Kereső toggle

Magyar bányászok sikere Nyugat-Afrikában

Gyémántláz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Négy év alatt mintegy 3 millió dollárnyi gyémántot bányászott Afrikában egy magyar cég. Nem is akárhol: a korábban véres polgárháborúja, manapság pedig a pusztító Ebola-vírus miatt hírhedt Sierra Leonéban hallhattunk róla a hírekben. Kapitány János, a TransWorld Diamond Zrt. vezérigazgatója mindezekkel együtt azt mondja, a nyugat-afrikai ország az egyik legjobb befektetési terep – és nem csak gyémántbányászok számára. Volt miről beszélgetnünk.

Az élethez kell egy kis szerencse. Hacsak nem gyémántbányász az ember – akkor ugyanis sok kell. Kapitány Jánosnak raktáron is lehet belőle, legalább annyi, mint kalandvágyból. A negyvenes éveiben járó férfi öt éve még szinte azt sem tudta, mi az, hogy gyémánt, azóta viszont egy komplett gyémántbányát vezet Nyugat-Afrikában. „Egy ebéd melletti beszélgetés során említette egy barátom, hogy van egy ismerőse Sierra Leonéban, aki korábban gyémántbányászattal foglalkozott, de a polgárháborúban elvesztette mindenét, és mivel már nagyon idős, nem akar mindent elölről kezdeni. A kapcsolatrendszerét, sőt saját tőkéjét felhasználva azonban szívesen segít egy bányavállalkozás beindításában. Úgy voltam vele, hogy érdemes lenne közelebbről megvizsgálni ezt a lehetőséget, legfeljebb ha nem jön be, utaztunk egyet” – kezdi a nem mindennapi történetet a cégvezető. Kinti segítője egy helybeli születésű, de libanoni gyökerekkel rendelkező üzletember volt. A származás nem véletlen: a sierra leone-i gazdasági életet libanoniak dominálják. Az illető ráadásul ismerősei között tudhatja az elnök feleségét is mint gyermekkori jóbarátját. Így kötöttek ki abban a megyében, ahol a First Lady született, és ahol nagyapja annak idején bányageológusként dolgozott…

Sierra Leonéban nem ma kezdték a gyémántbányászatot, egy évszázada öröklődik tovább a tudás generációról generációra. Mi több, a bányászati területeket felosztották a helyi polgárok között, mindenkire jutott egy „éker”, ami egy nagyjából 60x60 méteres földdarabot jelent. A tulajdonosok társulásokba tömörülnek, és akár külföldi befektetők segítségével is szívesen termelik ki a föld kincsét.  Kapitány János szerint, ha valaki azt gondolná, hogy ez egyet jelent a szabad rablással, az nagyon téved. Az egykori angol gyarmati múlt egyik öröksége a jól szervezett állami közigazgatás, amit a polgárháború sem tudott szétverni (a véráztatta évekről lásd keretes írásunkat). Ezért a legkisebb bányák tevékenységét, teljesítményét is szigorúan adminisztrálják, és a kitermelés után vámot és adót kell fizetni – még ha nem is sokat. Ez beleilleszkedik a véres afrikai gyémántháborúk után kidolgozott úgynevezett Kimberley-folyamatba, amelynek értelmében a nagy kereskedőcégek csak legális körülmények között termelt, minősített gyémántot forgalmazhatnak.

„Sierra Leonéban láttam először gyémántot. Szakértelmem nem volt, de hatalmas kíváncsiság és lelkesedés motivált. Az első két évben nem is láttam mást az országból, csak a bányát: tanultunk, kísérleteztünk, szereltünk. Szó szerint beleástuk magunkat a témába” – folytatja a történetet Kapitány János. Kezdetben ők is a leginkább kézierőigényes technológiával, a „shakereléssel” dolgoztak, illetve dolgoztattak. Ez az, amit a gyémántbányászokról készült képeken legtöbbször látunk: a munkások edényeiket ide-oda mozgatva igyekeznek szétválasztani a különböző fajsúlyú köveket egymástól. A magyar vállalkozó azonban egy drágább megoldást választott: speciális gépeket telepített a bányába, embereiket pedig megtanították azok kezelésére. „Aki először hall a gyémántbányászatról, az hajlamos ezt a kizsákmányolással azonosítani. Erről azonban szó sincs: mi a helyi átlagfizetés két-háromszorosát fizetjük a dolgozóknak. Ez az adózott jövedelem pedig mikroszinten megtermékenyíti a gazdaságot, vagyis mindenki jól jár” – magyarázta a cégvezető. Hozzátette: a külföldi befektetők egyébként is igencsak szabályozott keretek között tevékenykedhetnek az országban. A legaktívabbak – mint Afrika számos országában – a kínaiak, akik a profitjukat nem feltétlenül akarják készpénzben elvinni – jó nekik a nyersanyag is. A fő természeti kincs ugyanis távolról sem a gyémánt: a gazdag bauxit-, és vasérclelőhelyek mellett a világ rutilkészletének (titánérc) 90 százaléka is itt található.

Annak egyik jele, hogy a kitermelésből az ország is profitál, az elképesztő technológiai fejlődés. „Ebben a fejlődésben egyes lépcsőfokokat egész egyszerűen ki is hagynak. Például a közvilágítás úgy épül ki, hogy nem hagyományos kandelábereket, hanem ledvilágítást és napelemes rendszert telepítenek. Ezenkívül szinte mindenkinek van mobiltelefonja: az emberek számára kinyílt a világ. És kevés országot látni, ahol ilyen sok autóút épül, ráadásul ennyire gyorsan” – osztotta meg saját tapasztalatait Kapitány János. A külföldi érdeklődés egyébként dinamikusan növekszik: 2011-ben 45 ezer külföldi érkezett az országba, 2012-ben már 89 ezer.

Sierra Leone elsődleges gyémántlelőhelye az úgynevezett Kimberley-kürtő. A magyar vállalkozás bányája egy másodlagos lelőhelynek számító területen működik, itt a lekopott vulkáni kúp hordalékában kutatnak gyémánt után. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy előbb a folyó aljáról, vagy az egykori mederből kinyert sóderből kimossák a homokot – amelyben egyébként érdemes arany után kutatni –, majd egy speciális keverőgép segítségével a kavicsok közül kiválasztják a fajsúlyosabb anyaghalmazt, amely az úgynevezett zsírpadra kerül. Mivel a gyémánt ledobja magáról a vizet, megragad a zsírban, az egyéb anyag viszont lecsúszik róla. A bányászok gyakorlatilag tűt keresnek a szénakazalban: 20 tonna sóderből átlagosan egy karátnyi gyémántot lehet kimosni (egy karát 0,2 grammot jelent). Az itt kitermelt nyers gyémánt 50 százalékát az ipar használja fel, a másik 50 százalékból ékszer készül. Ez meglehetősen jó arány, ugyanis más területeken átlagosan mindössze a kövek 15 százaléka való ékszernek. A nyers gyémántot minőségétől függően vagy helyben, vagy Antwerpenben értékesítik. A TransWorld Diamond Zrt. bányája technológiai szempontból az első három közé tartozik az afrikai országban, ugyanakkor méretét tekintve kicsinek számít. Hatvan embert foglalkoztat, ami az esős évszakban harminc főre csökken – és bár az ország biztonságosnak számít, ebből húszan a területet őrzik.

„Kalandszerető nép a magyar és vonzódik a gyémánthoz. Több honfitársamról is hallottam, akik ebben az iparágban próbáltak szerencsét Afrikában, de a történetek többsége nem lett sikersztori” – mondta az igazgató. Ők ezzel szemben már újabb bányászati koncessziók megszerzésén gondolkoznak, bár azt hozzátette, hogy az eddigi 3 millió dolláros eredményük ugyan szépen hangzik, ugyanakkor ennek csak tíz százaléka a profit. A gyémántipar a szakértő szerint a kereskedők számára jövedelmező leginkább. A folyamat során ugyanis, ahogy a nyers kő ékszerként a kirakatokba kerül, az ár akár meg is tízszereződhet. Ha viszont beüt a szerencse, akkor a bányászok is kereshetnek több millió dollárt, akár egyetlen kővel is…

Jelenleg az Ebola jelenti a legnagyobb kihívást a TransWorld Diamond számára. „A bányában el tudjuk magunkat szigetelni, de a munkatársak számát így is csökkentenünk kellett. Csak azokkal dolgozunk együtt, akik hajlandóak minden lépésükről beszámolni” – mondta Kapitány János, aki megerősítette: a vírus terjedésében valóban főszerepet játszanak a kulturális szokások. Egyrészt a helybeliek számára minden élelemforrásnak tekinthető, ami mozog – és mint ismert, az Ebola a majmokról vagy a denevérekről terjedt át az emberre Nyugat-Afrikában. Másrészt Sierra Leonéban nincs hagyományos értelemben vett temetkezési szolgálat. „Egyszer megfulladt valaki a folyóban, és megkértek bennünket, hogy segítsünk elszállítani a holttestet. A helybeliek megfogták a tetemet, feldobták a platóra, és ott zötykölődtek vele kilométereken keresztül. Három éve egy temetésen is voltam. Rajtam kívül mindenki megölelte a halottat, hogy elbúcsúzzon tőle” – említette a cégvezető.

Kapitány János és munkatársai ennek ellenére nem csak a gyémántiparban látnak fantáziát. Az irodában, ahol beszélgetünk, a falon három diagram van kifüggesztve, amelyek Sierra Leone gazdasági mutatóit ábrázolják. Amíg 2011-ben az infláció 16 százalékos volt az országban, idén ezt 7,8 százalékra várják. A GDP tavaly 20 százalékkal növekedett, miközben – ezt is jelöli a táblázat – Magyarországon 1,2 százalékkal. Ezek után már nem meglepő, hogy amíg „odaát” a GDP-hez viszonyított államadósságot a 2005-ös 160 százalékról 2013-ra 20 százalék alá szorították, addig nálunk 59 százalékról 79 százalékra sikerült „felküzdeni”.

„Stratégiai megállapodást kötöttünk a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett TWD Inwestments Nyrt.-vel, amely szakmai és pénzügyi befektetőknek segít életképes üzleti modellek kialakításában Sierra Leonéban. Hatalmas lehetőségeket rejt magában többek között az építőipar, a mezőgazdaság és az energetika. Akár 2-3 éves megtérülésekkel is lehet számolni” – emelte ki a cégvezető. Most például apartmanházakat építenek, és szeretnének a turizmusban is szerepet kapni. Ehhez persze előbb az Ebolával kell megküzdenie a nyugat-afrikai országnak.

Véres gyémántok és megbocsátás

1991 és 2001 között mintegy 50 ezer ember halt meg Sierra Leonéban, és száz-ezrek menekültek el a polgárháború miatt. A véres harcoknak itt nem etnikai okai voltak, hanem politikai és szociális. A korrupt kormányzat ellen lázadók sikerrel szólították meg a nyomorban élő fiatalok tömegeit, akiknek karrierlehetőséget jelentett a Forradalmi Egyesült Fronthoz (RFU) való csatlakozás. A lázadók többnyire a szegényebb régiókban található gyémántbányák kisajátításával finanszírozták tevékenységüket (a gyémántok és a fegyveres erőszak kapcsolatát dolgozza fel a Véres Gyémánt című mozi). Az RFU-t a busás haszon fejében támogatta a libériai diktátor, Charles Taylor is. A polgárháborúban a gyerekeket is gyilkolásra kényszerítették, drogokkal és alkohollal tömték őket, hogy végre tudják hajtani a szörnyűségeket. A végtagok megcsonkítása volt az egyik fenyítési eszköz. Kapitány János kiemelte: a világ amputáltjainak 70 százaléka Sierra Leonéban él. A magyar bányavállalat vezetője ugyanakkor azt is hozzátette: mára példás módon rendeződtek a társadalmi feszültségek. Gyémántbányájukban például együtt dolgoznak egykori lázadók és áldozatok, illetve azok hozzátartozói. Az ország pedig a tolerancia mintaképévé vált Afrikában, annak ellenére, hogy a vallási térkép nem homogén: a lakosság kétharmada muzulmán, tíz százaléka – köztük az elnöki házaspár – keresztény, és viszonylag sokan gyakorolják a törzsi vallást is.

Olvasson tovább: