Kereső toggle

Egyetemes problémák

Hatékony bérrendezésre vár a felsőoktatás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az alacsony bérek veszélyeztetik az egyetemi oktatók utánpótlását. A beígért 27 százalékos béremeléssel együtt sem fog egy adjunktus annyit keresni, mint hasonló kaliberű kollégája a közoktatásban. Ezek az aránytalanságok elvándorlást és minőségi problémákat idézhetnek elő a felsőoktatásban – hangzott el a Corvinus Egyetemen, a felsőoktatás helyzetéről rendezett konferencián, ahol a két legfontosabb téma a kancellári rendszer és az oktatók bérezése volt.

A 2014-ben bevezetett kancellári rendszer során az állami felsőfokú intézmények gazdasági irányítása a miniszterelnök által kinevezett kancellárok kezébe került, míg az oktatáskutatással kapcsolatos döntések a rektorok hatáskörében maradtak. Egyebek mellett ennek eddigi tapasztalatai voltak terítéken azon a konferencián, amit a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja (NFKK) rendezett a felsőoktatás helyzetéről.

Korábban nem minden felsőoktatási intézmény tudott élni a teljes körű önállósággal, ami eladósodásokhoz vezetett – azzal együtt, hogy a tömegessé vált felsőoktatás finanszírozása világszerte kihívást jelent. Így jutottunk el a kancellári rendszerhez, ami egy direkt fenntartói irányítást és kontrollt jelent, bár az átláthatóság megvalósítható lenne kevésbé direkt módszerekkel is – derült ki Kováts Gergely, a BCE NFKK adjunktusának előadásából, aki példaként a németországi egyetemeket hozta fel, ahol a gazdasági kancellárok nem a kormány megbízottai, kinevezésükben az érintett rektorok, szenátusok játszanak főszerepet, míg nálunk erre semmilyen ráhatásuk nincs. Ez rendkívüli módon meghatározza a bizalmi viszonyokat és a vezetői munka hatékonyságát is.

 „Nem lehet egységesen kezelni a rendszert, hiszen vannak jól működő intézmények, ahol a kancellári rendszer inkább problémákat eredményezett, és vannak, ahol segített” – fogalmazott Kováts Gergely, aki szerint ilyen mértékű központi beavatkozás csak krízishelyzetben lenne indokolt. Kettős vezetés esetén elengedhetetlen szerinte a megfelelő közvetítés, ez lehetne a konzisztóriumok szerepe, illetve a kiszámítható (jog)környezet.

Tény, hogy a 29 állami intézmény pénzügyi mutatói a kancellárok tevékenysége alatt javultak. Az Emmi miniszteri biztosa, Simon Péter által közzétett adatok szerint 2014. december és 2015. december között az állami intézményrendszer teljes tartozásállománya 13,3 milliárd forintról 5,3 milliárd forintra csökkent, míg a készpénzkészletük – pályázatlehívások, konszolidáció folytán – 64,3 milliárdról 88,8 milliárdra nőtt. A biztos elmondása szerint jelenleg a rendszer működtetésének a finomhangolása zajlik. Az előadások hozzászólói szerint viszont a kancellárok sok helyen a kormányzatot utánozzák kicsiben: a rövid távú eredményekért beáldozzák a hosszú távú működést, például az egyetemi könyvtáron vagy az eszközbeszerzésen spórolnak. Ellenpéldaként a BCE rektora, Rostoványi Zsolt a kancellárukkal való hatékony együttműködést emelte ki.

Az állami beavatkozás hatása mindenekelőtt attól függ, hogy a kormány mennyire tartja fontosnak a felsőoktatást, s ezt Polónyi István oktatáskutató szerint a szakképzési koncepció tükrözi leginkább, melynek célkitűzése volt, hogy minél több gyereket a szakiskolákba tereljenek. Polónyi szerint a hallgatói létszám csökkenése, a forráskivonások és az alacsony oktatói bérek következtében megroppant felsőoktatás további működését központosítással, azaz a kancellári rendszer bevezetésével igyekeztek megoldani.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt öt évben az államilag finanszírozott, illetve az újonnan belépő hallgatók száma egyaránt 20 százalékkal csökkent, holott a demográfiai csökkenés ennek csak a felét indokolná, és különösen nagy volt a visszaesés a 18–22 éves korosztályban. „2020-ban a 30–34 évesek diplomásaránya a lemorzsolódást is beleszámítva 25 százalék körül lesz, holott az uniós iránycél 40 százalék” – jegyezte meg Polónyi.

Emlékeztetett rá: a 2011-es szakképzési koncepció szellemében emelték a ponthatárokat, és önköltségessé tették a népszerű szakokat, s bár emiatt csökkent a hallgatói létszám, a fiatalok nem áramlottak a szakiskolákba. Polónyi szerint a kormány letett eredeti céljáról, hiszen a szakképzési koncepció 2015-ös változata már azzal számol, hogy mindenki érettségit szerezhet, továbbá deklarált cél, hogy a lemorzsolódást kezelni kell, és minden diák szakképzetten hagyja el az iskolarendszert.

A felsőoktatási kiadások terén a 2013-as elvonást követően ma nominálértéken megközelítjük a 2011-es kiemelkedő szintet. A GDP-arányos ráfordítást tekintve a 2010-es szinthez vagyunk közel, de Polónyi szerint csak azért, mert csökkent a hallgatói létszám.

A kormány koncepcióváltását alátámasztja, hogy idén elmaradt a ponthatáremelés, sőt a konferencián szintén előadó Navracsics Tibor uniós oktatási biztos is nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek nevezte a felsőoktatást, a ráfordítást pedig gazdaságpolitikai befektetésnek. „Az unióban a felsőfokú végzettségűek 80 százaléka tud három éven belül elhelyezkedni, ez az arány Magyarországon 86 százalék. Vagyis a magyar gazdaság egyre fokozottabb mértékben tudja hasznosítani a felsőfokú végzettségűeket” – mondta Navracsics, célként jelölve meg a korai iskolaelhagyás 10 százalék alá szorítását, a 40 százalékos diplomásarány elérését vagy a nyelvtudás erősítését is.

Polónyi István szerint a felsőoktatás egyik legégetőbb kérdését az oktatók bérrendezése jelenti, aminek az elmaradása az utánpótlást veszélyezteti. A 15 ezer oktató mintegy felét kitevő, a hierarchia alján lévő adjunktusok, tanársegédek alapbére ugyanis ma nettó 145 ezer, illetve 122 ezer forint, ami kevesebb, mint a közoktatásban dolgozó kollegáiké, és fele a professzorokénak. „Nemzetközi viszonylatban, még régiónkon belül is el vagyunk maradva az egyetemi oktatók bérezését tekintve. A kormány által novemberben beígért, hároméves 15+5+5 százalékos általános béremelés megvalósulása esetén reálértékben a 2009-es szintet fogjuk elérni” – mondta Polónyi, aki szerint a béremelés pusztán átmeneti megoldás, mert egy adjunktus továbbra is kevesebbet fog kapni, mintha a közoktatásban dolgozna.

Az alacsony bérek miatt az ELTE BTK oktatói tavaly novemberben indítottak tiltakozást, amihez csatlakoztak az SZTE oktatói, az OHA és az FDSZ is. Mint írták, tíz éve várnak bérrendezésre, és támogatják azt, hogy a doktorandusz hallgatók ösztöndíját az első két évben havi nettó 140 ezer, a harmadik és negyedik évben pedig 180 ezer forintra emelik, de megalázónak tartják, hogy ezáltal a hallgatók juttatása nemcsak a tanársegédek fizetésénél lesz több, hanem a kedvezményekkel együtt a sok éve oktató, sok éve fokozatot szerzett tanáraik bérénél is. Hozzáteszik: az ELTE Bölcsészettudományi Karán egy adjunktus jelenleg nettó 125 ezer forinttal, egy tanársegéd pedig nettó 150 ezer forinttal keres kevesebbet, mint a közoktatásban dolgozó, szintén doktori fokozattal rendelkező pedagógusok, miközben oktató- és kutatómunkát egyaránt végeznie kell, nem egyszer önköltségen. Ennek kiegyenlítését kérik, mivel a beígért nettó 30-40 ezer forint pluszt jelentő emelés az inflációt sem fedezi.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár többször nyilatkozott úgy, hogy a felsőoktatásban a portásoktól a rektorokig bezárólag jelenleg bruttó 345 ezer forint az átlagbér, ami a jövedelmek nagyfokú szórtságára is utal. A szakállamtitkárság lapunkat úgy tájékoztatta: minden oktató garantált illetményminimuma 3 év alatt összesen 27 százalékkal fog emelkedni, s ennek 15,8 milliárd forintos költségét a költségvetés finanszírozza. A nem oktatói-kutatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határozott meg a kormány, amelyet az intézmények állnak.

„A garantált illetmény szintje 2008 óta nem emelkedett, viszont ez nem igaz a felsőoktatási jövedelemre.

A teljes jövedelemszint (többek között a kutatói projektekből származó bevételek révén) csak 2010 és 2014 között 20 százalékkal lett magasabb” – hívta fel lapunk figyelmét a szakállamtitkárság. Érintettek szerint a PhD- képzések idejének és ösztöndíjának a növelése szükséges lépés volt, aminek nincs köze a bérezéshez. Az államtitkárság az oktatók lehetséges jövedelemkiegészítésére utalva kifejtette: „Nagyon fontos tény a felsőoktatási oktatók esetén, hogy az általuk oktatott és kutatott területeken eredményeiket meg tudják mérni a kutatási projekteken, a vállalati megbízásokon keresztül is, miként ez a világ minden modern felsőoktatási intézményében jellemző.” Szakemberek szerint egyes szakterületek – különösen a humán szféra – e tekintetben egyértelműen hátrányos helyzetben van.

Olvasson tovább: