Kereső toggle

Post-truth: az igazságon túl

Hogyan befolyásolnak az álhírek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Post-truth: az igazságon túl. Az Év Szava lett az oxfordi szótárszerkesztõk szerint.

2016 decemberében az Oxford Dictionaries szerkesztői a post-truth kifejezést választották az Év Szavának. A kifejezés magyarul nagyjából úgy adható vissza, hogy az igazság/tények után vagy az ismert előtagot megtartva poszt-igazság. A szótárszerkesztők indoklása szerint a jelző „olyan körülményekre utal, amelyekben kevésbé az objektív tények, inkább az érzelmekre és a személyes meggyőződésre való hivatkozás alakítja a közvéleményt”. Maga a kifejezés nem új, és az álhírek sem 2016-ban bukkantak fel először, de a tavalyi Brexit-népszavazás és az amerikai elnökválasztás politikai kampánytémává tette a tények és a propaganda viszonyát.

A 2016-os kampányokban a politikai ellenfelek rendszeresen arra hivatkoztak, hogy a másik fél a tények eltorzításával, kiforgatásával vagy egyszerűen hazugságok igazságként való feltüntetésével igyekszik befolyásolni az embereket. David Cameron azzal vádolta a kilépés mellett érvelő brit politikusokat, hogy az előnyöket felnagyítják, a hátrányokat viszont elhallgatják, a másik tábor pedig pont fordítva érvelt. Donald Trump végig tweetelte az évet azzal, hogy a mainstream sajtó „hazug”, és a „csaló Hillary”-t támogatja. Trump azonban még gyakrabban kapta meg ellenfelétől azt, hogy „valótlanságokat állít”, és az őt támogató alternatív jobboldali (alt-right: ez a szóösszetétel is dobogós lett az oxfordi szavazáson) sajtó „összeesküvés-elméleteket terjeszt”.



Lenin, a post-truth népvezér

A valóság és a propaganda elválasztása egymástól régi dilemma. „Mi az igazság?” – kérdezte Pilátus Jeruzsálemben, amikor Jézus perében kellett döntenie. A római kormányzó nem hitte el a vádlók által igazságként tálalt vádakat, amelyek a tények és hazugságok rosszindulatú keverékéből álltak. Az elit által indított post-truth kampány végigkísérte Jézus három és fél éves szolgálatát. Pilátust ez ugyan nem győzte meg arról, hogy Jézus bűnös, ugyanakkor a saját kérdésére sem várt választ, hanem az aktuális politikai érdekei szerint döntött.
A pilátusi kérdésre az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezői pozitív, a vallástól függetlenül is érvényes választ adtak: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre” – írták az alapító atyák. Igaz, a francia forradalom jelszavai között már nem szerepelt az igazság.
A 20. századig az igazság a keresztény vallási és az európai filozófiai tradíció számára is megmaradt metafizikai jellegűnek, tehát valamiképpen abszolút, kortól, szubjektumtól független valóságnak, és a politika is elfogadta – legalábbis a szándék szintjén –, hogy vannak olyan alapvető  igazságok, amelyeket tiszteletben kell tartani.
Lenin volt az első népvezér, aki nyíltan felrúgta ezt a közfelfogást, és az igazságra maga alkotott új értelmezést: „Az igazságnak osztályjellege van” – állította a bolsevik vezető, aki ezzel olyan korlátokat rombolt le, amelyeket a mai napig nem sikerült helyreállítani. Azzal, hogy az igazságot az adott helyzetnek megfelelően lehetett értelmezni, utat nyitott a koncepciós pereknek, tisztogatásoknak és a kollektív büntetéseknek, mint például az ukrajnai tömeges éhhalál. A bolsevikok lelkiismeret-furdalás nélkül árulták el egymást, mert Lenin nyomán az igazságot a Vezér által értelmezett aktuális irányvonal szerint értelmezték. A kisajátított, „osztályjellegű” igazság a gyűlölet eszközévé vált, tetszés szerint kiválasztott célszemélyek, csoportok, rétegek ellen. A kommunisták nemcsak azért gyűlölték kiemelten a keresztény egyházat, mert „az elnyomó társadalmi rend” védelmezőjét látták benne, hanem azért is, mert a megváltoztathatatlan, nem „osztályjellegű”, hanem örök igazságot védelmezte.
Az igazsághoz való viszonyban a nemzetiszocialisták is Lenin tanítványai voltak. Az igazságot a nácik számára a Führer jelölte ki, és propagandájukban ők is a szavak kisajátítására törekedtek. A tömeggyilkosságokat előszeretettel rejtették el ártalmatlannak hangzó fogalmak mögé. „Különleges kezelés (Sonderbehandlung)” – így nevezték a fogyatékosok programszerű meggyilkolását. A zsidók elleni „végső megoldást (Endlösung)” a „koncentrációs táborokban” hajtották végre, amelyek fölé a legcinikusabb hazugságként kiírták: „A munka szabaddá tesz”.

Orwell nyelvleckéje

Arról, miként lehet a nyelvet a tömeggondolkodás irányítására felhasználni, George Orwell írt az 1984 című regényében. A Párt három jelmondatát (A Háború: Béke; A Szabadság: Szolgaság; A Tudatlanság: Erő) a kommunisták és a nácik egyaránt alkalmazták. A bolsevikok „békeharcot” hirdettek, Hitler pedig az Ezeréves Birodalom megteremtése érdekében tartotta elkerülhetetlennek a háborút. Mindkét totalitárius rendszer igyekezett meggyűlöltetni az alattvalóival a szabadságot, rémképeket alkotva azokról a rendszerekről, ahol még nem forgatták ki alapjaiból az igazságot, és tudatosan igyekezett a tényeket és híreket elrejteni az emberek elől.
A könyv ritkábban emlegetett függelékében Orwell részletesen ír arról, miként szilárdította meg a Párt az uralmát a nyelv teljes gyarmatosításával. „Az újbeszél (newspeak) célja nemcsak az, hogy Angszoc híveinek megfelelő világnézet és észjárás kifejezési eszközéül szolgáljon, hanem az is, hogy minden más gondolkodásmódot lehetetlenné tegyen.” Az író szerint ez hosszabb folyamat, mint a fizikai elnyomás kiépítése, mert a nyelv mélyebben gyökerezik az emberekben, minthogy egy generáción belül meg lehessen változtatni. Érdekes, hogy Orwell az „újbeszél” általánossá válását a 21. század első évtizedeire teszi. Ebben központi szerepet játszanak azok a szavak, amelyeket „szándékosan politikai célokra szerkesztettek, azaz olyan szavak, amelyeknek nemcsak, hogy minden esetben politikai vonatkozásuk van, hanem egyenesen azt célozzák, hogy az őket használó személyekre rákényszerítsék a kívánatos szellemi magatartást.” Orwell szerint „valamennyi szót, ami például a szabadság és az egyenlőség fogalmai körül csoportosult, most egyetlen szó, a bűngondol (crimethink) tartalmazza”.

A píszí újbeszél

A nyelv kisajátításának igénye azonban távolról sem tűnt el a kommunizmus és a nácizmus bukásával. Az orwelli „újbeszél”  a 20. század végén új formában jelentkezett: a politikai korrektség a globális multikulturalizmus anyanyelve lett, amelynek alkalmazását egyre erőszakosabban követelik  meg az emberektől. A polkorrekt (vagy még rövidebben: PC, píszí) fogalom maga is igazi „újbeszél” szóösszetétel, amit eredetileg a doktriner sztálinistákra alkalmaztak nyugaton pejoratív értelemben, míg egy feminista mű nyomán az amerikai újbaloldal fel nem kapta. Toni Cade Bambara esszéje, A fekete nő (The Black Woman) így fogalmaz: „egy férfi nem lehet egyszerre politikailag korrekt és (férfi) soviniszta”. A nyolcvanas években az egyetemeken mind gyakrabban használták a helyes, progresszív gondolkodás beazonosítására, valamint az orwelli „óbeszéd”-hez hasonlóan károsnak tartott „konzervatív”, „előítéletes” gondolkodás és beszédmód megbélyegzésére. Az elitegyetemek a neomarxista sztárfilozófus, Herbert Marcuse nyomán kezdeményezték, hogy kötelező „beszédkódexet” vezessenek be.  
A polkorrekt alapfogalmak célja az lett, hogy egy adott témában kategorizálják a megszólalókat. A melegmozgalom ideológistái (Szivárványdiploma, Hetek, 2013. augusztus 9.) például tudatosan alkották meg a „homofób” kifejezést, amellyel negatív értelmet adtak a homoszexualitással szembeni minden kritikának, fenntartásnak, sőt, vitának. A főáramú sajtó is felfigyelt erre: a homofób jelzőt először a londoni The Times használta az anglikán egyház homoszexualitást ellenző püspökeivel kapcsolatban.
Ma akár vallási, akár orvosi, akár társadalomszociológiai érvekkel bírálja valaki a homoszexualitást, automatikusan megkapja a homofób bélyeget, ami az orwelli píszi értelemben magában foglalja a „elmaradott”, „bigott”, „kirekesztő”, „gyűlöletkeltő” értelmet is. Ezért – még mielőtt megszólalna és elmondaná az érveit – a jelző a hallgatóságot arra kondicionálja, hogy elutasítással fogadja az illetőt. A melegmozgalommal (és folytatásaként a genderideológia további ágazataival) kapcsolatos érdemi vitákat ez az ideológikus beállítás teszi lehetetlenné, hiszen a vita és érvek helyett mindig elő lehet húzni (és elő is húzzák) a megbélyegzést. 
A „homofóbia” szó sikertörténetét látva született meg – szintén akadémiai körökben – az „iszlamofóbia” kifejezés is, amely különösen a 2001-es amerikai terrortámadások után került be a köztudatba. A mainstream sajtó ezzel igyekezett megbélyegezni azokat, akik a radikális iszlamisták által elkövetett tömeggyilkosságokat összefüggésbe hozták az iszlám vallással. A liberális média – élén a CNN-nel – lépten-nyomon hangoztatta a post-truth mantrát: a terrornak nincs vallása, a muszlim terroristák kiforgatják az iszlám tanításokat stb. Sajnálatos módon ehhez a valóságtorzításhoz a polkorrekt média által folyamatosan gúnyolt és megbélyegzett George W. Bush elnök is hozzájárult egy igazi orwellizmussal, amikor kijelentette, hogy „az iszlám a béke vallása”. Ez talán azóta is felülmúlhatatlan post-truth tézis, aminek célja a tények elrejtése, az érdemi vita elfojtása és a kritikusok megbélyegzése.
Az ősszavak kisajátítása a kultúrharc más területein is bevett eszköz lett: ma általánosan szabadságnak nevezik a kábítószerfüggőséget (ld. drogliberalizáció, „a marihuána fogyasztásának szabadsága”) és a magzatgyilkosságot („a nő szabad önrendelkezése”). Az abortusz hívei különösen szeretik – a náci eufemizmusokhoz hasonlóan – ártalmatlan szavak mögé rejteni a drámai valóságot: a „tervezett anyaság” (Planned Parenthood) mozgalom hálózata népszerűsíti a nők „reprodukciós szabadságát”, amibe beletartozik a „részleges szüléssel járó abortusz is”. Mi történik az ártalmatlan szavak mögött? 2015-ben kiderült: a Planned Parenthood az abortált – esetenként 7-8-9 hónapos kifejlett – csecsemők testrészeit árulta klinikáknak, miközben Obama elnök és Hillary Clinton rendszeresen méltatta őket, mint a progresszív családpolitika élharcosait. Ez az igazi post-truth igazságtorzítás – a Kreml hekkerei az amerikai alt-right sajtóval együtt a közelükbe sem érnek ennek. (Folytatjuk)

Olvasson tovább:

  • Javult a magyar fiatalok közérzete, de nagyok a különbségek

    „Minden eddiginél több fiatal szerez munkatapasztalatot, jelentős mértékben nő az idegen nyelvek ismerete, a fiatalok bíznak a családban, erősödött a demokráciába vetett hit, és egyre többen gondolják úgy, hogy »Magyarország a legjobb ország, ahol élni lehet«.
  • Komoly kihívások előtt a szerb integrációs folyamat

    2014 januárja óta zajlanak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unió és Szerbia között, amely az öt tagjelölt ország közül – Macedóniát, Montenegrót, Albániát és Törökországot megelőzve – elsőként nyerheti el az uniós tagságot.
  • A fekete március

    Huszonhét éve, 1990. március 19-20-án, Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, amelyeknek több halottja és több száz sérültje volt.