Kereső toggle

Pászka a lövészárokban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az első világháborúban 320 ezer zsidó vonult be az osztrák–magyar csapatokhoz, közülük 30 ezren vesztették életüket. A világégés hősi halottait – ha a család úgy akarta – az állam költségén hozták fel Budapestre és helyezték örök nyugalomra a Rákoskeresztúri köztemetőben. A keresztényeket az 1890-ben megnyitott temető egyre növekvő katonai parcellájában hantolták el, a zsidó származásúakat az ennek szomszédságában álló izraelita temetőben. Néhány éve az MTV egyik műsorának kezdeményezésére elindult a parcella rendbehozatala, melynek során idén január végén a kormányfő is tisztelgett a Kozma utcai izraelita temető első világháborús hősi halottai előtt.

A Habsburg Birodalomban Mária Terézia hadseregében jelentek meg először zsidó származású katonák. Kezdetben kényszerű megváltást fizettek, majd miután a császári csapatok megszállták Galíciát, 185 ezer zsidó vált a birodalom polgárává. Behívásukat követően eleinte a szállító hadtesthez kerültek, majd 1790-től 30 pengő forintban szabták meg a szolgálat anyagi megváltását (ez akkor egy kocsis egyévi, egy béres kétévi fizetsége volt). Az összeget nemsokára 150 pengőre emelték, amit gyakorta a közösség fizetett ki. 1828-tól a keresztény családok fiataljai előtt is megnyílt a megváltás lehetősége.

Az 1848–49-es szabadságharc idején a magyar és az erdélyi zsidók a forradalmat üdvözlő kiáltványukban így nyilatkoztak:„Magyarok vagyunk és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallásfelekezet, mikor imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz a hazánkra és reánk árasztott kegyelméért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk!” A szabadságharc alatt hazánk területén mintegy 140-150 ezer zsidó élt, közülük 8 őrnagy, 30 százados, illetve az orvosok tekintélyes része a zsidó valláshoz tartozott, és több mint 1500 vitézt is feljegyeztek. Sok zsidó külföldön élt a forradalom kitörésekor, és kifejezetten a szabadságért harcolni tért haza Magyarországra. A forradalom leverése után több zsidó tisztet is elítéltek, illetve közvitéznek soroztak be az osztrák hadseregbe.

A kiegyezés után megindult a magyar és a közös (osztrák–magyar) alakulatok megszervezése. Bevezették az általános hadkötelezettséget, ami akkortájt, amikor csak az számított férfinak, aki „kiszolgált”, sokat jelentett. A zsidóság emancipációjával párhuzamosan a honvédségnél is egyre nagyobb létszámban jelentek meg a bevett felekezetté nyilvánított izraelita vallás követői. A zsidó hadfiak beöltöztetésével több, gyakorlatban megoldandó probléma merült fel, ilyen volt például az étkezés. Nemcsak a rituális vágásokat kívánták meg, hanem a konyhai eszközök tisztaságát is, ezért 4-7 fős csoportokban maguknak főzhettek. A nagy vallási ünnepeknél pedig a kincstár segédkezett ellátásukban. Rendszerré vált, hogy a zsidó katonák – térítés ellenében – a laktanyán kívül, családoknál étkeztek. A zsinagógák látogatását nem csupán engedélyezték számukra, hanem havi két alkalommal kötelezővé is tették. Az akkori katonai elithez, a huszársághoz is sok zsidó fiatal került, egyes huszáregységeket a „zsidó” melléknévvel jeleztek. Az 1900-as évek elején a pesti zsidó hitközségek ösztöndíjas helyeket vásároltak a honvédségtől fiaik részére (ilyen helyzetből indult el Hazai Samu, a későbbi honvédelmi miniszter is). Vitathatatlan, hogy a zsidó katonák ellen volt eseti negatív megkülönböztetés, de egyre jobban megvalósult „a szolgálati szabályzat nem ismer zsidót” elve, amely annak is betudható, hogy a zsidó vallású tartalékos tisztek aránya 18,7 százalékra, a katonai tisztviselőké pedig 21 százalékra nőtt a hadseregben.

Megindul a nagyüzemi öldöklés

Már a szarajevói merénylet előtt, 1914 nyarán általános volt a szerbellenes hangulat, a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet követően pedig elemi erővel tört fel az igény: a szerbekkel „le kell számolni”.

A zsidó újságírók lelkesítő hangú cikkekben ecsetelték ennek fontosságát, és Oroszország háborúba léptével, ha lehet, még tovább erősödött ez a hozzáállás.

A cári seregben harcoló hittestvéreiket arra biztatták, álljanak át a „jó oldalra”. Rendkívüli istentiszteleteket tartottak, ahol a hazáért, a császárért és az emberiség javáért küzdő katonákért imádkoztak. Cionista szervezetek is csatlakoztak: 15 orvos, 25 ápolónő és 150 cserkészfiú állt segítségre készen. Haditudósítóként dolgozott Szép Ernő, Bíró Lajos, sőt Molnár Ferenc is.

A háború sikeréért a polgári életben amúgy ellenérdekű ortodox és neológ tábor is összefogott. A császár 21 rabbit nevezett ki katonai szolgálatra. Az étkezésnél figyelembe vették a kóser ellátást, a hadfiakat igyekeztek mentesíteni a szombati szolgálat alól. A temetések is a zsidó szertartás szerint zajlottak, húsvétra pedig még 1918-ban is biztosították számukra a pászkát.

A nagy ellenségnél, az oroszoknál tiszt nem lehetett zsidó, annak ellenére, hogy a cár mundérját 400 ezer zsidó viselte. Közülük az orosz harcmodornak köszönhetően mintegy százezren estek el. A keleti front területén 4 millió zsidó élt. Amikor a német és magyar csapatok támadása folytán az oroszok visszavonultak, több mint 600 ezer zsidót hurcoltak magukkal, a hátrahagyottakat pedig kirabolták. Az előnyomuló német–magyar egységek jiddis nyelven tették közzé, hogy szemben az oroszokkal, biztosítják az egyenlőséget.

A román hadba lépéssel ismét megújult a zsidó újságírók harci szelleme, hiszen a román állam is üldözte zsidó lakosságát.

Több történelmi hőstett kapcsolódik az izraelita katonákhoz. Taussig Aladár pilóta-főhadnagy egy vezérkari tiszttel berepült a körülzárt Przemyślbe, annak ellenére, hogy gépét több találat érte. Az ugrálva földet érő „masinát” nagy örömmel fogadták, hiszen az új titkosírás kódját hozták el, no meg az újságokat, melyek a védők hősies harcát mutatták be. A vezérkari tiszt feladata a védők és a távoli csapatok harcmozdulatainak összehangolása volt. Az öt nap múltával történő kirepülést még erősebb puska és ágyútűzzel támadták az oroszok. A gép testét több találat érte, egy szilánk megsértette a motor benzincsövét, a főhadnagy előrenyúlt üléséből, és ujjával betömte a szivárgást. Két órás csúszással érték el övéiket a rendkívüli időjárás miatt. Taussig lábát a fagyás következtében amputálni kellett, ennek ellenére alezredesként fejezte be a háborút.

Zenoch Rózsika is azok közé a fiatal zsidó lányok közé tartozik, akik féltek az oroszoktól, mégis önként jelentkeztek a magyar sebesültek ápolására. Nagy elszántsággal hordta a vizet a harcvonalban, megsebesült, kórházba vitték, lábát amputálták. Betegágyánál a király látogatta meg, és ezen alkalomból magas kitüntetést tűzött hálóingére. Bokor István zászlós a román fronton harcolt. 17 rohamot vert vissza, hősi tettével négy ezredet kergettek szét honvédeink. Ruth Béla az olasz fronton 19 tisztet, 319 katonát ejtett foglyul és 18 géppuskát zsákmányolt. Grósz Dezső az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt építés szakon, akinek sikeres művészi pályát jósoltak (már harmadévesen arany medál elismerést kapott). Ő is önként jelentkezett, és egy bátyja által parancsnokolt századba került. Testvérét halálos lövés érte, ő vette át a parancsnokságot, ám még aznap őt is golyó érte. A családhoz egyszerre érkezett a két testvér halálának híre, Dezső posztumusz arany vitézségi érmet kapott.

A Szirt családot katonafamíliának is lehetne nevezni: ha a haza védelméről volt szó, mindig az elsők között fogtak fegyvert. A nagyapa 1849-ben karját vesztette, az apa a boszniai okkupáció kitüntetettje, sebesültje. Oszkár hadapród, 23 évesen a Kárpátok védelmében halt hősi halált 1914 decemberében.

A legidősebb fiú elismert festőművész volt, 25 évesen az olasz fronton esett el. Miklós olasz fogságba került, három sikertelen szökés után őrültséget szimulált, így jutott el Svájcon keresztül cserefogolyként hazánkba. Kitüntetések sorával ismerték el hősiességét, melynek „ára” 50 százalék rokkantság.

A hadvezetés sorra ismerte el a zsidó katonák hazafiúi hősiességét, helytállását, Báró Samu hadügyminiszteri bársonyszéket érdemelt ki, de egyebek mellett Konhuber Adolf, Léderer Henrik, Schwartz Károly is viselték a piros csíkos nadrágot, és az a Bauer Gyula is tábornok lett, aki a híres 44-es kaposvári „rosseb” bakákat egységes alakulatként hozta haza az olasz frontról. A Sióagárdi Grün ezredest már Horthy Mikós léptettte elő tábornokká. A főtisztek számát aligha lehet megállapítani. Popper Ferenc kiérdemelte a legmagasabb elismerést, a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. A zsidó orvosok közül 187 fő kapott magas szintű állami kitüntetést. Abban pedig, hogy Lemberger Samu rabbi lovagkeresztet kapott, az izraelita vallás honfiúságának elismerése is benne volt. Többen kaptak német kitüntetéseket, melyek viseléséhez a legfelsőbb hadúr is hozzájárult. A magyar zsidó katonák hősiességét még Gömbös Gyula is elismerte: „Láttam a háborúban zsidó hősöket, akiknek arany vitézségi érmük van, és tudom, hogy bátran és vitézül viselkedtek.”

Borzalmak után borzalmak

A frontokon a központi hatalmak vereséget szenvedtek, a katonák esetenként szoros egységben, számtalan esetben egyedül indultak otthonaik felé.

Az országban felbomlott a rend, a királyság megszűnt, kikiáltották a köztársaságot, majd a Tanácsköztársaságot, a zsidóság is kettészakadt, ott voltak a különböző forradalmi tanácsokban, a népbiztosok között, sokan álltak a terror mellé. A zsidóság katonafiainak tekintélyes része, várva a kommün bukását, továbbra is az országot védte.

Nagyváradon Halász József százados szervezte a város védelmét, és verte vissza a vörösöket. A Szolnokon megalakított tiszti század tekintélyes része zsidó volt, a románoktól védték meg a várost, de Szamuely Tibor hóhérai megjelenésének nyomán megindult a vérengzés: zsidók, keresztények egyaránt áldozattá váltak. A 16 esztendős Mellinger Endre látva a kegyetlenkedéseket, Szamuely felé ugrott, szemébe ordítva gazságát, a vörös parancsnok intésére azonmód kivégezték. Csornán Glaser József zsidó főhadnagyot vitték Szamuely elé. A tiszt bátor, frontot járt katona volt, nem félt a gyilkosoktól, bátran a szemébe mondta Szamuelynek véleményét, amiért mindkét szemét kiszúrták, és vakon akasztották fel.

Gyöngyösön Welt Ignác kereskedőt is felakasztották, a kötél elszakadt, a tömeg kegyelmet ordított, de a vörös rém nem kegyelmezett. Hódmezővásárhelyen Weisz Mártont és fiát dobták be hírhedt páncélvonatukba, ott végeztek velük. Budapesten Székely Mihályt, a hitközség pesti elnökét kínozták meg.

A fellázadó ludovikásokat Kléber Leó zsidó postatiszt vezette a posta épületébe. Az ellenforradalom három helyen szerveződött: Arad, Bánát és Szeged. Aradon Wolf Jenő zsidó kereskedő szervezett gyűjtést a fehéreknek, Szegeden a pesti forradalommal egy időben keltek fel a vörösök, Fischer Marcell vezetésével némi csellel verték le őket. A szegedi ellenforradalom 72 tisztje közül 15 volt zsidó.

Trianon után nem mindenkinél vették figyelembe a világháború során tanúsított hősiességét. Schwarz Henriket, aki hatszorosan kitüntetett tűzmesterként hagyta maga mögött a háború borzalmait, 1944. december 27-én Nagycenken a saját maga által megásott sírba lötték a nyilasok.

Olvasson tovább: