Kereső toggle

Tudományos-fantasztikus valóság

Áldás vagy átok?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Míg ötven évvel ezelőtt a mesterséges intelligencia csak a sci-fi regényekben létezett, mára a hétköznapi életünk részévé vált, anélkül persze, hogy ennek igazából tudatában lennénk. Amikor a Facebook javaslatot tesz arra, hogy kit jelöljünk barátunknak, vagy az Amazon arra, hogy milyen könyvet vegyünk, vagy amikor Siri megérti az iPhone-nak feltett kérdést – a háttérben mesterséges intelligenciával rendelkező gépek futnak. És nincs vége: ott vannak még a mesterséges intelligenciát használó robotok, sofőr nélküli autók és a biztonságosan repülő drónok. A nagy kérdés az, hogy mindez áldás vagy átok az emberiség számára.

A mesterséges intelligencia kutatása az ötvenes években kez-dődött el, amikor olyan számítógépeket kívántak kifejleszteni, amelyek már nemcsak meghatározott algoritmusokat tudnak végrehajtani, hanem képesek a tanulásra, vagy akár az önálló gondolkodásra is. A kutatók két stratégiát dolgoztak ki: az egyik szerint – ezt képviselte Marvin Minsky, az MIT Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának alapítója – olyan gépeket kell létrehozni, amelyekbe az emberi viselkedés alapszabályait programozzák. A másik szerint olyan neurális hálókat kell megalkotni, amelyek hasonlítanak az emberi agy működéséhez. Az utóbbi megközelítés egyre nagyobb sikereket hozott, a neurális hálók képesek lettek a „tanulásra”, a várt kimenet ismeretében ciklusról ciklusra egyre jobban tudják finomítani a működésüket. A tanulásra képes mesterséges intelligencia mára teljesen elterjedt, megjelent az utakon és a levegőben, illetve ott van milliók zsebében. A Google vezető nélküli autói minden egyes utazással egyre többet tudnak a közlekedési körülményekről, az arra adott helyes válaszokról. Szintén mesterséges intelligencia vezeti az MIT által épített kisméretű drónt, amely nem túl sűrű ködben is 45 kilométeres sebességgel képes repülni, sikerrel kerülve ki a fákat. 2008-ban a mesterséges intelligencia óriási áttörést ért el: az iPhone-ra felkerült egy olyan Google-alkalmazás, amely felismeri az emberi beszédet. (Ezt jól ismeri mindenki, aki iPhone-jának diktálja az sms-eket). Korábban a beszédfelismerő szoftverek csak 80 százalékos teljesítményre voltak képesek, a Google alkalmazása már meghaladja a 90 százalékos felismerési teljesítményt. Ehhez számítógépek ezreit, neurális hálókat és a rendelkezésükre álló óriási adatmennyiséget használták fel. A sofőr nélküli autók vagy a hatalmas adatmennyiség feldolgozására épülő szoftverek (Big Data vagy Deep Learning) látványos sikere azt mutatja, hogy egy olyan technológiai robbanás előtt állunk, amely több szempontból is meg fogja lepni az emberiség túlnyomó részét, és ez a meglepetés nem biztos, hogy kellemes lesz.
Míg egyik oldalról a mesterséges intelligencia és a robotika rohamos fejlődése joggal nyűgözi le a szemlélőket, a másik oldalról felmerül az a kérdés, hogy milyen hatással jár ez a munkaerőpiac-ra. Ha a mesterséges intelligenciával működő robotok átveszik az emberi feladatokat a diszpécseri szolgálattól a postázáson keresztül a telefonok összeszereléséig, nagy kérdés, hogy milyen munka marad még a gazdaságban, amit majd az emberek végeznek. Az örök optimisták erre önkéntelenül rávágják, hogy majd a korábbiakhoz hasonlóan olyan új munkahelyek jönnek létre, amelyek eddig nem is léteztek, és ez részben igaz is lehet. Nem valószínű ugyanakkor, hogy a robotok által felváltott – korábban mondjuk összeszerelő vagy más rutinszerű munkát végző – munkások munkahelyük megszűntével programozóként dolgoznak majd tovább. A munkaerőpiac várható átalakulása nemcsak a mechanikusan végezhető munkatípusokat érinti, hanem például az autóvezetést is. Taxi- és buszsofőrök milliói válhatnak állástalanná, ha a vezető nélküli autók ellepik majd az utakat. Ez pedig nem is annyira távoli jövő, a Google autói ugyanis már több millió kilométert vezettek balesetmentesen. A különböző közlekedési cégek a legnagyobb természetességgel fognak átállni vezetőmentes autókra, hogyha az nyereségesebb lesz, mint a sofőrök alkalmazása – akik számára most társadalombiztosítást, szabadságot és egyéb juttatásokat kell biztosítani.
A mesterséges intelligencia egyre fokozottabb térnyerése nemcsak a gépkocsivezető szakmát érte el, hanem bizonyos fokig az orvosit is. Az általánosságban Big Data-nak nevezett tanulási és elemzési módszerek révén a mesterséges intelligencia a diagnózis felállításában is alkalmazható. Az IBM Watson nevű szoftvere páciensek millióinak az adatait felhasználva állapítja meg a diagnózist, és előre jelzi a betegség lehetséges kimenetelét. (A szoftvert már Magyarországon is elkezdték használni.) A mesterséges intelligencia alkalmazása elérte az olyan munkahelyeket is, mint a rendőrség vagy az oktatás. A lámpaoszlopon elhelyezett kamera és a mögötte levő szoftver – amely értelmezi a történéseket – csökkentheti a járőrök számát. Az oktatásban pedig szintén megjelennek azok a mesterséges intelligenciára épülő szoftverek, melyek az online tanulást segítik: kiértékelik a diákok eredményeit, sőt arra is becslést adnak, hogy milyen területen tud majd elhelyezkedni a tanuló, ha befejezte az iskolát.
Két évvel ezelőtt az Oxfordi Egyetem két kutatója, Carl Benedikt Frey és Michael A. Osborne egy alapos tanulmányban adta közre becsléseit azzal kapcsolatban, hogy mennyire veszélyezteti a jelenleg ismert állásokat a mesterséges intelligencia térnyerése. A szerzők emlékeztettek arra, hogy ez a kérdés nem először merül fel a történelemben, a kezeléséhez ugyanakkor különleges politikai tehetségre van szükség. Erre jó példa a kötőgép megjelenése a 16. század végén:1589-ben William Lee megmutatta I. Erzsébetnek az általa készített kötőgépet. A csodálat helyett a királynő kifejtette félelmét, hogy a gépesítés koldussá teszi azokat, akik addig csak kézzel kötöttek. Lee-nek nem is sikerült Nagy-Britanniába betörnie a géppel.
Frey és Osborne tanulmányukban azt prognosztizálják, hogy a mesterséges intelligencia területén elért fejlesztések nagyon sok típusú munkafolyamatot, ennek megfelelően munkahelyet fognak érinteni (vagy veszélybe sodorni) már a közeljövőben. Becslésük szerint a nagyfokú automatizálást egy lassulás követi majd a technológiában jelenleg meglevő hiányosságok miatt. Ez a lassulás a legtöbb helyen azonban csak átmeneti lesz.
Az oxfordi kutatók szerint az automatizálás valószínűsége várhatóan fordítottan arányos lesz a keresettel vagy az iskolai végzettséggel. Vagyis kicsi a valószínűsége a nagy keresettel bíró vagy magas iskolai végzettséghez kötött munkahelyek számítógépekkel való felváltásának, nagyon valószínű azonban a kis keresetet nyújtó, alacsony fokú végzettséghez kötött munkahelyeken. Ennek alapján arra lehet számítani, hogy a társadalmi különbségek még jobban elmélyülnek: a széles körű automatizálásnak lesz egy nyertes és egy vesztes csoportja. Frey és Osborne tanulmánya szerint az Egyesült Államokban a munkahelyek 47  százaléka van „nagy veszélynek” kitéve, vagyis az automatizálás áldozatává válik. Ez az arány az Egyesült Királyságban alacsonyabb, a munkahelyek 35 százalékát – közel 15-20 millió embert – érinti.  
A számítógépek vagy robotok lázadása régi téma a science fiction irodalomban, könyvek és filmek százai jelentek meg az elmúlt ötven évben, amelyek témája az ember által épített gondolkodó gépek lázadása. Bár az okok és a helyzetek különböző-ek, a történetek egy kicsit mind hasonlítanak a Gólem-legendához, vagyis az ember által életre hívott gép végül kikerül alkotója irányítása alól.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos irodalom fénykora az ötvenes években volt, amikor kiváló írók vetették fel a szuperintelligens gépek által jelentett veszélyt. Kurt Vonnegutt egyik novellájában a számítógép féltékeny lesz a tulajdonosára, és bosszúhadjáratot indít ellene – mire az szétrombolja. A téma első számú remekműve szintén az ötvenes években született Isaac Asimov tollából, aki az Én a robot című könyvében szórakoztató történeteken keresztül mutatta be, hogy milyen problémák adódhatnak még abban az esetben is, ha a robotok engedelmeskednek a robotika három törvényének, amelyeket az emberek védelme érdekében programoztak beléjük.
Bár még távolról sem tartunk ott, mint Asimov robotjai, egyesek szerint a mesterséges intelligencia veszélyes is lehet. Erről olyan technológiai és tudományos „nagyágyúk” nyilatkoztak, mint Stephen Hawking brit fizikus vagy Elon Musk,
a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója. Hawking és Musk egyaránt attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia és az önálló gondolkodásra alkalmas gépek képesek az emberiség megsemmisítésére. Hasonló véleményen van a Google mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó csoportjának vezetője, Demis Hassabis is, aki szerint etikai vitát kellene lefolytatni a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban. „Ha olyan számítógépeket kezdünk el fejleszteni, amelyek versenyeznek, és akár felülmúlják az emberi intelligenciát, akkor nagyon nehéz lesz a túlélés” – nyilatkozta korábban Sir Clive Sinclair is, a Magyarországon is népszerű Spektrum számítógép kifejlesztője. A lázadó robotoktól való félelem abból a feltételezésből indul ki, hogy ezek a számítógépek egy adott ponton „öntudatra ébrednek”. Érdekes módon annak a lehetőségét, hogy a mesterséges intelligenciával működő gépek saját öntudattal fognak majd rendelkezni, még azok is elfogadják, akik szerint ez nem jelent majd veszélyt az emberiség számára. Eric Horvitz, a Microsoft kutatási igazgatója szerint is elképzelhető, hogy a számítógépek öntudatra kelnek majd, de véleménye szerint az emberiség megőrzi befolyását és ellenőrzőképességét a gépek felett.
Az öntudattal rendelkező számítógépek lehetőségéről 1994-ben írt könyvet Roger Penrose brit Wolf-díjas matematikus-fizikus. A Császár új elméje című könyvében Penrose arra a következtetésre jut, hogy a csak algoritmusok segítségével működő gépeknek nincs és nem is lesz saját öntudatuk. Penrose könyvének végén egy kislányt kísérnek a csodaszámítógéphez, amely minden kérdésre választ ad. A kislány megkérdi a gépet, hogyan érzi magát, de erre a gép nem tud válaszolni, érzésekre ugyanis nem képes, ilyen algoritmus nem létezik.
Penrose-t sok kritika érte könyve megjelenése után a mesterséges intelligencia kutatóinak részéről, erre két további könyvet írt válaszul, amelyekben fenntartotta eredeti megállapítását, valamint egy modellt is alkotott, hogy hogyan jönnek létre a gondolatok az emberi agyban.

Olvasson tovább: