant fontos megőrizni a közvetlenséget az elbeszélő és az olvasó között, és nem elidegeníteni a kettőt egymástól.
Hogy talált Önre ez a feladat?
– Gradowski szövegének kiadása Kőbányai Jánosnak, a Múlt és Jövő Kiadó vezetőjének köszönhető. János a szöveg egy részét annak francia kiadásában ismerte, és ő keresett meg azzal, hogy a szöveg jiddis eredetijét lefordítsam. Mivel alapvetően a jiddis holokausztirodalom nem áll a tanulmányaim és a kutatási területem középpontjában, így a fordítás során igyekeztem minél többet megtudni a szöveg keletkezéstörténetéről, Gradowski hátteréről, sorsáról, és természetesen a Sonderkommandóról. A fordítással párhuzamosan kiterjedt kutatómunkát folytattam, amelynek eredménye végül a bevezető tanulmány megírása volt.
Mit gondol, miért szól ki hozzánk olvasókhoz Zalmen Gradowski, miért akar ennyire intim viszonyt kialakítani velünk?
– Úgy érzem, hogy egyrészt közelítette magához, másrészt távolította olvasóit. Érdekes módon címzettként a jövő történészeit jelöli meg, de ahogy ön is mondja, a szöveg maga sokkal intimebb, mint a deportálás, majd a krematóriumok világának tényszerű leírása. Én a fordítás során úgy éreztem, hogy a szerző megpróbál azonosulni egy külső szemlélő nézőpontjával, akivel nem csupán a haláltáborok valóságát, hanem elpusztult világának, múltjának, feleségének, családjának és a krematóriumokban eltöltött mindennapjainak fájdalmát is meg akarja osztani. Bevezetőjében arra kéri az olvasót, hogy hullajtson néhány könnyet, mikor rá és családjára gondol, hiszen ki más lehetne, aki valaha emlékezni fog rájuk. Gradowski úgy élte mindennapjait Auschwitzban, hogy tudta, már egész családja elpusztult. Arra kéri kézirata megtalálóját, hogy szövegével együtt feleségével készült közös fényképüket is közöljék. Ezáltal minden olvasója Gradowski élete megőrzőjévé, bizonyos formában családtagjává válik. A személyes emlékezet továbbadása pedig roppant érzelmi közvetlenséget feltételez.
Biztos lehetett abban, hogy megtalálják a tekercseket?
– Egyáltalán nem. Emiatt is rejtett el több, különböző helyen kéziratrészleteket. Feltehetően nem is sikerült minden iratát megtalálni, bár ezzel kapcsolatban nem rendelkezünk bővebb ismeretekkel.
Mikor írhatta őket, hol rejtegethette?
– A Sonderkommandó tagjaival az SS-katonák és a kápók a többi auschwitzi rabhoz képest engedékenyebben bántak. Ennek részben az volt az oka, hogy olyan betanított munkát végeztek, amelyet nem lehetett gyorsan új rabokkal pótolni. A gázkamrába küldöttek sokszor élelmiszert hoztak magukkal, amelyet a Sonderkommandó tagjai elvehettek. Ráadásul saját barakkjukban voltak elszállásolva, ahol a többi auschwitzi rabtól eltérően nagyobb kényelmet élvezhettek, és szálláshelyüket nem vizsgálták át. Gradowski akkor írt, amikor nem az öltözőkben, a holttestek szállításán, vagy elégetésén dolgozott.
Honnan szerzett papírt és tollat?
– Slomo Dragontól, a Bernard Mark által közölt kéziratcsomó megtalálójától tudjuk, hogy többek között ő is szerzett papírt Gradowski számára. A deportált zsidók sokszor naplót, levélpapírt és írószereket hoztak magukkal, ezeket pedig a Sonderkommandó tagjai magukhoz vették. Auschwitzban tiltás vonatkozott az írásra, így a papírt nagy kockázatot vállalva, az őrök figyelmét kijátszva tudták a rabruhába rejteni, majd a szálláshelyen átadni azoknak, akik arra igényt tartottak. Gradowski nem az egyetlen olyan rab volt, aki a Sonderkommandó krónikása lett, de szövege a leghosszabb és legrészletesebb, irodalmilag a legkidolgozottabb azok közül, melyeket Auschwitzban találtak. (Németh Ványi Klári)

Olvasson tovább: