Kereső toggle

Karl Pfeifer bécsi újságíró kötete négy évtized eseményeiről

Már megint magyarország!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi hónapokban újra számos érdekes kötet került a magyar könyvesboltokba, olyan könyvek, amelyek szerzői kritikusan elemzik a hazai közállapotokat, a „nemzeti együtt-működés” orbáni rendszerét. Hogy csak néhányat említsek: Paul Lendvai Új honfoglalás cím alatt összefoglaló történeti elemzést ad erről a rendszerről, létrejöttéről és névadója politikai egyéniségének kialakulásáról. Ez a németből lefordított könyv elsősorban a külföldi olvasóknak készült, de a magyar közönségnek is tud újat nyújtani. Debreczeni József A szürke dominanciás című műve az Orbán–Simicska-viszály kialakulását és lényegét vizsgálja, és e nagy jelentőségű, egyben jellemző részletkérdés prizmáján át a Fidesz (és Orbán) egész gazdasági és politikai rendszerébe enged tanulságos betekintést. Lengyel László Halott ország címmel kiadott könyve nagy látószögű történeti-politikai esszégyűjtemény, a hazai fejleményeket európai, nemzetközi összefüggésben vizsgálja.

Több más érdekes és hasznos munkát is említhetnék még, de ezek helyett most inkább egy olyan kis kötet címét idézem, amelyet Bécsben adtak ki németül, magyarul meg sem jelent, bár itthon is érdeklődésre tarthatna számot. Karl Pfeifer Immer wieder Ungarn című könyvéről van szó, amelynek alcíme így hangzik: Önéletrajzi jegyzetek – Nacionalizmus és antiszemitizmus Magyarország politikai kultúrájában. (Wien, 2016. Edition Critic.)

Immer wieder Ungarn – hangzik a kötet címe: „Már megint Magyarország!”, így adnám vissza magyarul, és ennek akár többszörös jelentése is van. Elsősorban arra utal, hogy a magyar politikai élet fejleményei hallatán-olvastán a külföldi újságolvasó, internethasználó és tévénéző újra és újra felkapja a fejét, netán a szemét is megdörzsöli. Az orbáni politika tényeivel ugyanis újra és újra foglalkozni kell, ezek megint s me-gint ott szerepelnek a nemzetközi sajtó első oldalain és a képernyőkön. „Már megint Magyarország!” – kiálthat fel (mondjuk) Joseph Normalleser, az átlagos német újságolvasó, és erre Karl Pfeifer tudósításai és cikkei olvastán is indíttatva érezheti magát.

Immer wieder Ungarn – „Már megint Magyarország!” – kiálthat fel, vagy ha úgy tetszik: tűnődhet el magában éppenséggel Karl Pfeifer is, akinek a családja még az első világháború előtt települt át a Magyar Királyságból az Osztrák–Magyar Monarchia osztrák területére, és aki aztán Ausztria hitleri bekebelezése után családjával megint Magyarországra jött. Ugyanez a Karl Pfeifer volt azután az a tizenkét éves iskolásfiú, akit a negyvenes évek elején Magyarországon büdös zsidónak neveztek, és aki emiatt megfogadta: belőle azért sem lesz magyar! És a kamaszos dacból fakadt kijelentés hamarosan politikai elhatározássá szilárdult: Karl Pfeifer a cionista ellenállás titkos útjain Izrael földjére jutott, ahol néhány év múlva az önálló Izrael Államot kivívó harcosok között találta magát.

És elrohantak az évek, a viharos események felnőtté érlelték a sihedert: az ötvenes évek elején az ifjú Karl Pfeifer már ismét bécsi lakos – miután megjárta Franciaországot, Svájcot. Bécs eddig még mindig (vagy már megint) nincs messze Magyarországtól, Budapesttől – még ha a vasfüggöny nagyon is létező valóság. Véletlenek sorozatán, rokoni és baráti kapcsolatokon át Pfeifer újra, és azután ismét meg ismét átlépi a magyar határt, megismeri a kádári korszak életviszonyait, lefejti magáról kezdeti naivitását és illúzióit, és ötvenegy éves (!), mikor életpályát változtat: a tanult szállodai szakemberből újságíróvá lesz.

Elkötelezett ember: az Amnesty International keretében (de nem fizetségért) emberi jogi sérelmek áldozatain segít, és kritikusan fordul szembe a kommunista rendszerekkel csakúgy, mint utánuk a múltból tanulni nem képes szélsőséges nacionalizmussal és a szélsőjobb ideológia különféle változataival.

Pfeifer szereti a magyar tájakat és főképp a budapesti életet a maga sokszínűségével, és már a rendszerváltás hajnalán, majd azután még inkább kibontakozó élénk politikai kultúrájával. Érthető, ha kritikus szemléletével a számára újból közelebbi valósággá lett magyar közélet jelenségeit vizsgálja, ezeket bírálja, de hamarosan már sokallja is a nacionalizmus és a szélsőjobb éledezéséből adódó bonyodalmakat. „Eh, nem írok többé magyar belpolitikáról – mondta nekem már az ezredforduló táján –, más is létezik a világon!”

És nem telik bele egy esztendő, „már megint Magyarország!”; nem hagyhat említetlenül és bírálat nélkül sok olyan politikai fejleményt, amihez fogható Nyugat-Európában már megütközést keltene és elfogadhatatlan lenne.

Immer wieder Ungarn – a mindössze 156 oldalnyi kis kötethez Karl Öllinger, az osztrák Zöldek parlamenti képviselője írt előszót (ugyanő mutatta be a könyvet az osztrák törvényhozás épületében 2016 októberében megtartott rendezvényen), és ebben hangsúlyozza: Karl Pfeifer olyan ember, aki a törvények adta lehetőségek határáig is elmegy, de nem hagyja magát a szélsőjobbal és rágalmaikkal szemben. Pfeifer „kényelmetlen ember” – emlékeztet az osztrák politikus Pfeifer korábbi kötetének címére: Nicht immer ganz bequem – vagyis: nem éppen kényelmes mindig, tud kellemetlenül éles is lenni.

Pfeifernek ez a jellemvonása kiolvasható itt tárgyalt könyvéből is. Jó a hallása: a szélsőjobboldal másod-harmadrendű képviselőinek szavaiból kihallja azt az antiszemitizmust, amit az első vonalbeliek csak palástolva, stilizáltan szólaltatnak meg. És jó az orra is: szalonképesnek tűnő, parfümös nyilatkozatok párájában érzékelni képes gyanús és ferde illatokat...

A kötetbe fölvett írások közül az első az 1979. július 13-ai dátumot viseli, az utolsó 2016. augusztus 11-én kelt. Közel negyven év újságírói-publicisztikai terméséből ad jól összeállított válogatást. Mindössze 41 cikk, tudósítás, interjú áll itt, jól összeválogatva és mértéktartóan. Nem volt könnyű dolga a szerző-szerkesztőnek, hiszen még a magyar témájú írásainak is jóval nagyobb a száma. (És ne tévedjünk: Pfeifer témakörét korántsem tölti ki teljesen a „magyar glóbusz”.) Ezek között számos rövidebb-hosszabb interjú is található, így például Szabó Miklóssal, a korán elhunyt jeles történésszel, vagy Hegedűs Andrással, az 1956-os magyar kormányfővel, aki szakított a kommunizmussal, illetve Zsille Zoltánnal, az időközben az életből szintén eltávozott szociológussal.

Pfeifer bátran nyúlt olyan kényes témákhoz, mint a kilencvenes évekbeli úgynevezett Landeszmann-ügy, vagy Mindszenty József későbbi hercegprímás szerepe veszprémi püspök korában. Nem habozik keményen bírálni olyan közszereplőt, mint Bayer Zsolt, és olyan „nemzeti idolt”, mint Wass Albert. Kritikája nem kíméli Csurka Istvánt, Csoóri Sándort, másfelől érdemeinek megfelelően tudja méltatni Kéthly Annát, a szociáldemokrata politikust. De bíráló megjegyzésekkel illet balliberális közszereplőket is, mint Tamás Gáspár Miklóst vagy Székely Gábor volt budapesti főpolgármester-helyettest.

A kötetben szereplő írások hangneme határozott, ki-egyensúlyozott, tárgyilagos; ahol kell, forrásait is megadja a szerző. A szenvedélyes hang, a gúny és a szatíra mintha idegen lenne tőle (bár jómagam ezt is megengedhetőnek, olykor szükségesnek is tartanám), de el kell ismernem: Karl Pfeifer néhol száraznak és nagyon is szabatosnak tűnő stílusa nem hatástalan.

Pfeifer nem bocsátkozik írásaiban gazdasági témákba, tényfeltáró leleplezésekbe, csak az elsődleges politikai szférában mozog. De alighanem jól is teszi: azok a lapok és orgánumok, amelyek közölték írásait, nem amolyan írásokra tartottak, illetve tartanak igényt.

A kötetbe fölvett cikkek, interjúk a bécsi Die Presse, Der Standard, Arbeiter Zeitung című napilapokban, osztrák hetilapokban, illetve folyóiratokban (Die Furche, Falter, Forum, Zukunft Wochenpresse, a berlini Jungle World) jelentek meg, de számos darabjuk volt olvasható olyan zsidó lapokban, mint a Jüdische Rundschau, az Illustrirte Neue Welt és mások.

Itt érdemel említést, amire a Hetek régebbi olvasói talán emlékezhetnek: Karl Pfeifer egy ideig a Hetek bécsi tudósítója is volt (és írásai azóta is megjelennek lapunkban – a szerk.)

E recenzió elején hivatkoztam a kötetet Bécsben bemutató Karl Öllinger osztrák parlamenti képviselő szavaira. Ugyancsak ő idéz fel egy pillanatot egy sajtókonferenciáról a 2000. évből, amelyen az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt együttes támogatásával épp kormányra került Wolfgang Schüssel kancellár mutatkozott be. Seregnyi újságíró volt jelen, de közülük csak egy volt, aki – a leghátsó sorból – kényelmetlen kérdést szegezett az újdonsült kormányfőnek. Ez az egy Karl Pfeifer volt, aki akkoriban már hetvenkettedik évében járt – emeli ki Öllinger.

Karl Pfeifer ma már a nyolcvannyolcadik évét tapossa, de Budapesten még az idén januárban is készített interjút a magyar belpolitika egyes kérdéseiről egy berlini lapnak.

Olvasson tovább: